Programkereső
Banksy
Budapestre érkezik a világhírű Banksy kiállítás!
A világ leghíresebb láthatatlan graffiti művésze, a festőzseni Banksy ikonikus utcai képei új színt hoztak a kortárs művészetbe, alkotásai rekordösszegekért kelnek el. Barcelona, Párizs, Milánó, Prága, Brüsszel, Lisszabon és Dubaji után a kiállítás most Budapestre érkezik! The World of Banksy - ”Az utca a festővásznam” nagy sikerű kiállítás a Király utcai Komplex Kiállítóteremben lesz látható május 3-tól, majd folytatja az útját Velencébe, Nápolyba és New Yorkba.
Hírek, érdekességek
Húsvét a Skanzenben
Húsvétvasárnap és hétfőn locsolkodással, hímes tojással, tavaszváró mulatsággal a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum. A portákon a keresztény kultúrkörhöz kapcsolódó hagyományok és a tavaszi népszokások egyaránt megjelennek. Belecsöppenhetünk az ünnepkör hangulatába, megkóstolhatjuk ízeit, megfesthetjük színeit. Mesék, koncertek, kézműveskedés várja a látogatókat.
Idén Múzeumok Majálisa a Nemzeti Múzeumban!
Idén 27. alkalommal rendezi meg a nagysikerű Múzeumok Majálisát a Magyar Nemzeti Múzeum 2024. május 25-26-án! Az ország legnagyobb múzeumi seregszemléjnek szakmai programjait és workshopjait az ICOM, a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa jelmondatának szellemében állítjuk össze: Múzeumok az oktatásért és kutatásért! A hétvégén a szakmai bemutatókat mellett színes programokkal, koncertekkel, kézművesvásárral, fesztiválhangulattal várjuk majd a családokat, érdeklődőket. A múzeumok április 8-ig tudnak jelentkezni és csatlakozni a múzeumok közös ünnepéhez!
Papír Buddhák Budapesten
Koreai handzsi papírból készült alkotások és Csoszon-kori papírrégiségek tárlata nyílik a Koreai Kulturális Központban.
Süveges Rita lett az Esterházy Art Award Közönségdíjasa
Az idén fennállásának 30. évfordulóját ünneplő Esterházy Privatstiftung Esterházy Now elnevezésű kortárs képzőművészeti programjának célja az Esterházyak mecénási tradíciójának folytatása és egyben kortárs aktualizálása. A program részeként az Esterházy Privatstiftung 2009 óta kétévente hirdeti meg az Esterházy Art Award képzőművészeti díjat, a három díj odaítéléséről nemzetközi zsűri dönt. Idén először a közönség is kiválaszthatta kedvencét.
Most látható!
Ctrl + ↑ for Coyote Time
Trafó, április 7-ig
Kiállító művészek: Bassam Al-Sabah, Hollow (Muskovics Gyula, Páll Tamás, Szeri Viktor), Denis Kozerawski, Lawrence Lek, Paula Malinowska, Tabitha Nikolai, Sin Wai Kin Kurátorok: Jen Kratochvil, Szalai Borbála, Maxine Vajt Lenézünk, és észrevesszük, hogy túlfutottunk a szikla peremén, alattunk a mélység. Mit tegyünk? Mit tehetünk egyáltalán? Nincs véletlenül erre egy billentyűparancs? A Ctrl+Up for coyote time című kiállítás ebből a felfüggesztett pillanatból továbblendülve arra keresi a választ, hogy elképzelhetők-e olyan - digitális vagy fizikai - világok, ahol dekonstruálhatóak és újragondolhatóak azok a szabályok, amik mentén „játszunk”. Ahol a videójáték hegemón logikája és a csődöt mondott normatív célok meghaladhatóak, ahol az adottnak elfogadott szabályrendszerek újragondolhatóak, ahol az egyéni és a közösségi - egyszerre politikai és mélyen személyes - tapasztalatok megélhetőkké válnak. A kiállított művek kérdéseket vetnek fel a mainstream videójáték életünk mindennapi rutinjait meghatározó logikájával, és a későkapitalizmus olyan jellegzetes eszközeinek sajátságos kihívásaival kapcsolatban, mint a gamifikáció és képzeletbeli digitális világok építése. Meg lehet-e zavarni, szét lehet-e szedni és újra lehet-e alkotni ezeket úgy, hogy szembemenjenek azzal a rendszerrel, amely létrehozta őket? A kiállítás a folyamatosan egymásba oldódó digitális és a fizikai valóság közötti réseket és határokat keresi, valamint a hegemón játék queer és transz módszereken és stratégiákon keresztül való dekonstrukciójának lehetőségeit vizsgálja, azzal a céllal, hogy közelebb vezessen ahhoz a ponthoz, ahol a szikla szélén túli kimerevített pillanatban tovább lebegünk, és ahol egy következő ugrás lehetségesnek tűnik.
