Programkereső
Most látható!
Divat & város
Kiscelli Múzeum, április 14-ig
A Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma a főváros 150. „születésnapja”, azaz Pest, Buda és Óbuda egyesítésének kerek évfordulója alkalmából átfogó kiállításon tárja a közönség elé Budapest divattörténetének legutóbbi 150 évét. A Divat & város című tárlat 2023. november 17-én nyílik meg, és nem csak a város fejlődésének állomásait mutatja be, hanem azt is, hogyan alakította és tükrözte a divat az egyes korok társadalmi és kulturális változásait, milyen szerepet játszott a város identitásának formálásában. A kiállításon a látogatók bepillantást nyerhetnek abba, hogyan fonódott össze a divat és a nagyvárosi élet az idők során. Ebben a történetben a történelmi-politikai események, a technológiai fejlődés, az életmód folyamatos változása és a divatvilág híreinek terjedése kulcsfontosságú volt. A kiállítás több mint 120 teljes öltözékkel, valamint divatkiegészítőkkel, dokumentumokkal, zászlókkal, jelvényekkel és más tárgyakkal kelti életre a múlt különböző korszakait. Az esemény színhelyéül szolgáló 18. századi barokk romtemplom lenyűgöző hátteret biztosít a másfél évszázadon átívelő történeti utazáshoz. A „Divat & város” kiállítás az 1873-tól 2023-ig terjedő időszakot öleli fel és mintegy 250 tárgyat tartalmaz, amelyek az egyes évekhez és azok eseményeihez kötődnek - így teszik még érzékletesebbé a múltat a látogatók számára. A tárlat darabjai főként a múzeum saját gyűjteményéből származnak, de a legnagyobb hazai kulturális intézmények, így például a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, az Iparművészeti Múzeum, valamint a Hadtörténeti Múzeum és az Országos Széchenyi Könyvtár is gazdagítják a kiállítást kölcsönzött tárgyakkal. "A ruha nem csupán viselet, hanem információhordozó is, megragadja egyedi társadalmi és gazdasági környezetét, a viselőjének státuszát, korát és egyéniségét is. A divat a korszellem lenyomata, megismerése által nem csak a múltat érthetjük meg jobban, hanem közelebb kerülhetünk a jelenhez, a jövőnkhöz és legfőképpen önmagunkhoz." (dr. Szatmári Judit Anna) A tárlatot népszerűsítő kampány középpontjában három kivételes nő áll, akik a divat három generációját képviselik: Pataki Ági modell és producer, Epres Panni divatmodell, valamint a világhírű modell és vállalkozó Axente Vanessa a „Divat & város” arcai. A kiállítás lenyűgöző kampányfotóit Tombor Zoltán készítette. A ruhák mesélnek a múltról A tárlat legrégebbi darabjai a kiegyezést követő évekbe repítik vissza a látogatót, amikor az újonnan egyesített magyar főváros hihetetlen fejlődésnek indult. A századforduló Budapestjét a kiállításban néhány csodálatos, 20. század elejéről származó szecessziós divat szerint készült női ruha, köztük egy ír csipkével díszített uszályos sétaruha képviseli. A kiállítás dokumentumaiból és tárgyaiból pedig az is kiderül, hogyan hatott a budapesti divatra az első és a második világháború, később pedig az államosítás és a szocializmus időszaka. A kiállítás hat témán keresztül vezeti a látogatókat, hogy megismerjék a budapesti divat, a helyi a textil- és ruhaipar múltját valamint, hogy megértsék az emberek életében és közösségében az öltözködés szerepét. A 2000-es évek határvonalat jelentenek a kiállítás koncepciójában, amely ettől kezdve már nem évek szerint szerveződik, hanem 23 kortárs, hazai divattervező Budapest ihlette munkáit mutatja be. A tárlat végén két különleges teremben a jövő divatját reprezentáló darabokat találhatunk. A tervezők itt környezettudatos megoldásokat, újrahasznosított anyagokat és etikus gyártási módszereket alkalmaznak.
Uray-Szépfalvi Ágnes és Nemes Csaba: Frissíté” - Storytelling
Inda Galéria, január 26-ig
Szépfalvi Ágnes (mai nevén Uray-Szépfalvi Ágnes) és Nemes Csaba legendás, 90-es években közös munkaként készült storyboardjai közül kettő lesz látható november 17-től 2024. január 26-ig az INDA Galéria projektszobájában. A filmgyártásban az egyes jelenetek beállításaihoz, a felvétel tervezéséhez eszközként használt storyboardokat a művészi karrierje induló éveiben járó, a képi történetmondás festészeti lehetőségeivel kísérletező alkotópáros önálló műfajjá fejlesztette. A film, a szöveges elbeszélés és a festészet narratív eszköztárának együttes használatából született sorozatok közül az Indában most a SONNTAG (Vasárnap), 1998 és a L'AME EST UN MARCHEUR (A lélek gyalog jár), 2001 című, egyenként 33 részből álló képsorok szerepelnek. A Magyar Nemzeti Galéria TechnoCool című kiállításába is beválogatott Szépfalvi-Nemes storyboarddal együtt tehát jelenleg három ilyen sorozat látható Budapesten – mindegyikük különleges, felfedezésre vagy újrafelfedezésre nagyon érdemes.
Pető István: De temps en temps / Időről időre
Várfok Galéria, december 22-ig
„Egy absztrakt festmény, egy festmény, amely színekből, foltokból, fények és árnyékok lüktetéséből, finom rétegekből, elhalványuló, majd önmagukhoz visszataláló vonalakból épül, hogy végül a képzelet ezer ajtaját szélesre tárva, mozgásba lendítse a szárnyaló vizuális fantáziát.” – így fogalmazza meg Henri-Alexis Baatsch író, műfordító találó gondolatait Pető István műveiről. A fent idézettek szellemével azonosulva a Várfok Galéria örömmel mutatja be új művészének, a Párizsban élő és alkotó Pető Istvánnak első egyéni várfokos kiállítását és egyben eddigi legnagyobb magyarországi tárlatát. Pető István művészete egyszerre hordozza magában a festészet érzéki szabadságát és az elmélyült, meditatív formai építkezést. A lírai és a nyers ellentéte, a vászon struktúráját láttató üres felületek, a több rétegben felvitt, végtelenül finom színátmenetek, az expresszív, vad gesztusok és az organikus, élettől lüktető formák egy különösen gazdag belső világ kivetülései, melyek a lélek különböző régióit pengetik meg a nézőben. Munkásságában a grafika és a festészet állandó kapcsolatban áll egymással. Alkotásmódjának fókusza az építkezés – lírai munkái valójában egy jól-strukturált, lépésről-lépésre átgondolt művészeti program eredményei, amelyben a rendezettségen keresztül nyilvánul meg a teljes formai szabadság. Pető István 1955-ben, Mezőkövesden született. Mérnöki diplomájának megszerzését követően Lenkey Zoltán és Máger Ágnes mellett folytatja művészeti tanulmányait. Később az Iparművészeti Főiskolát látogatja, majd 1984-ben Párizsba költözik. Festészetét az École des Beaux-Arts-on fejleszti tovább. Kezdetben a Porte de la Chapelle környékén, az aatoth franyoval szomszédos műteremben dolgozott, majd Párizs északi elővárosában, Saint-Denisben telepedett le, ahol 39 éve él és alkot. 1987-ben vált a Maison des Artistes tagjává. Pető István korai művészetének vonalvezetése Kondor Béla bonyolult, metaforikus rézkarcait idézi meg. A nyolcvanas években fő motívuma az emberi test, azonban már ekkor is kitűnik munkáiból a vonal, mint elem. Művészete organikusan jut el a figurálisból egy indiai utazás következtében a teljes absztrakcióig – emberalakjai végül foltokká, jelekké redukálódnak. Ettől fogva művein a kínai kalligráfiát és a szürrealista automatikus írást megidéző jelrendszereket hoz létre, amelyek azonban nem közvetítenek konkrét narrációt. A 90-es évek végén egy évre New York-ba költözik, ahol kizárólag fest – művészetének figyelme ekkortól fordult egyre határozottabban a belső kertképek irányába. Ezt a fantasztikus, lenyűgözően tágas belső művészi világot mutatja be a Garden, Now-sorozat, amely a művész által mentális sétái során bebarangolt metaforikus lélek-kerteket teszi a néző számára láthatóvá. Alkotásai kapcsolatteremtőek, hídként ívelnek át a nyugati avantgárdból sarjadó lírai absztrakció és az ősi, spirituális, keleti hagyomány között, olyan esztétikai vegyületet létrehozva, amely sűrű gondolatisággal telített. Munkáit számos egyéni és csoportos kiállításon bemutatták, többek között: Franciaországban, Németországban, Magyarországon, Belgiumban, Argentínában, Tajvanban és az USA-ban. Művei jelentős magán- és közgyűjteményekben is megtalálhatók.
Szentpétery Ádám: Hálózatok / Networks
Vasarely Múzeum, január 21-ig
A Vasarely Múzeum Budapest idén ősszel is folytatja azt a hagyományt, mely szerint a nemzetközi geometrikus absztrakt festészet kiemelkedő kortárs alkotóit egyéni tárlaton mutatja be. November elejétől január végéig Szentpétery Ádám szlovákiai magyar művész Hálózatok című egyéni kiállítását láthatja a nagyközönség a múzeum kamaratermében.Szentpétery Ádám Munkácsy-díjas festőművészre, művészetpedagógusra pályája kezdetén Victor Vasarely stílusteremtő ereje és az optikai művészet szabadsága inspiráló erővel hatott. Az 1980-as évek nyomasztó kultúrpolitikai légkörében a szlovákiai absztrakt-geometrikus művészet egyik úttörő alakja, mára pedig a nonfiguratív szlovákiai képzőművészet origója lett. Életműve szervesen épül be a közép-európai konstruktivizmus és konkrét művészet hagyományába.Szentpétery festészetének alapja a klasszikus modern (avantgárd) konstruktivizmus, amelyet a hetvenes és nyolcvanas évek magyar neoavantgárd geometrikus festészeti nyelvével ötvöz. Alkotótevékenysége referenciálisan köthető Victor Vasarely munkájához is. A művészet kiterjesztése a szélesebb befogadói közeg felé ugyanúgy foglalkoztatta, mint a geometrikus és a kinetikus művészet, valamint az architektúra lehetséges kapcsolatának kérdései. Számos köztéri murális munkája mellett az elmúlt huszonöt évben készített nagy méretű festményei mára emblematikussá váltak, annak ellenére, hogy a kortárs szlovák festészet tágabb kulturális és esztétikai keretei között még ma sem sikerült a geometrikus absztrakt művészetnek elegendő referenciateret létrehoznia. Életművét így egy szélesebb magyar és európai festészeti tradíció folytatásaként tekinthetjük. Tondóinak vizualitása, optikai illúziója, valamint a centrális és decentrális kompozíciók egyensúlyának vizsgálatára épülő négyzetes festményei Victor Vasarely és Bridget Riley op-art festményeivel állíthatók párhuzamba.Szentpétery munkásságának korai időszakától kitüntetett szereplője a szabadkézzel húzott, maszkolásmentes, fegyelmezett gesztus. Művészetének ezen eleme folyamatosan változik, de a mai napig megőrizte jellegzetességét, amely az egyenes vonalú, lassan elhalványuló függőleges, vízszintes, vagy átlós vektor ábrázolása a festményen. 