Asztalos Zsolt: Töredékes emlékezet
Kortárs Művészeti Intézet, május 3-ig
Asztalos Zsolt a kilencvenes években Magyarországon kibontakozó neokonceptuális művészet szemléletmódjában alkot. 1993–1999 között a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakos hallgatója volt, majd 2000-ben szerezte meg mesterszakos diplomáját. Egyéni kiállításokkal 2000-től szerepel Budapesten és külföldön. 2007–2010 között Derkovits-ösztöndíjban részesült, 2013-ban Kilőtték, de nem robbant fel című projektjével képviselte Magyarországot az 55. Velencei Képzőművészeti Biennálén. 2014-ben a debreceni MODEM-ben egyéni kiállítással jelentkezett Két hidrogén közösbe adta elektronjait címmel. Ettől kezdve egyre jellemzőbb, hogy alkotóművészeti tevékenységében a tárgyakat, objekteket és fotókat szertár-, raktár- vagy műhelyjellegű installációs rendszerbe foglalja. 2020-ban a BTM – Kiscelli Múzeum templomterében nyílt meg nagyszabású, Emlék modellek című kiállítása.Témaválasztása változatos médium használattal – objekt, fotó, videó, installáció, interjú, szöveg – párosul. Videómunkáiban a fotószerűség és az állókép dominál, objektjeit gyakran kísérik a tárgyakról készült, önálló értékű fotóművek. A tudományos modellezés, a megismerés és annak nyelvi vonatkozásai, a művészeti és nyelvi konstrukciók vizsgálata áll több mint húsz éves alkotói tevékenységének középpontjában. Munkái a posztmodern gondolkodásból és szemlélet módból fakadó történelem- és múlt tapasztalatról tanúskodnak, a történelmi narratíva viszonylagosságát hangsúlyozzák, az egyéni emlékezet megragadhatóságának a korlátaival szembesítenek.Az utóbbi körülbelül tíz évben érdeklődése folyamatosan a kogníció, a mentális megismerés rendszer felé irányul – ezt foglalja össze a Töredékes emlékezet című kiállítás. Mind a tudományos megismerés, mind az emberi emlékezés vizsgálatában Asztalos Zsolt nagy szerepet tulajdonít a (vizuális) reprezentáció megismerésben betöltött funkciójának. Jellegzetes módszere a helyzetteremtés, rámutatás, kevésbé a történeti adatok feltárása és pontos analízise, hanem inkább a reprezentációk, (gondolkodási és vizuális) modellek és konstrukciók utóélete, a mögötte megbúvó, nehezen felfejthető emberi érzelmek kiállítása. A művész nem azonosít, kimond, hanem helyzetet teremt: azt már a látogatónak kell – személyes érzelmein, emlékein átszűrve – „megfejtenie”.A Töredékes emlékezet című kiállítás a kulturális és tárgyi emlékezetre, a trauma diskurzusokra hívja fel a figyelmet. Kiindulópontja a fragmented memory pszichológiából kölcsönzött – a kiállításban töredékes emlékezetként lefordított – fogalma, mely emlékezetzavarban az egyén nem tudja az emlékeket önéletrajzi (epizodikus) emlékezetéhez társítani, az emlékek érzelmi és személyes tartalma nem kapcsolódik össze az emlékezet többi részével. A kiállítás szándéka, hogy a korábban különböző módon kiállításokon bemutatott és installált tárgyakon, fotókon, videókon keresztül az emlékezet töredékes, a múlthoz való hozzáférés problematikus jellegét hangsúlyozza, és az életmű utóbbi tíz évének munkáját egyetlen összetett projektként láttassa.A kiállítás szűkös anyagi kerete miatt az olcsó barkács- és újrahasznosított anyagok alkalmazásával új lehetőségek kínálkoztak a művész és a kurátor számára. Az installációk különböző módjai – posztamens-sziget, földre helyezett táblák, falon végigfutó konzol, stb. – ugyanolyan fontos részei a műveknek, mint maguk a képek és objektek: a befogadás módját és így az egyéni jelentésalkotást befolyásolják.
Elfajzott művészet II.
Godot Galéria, április 27-ig
Kiállító művészek: Bada Dada Tibor, Baksai József, Bálint Norbert László, Bodoni Zsolt, Bódis Barnabás, Bogdándy Szultán, Csabai Renátó, drMáriás,| Duliskovich Bazil, Fajgerné Dudás Andrea, Fehér László, feLugossy László, Gaál József, Gallai Judit Ágnes, Győrffy László,| Hermann Zsófia, Kalán Viktória, Karácsonyi László, El Kazovszkij, Király Gábor, Kis Róka Csaba, Kósa János,| Menyhárt Tamás, Nagy Kriszta x-T, Orosz-Stefán Renáta, Polner Eszter, Sinkovics Ede, Šwierkiewicz Róbert, Szikora Tamás, Szűcs Attila, Tamási Claudia, Alexander Tinei, Tóth Magdolna, Tóth Xénia, Ujházi Péter, Váli Dezső, Végvári Gergely, Verebics Ágnes, Wächter Dénes, Wirth Abigail "A legnagyobb különbség a régi kiállítás és a mostani között a szándék. Akkor elrettentő példaként állították ki azokat a műveket, most mi követendő példaként mutatjuk be őket. Akkor minden művész az akaratán kívül szerepelt, most a legtöbb szívesen van itt, néhány művet kértünk csak be magángyűjteményekből. Akkor egy nagy állami múzeumban valósult meg a kiállítás, ez a mostani egy kis magángalériában. Az Münchenben volt, ez Budapesten, az állami szervezés volt, ez pedig néhány ember akarata. És az egy másik kor volt, mint ez a mostani. Az installálás hasonló lesz: mi is szándékosan nagyon sűrűn, egymásba szinte átlógva tesszük a falra a képeket, de míg a régi kiállításon ezzel méltatlan helyzetbe akarták hozni őket, mi csupán még töményebbé szeretnénk tenni az élményt. Nem várjuk meg, hogy pellengérre állítsanak minket, magunktól állunk ki a placcra. Nézzük, hogy kit állítottunk ki és kit nem:Olyanokat nem, akik trapézokat, csíkokat, négyzeteket, paralelogrammákat, oválisokat festenek azúr kékkel, nápolyi sárgával és bézzsel lelketlen irodai dekorációt létrehozva az alkotás legkisebb valós szándéka nélkül.Gyerekkönyv illusztrációt készítő bohócokat sem, akiknek alkotás közben az egyetlen motivációjuk, hogy az egyiküknek sikerült elérni a legszentebb célt: a létező legkevesebb erő befektetéssel a legnagyobb anyagi sikert.Olyan műveket sem, amelyek összefüggéstelen, erőltetett, magukban a művekben nem visszaköszönő koncepció mentén jöttek létre, valójában csakis azért, hogy az event leírásában benne legyen az összes olyan hívószó, amit a zavarodott, konformista alkotó trendinek, aktuálisnak gondol és simogatást vár érte.Nemet mondtunk a hideg számolgatásból létrejött művekre és a biomorf indíttatású cukiságokra. De minden más cukiságra is. Akiket meghívtunk, azokról ki merjük jelenteni, hogy van lelkük, mernek élni, meghalni, állításokat megfogalmazni, néha másnak lenni, szerelmesnek lenni, szerelmeskedni, elvetélni, gúnyolódni, vadul röhögni, őrültnek lenni, szomorúnak, kritikusnak lenni, akár magukkal szemben is.Mernek érzelmeket, valódi történéseket megjeleníteni, fekete színt is felvinni a palettára, indoklás, hosszas magyarázkodás nélkül alkotni.Nem tudományként tekintenek a művészetre, nem megindokolandó, bizonyítandó doktrínának, feladatnak tartják, hanem rejtélynek, ahol néha el kell fogadni: nincsen megoldás, csak a látvány. Nem egy szociológiai, pszichológiai fikció a művészetük, hanem az örökösen kifejezési lehetőségeket kereső legbelső énjük vetítővászna.„Komolyak, de nem komolykodóak.”Van fantáziájuk, nem félnek elmerülni benne, a bennük rejlő dühöt és indulatot kreatív energiává tudják alakítani.Nem az az egyetlen hír a művészetükkel kapcsolatban, hogy milyen új aukciós rekordot manipulált nekik valaki.Ők azok, akiket elkerülnek az egyszeri vásárlók, mert túl "durvák", „felkavaróak”. Akikhez félnek nyúlni még a gyűjtők is. Akiknek a művét kiválasztja a férj, majd két nappal később a feleség kérésére a családi béke érdekében mégse veszik meg. Akiknek esélyük sincsen bekerülni egy vállalati, banki gyűjteménybe, hiszen megmagyarázhatatlanok lennének az akvizíciós portfolióban. Azért csináljuk ezt a kiállítást, mert félünk, hogy ezek a művészek lassan kihalnak és az utolsó pillanatban vagyunk most! Elnézést kérünk azoktól a barátainktól, akiket helyhiány miatt nem hívtunk meg!" Kurátor: Kozák Gábor
Isabel Muñoz: OMEGA
Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház, május 18-ig
„Mit csinál egy művész?” – kérdezi Anselm Kiefer. „Kapcsolatokat teremt, láthatatlan szálakat sző a dolgok közé. Elmélyül a történelemben, legyen szó az emberiség történetéről, a Föld geológiai történetéről vagy a látható kozmosz kezdetéről és végéről.”Isabel Muñoz munkássága lassan bontakozott ki az idők során, akár egy fa, amely sosem szűnt meg terebélyesedni, láthatatlanul növekedni, talán mert nem az idő múlásával, hanem az eredeti idővel foglalkozik.Isabel Muñoz közel harminc éve merészkedik el a világ peremére, legelérhetetlenebb határaira és legmélyebb rétegeibe, és eközben eljutott saját szülőföldjére, ahol az ősi civilizációk tovább őrzik rítusaikat és tradícióikat, amelyek eredete már nem létező korokba vész. Japán, Kongó, Irán, Bolívia, Törökország, Etiópia, Elefántcsontpart stb. Isabel Muñoz ezeket az árnyékokat hozza a látható felszínére, és velük együtt egy kihalás szélén álló világ ásványi esszenciáját. Ősi korokat köt össze a mi időnkkel a fotográfiai képen keresztül, összeszövi ezeket az egységeket, és módosítja frekvenciáikat, biztosítva az egyik túlélését a másikban. A fotográfiai kép tehát a csomó, a varrat, a repríz, amely egyesíti ezt a két időbeliséget.„Bizonyos pillantásokban – bizonyos pillantásokon keresztül – a tárgy megteremtése megismétlődik: újra létrejön”, írja Peter Handke a Tegnap az úton (2005) című könyvében. Isabel Muñoz egész munkássága ennek az „újra létrejövésnek” a megjelenésében rejlik, amely a képei felszínére tör, és nem kell hinni a mágia erejében ahhoz, hogy lássuk, a világ rejtélye jelenik meg ott, érintetlenül.A címével az emberi és az univerzális idő, a végesség és a végtelen közötti kapcsolatra utaló kiállítás keresztmetszetet nyújt Isabel Muñoz üledékként gyarapodó munkásságából. A képek, amelyek alkotják, szakrális monolitokként állnak, megtestesítve kifejező erejét, ám van a fotóknak egy másik csoportja is, amelyek sorsa az, hogy szakrális munkák árnyékában maradjanak.Ez a több ezer apró pillanatfelvétel, amelyek a műegyütteseket követik nyomon, egyben a képek elkészülését is felidézik. Megelőlegezik és megjósolják a képeket, lélegzetvisszafojtva várják létrejöttüket. Ha a pillanatfelvételek a képekben gyökereznek és azoknak részben alkotói is, Isabel Muñoz gyakorlata ahhoz is hasonlítható, ahogy egy író szövege margójára megjegyzéseket ír. Az idő ilyetén megkettőzése nyújt bepillantást Isabel Muñoz univerzumának teljes mélységébe, biztosít hozzáférést munkásságának eredetéhez, ahhoz a helyhez, ahol az Omega találkozik az Alfával, és egy új kezdet eljövetelét hirdeti. (Anne Morin)
Lee Seungchul: koreai festő vagyok - handzsi papírok, természetes színek, installációk
Koreai Kulturális Központ, június 28-ig
Lee Seungchul (Dél-Korea, 1964) képzőművész és kutató egyéni kiállításán handzsiból, azaz hagyományos koreai papírból készült domborművein és természetes alapanyagokkal, kézzel festett szövet-installációkon keresztül a handzsi és a természetes színek koreai kultúrában, valamint a restaurátor szakmában betöltött szerepével ismerkedhetnek meg a látogatók.A keleti festészet szakon végzett Lee a koreai papír kutatásának szentelte az életét. Több mint harminc éve tartó kutatómunkájáért számos elismerésben részesült a handzsi és a koreai természetes festési technikák európai művészeti közösséggel való megismertetéséért. A római és a bécsi Koreai Kulturális Központok után Budapesten bemutatkozó kiállítás Lee pályájának összefoglalása.A kiállítás további aktualitása, hogy 2026-ban valószínűsíthető a handzsi UNESCO szellemi kulturális örökségként való nyilvántartásba vétele, amely egy következő jelentős állomása lesz a koreai papír reputációjában.Lee Seungchul kiváló régiséggyűjtő is, aki hosszú pályafutása során először mutat be a handzsihoz kapcsolódó műtárgyakat.A kiállítás kísérő programjaként 2024. február 27-én és 28-án, a kiállítás megnyitóját követően Chang Seong-woo hagyományos koreai papírkészítő mester tart workshopot a Koreai Kulturális Központban a nagyközönség, valamint a kulturális örökség megőrzésében részt vevő szakemberek, például könyvtárak és múzeumok dolgozói számára. A programokról részletesen hamarosan beszámolunk a Koreai Kulturális Központ felületein.
Róma-Budapest, 1800–1948.
Virág Judit Galéria és Aukciósház, március 28-ig
Képzőművészeti kapcsolatok a két város között A Virág Judit Galéria tematikus kiállítássorozaton keresztül mutatja be a három, kulturális szempontból kiemelten fontos európai főváros és Budapest között lévő művészeti kapcsolatok és kölcsönhatások rendszerét. A modern magyar művészet kialakulása és sokszínűsége szorosan összefüggött festőink és szobrászaink hosszabb-rövidebb ideig tartó berlini, párizsi és római utazásaival. Itália festői tájai mindig is lenyűgözték az európai művészeket és írókat. Évszázadokon át Európa valamennyi fontosabb művészeti központjában az akadémiai képzés kiegészítő eleme volt az itáliai, mindenekelőtt a római tanulmányút. Festők, írók, gondolkodók százai töltöttek el hosszabb-rövidebb időt az antik, reneszánsz, majd később a barokk emlékek tanulmányozásával. A képzőművészeti emlékek kimeríthetetlen tárháza mellett Róma a korszak legfontosabb vallási centruma is. Így az utazások elsődleges célpontja a 18-19. század fordulóján az örök város volt. A két világháború közt számos magyar művész, szobrász, építész kapott állami ösztöndíjat a Római Magyar Akadémián.A Róma-Budapest című, a sorozat harmadik és egyben lezáró részeként megrendezett kiállítás és a hozzá kapcsolódó kiadvány új kutatásokra alapozva foglalja össze e gazdag évszázad művészeti irányzatait, kiemelten foglalkozik a Római Iskolával, és végig tekinti, hogyan vált meghatározóvá az olasz főváros a hazai művészeti élet szereplői számára. Hiánypótló kiállítás, amely először mutatja be átfogóan Róma kiemelkedő szerepét a magyar festészet, szobrászat és építészet vonatkozásában, a közönség pedig eddig ismeretlen remekművekkel találkozhat.