2007-től a képsík térmélységének valós és látens képzete foglalkoztatja, szögletes vásznai gyakran kör formátumúvá alakulnak és ezzel a látható tér megformázása is megváltozik. Korábbi egyeneseit projektív geometriával gömbfelszínre vetíti és mozgásba hozza. Ugyanakkor a tér síkba való „görbítése”, munkáinak háromdimenziós illúziója a technológiák – számítógépes modellezés, digitális manipulációk – fejlődésére is reflektál. Monumentális tondói vizuális „adatgömböként” is értelmezhetők. Festményein jellemzően a tiszta színek alkalmazását priorizálja, amelyeket gyakran fehérrel vagy feketével „megüt”, befed.Hálózatok című egyéni kiállítása az elmúlt tíz év négy, egymással párhuzamosan futó alkotói programjának fő műveit mutatja be. Címadó festményciklusát öt nagy méretű tondó és torzított kör (ovális) formájú kép reprezentálja. Rotáció és Monotón című, nagy homogén felületekkel komponált táblaképeinek szellemisége és tiszta színei kontextusba helyezhetők a konkrét művészet és Imi Knoebel minimalista festészetével: egyéni karakterű konstrukciójában ő is fontos szerepet ad a körívnek. Az életművében atipikus Covid-sorozat (2020–2022) mementóként emlékeztet az elmúlt száz év legnagyobb járványára.Színhasználatukban maradnak a klasszikus modern (avantgárd) tiszta színeknél, viszont festésmódjukban és kompozíciójukban számos jellemzőben eltérnek a többi alkotástól. A Covid-festmények mintái egymástól elválasztva, elszigetelve lebegnek a végtelenített térben, ezzel megszakítva a művészre jellemző összekapcsolt, hálózatos struktúrát.Szentpétery Ádám (1956, Rozsnyó, Szlovákia; Rozsnyón és Kassán él és dolgozik) festőművész, művészetpedagógus, évtizedek óta a szlovákiai magyar és a szlovák kortárs képzőművészeti színtér egyik legmeghatározóbb alakja.A kiállítás kurátora iski Kocsis Tibor.A kiállítás a VILTIN Galéria együttműködésével valósul meg
Pécs
Hiány és emlékezet - Breuer Marcell emlékkiállítás
M21 Galéria, január 14-ig
Breuer Marcell világhírű építész, a 20. századi modern építészet meghatározó alakja. November 9-től a pécsi Zsolnay Negyed m21 Galériájában látható emlékkiállítása olyan ikonikus tárgyakat is bemutat, mint a művész New York-i gránitasztala vagy a Vaszilij-szék. A kiállításon Breuer legismertebb épületeinek makettjein, tervrajzain és fotódokumentumain kívül az Iparművészeti Múzeum, a Janus Pannonius Múzeum, a Smithsonian American Art Museum archívumából, a Syracuse University Breuer-archívumából, illetve magángyűjteményekből kölcsönzött műtárgyak, dokumentumok és bútordarabok is láthatók. A bútorok közül olyan ikonikus modellek is helyet kapnak a teremben, mint a Vaszilij-szék vagy a Breuer New York-i irodájának egykori berendezéséhez tartozó, 1954-es gránit íróasztal, az Iparművészeti Múzeum bútorgyűjteményének egyik kulcsdarabja. Az életének fontosabb állomásait és műveinek kronológiáját felvonultató anyag különlegessége, hogy a korabeli sajtóanyagok segítségével a családtörténet fennmaradt dokumentumait is bemutatja, illetve felidézi annak a több mint harminc éven át zajló levélváltásnak néhány emlékezetes momentumát, amelyet Breuer pályatársával, Major Mátéval folytatott. A Janus Pannonius Múzeum birtokában található családi levelezése által családi -, magán és szakmai életébe is bepillanthatunk, továbbá a kiállítás annak a szellemi örökségnek is a nyomába ered, amelyet a mester életműve a pécsi építészek, építészhallgatók munkáiban, Pécs arculatán hagyott. Breuer 1902. május 21-én született Pécsett, és itt is nevelkedett. Húszéves sem volt, amikor szülővárosát elhagyva megkezdte tanulmányait a Bauhausban. A század első évtizedeiben bútortervezőként szerzett nevet magának, majd miután 1937-ben az Egyesült Államokba emigrált, építészként vált ismerté. De kapcsolatát a szülővárosával egészen haláláig megőrizte. A kiállítás ezeket a kettősségeket villantja fel: a bútortervező és brutalista építész stílusjegyei, a világpolgár és Magyarország kapcsolatát. Valamint kísérletet tesz a hiány pótlására, annak a felismerésére, hogy a világhírű építész haláláig megtartotta Magyarországhoz és szülővárosához való kötődését, tartotta a kapcsolatot személyes barátaival és a várossal, amely egy múzeum tervezésére kérte fel. Erre sajnos betegsége miatt már nem kerülhetett sor. Ő ismét egy olyan világhírű magyar, akire méltán lehetünk büszkék.
Szőnyi István: Dunakanyar – Zebegény – otthon – család
Kieselbach Galéria, november 30-ig
Márai Sándor szerint Szőnyi különleges életműve a magyarsághoz és a világhoz szól: „Elmondott rólunk a világnak és mi magunknak valamit, amit örökké érzünk, de csak ritkán tudunk kimondani." Ideális választás egy modell-értékű életmű-monográfiához, hiszen Szőnyi a 20. századi magyar festőművészet megkerülhetetlen nagy mestere. Finom színharmóniákra épülő látványfestészetét kortársai a férfilíra francia képviselőjéhez, Bonnard-hoz hasonlították. Kállai Ernő szavaival élve „a szelíd életharmóniák festője" volt. A Dunakanyar különleges szépségű települését, Zebegényt ő tette művészeti központtá. A műterme kertjéből elé táruló csodálatos látvány a magyar tájképfestészet gyöngyszemeit ihlette. Főiskolai tanárként több nemzedéknyi festőt oktatott, akik mind – köztük Keserü Ilona vagy Reigl Judit – felnéztek rá művészi kvalitása és etikai tisztasága miatt.A Kieselbach Galéria egy nagy szabású életmű-kiállítással tiszteleg a mester munkássága előtt, a három kötetes tanulmánygyűjtemény és életmű-katalógus megjelenése alkalmából.