Mai Manó fotográfiái
Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház, április 14-ig
Az 1885-ben császári és királyi udvari fényképész rangot kapott Mai Manó (1855–1917) fényképészmester, szakíró és a gyermekfényképezés egyik legjobb hazai képviselője volt. Mai Manó univerzális módon viszonyult a fotográfiához, és tevékenységét nem szűkítette le a megélhetést biztosító, megrendeléseken alapuló üzletre. A fotográfia helyzetét, fejlődését teljes összefüggésrendszerében vizsgálta, és írásaival, lapszerkesztői, szervezői, közéleti munkájával, a hazai fotográfia közösségi kérdéseinek megoldásáért dolgozott. Egyik kezdeményezője volt a Magyar Fényképészek Országos Szövetségének, valamint 1906-tól alapítója és főszerkesztője A Fény című lapnak.Mai Manó műtermében portrékat, családi csoportképeket, s főként gyermekfotókat készített, de a külső helyszíneken készített korai riportjellegű felvételei is fennmaradtak (Kossuth Lajos temetése, 1894). Díjakkal kitüntetett portré- és gyermekfotói a mai nézőben ellentmondásos benyomást kelthetnek. Elismeréssel, tisztelettel, némi irigységgel adózhatunk a képek technikai tökéletességének, a beállítások eleganciájának, nosztalgiát érezhetünk a hajdan-volt boldog békeidők polgári életének elegáns rekvizitumai iránt, de az őszinte emberábrázolást ma már másképpen képzeljük el. A századforduló portrémestere nem hiteles lélekrajzot akart nyújtani, hanem a megrendelőknek önmagukról alkotott – többnyire hamis – ideálképéhez igazodott. A pazar külsőségek, az egyén karakterétől független pózokba való beállítás, valamint a megszépítő mértéktelen retus általában mind a fotóműtermek gyakorlatához tartozott. Természetesen mindez nemcsak Mai Manóról mondható el, hanem – nagyon kevés kivételtől eltekintve – döntően a megrendelő igényeinek kiszolgálása jellemezte az 1860-as és 1870-es évektől a századfordulóig a 19. század portré- és gyermekfényképezését.Találóan jellemezte a helyzetet a Mai Manó fotográfiái című könyvet bevezető esszéjében Nádas Péter, aki maga is fotográfus végzettségű lévén, jól ismeri e jelenséget és hátterét:„Mai Manó műtermi képein az éppen megszülető modern egyén áll elibénk az élő és igen bensőséges tekintetével. Ez az egyén elég hiú, s nemcsak gazdagságot és luxust, hanem ezeknek akár a látszatát is igen kedveli. Mai Manó azonban nemcsak kiszolgálja, hanem mintegy dokumentálja a megrendelő hiúságát és illúzióit. … S bizonyára szükségszerű, hogy a korszaknak ebben az egyszerre reális és ideális folyamatában minden egyén és minden család egy kicsit többnek akart látszani, mint amennyit a helyzete amúgy megengedett. Mai Manó az emberi élet kivételes napjain készítette a képeit, az első áldozás vagy a barmicvo, az eljegyzés, az esküvő és a keresztelő napján. A nagy nap egyetlen pillanatát örökítette meg, ám nem a köznapiság, hanem a reprezentáció és a feltörekvés jegyében.”Mai Manó utókorra fennmaradt portréi között megtalálható a korszak néhány neves személyiségének képe, köztük politikusok, művészek, főurak, Habsburg főhercegek, maga Ferenc József császár, Kossuth Ferenc képviselő, a Függetlenségi Párt vezére, Bárczy István főpolgármester, Baross Gábor közlekedési miniszter, gróf Batthyány István, a jeles lótenyésztő hazafi, Széchenyi barátja. A művészek közül Bartók Bélát ifjúkorában, a neves műkedvelő fotográfus Csörgeő Tibort gyermekként fényképezte. „... a Mai és Társa cég magának elsőrangú nevet vívott ki, [ezt] mi sem bizonyítja jobban, mint e műterem állandó, nagy és igen előkelő törzsközönsége, mely napról-napra növekszik. A Mai-féle fénykép ma már valóságos fogalom.” – írták a Pesti Hírlap 1912. december 25-én megjelent számában, azonban Mai Manó nevét szélesebb körben csak az 1990-es évek végétől kezdték újra megismerni. Mint annyi más fényképészmestert a századfordulón, korunkban csak a szűkebb szakma egy része tartotta számon. Mára azonban a nevét viselő egykori műteremháza – az idén 130. születésnapját ünneplő Mai Manó Ház – állít számára emléket. A PaperLab Galériában kiállított 50 fotóból álló válogatásban olyan alkotásokat láthatunk, amelyeket Mai Manó fotográfus a budapesti műtermeiben készített a századforduló környékén.
Társas társtalanság - Szántó Piroska egy magángyűjteményben
2B Galéria, április 3-tól
Szántó Piroska (1913–1998), ha gyűjteményes, csoportos, nőművészeti kiállításokon fel is bukkant, a 2000-es évektől csaknem kikopott a kiállítóterekből. Jó ideje nem látogatható Vas Istvánnal közös lakásuk sem. A társas társtalanság kiállítás őt ünnepli, születésének százéves évfordulójára pár hónapos csúszással emlékezve. Egy családi gyűjtemény darabjaiból válogatva mutatjuk be változatos munkáit, a fekete háttérből világló részletgazdag virágkompozícióit, a Cantata Profana gobelinjének terveit, az örök (Vas István) szerelmet ünneplő ölelkező aktjait, az útszéli keresztek kopott Krisztusait és mindenekelőtt két korai (1938), a nagyközönség előtt ismeretlen Szentendre festményét. Egészen fiatalon a Szocialista Képzőművészek Csoportjával, 1937-től a szentendrei Haluska tanyán a Vajda Lajost mesterüknek tekintő művészközösséggel, majd a szűk három évre teret nyerő Európai Iskola tagjaként alkotó Szántó Piroska az ötvenes évekre légüres térbe került. Ugyan 1957-től időről időre megmutatkozhatott, férje révén az irodalmi közegben otthonra lelő társtalanságban dolgozott. Meghatározó irányzatok, művészek közelében induló pályája látszólag töretlenül, valójában elbizonytalanodó keresésben alakult. Eleven érzékiségű munkái máig vonzóak a látogatók számára.