Körforgásban: Buliash Todaeva
Ráth György-villa, január 7-ig
A Körforgásban című sorozat keretében arra kérünk kortárs designereket, hogy válasszanak ki egy tárgyat, tárgycsoportot a múzeum gyűjteményéből, és abból inspirálódva hozzanak létre saját designt. Az új tárgy(ak) bekerül(nek) a múzeum gyűjteményébe. A tervezés folyamatáról film készül, a kiállítást illusztrációkban gazdag katalógus kíséri. Az Iparművészeti Múzeum Körforgásban című kiállítás sorozatának hatodik résztvevője Buliash Todaeva, aki a fenntartható design szemlélet híve. Fontos számára, hogy a környezetünket veszélyeztető hulladékot alapanyagként felhasználja, és olyan tárgyakat tervezzen, amelyeknél már a tervezés első szakaszában megjelenik az a szempont, hogy a születő tárgy minél kevésbé terhelje a környezetet. Tehát figyelembe veszi, hogy mekkora lesz a tárgy ökológiai lábnyoma. Társadalmi szempontból is igyekszik újragondolni azokat a problémákat, melyeket a design- és divatipar okoz. Munkájával olyan tárgyakat hoz létre, melyek új technológiákkal, vizuális eszközökkel, illetve a kisszériás gyártás révén nemcsak regionális identitást hordoznak, de társadalmi hatással is bírnak. Megnyílt az Iparművészeti Múzeum legújabb időszaki kiállítása a Ráth-villában, a Körforgásban: Buliash Todaeva, a megnyitón személyesen is részt vett az orosz-kalmük származású, jelenleg Franciaországban élő alkotó, a Körforgásban-sorozat hatodik designere, valamint a Kaliforniában élő Szilvássy István formatervező is. A múzeum kortárs design gyűjteményének vezetője, Horváth Judit, a kiállítássorozat kurátora ugyanis a projekt kezdetén mindig arra kéri az alkotókat, az Iparművészeti gyűjteményéből válasszanak tárgyat vagy tárgycsoportot, amely ihletet ad egy új design létrehozásához. A friss alkotás pedig bekerül a múzeum kollekciójába. Polgár Judit nemzetközi nagymesterrel, minden idők legjobb női sakkozójával közösen nyitotta meg a tárlatot Horváth Judit, a kurátor ugyanis olyan nőt akart felkérni erre, akinek az egész pályáját az autoritáson való felülemelkedés jellemzi. Az orosz-kalmük származású Todaeva a hatvanas–hetvenes évek fordulójáról származó piros lakktáskát, valamint Szilvássy István 1985-ben készült, öt darabból álló Kentaur-bútorcsaládjából a karosszéket és az asztalt választotta. A kiállítás eredetileg 2022 márciusában nyílt volna meg, de mikor egy hónappal korábban az oroszok bevonultak Ukrajnába, jobbnak tartották ezt az eseményt elnapolni. A projektet még Moszkvában kezdte Buliash, de a háború kitörése után hamarosan Franciaországba költözött, mivel nem értett egyet az orosz kormány döntéseivel. Saint-Étienne-ben egy év alatt elvégzett egy mesterszakot. A múzeum vezetése úgy döntött, a 2023-as Budapest Design Week alatt bemutatja az elkészült anyagot, az újrahasznosított anyagból készült doboz- és övtáskákat – a háború tragikus hatásait is beépítve. A kiállítás katalógusát egy javítással adja közre a kortárs design főosztály, amely jelzi: a háború milyen folyamatokat indíthat el egy művész életében. A kötet a Körforgásban-sorozat korábbi kiadványaival együtt megvásárolható a Ráth-villában. A kísérőprogramok közül e hétvégén különösen izgalmasnak ígérkezik Buliash Todaeva szombat délután 16 órakor kezdődő, angol nyelvű tárlatvezetése, valamint a Szilvássy Istvánnal közös előadásuk vasárnap 16 órától - szintén angol nyelven. A későbbiekben több olyan program is várható, amely a recycling szemlélet erősítésére törekszik: november 4-én ökoruhatárat lehet készíteni újrahasznosítható anyagokból a múzeum családi programján, november 25-én rendhagyó kémiaóra lesz a PVC-től a PLA-ig címmel. A december 2-i családi napon doboztáskát lehet készíteni, a magyar nyelvű tárlatvezetéseket pedig szombatonként 16 órától tartja a kiállítás kurátora. A programokra ITT lehet regisztrálni jegyvásárlással. A kiállítás 2024. január 7-ig látogatható.
A koreai képregény, a manhva világa
Koreai Kulturális Központ, január 31-ig
A Budapesten először látható tárlaton megismerhetik a dél-koreai képregény műfaji sajátosságait, és a látogatók előtt kibontakozó történeteken keresztül beavat a koreai társadalomban élő emberek életébe is.
Képzőművészeti
Artist Talk - A kortárs művészet értékrendszere: Művészeti élmény és beszélgetés
Tér-Kép Galéria, november 29., 18:00
A kortárs műgyűjtés világába merülhetünk el, tapasztalt szakértők és szenvedélyes művészetkedvelők részvételével. Lehetőség nyílik betekinteni a kortárs művészet dinamikus és változékony világába, és együtt felfedezhetjük a művészeti piac legfrissebb trendjeit és irányait.Résztvevő: Kozák Gábor műgyűjtő, galériavezető,Horváth Károly magyar színész, bábszínész, író, látványtervező, művészeti és művelődési menedzser.Moderál: Nagy Nikolett Colette.