Lakin Ogunbanwo (NGR): are we good enough
Cairo Contemporary, április 3-tól
Lakin Ogunbanwo (Lagos, 1987) fotóművész 2012 óta foglalkozik Nigéria különböző etnikai csoportjainak – Yoruba, Ibo, Hausa-Fulani, stb. – hagyományos viseleteivel. Szülőhazájában a ruházat egyértelműen jelzi az etnikai identitást, mellyel kapcsolatban megfigyelte, hogy a fiatal generáció egy új vizuális kódrendszert alakít ki, egy hibrid esztétikát nyugati és tradicionális elemek vegyítésével, hogy ezáltal határozottabban kommunikálhassanak önmagukról.
Képzőművészeti
Szűcs Péter író, újságíró, fotós és világutazó tárlatvezetése
Műcsarnok, március 28., 18:00
„Nagy tisztelője vagyok Benkő Imre művészetének. Elkapott pillanatait és történeteit nézegetve azon kapja magát a látogató, hogy valami ott marad vele, úgy érzi, hogy ő maga is részese volt Benkő találkozásainak és felfedezéseinek. Ez a legtöbb, amit egy fotográfus adhat abból a világból, amiben a kamerájával megfordult. Benkő Imre pedig mindent odaad abból, amit nem mindenki vesz észre. Képeivel együtt utazunk, együtt érzünk Kalkuttától Havannáig, Ózdtól New Yorkig. Nagy ívű, nagyvonalú, szenvedéllyel készült képanyag látható az életmű kiállításon, ahol hat évtized munkájából és több ezer képből válogatva került a falakra az a 250 kép, aminek kapcsán együtt járjuk be a világot március 28-án este hat órától a Műcsarnokban.” (Szűcs Péter)
Miről mesélnek a képek?
Várkert Bazár, április 2., 10:30
Múzeumpedagógiai foglalkozás a Jáky gyűjteményben 6-10 éveseknek A múzeumpedagógiai foglalkozáson résztvevők megfejtik, hogy miről mesél az YBL 6 Művészeti Térben látható, a Jáky-gyűjtemény különleges képeit bemutató Vagyok, aki vagyok című kiállítás. A foglalkozáson a kreatív gondolatoké lesz a főszerep, izgalmas történetek, párbeszédek kelnek életre és ha mindez kevés lenne, játékos formában még az alkotásokat is szóra bírják a résztvevők. A foglalkozást a 6-10 évesek részére alakították ki, ezért más korosztály számára nem javasolt a programon való részvétel. A gyerekek kísérői kedvezményes jeggyel (1500Ft/fő) részt vehetnek a foglalkozáson, illetve a program ideje alatt megtekinthetik a kiállítást.
Finisszázs
Műcsarnok, április 4., 17:00
A kiállítás finisszázs programja: Kondor-Szilágyi Mária kurátor és Szurcsik József képzőművész közös záró tárlatvezetése és az iLAND zenekar koncertje!Szurcsik József háromtermes kiállítása egyfajta visszatekintő tárlat, melyen bemutatásra kerülnek a legfontosabb alkotói korszakok jellegzetes műcsoportjai: a korai grafikák és ceruzarajzok, lemezborítók és olaj-karton képek, amelyeken Szurcsik jellegzetes motívumai jelennek meg, mint a csapda, a hiány, a falak, az emberi viszonyok, illetve a formázott mitológiai kompozíciók."Szurcsik mesterrel zene és festészet bűvöletében kibontakozott barátságom több mint 40 éves. Az East zenekar, melynek tagja voltam, 1981-ben jelentette meg azóta ikonikussá vált Játékok című albumát Szurcsik József lemezborítójával. Akkor éreztem először a két másfajta művészi utakat és dimenziókat kutató műfaj találkozását, tökéletes illeszkedését, időtlen barátságát. Az iLAND zenekar A Sziget című lemezének borítója szintén a Műcsarnokban látható A varázsló kertje című kiállítás alkotójához köthető. Az iLAND április 4-én hallható akusztikus felállású zenéje bizonyíték a képi és zenei világ létező és időt nem ismerő szoros kapcsolatára, közös útjára."Pálvölgyi Géza zeneszerző az iLAND zenei vezetője iLAND akusztik:Pálvölgyi Géza, Madarász Gábor Madi, Kontor Tamás, Takáts Tamás és Czibere József meghívott vendégA tárlatvezetés 17, a koncert 18 órakor kezdődik.
Tokió művészete
Várkert Bazár, április 6., 18:00
angol dokumentumfilm, 90 perc, 2023rendező: David BickerstaffForgalmazó: Pannonia EntertainmentKorhatár: 12 éven aluliaknak nem ajánlott Az oxfordi Ashmolean múzeum jelentékeny időszaki tárlata adta az ötletet, hogy a Tokió művészete című Exhibition on Screen epizódban bemutassuk a 400 éves Tokió hihetetlenül gazdag kultúráját: Hokuszai és Hiroshige finom fametszeteitől kezdve a pop art stílusú plakátokon, a kortárs fotóművészeten, a mangán, a filmművészeten át egészen a napjainkban, az utcán készülő műalkotásokig.A dokumentumfilm dobbantóként használta a kiállítást Tokióba repítésünkhöz, ahol felfedezhetjük magunknak a város pezsgő művészeti életét. A megkapóan illusztrált, gazdagon adatolt mozgókép egy olyan metropoliszról készült, mely 400 éves történelme során folyamatosan pusztult-újjáépült, ezáltal a Föld egyik legélettelibb, legizgalmasabb városává vált.„Tapasztalatom azt mondatja velem, hogy Japán mást gondol a művészetről, másként értelmezi azt, mint mi, jellemzően Nyugat-Európában. A művészi érzék és igény az élet megannyi apró mozzanatában megnyilvánul: ahogy ételeiket készítik, ahogy kertjüket alakítják, ahogy öltözködnek… Jóval szélesebb körben értelmezik, mindenre kiterjesztik a „művészet” fogalmát.” (David Bickerstaff) A film adatlapja
Budapest FotóFesztivál 2024
Budapest, május 12-ig
A fotográfia egy csodálatos játék, amely kép által kapcsolja össze az alkotót és a befogadó, minden stíluságában más és más kérdéseket, érzelmeket és gondolatokat indít. A Budapest FotóFesztivál immáron 8. éve ennek az izgalmas játéknak nyújt teret. Ajtókat nyit vizuális élményekre párbeszédet indít a generációk között, közösséget teremt és 6 héten keresztül fotográfiával tölti meg Budapestet.A BUDAPEST FOTÓFESZTIVÁL a Műcsarnokkal együttműködésben 2024-ben is egy nagyszerű kiállítással indíja programsorozatát, amely a 8. évhez hűen ismét az egyetemes fotográfia meghatározó alakjait mutatja be. A Fesztivál a Magnum ügynökséggel folytatott együttműködésének köszönhetően a „Női fókusz” című kiállítás öt fotográfusnő, Eve Arnold, Inge Morath, Nanna Heitmann, Susan Meiselas és Marilyn Silverstone csodálatos munkáiból válogat. A Fesztivál programja a hazai és nemzetközi fotográfia legjavából ad ízelítőt.