Tárlatvezetés - Barabás Miklós
Magyar Nemzeti Galéria, november 30., 16:00
Ismerje meg a kiállítást tárlatvezetéssel!Barabás Miklós a 19. századi nemzeti festészet egyik legfőbb képviselője. Portréin szinte minden jelentős kortársát megörökítette, így képein szinte megelevenedik a reformkor. A tárlatvezetésen néhány ismert festménye mellett elsősorban rajzokat és akvarelleket tekintünk meg, melyeket utazásai alatt készített.Szeretne többet tudni a reformkor nagy művészéről, aki Magyarországon elsőként tudott megélni kizárólag a művészi honoráriumából? Kíváncsi, hogy a korabeli közélet fontos szereplői közül (irodalmárok, művészek, politikusok vagy épp a közönség kedvenceinek számító színészek) kiket örökített meg a Barabás? Érdekli, hogy mely osztrák, német és angol művészek munkáiból állíthatók izgalmas párhuzamok Barabás Miklós művei mellé? Tárlatvezetésünkön minden kérdésre választ kap!
Tárlatvezetés
Műcsarnok, november 30., 17:00
A ’70-es évek végén, illetve a ’80-as évek legelején induló művészgeneráció egyik legtermékenyebb, legsokoldalúbb, folyamatosan és megszakítások, törések nélkül dolgozó figurája Gábor Áron, akinek a különféle médiumokban megvalósított életműve a mából visszatekintve mind a ’80-as évek radikális eklekticizmusa, mind az elmúlt két évtized introvertált, poétikus, meditatív attitűdje vonatkozásában tipikusnak tekinthető. A korszakra jellemzően kezdettől fogva párhuzamosan dolgozik a különféle médiumokban, kihangsúlyozva az egyes médium speciális technikai lehetőségeit, hatásmechanizmusát, illetve sajátos esztétikai irányultságát és a befogadóval folytatott párbeszéd különféle módszereit. Festészete, murális munkái, rajzművészete, objektjei és installációi, performanszai és videói mind módszerükben, mind az általuk közvetített jelentések vonatkozásában természetesen szorosan összekapcsolódnak, miközben – az egyes médiumok nyújtotta technikai lehetőségek miatt, illetve az egyes médiumok specifikus orientációja következtében – markánsan eltérő irányokba mutatnak és különböző gondolati tartományokat érintenek. (…) Hegyi Lóránd
Tárlatvezetés
Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, december 7., 18:00
Tárlatvezető: Szász Balázs.A tárlatvezetés során a művész unokája és a hagyaték kezelője, Szász Balázs az egyes alkotásokról való diskurzus és személyes emlékek mellett felidézi a hagyaték művész halála utáni útját: egy kulccsal zárt pécsi szekrényből London, New York és Párizs első számú kiállítóhelyeire, kiemelkedő nemzetközi gyűjteményekbe.,,A fotográfia menedék lehet, különösen azokban az időkben amikor a valóság szabta keretek között nincs mivel azonosulni, vagy amivel lehet, az mérföldekre van a vágyottól és még az elfogadhatótól is nagyon messze. A fényképezés ilyenkor lehetőség a kilépésre ebből a külső meghatározottságból, és mint alkotófolyamat a szabadság megélésének lehetősége is. Teremtés.Dr. Szász János élete nemcsak azért érdemes a figyelemre, mert teremtő erővé tudta változtatni mindazt, ami akadályként állt az útjában, hanem mert ezt következetesen végig is vitte, még ha ez akkor a hazai közegben nem is kapott igazi elismerést. Életműve pedig már abban az időszakban is figyelmet érdemelt volna. Merész kompozíciói Moholy-Nagy László képeit idézik, letisztult tárgyiassága többek között Koncz Csaba munkáit, építészeti fotói Lucien Hervé képeit juttathatják eszünkbe. Hóval borított tájban készített felvételei pedig az olasz Giacomelli és a cseh Koudelka fotográfiáinak társai." – Csizek Gabriella, kurátor
Hírek, érdekességek
Megjelent!
DrMáriás bekapcsolja a turmixot, és megszületik a festmény
Két és fél, aktív hírfogyasztással és festéssel töltött év eredménye látható DrMáriás új, igen vaskos albumában, amelyhez az új Tudósok-lemez is jár.
Boldog születésnapot, Robert Capa!
110 éve született Robert Capa. Ebből az alkalomból október 21-én és 22-én kedvezményes belépőjeggyel várja látogatóit a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ.
HBD2U
„Két kézzel, egy kézzel, kéz nélkül: apa kocsit hajt”
60 éves lenne Bada Dada.
Műcsarnok
Szőnyei György: Négyzetek
Műcsarnok, november 19-ig
A Malevics-i klasszikus és a Mondrian-i csúcsára állított négyzet – illetve a jóval felszabadultabb, 1942-43-as Broadway boogie-woogie című kompozíció –, valamint a számítógéppel készített pixel fogalmai és a saját maga tervezte, művészeti alapokból építkező betűtípusai jelentik Szőnyei György művészetének legfőbb sarokpontjait. Ezekből az elemi egységekből állnak össze a Műcsarnok #Box Négyzetek című tárlatán bemutatott alkotásai, ahol a kiállítótérben, illetve a kísérő kiadványban az általa tervezett Archian betűcsalád elemeit használjuk fel. A Magyar Iparművészeti Főiskola alkalmazott grafika szakán végzett Szőnyei az 1980-as években az új szenzibilitáshoz és az új eklektikához kapcsolódott. A képzőművészettel, grafikával, betűtervezéssel és tanítással is kiemelkedő színvonalon foglalkozó művész életművében párbeszédbe lépnek egymással a Műcsarnokban bemutatott különböző képzőművészeti és grafikai területek. Kurátor: Fazakas Réka
A kéz és a test emlékezete | Gémes Péter fotófestészete
Műcsarnok, 2024. január 28-ig
Gémes Péter (1951. 04. 11. – 1996. 10. 22.) azon kevés művész egyike, akinek mind személye, mind alkotói pályája a művészettörténészek és a közönség egyöntetűen pozitív ítéletét vívta ki. Életművét tragikusan rövid, alig két évtized alatt hozta létre.A Budapesti Képzőművészeti Gimnázium és a kirakatrendező iskola után a Varsói Képzőművészeti Akadémia grafika szakán diplomázott 1976-ban, majd ugyanitt volt ösztöndíjas. 1980-ban tért vissza Budapestre. Az addig litográfiákat és szórópisztolyos grafikákat alkotó művész érdeklődése innentől a fényképezés felé fordult: hol közvetlenül fotókból állnak a kompozíciók, hol pedig a lefényképezett alakokat szórópisztollyal rajzolja föl a nagyméretű vásznakra. A legtöbb képén ő maga szerepel, számtalan karakter bőrébe bújva akár egyazon képtéren belül is, ő a filozófus, a vándor, az angyal, a harcos – némelykor bevonta közvetlen családtagjait is, így kölcsönözve intimitást a jeleneteknek. Utolsó éveiben már csak saját magát fotózta, majd a testéből is csak a végtagjait. A kezek és lábak sokszor alig felismerhető formáiból mozaikként rakott össze oszlopokat, homokórát, piramist, naplószerűen dokumentálva az időt és a mindennapokat.A Műcsarnok először 1986-ban a Dorottya utcai Kiállítóteremben mutatta be Gémes Péter Vándorévek című fotóvásznait, később – már halála után – 2000-ben sor került a fő műveket felsoroló kiállításra, de az intézmény szervezte az 1987-es Sao Paulo-i Biennálén való megjelenését, valamint jelentős kollekcióval szerepelt 1995-ben, a rekonstrukció utáni nyitó kiállításon.Jelen kiállítás arra vállalkozik, hogy a főművek mellé beemelje az életműbe a korábban marginálisnak tekintett pályakezdő munkákat is, amelyekben sok olyan szegmens megtalálható, ami kontinuitást mutat a későbbi főművek felé. Végigköveti a változásokat, a sokszor egészen aprókat is, amelyek közvetítik a művész gondolkodását, életének eseményeit, és lezárják az életművet. 27 év távlatából jobban korrigálhatók a korábbi téves datálások – ezek az életút rövidsége miatt különösen fontosak. A kiállítás a korrekciókkal is logikusabban láttatja a képi megfogalmazás alakulásának folyamatát.A gondolatébresztő inspirációk kezdettől fogva az olvasmány élményekből jönnek: a Bibliából, irodalmi és filozófiai értekezésekből, ókori szerzőktől, Platóntól, Boethiustól Hamvas Béláig és Kerényi Károlyig, és akár mások irodalmi és filozófiai értekezéseiből. Látható, ahogyan a formába öntés az évek során, párhuzamosan az életeseményekkel változik.A kiállításon látható lesz egy olyan nagyméretű fotóvászon is, amely – egy miskolci tárlatot kivéve – még nem került közönség elé. A látogatók így végigkövethetik Gémes Péter belső útját, a formálódás éveitől kezdve a filozófiai hátterű olvasmányélmények által megjelenített fotóalapú munkákon át a hittel teli reménykeresés utolsó állomásáig. Az újabb generációk is rácsodálkozhatnak a gondolati és vizuális bravúrokat felmutató időtálló alkotásokra, egy olyan művészre, aki egész oeuvre-jével példázza: „Ecce homo!” (Mayer Mariannaa kiállítás kurátora)
REIGL 100 – Reigl Judit centenáriumi kiállítása
Műcsarnok, január 28-ig
Párizs és Berlin mellett szülőhazájában is nagyszabású kiállítással tisztelgünk az idén 100 éve született Reigl Judit festőművész előtt. A világszerte legismertebb magyar származású kortárs művészek közé tartozó alkotó műveiből több tárlat is nyílik a centenáriumi év alkalmából országszerte – a legjelentősebbet a Műcsarnokban rendezzük idén ősszel. A Műcsarnok legnagyobb termeiben megrendezendő REIGL 100 című tárlaton a művész legfőbb korszakait reprezentáló, több mint 60 festményt láthat majd a közönség, köztük igazi különlegességeket: eddig lappangó műveket és számos jelentős külföldi gyűjteményből kölcsönzött alkotást is. A 2023. október 3-án nyíló kiállítás megkoronázza a centenáriumi eseményeket. A főműveket és több, itthon soha nem látott festményt 1700 négyzetméteren mutatjuk be a közönségnek. A kiállításon látható művek között igazi kuriózumként helyet kapnak a svájci gyűjtő és mecénás, Jean Claude Gandur gyűjteményéből a Második Párizsi Iskolát képviselő festmények. Ugyancsak különlegességnek számítanak Reigl Judit római ösztöndíjas évei alatt festett figurális alkotásai is, e művek bemutatása művészettörténeti hiátust pótol. Reigl Judit kalandos életútjával és művészi elképzeléseihez ragaszkodó karakterével önmagában is figyelemreméltó, megkerülhetetlen életműve azonban napjainkra a világ legelismertebb kortárs festői közé emelte. Az 1923. május 1-jén Kapuváron született művész 1950-ben Párizsba emigrált, ahol szürrealista munkáival sikert sikerre halmozott. Majd új utakat kereső, korát megelőző alkotásaival az absztrakt művészetek felé orientálódott. Alkotásait a Műcsarnok impozáns termeiben 2005-ben megrendezett első hazai életmű-kiállítása után kezdték el újra értékelni, ezután üstökösként ívelt fel pályája. Ma a világ leginnovatívabb festői közé sorolják. Művei a nagyvilág legjelentősebb magán- és közgyűjteményeinek egyéni és csoportos tárlatain ugyanúgy szerepelnek, mint az állandó kiállításaikon, többek között a New Yorki-i Metropoltian Múzeumban (MET), a Modern Művészetek Múzeumában (MoMA), a Guggenheim Múzeumban valamint a párizsi Pompidou Központban és a londoni Tate Modernben. Reigl Judit még 90 éves korában is alkotott, 2020. augusztus 6-án hunyt el.