Műcsarnok
Valós látomások | Benkő Imre a szubjektív dokumentarista
Műcsarnok, április 7-ig
Benkő Imre hat évtizedre visszatekintő fotográfiai életművének bemutatója a Műcsarnok 2024-es programjának első kiemelkedő eseménye. A térben és időben szerteágazó anyag három földrész húsz országát érinti, a hetvenes évektől napjainkig mutatja be az emberi viszonyok sokféleségét. A kiállítás az életmű teljességéből válogat: az 1975-ös World Press Photo díjnyertes felvételétől az ikonikus ózdi, budapesti és külföldi sorozatokon át, egészen a kínai utazásainak 2019-ben készített képekig.Benkő fotográfusi érdeklődése – akár a nagyváros, akár a vidék adja a hátteret – elsősorban az emberi viszonyokra összpontosít. Képei egyben kordokumentumok; visszaköszönnek, vagy megismerhetővé válnak a korszakra jellemző meghatározó életstílusok, kulturális szokások és attitűdök – keleten és nyugaton egyaránt. A fotók sajátos nyelven szólalnak meg: a társadalomábrázoló humanista fotográfiai hagyományból fakadó érzékenység Benkő egyéni látásmódjával párosulva emlékezetünkben megragadó képeket eredményez. Művei egy csoportjában a szocialista múlt és az átmenet éveinek illúzióvesztettsége kerül szembe a hétköznapok vagy épp az ünnepnapok véletlenszerű, enigmatikus mozzanataival. Hosszú távú fotóesszéi, mint az ózdi kohászat leépítésének stációi, a Sziget fesztivál zabolátlan, ritualizált koncert pillanatai, vagy épp az ikerpárokról készített sorozata, az időben kibomló folyamatok részletgazdag regiszterét nyújtják.Kurátor: Tulipán Zsuzsanna
Szurcsik József: A varázsló kertje
Műcsarnok, április 7-ig
Jelen kiállítás egyfajta összegzés és visszatekintés. Bemutatjuk a legfontosabb alkotói korszakok jellegzetes műcsoportjait: a korai grafikákat és ceruzarajzokat, lemezborítókat és olaj-karton képeket. Azokat a festményeket, amelyeken Szurcsik jellegzetes motívumai jelennek meg, mint a csapda, a hiány, a falak, az emberi viszonyok, illetve a formázott mitológiai kompozíciók. Különös hangsúlyt kapnak az utóbbi évek alkotásai, mint a tájképek, a fekete-fehér képek, vagy a Bestiárium Humanum lapjai. A kétdimenziós munkák mellett egy válogatás is látható a művész szobraiból. Célunk megmutatni azt a sokrétű alkotói folyamatot, amely az elmúlt közel negyven évben Szurcsik József munkásságát jellemezte. Nagyon fontos meglátnunk, hogy bár a művészt az egyén viszonyrendszerei foglalkoztatják leginkább, a lépték, amiben gondolkodik egyáltalán nem egyéni: sokkal inkább egy felülemelkedett helyzetből tekint rá az egyéni lehetőségekre, hibákra, rossz döntésekre. Archetipikus, ismétlődő, már-már kozmikus léptékű ez a figyelem. A megmutatás, a figyelemfelkeltés az a gesztus, amivel segíteni akar, hogy az egyéni, önző gondolatok helyett nagyvonalúan, egymásra fókuszálva hozzuk meg döntéseinket. Ez az ő mágikus képessége.
Gyermelyi Művésztelep 30 | A Széchényi Művésztelep Alapítvány 30 éve (1994 - 2024)
Műcsarnok, április 7-ig
A Gyermelyi Művésztelep 2024-ben ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját. Ebből az alkalomból a Műcsarnok impozáns tereiben mutatkoznak be azok az alkotók, akik meghatározzák a történetét és legfőbb irányvonalait. A telep fenntartója a Széchényi Művésztelep Alapítvány, melyet a képzőművész-jogász végzettségű Széchényi Péter, a jeles család leszármazottja alapított, aki híven annak mecénási tradíciójához, nemes ügyért hívta életre az alkotótelepet. Az Amerikában született festőművész a rendszerváltást követően nagy lelkesedéssel kezdeményezte, hogy ősei hazájában, elsősorban a pályakezdő művészek támogatására egy olyan helyet találjon, amely idővel komplex szellemi műhellyé nőheti ki magát. Az eltelt évtizedek bizonyították a kezdetben talán merésznek tűnő ötlet sikerét, hiszen a ’90-es évek ifjú, pályakezdő, akkoriban az egyetemről frissen kikerült művészeiből mára befutott, hazai és nemzetközi díjakkal elismert, műveikkel jelentős köz- és magángyűjteményekben is szereplő alkotók váltak, akiknek sikereihez a Gyermelyi Művésztelep munkájában való részvétel is hozzájárult. Gyermelyen azóta is minden évben újabb fiatal művészek tűnnek fel, akik a budapesti és egri képzőművészeti egyetemekkel együttműködésben érkeznek. Az elmúlt három évtizedben az itt megfordult közel 150 alkotóból most azt a 67-et mutatjuk be, akik jelentősen hozzájárultak a műhely fejlődéséhez. A telep művészeti vezetője 1998 óta Stark István képzőművész, e tárlat társkurátora, akivel közösen válogattuk ki a kiállításon látható alkotásokat. Kiállító művészek: Almási Gertrúd , Bánföldi Zoltán, Barabás Zsófia, Bodnár László, Bodoni Zsolt, Bodor Anikó, Bohár András, Csurka Eszter, Daradics Árpád, Deli Ágnes, Dóró Sándor, Dréher János, Dunai Edit, Erőss István, Eszik Alajos, FeLugossy László, Ferencz Zoltán, Ferenczy Zsolt, Filp Csaba, Gaál Endre, Germán Fatime, Győrffy Sándor, HAász Ágnes, Határ Attila, Herendi Péter, Herman Levente,| Horváth Kinga, Horváth Krisztián, Horváth Roland, Karattur Katalin, Kelecsényi Csilla, Kiss Botond András, Kondor Attila, Koroknai Zsolt, Kovács Lehel, Kovács Péter Balázs KBP, Könyv Kata, Kucsora Márta, László Dániel, Lévay Jenő, Lőrincz Tamás, Lucza Zsigmond, Maros Lili, Megyeri-Horváth Gábor, Nádas Alexandra, Nagy Árpád Pika, Nagy Gábor, Olajos György, Pataki Tibor, Pető Hunor, Posta Máté, Radosza Attila, Sebestyén Zoltán, Szabó Ábel, Széchényi Péter, Szegedi Csaba, Szenteleki Gábor, Szeszák Ádám, Szigeti G. Csongor, Szirtes János, Szőcs Géza, Tari Gábor, Varga Amár László, Varga Patrícia Minerva, Vass Tibor, Wróbel Péter, Zakariás István kurátor: Fazakas Réka
Női fókusz | Eve Arnold, Nanna Heitmann, Susan Meiselas, Inge Morath, Marilyn Silverstone
Műcsarnok, május 12-ig
A BUDAPEST FOTÓFESZTIVÁL és a MŰCSARNOK 2024-ben nyolcadik alkalommal rendezi meg a fesztivál nyitókiállítását a Műcsarnokban, ezúttal Női fókusz címmel. A Magnum Photos válogatásának öt női fényképésze, az ügynökség szellemiségéhez híven, a humanista fotográfia emblematikus képviselői. A három, már lezárult életműben – Eve Arnold, Inge Morath, Marilyn Silverstone –, valamint két másik generációhoz tartozó két alkotó – Susan Meiselas, Nanna Heitmann – munkásságában egyaránt kiemelt jelentőséget kapnak a hírnév, a hatalom, a vallás, a hagyomány, a kisebbségi lét és a jogfosztottság problémakörei. Elkötelezett alkotókként – a portré műfajában éppúgy, mint a társadalomábrázoló dokumentarista sorozatokban – női érzékenységgel, empátiával és helyzetértelmező tudatossággal közelítenek témáikhoz.Inge Morath és Eve Arnold a Magnum Photos első női tagjai, pályafutásuk legelején, az 1950-es években nevet és elismerést szereztek maguknak a férfi többségű kollektívában. Robert Capa és Ingrid Bergman szerelme megnyitotta Hollywood kapuit a Magnum fotográfusai előtt: 1960-ban a John Huston Kallódó emberek című filmjének forgatásán dolgozó kilenc Magnum fényképész közé mindketten bekerültek.Eve Arnold színfalak mögé tekintő, riportfotós képei egyéni látásmódot tükröznek, természetes beállításai különböznek a megszokott színészábrázolásoktól. Marilyn Monroe-ról készített különleges portréi pedig vallanak a két asszony szinte baráti viszonyáról is. A kiállításon fesztelen, bensőséges képek szerepelnek többek között Sophia Lorenről, Charles Chaplinről, Richard Burtonről és Elizabeth Taylorról.Inge Morath egyszerre személyes és univerzális témaválasztásaiban jól kitapintható a művészetek iránti érdeklődés, valamint a szokatlan helyzetek és az eltérő kultúrák szeretete. A Life magazin számára készült híres felvételét, a kocsiablakból kukucskáló láma fotóját akkor, 1957-ben az alábbi képaláírással látta el: „Linda, a láma a New York-i A.B.C. stúdióból tart hazafelé a Broadwayen. Hosszú nyakával lazán szemléli a világ leghíresebb utcájának fényeit.” A kiállításon számos egyéb nevezetes fotográfiája is látható, többek között a Saul Steinberggel közös maszkos portrék.Susan Meiselas a hetvenes évek elejétől több nyarat töltött New Englandben, ahol sztriptíztáncosnők életét dokumentálta a színpadon és azon kívül. A Magnum azután hívta meg tagjai közé, hogy 1976-ban e fotókat Carnival Strippers címmel egy albumban is megjelentette. Fotográfiái messze túlmutatnak a szenzációs médiaképeken. Témaválasztásait mély etnográfiai, történelmi és politikai érdeklődés vezérli. 1978-ban a nicaraguai polgárháborút fényképezte, felvételei a véres leszámolásokról bejárták a világsajtót. A jelenlegi válogatásba a Sztriptíztáncosnők sorozat hét fényképe került be.Nanna Heitmann hosszú távú fotóesszéi főként az ember és környezete kapcsolatát vizsgálják: „Vonzanak azok az emberek, akiket a környezetük formál, akik úgy döntenek, hogy szélsőséges körülmények között élnek vagy dolgoznak.” 2019-ben két személyes projektjével nyert felvételt a Magnum fotóügynökségbe, mindkettő a fizikai és lelki elszigeteltséget járja körül. A Női fókusz című kiállításon látható képein a világ egyik leghosszabb folyóját követhetjük, bepillantva a Jenyiszej mentén élők hétköznapjaiba.Marilyn Silverstone 1955-től volt hivatásos tudósító. Egy New York-i fotóügynökség megbízásából szabadúszó fotóriporterként Európában, Ázsiában, Közép-Amerikában, Afrikában és a Szovjetunióban is fényképezett. 1959-ben három hónapot töltött Indiában, ez a megbízatás fordulópontot jelentett alkotói pályáján. A rákövetkező évtizedekben teljes elköteleződéssel dokumentálta a buddhista vallás és világkép sokrétű szellemiségét és közegét. Fotográfiái négy albumban láttak napvilágot, valamint Kashmir in Winter címmel képeiből díjnyertes film is készült. 1964-ben csatlakozott a Magnum Photos-hoz. 1977-ben felszentelt buddhista szerzetesnő lett, a rádzsasztáni és himalájai történelem eltűnőben lévő kultúráját kutatta. A kiállításon szereplő fotográfiák hiteles portrékon ábrázolják a vallási vezetőket és tanítókat, éppúgy, mint a nepáli, vagy indiai hétköznapi embereket.kurátor: Tulipán Zsuzsakurátorasszisztens: Dekovics Dóra
Sulyok Gabriella: Legenda-változatok
Műcsarnok, május 26-ig
Sulyok Gabriella zenével és költészettel átkarolt művei kivétel nélkül segítenek az élet-pillanatunk felfogásában. „Dús-gyönyörű” rajzaiban mindannyiunk közös emlékeit jegyzi, és öröknek ható idő-terekbe helyezve vándorlásunkat, a jövővel együtt a jelenben elérhető életélménybe sűríti azokat.Volt alkalma egy mára elfelejtett kultúrába is bepillantást nyerni – szellemi-művészi alkatán túl ez teszi lehetővé, hogy a dolgokat mindig több szemszögből lássa, értelmezze, megfelelően érezze és értékelje. Józan látomásokkal erősített világlátása a lehető legtisztább, közvetítőszerepre is alkalmas attitűddel jelenik meg műveiben.Számára alapvetően fontos a fehér és a fekete, „mert a fény a fehéret és a feketét ugyanúgy eltakarja” – vagy éppen mert ugyanúgy megmutatja. E két szín találkozásának ritmusa, egymás szépségének veszteség nélküli kiemelése fontos momentum a grafikáiban, ezáltal teljesedhetett ki a fekete-fehér tartományban létrejövő egyedi atmoszféra.A mozgóképpel (és zenével) történő kifejezés képességének birtokában film- és akár életélményt is képes két dimenzióba transzponálni, sokszor egy egész történetet láttatni, elképzelhetővé tenni.Ceruzával, tussal és olykor krétával megjeleníteni azt, ami egyszerre rejtélyes és lényegi. A filmkészítés folyamatának ismerete ugyanakkor lehetővé tette számára azt is, hogy a rajzaiban megnyilvánuló mozgás mozdulatlansága magával ragadó legyen, hogy a vonalak olyan állóképet vetítsenek elénk, amely bármelyik pillanatban újra mozgásba lendülhet.Képei Mezopotámiába, Orfeusz és Euridiké világába, a zsidó-keresztény kultúra alapvetéseinek a Bibliában megőrzött, megunhatatlan útvesztőjébe, egyúttal a saját, mindennel közös világunkba, a jelen és a múlt-jövő dimenzióinak origójába repítenek.A tárlaton egészen korai és a legutóbbi pár hónapban készült munkák is láthatók. A három terem az ókori keleti és a görög mitológia által ihletett, fehér papíron fekete tussal készült rajzokat, foltmaratott rézkarcokat, valamint a zsidó-keresztény világ Bibliája, különösen a Zsoltárok Könyve tanulmányozása során életre kelt, személyes érintettségéből született grafikákat mutatja be. Az Irakban töltött évek alatt, a leletek és a tudósok által egyengetett feltételezések alapján megrajzolta a sumer, babiloni-akkád és asszír öltözékeket, és a múzeumi közegben, a mezopotámiai kultúra vizuális művészetének és a tőle elválaszthatatlan költészetnek hatására kezdte el a Sumer agyagtáblákhoz című tusrajz-sorozatát, amelynek minden darabja egy-egy sumer vers részletét kapta címül.Az Orfeusz sorozat a kétezres évek elején született, Gaál István 1986-os Orfeusz és Euridiké című filmjének hatására. Itt szintén nem jelennek meg figurák: sem Orfeusz, sem Euridiké nem ölt testet, de érezhető a jelenlétük – azt látjuk, amit ők láttak, vagy amit ők is láthattak volna. Velük együtt vándorolhatunk és küzdhetünk meg a kiállító által gyönyörűnek nevezett problémákkal.A grafikák térszerkezetének, a mélységbe és magasba irányultságnak, ezen belül a gyakran felbukkanó „ürességnek” köszönhető az az atmoszféra, amely a döbbenet és az ujjongás határán lévő állapotot idéz elő a szemlélőben. Ugyanez vonatkozik a bibliai történetek feldolgozását célzó és a történetek helyszínét feltérképezni-elképzelni segítő gesztussal készült rajzokra is. Az élményeket, benyomásokat rögzítő képek sokszor költők és írók megfogalmazásai, például Thomas Mann vagy Rainer Maria Rilke interpretációi ihlették.Sulyok Gabriella művei imaként is értelmezhetők: már-már bizonyító erejű látomás-képek, amelyek kaput nyitnak az időtlenségbe.(Reischl Szilvia, a kiállítás kurátora)
Helyiérték | III. Építészeti nemzeti Szalon
Műcsarnok, május 5-től
A Műcsarnokban jelentős szakmai- és közönségérdeklődés mellett, ötesztendős ciklusokban mutatkozhatnak be az egyes művészeti ágak. 2024-ben újra az építészet kerül reflektorfénybe. A HelyiÉrték címet viselő III. Építészeti Nemzeti Szalon együttgondolkodásra hív. Az elmúlt öt év hazai és határon túli építészetét összegző, a szigma jelölést logójául választó kiállításon a látogató korunk legfontosabb kihívásaihoz kapcsolódó, megkerülhetetlen kérdéskörök szerint csoportosítva ismerhet meg különböző építészeti gondolatokat. A jelen körvonalaiban az urbanisztikai léptékű jel-épületek mellett több aspektusból is megvilágításba kerül az építészet és a közösségi-kulturális identitás viszonya, nem feledkezve meg a kis léptékű, de annál fontosabb, katalizáló erejű beavatkozásokról. Önálló egységet képvisel a jövő zálogaként és a korszellem indikátoraként szemlélhető két, kiemelt témakör: az oktatási-nevelési intézmények és a lakóházak építészete. Az épített örökség helyzetét feltáró szekció a múlttal való együttélés lehetőségeit járja körül az identitás és a továbbörökíthető közösségi emlékezet szemszögéből. A kiállítási tér végpontján kap helyet az építészeti gondolkodás mint alkotói folyamat szimbolikus leképezése: válogatás skiccekből, rajzokból, látványtervekből, melyek művészi illusztrációkként a legjelentősebb hazai és nemzetközi pályázatokra készült építészeti víziókat is bemutatják. Az apszisban kialakított közösségi tér a párbeszéd, a szakmai közélet helye, hátterét a vizsgált fél évtized hazai építészeti könyvtermése adja. A művészi épületfotók az egyedi történetmesélés eszközeivel az épületek új arcát tárják elénk, betekintést adva az anyag mögött meghúzódó emberi történetekbe, az építészet humán dimenzióiba, rávilágítva arra, hogy egy épület „helyiértékét” a használó közösség igazolja vissza napról napra. Nem más, mint e közösség iránti felelősség az építész legfőbb feladata, különösen az elmúlt időszakot meghatározó járvány, a háború és a klímaváltozás metszetében.A kiállítás főkurátora Dénes Eszter építész, építészeti szakíró, felkért társkurátorai Gutowski Robert, Perényi Tamás és Ferencz Marcel Ybl-díjas építészek. Az építészeti minőség sokoldalú bemutatására törekvő kiállítást rendezvények, szakmai konferenciák, könyvbemutatók és különleges tárlatvezetések kísérik. A III. Építészeti Nemzeti Szalon 2024. május 5-től szeptember 15-ig látogatható.