Gábor Áron: Körkérdés
Műcsarnok, január 28-ig
A folyóvíz nagyjából változatlanmederben vándorol, átszeltájakat, településeket, amelyeknagyjából mozdulatlanok – éppenemiatt örül mind a két fél és azember is a találkozásnak.Változás-fázisokGábor Áron fél évszázada alkot, és olyan intenzitással dolgozik, olyan hatalmas az eddigi oeuvre, hogy a műveiből válogatott tárlatot végül a kiállítóterek helyzetéből, a bejárás oda-vissza iránya által adott lehetőségekből kiindulva, egy demonstratív hullámvonalat követve rendeztük meg. A „minden kiállítás egy újabb mű” elve ezen a ’80-as, ’90-es és 2020-as évek munkáiból felépülő tárlaton is érvényesül, amennyiben a nyolcvanas évek fő témája, a Körkérdés (1979–1991), illetve az ösztönök létjogosultságának elfogadását hirdető Állat szimbólumok, a kilencvenes években született döbbenetes Fejek atmoszférája és a legújabb művek feloldást kereső gesztusa összefonódik a platóni idea körüljárásával, illetve a Gauguin-féle „honnan jövünk? kik vagyunk? hová megyünk?” kérdés egyéni megfogalmazásával.Az eddigi életmű tizenhárom fő témájából ezúttal hármat mutatunk be, és mindegyiken belül a közelítés-feltárás-megfigyelés számtalan formáját. Porból porba, apró pontnyi körívet írunk le mindannyian az örökkévalóságban. Gábor Áron ezt az infinitezimális pontot nagyítja fel oly módon, hogy a peremét és a tartalmát is akkurátusan, de flottul szedi ízekre. Sorozatainak darabjai egymás mellé téve sokszor 360 fokban, illetve minden lehetséges irányból közelítenek az esszencia: az állandóság és a változás együttes jelenlétének fantasztikuma felé. Nemigen van olyan, hogy a mennyiség növelése által közelebb lehetne kerülni ahhoz, amihez szeretnénk, itt azonban, úgy tűnik, erről van szó.A tárlat első terében az 1980-as években – az installáció- és performansz-, illetve a videó- és komputerművészet magyarországi fénykorának kezdetén – született fő témák: a kérdésfeltevés, a kontempláció és az alapos vizsgálódás iránti vágyból született Körkérdés és az Állatok jelennek meg egy 1986-ban készült, és most felújításra került installációban, a csak a lényegre koncentráló, performansz-jelenetekből összeálló triptichonokon és önálló táblaképeken.A Körkérdés című, szoborcsoportként is értelmezhető installáció körüljárásakor megbizonyosodhatunk arról, hogy létezik a látványon alapuló tudás, a tükröződés csak félig igaz képe, a tükör síkja mögötti, és a sehol nem látható, csak érezhető tartalom. Mindeközben a térbe-életre kívánkozó lények kvázi piramis formába szerkesztett sokasága nagyon is valóságos. A tömegben, talán elsősorban a hangsúlyos kontúrnak köszönhetően, egyéniségekként ábrázolt állatok, leginkább – a szabadság szimbólumaként – macskák ágaskodnak-tekeregnek, keresik a helyüket. A mű többek között népmesei álomképeket és bölcsességeket idéz, olyanokat, amelyek a föld – a Föld – Paradicsommá változtatásának lehetőségéről és a számunkra leginkább adott, kézzelfogható valóság tiszteletéről is szólnak, és a meséről magáról, ahol teret kap a képzelet, amely a valóság megragadásának szintén teljes jogú eszközeként áll rendelkezésre.Az alkotó mozgókép iránti vonzalma az installációin és táblaképeinek többségén is érezhető, de a monitoron látható 1990-es, szintén Körkérdés című performansz is merít a nyolcvanas évek ketrecbe zárt, kilátástalannak tűnő körülményei által ihletett stílusjegyekből és az egyensúlyteremtésre való vágy következményeként kialakuló kalandvágyából. Euforikus, de a bezártság tényét még nem kihevert állapotban születik meg ez az előadás.A VHK koncerthangulatot is idéző felütés után a tárlat középső – ugyanakkor helyzetéből adódóan kiemelt – terében, fázis-kimerevítésekként kerülnek elénk a Fejek. Itt jelennek meg legszembetűnőbben azok a gondolatok, álmok és tapasztalatok, amelyek az érlelődő emberi(es)ség, vagy éppen az érlelődés hiányától szenvedő egyén problémájával foglalkoznak. Javarészt a hagyományos olaj-vászon kivitelezéssel, klasszikus kalligrafikus-festői módon, két dimenzióban, de szobrászi biztonsággal körüljárhatóan: nem a háromdimenziós forma egészét, hanem annak egy-egy állapotát, azon belül is egy-egy lehelet finomságú rétegét vehetjük szemügyre a falakon. Mintha az alkotó megpörgetne minket a terem közepén, és a falakra vetné a rend kedvéért keretbe foglalt tulajdonságainkat. A változatosság gazdagsága a különbségek szépségét kinyilvánító, életerős kavalkáddal kápráztat, amelyben a művek hatósugarainak köszönhetően szinte fizikailag is érzékelhető az anyag és a szellem eggyé válásának folyamata. A színes, íves gesztusok mellett a fehér-fekete motívumok is parázslanak. A szemünk előtt megy végbe a változás, a totálisan stilizált fejeket nézve pedig már világos, hogy csak körülírhatunk, körülrajzolhatunk – hogy csak leheletnyi a lényünk.Ezek a sorozatok a magyarországi rendszerválás hosszúra nyúló időszakában születtek, és ezt a kanossza-járást mintha előre megérezte volna az alkotó: 1990-ben került sor az Európa Ház című performanszra is, amely – az akkor még Iparművészeti Főiskolaként működő épület aulájában, az előadás során végig összekapcsolódva a franciaországi Albiban lévő művészekkel és közönséggel – a változás felfogására, az Európához tartozás mibenlétének megfejtésére tett kísérletet.A kiállítótérben mindenhonnan látható videófelvétel nézőkké változtatja a Fejeket is, amelyek aktivitása azonban csak rajtunk, látogatókon keresztül működhet. Ugyanakkor nekünk is szükségünk van mementó-szerű jelenlétükre, hogy az Európa Ház sakktáblája, a monitort magában hordozó földgolyóbis makettje és a szembesítés-szimbólumként is jelen lévő tükör összetett fogalomrendszere, a múlttal terhelt előretekintés a maga teljességében értelmet nyerjen.A Szemek tükrében sorozatot (2020) már a pandémia ihlette – az újabb típusú, kényszerű bezártság miatt nem lehetett máshova nézni, csak szemekbe... A lélektükörként is felfogható grafikák kapcsolják össze a Fejeket és a legújabb műveket: a szándékosan dekomponált szerkezetű, az állandóan, tehát éppen most is alakulófélben lévő pillanatokat megörökítő Rész és egész sorozat legújabb, 2022-ben és idén készült festményeivel és grafikáival testközelbe kerül a lélek lebegése – a figyelem az anyagról még inkább az érzékelés, azon belül is a lelki tartalmak felé irányul. A kompozíciók pillanatnyi mozdulatlanságukban is életteli struktúrákat hoznak létre.Itt, ezekben a javarészt ceruzával és krétával készült képeken talál közösségre a minket körülvevő póluspárok egyike – a természetit és a mesterségest idéző, ha úgy tetszik: absztrakt és geometrikus formák kiegészítik egymást. A konkrét és az elmosódó vonalaknak, íveknek és pászmáknak, árnyékoknak vagy az azoknak látszó részleteknek egyformán köszönhető a többrétegűség, és mivel nem határozható meg a síkot uraló középpont sem, a művek éteri, az ürességtől nem tartó, magabiztos könnyedséggel elbűvölő, kivételes befogadás-momentumok bravúros megjelenítései. (Reischl Szilvia, kurátor)
Hamarosan
Keletelt sorsok: magyar építészek Ázsiában a 19. századtól napjainkig
Műcsarnok, december 1-től
Különleges tárlat mutatja be azokat a magyar építészeket, akik a 19. századtól napjainkig Ázsia bűvöletében éltek és alkottak. A Műcsarnok és a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ közös szervezésében megvalósuló Keletelt sorsok: magyar építészek Ázsiában című kiállítás a kelet felé forduló, szűkebb és tágabb körben ismert alkotók gondolatvilágával, Ázsiához való viszonyával foglalkozik. Az 1800-as években egyre népszerűbbé váló keleti utazások során gyűjtött műtárgyak, a hazai szecesszió orientalista szemlélete, a két világháború közötti építési lehetőségek, valamint a kortárs magyar építészek ázsiai sikerei alkotják a tárlat koncepciójának legfőbb témaköreit. A kiállítás Irán, az Egyesült Arab Emírségek, India, Srí Lanka, Kambodzsa, valamint Kína és Japán helyszínein keresztül mutatja be azokat az építészeti víziókat és megépült alkotásokat, amelyek izgalmas feladatként hatották át a magyar építészetet. A hazai és nemzetközi kutatásoknak köszönhetően számos olyan tervet, fényképet és dokumentumot is bemutat a tárlat, amelyek a közelmúltban kerültek elő. Ilyenek például Kós Károly eddig sosem publikált isztambuli fotói, ifj. Francsek Imre vagy Károly Jenő iráni alkotásai, Giergl Kálmán keleti műtárgyai vagy Hudec László Sanghajban készült portréja. A kortárs építészeti alkotások közül többek közt láthatóak lesznek, a zalaszántói sztúpa tervezője, Ráskai Ferenc rajzai, Viczián Szilvia arab városokban megvalósult munkái, Csete György, Medgyaszay István és Kertész K. Róbert dél-ázsiai víziói, illetve Japán egyik legtermékenyebb magyar alkotója, Pálffy György középületei. A japán kultúra közvetítőiként különleges formában szerepel apa és fia: Bognár Botond építész, szakíró és Bognár Balázs, a Kengo Kuma iroda vezető tervezőjének munkái. Az építészek sokrétű művészetéről tanúskodnak olyan képzőművészeti alkotások, mint gyöngyöshalászi Takách Béla buddhista témájú, valamint Sánta Gábor Angkorhoz kapcsolódó festményei. Az kiállítást izgalmas vizuális anyagok egészítik ki: például, a Hudec László életéről szóló kisfilm, Csernyus Lőrinc Dubaj Expón látható víz-bemutatója, vagy Lévai Tamás sanghaji pavilonjának animációja. A tárlat különlegessége, hogy a Műcsarnok alagsori Boxának mindhárom termében egy-egy régió hazánkban jelentős külföldi építészét is bemutatják: Arian Choroomi iráni, Perin Mistri indiai, valamint Sou Fujimoto japán tervezőt. A kiállítás kurátora: Baldavári Eszter művészettörténész-muzeológusSzervezők: Műcsarnok & Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ
