A berni követ

Bakancslistához adom
16 éven aluliak számára nem ajánlott magyar tévéfilm, 76 perc, 2014

Értékelés:

187 szavazatból
Szerinted?

Két hónappal Nagy Imre mártírhalála után, a Magyar Népköztársaság berni nagykövetségére két fiatalember hatol be, és fegyverrel támadnak a nagykövetség ott lévő dolgozóira. Túszul ejtik a nagykövetet, a rejtjelekhez szeretnének hozzáférni. Bekapcsolódnak a Szabad Európa rádió egyenes adásába, tiltakoznak a miniszterelnök és mártírtársai kivégzése ellen. Mit is akartak elérni ezzel a eleve bukásra ítélt akcióval? Az indíték homályos, bár helyi lapértesülések szerint Bános Tibor és Takács Ábel a svájci magyar kommunista ügynökök aktáit akarta megszerezni. Ugyanakkor bizonyos forrásokból kiderül, hogy a támadók a megtorlások elleni tiltakozó, figyelemfelkeltő, demonstratív akciónak szánták fellépésüket. Ezt a célt elérték, mert az akció után heteken keresztül újra a magyar szabadságharc felé fordult a világ figyelme.
Köbli Norbert forgatókönyvíró, aki utóbbi filmjeiben az 50-es évek kevésbé ismert történetei felé fordult ( A vizsga, Szabadság - Különjárat, A berni követ, Trezor) újabb érdekes, kevésé publikus témát kutatott, és írt belőle fordulatos forgatókönyvet. Bergendy Péter és Fazakas Péter után ebben Szász Attila filmrendező az alkotótársa, aki izgalmas filmet rendezett a könyvből. A főbb szerepekben Kulka Jánost, Szabó Kimmel Tamást és Kádas Józsefet láthatjuk.

Stáblista:

Játszási időpontok

Hozzászólások

Szerinted?
7/10
sexykex 2023 febr. 28. - 20:37:00 7/10 Előzmény InteriorLulu
„Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit”
(József Attila)

„Rettenetes, hogy a tények miatt sose tudhatjuk meg a valóságot.”
(Rainer Maria Rilke)
napraforgó 2023 febr. 27. - 07:54:15
A végén derül ki, hogy hazudott a nagykövet, ő is tudta a kódokat, a végén ő vette föl a kódolt üzenetet, amely törölte a visszahivását.

Érdekes volt a film, de nem volt egészen világos, mit is akart a két támadó, "szabadságharcos", terrorista. Ha sikerül is beolvastatni a kódokat a Szabad Európa rádióba, mire mentek volna vele?Egyrészt maximum egy üzenetet tudtak volna megfejteni vele, másrészt Budapest rögvest lecserélte volna kódot, igy azzal később semmit se tudtak volna megfejteni. Eleve kudarcra itélt vállalkozás volt, maximum figyelem felkeltő értéke volt.
Ildchen 2020 aug. 23. - 12:39:43
Hú, én ezt most láttam először. A film szerintem elég unalmas, mindenki szép és jólfésült, nem hiszem, hogy ilyenek voltak valójában. Szabó-Kimmelről nekem semmiképp sem egy forradalmár jut eszembe, Kulka az egyetlen, aki színvonalat visz bele. A többi színész mintha ott sem lenne. Azonban az hátborzongató, hogy milyen világ volt itt, és mennyire rezonál a mai Magyarország erre.
7/10
sexykex 2020 aug. 22. - 14:48:33 7/10
Nem szeretem a forradalmárokat. Első közelítésben, akik egy ország alkotmányos rendjét erőszakkal kívánják megváltoztatni, azok bűnözők. Ha a tervük sikerül, akkor forradalmárok és hősök. Nem szeretem a hősöket. Többnyire egyszerű gyilkosok lennének, ha a tettüket nem katonaként, partizánként, vagy forradalmárként követnék el. Nem szeretem a gyilkosokat.
Az a két fickó, aki bement duhajkodni a svájci magyar nagykövetségre, mai szóhasználattal élve szimpla terrorista volt. Az egyik oldal szerint a terroristák is hősök, a másik oldal szerint bűnözők. Az aktuális rendszer azután hol kivégzi őket, hol kitünteti. Nem szeretem a rendszereket sem.
A film próbál tárgyilagos maradni, ezért jó. Az én történelmi felkészültségem megkérdőjelezhető, mivel eddig nem hallottam a berni eseményekről. Most viszont teljesen pikpakk vagyok belőle és ez még jobb.
LajtaJ 2019 dec. 31. - 08:54:00
A történelmi hűség kedvéért érdemes megjegyezni a filmben szereplő "berni követ" valódi nevét is.
Ez a berni követ nem volt más, mint Marjai József, aki a Kádár korszak kiemelt fukcionárusa, miniszterelnök-helyettes, az MSZMP KB tagja volt.
10/10
k.rea78 2019 jún. 16. - 21:01:57 10/10
A leírásban Nagy Sándor és Papp Endre van. A filmben(a stáblistában is) Bános és Ábel. A film szerentem nagyon jó.
10/10
Gaen 2017 jún. 29. - 20:10:33 10/10
Wow! Kiváló színészi játék, kamerahasználat és vágás! Beszippantott! Az elsõ magyar film, ami képes volt erre! MÉG TÖBB ILYET!! :)
David1969 2016 nov. 30. - 20:31:36
kár, hogy csak 76 perc, többet is megérdemelt volna - több dramaturgiával. Jó film, de a Vizsga nekem jobban tetszett, kidolgozottabb volt.
eIemes 2016 jan. 23. - 09:44:32 Előzmény bamba
úgy látszik pár évtized alatt sikerült elkefélni 56 emlékét.
Szabó-Nagy Balázs 2016 jan. 23. - 08:44:20 Előzmény Csonger
Néhány perccel az üzenet után elmondja a feleségének, hogy mi volt az üzenet. Az pedig az volt, hogy a délelõtti üzenet semmis, és "hõsies helytállásáért" maradhat a pozíciójában.
A rádión az ÁV (Államvédelem) egyik embere közvetíti kódolva a felsõbb pártvezetés üzeneteit. Ezt sajnos nem mondják el a filmben, így ennek megértéséhez szükséges az adott kor ismerete.
Csonger 2015 júl. 09. - 09:15:16
Egész jó ez a film. A zenei aláfestés egészen halivúdias.

A végét nem értettem: ki volt az, aki a számokat a rádión bemondta? És Kulka ebbõl mit tudott meg?
3/10
bamba 2014 máj. 10. - 15:13:47 3/10
A 7,5-öt túlzottnak tartom - talán elfogultak lennénk picit? :)
Erõs közepes. Korrekt! Egyszer mindenképp nézhetõ - de nem hiszem, hogy sokáig emlékezetes marad.
9/10
offtopic
tesz-vesz 2014 ápr. 15. - 00:02:47 9/10
a "közhelyes" mifelénk nem dicséret!
8/10
FElepHánt 2014 ápr. 14. - 16:28:40 8/10
Mi lehetett a két lelkesen naiv fiatalember akciójának indítéka? A kód megszerzése, amit
Köbli Norbert forgatókönyve állít, soványka cél, persze a lényeg a vakmerõ hõsiesség, mely
mindenképpen együttérzést vált ki.
Szász Attila szerény eszközökkel realizálja a félig dokumentértékû eseményeket, egyet-len biztos ütõkártyája a kiváló színészgárda. Kulka János utálhatóan nomenklatúra-csinovnyik, ám Szikszai Rémusz beépített ÁVÓ-sához képest még így is elfogadható. A követség
alkalmazottjai között Takátsy Péter koros és Lábodi Ádám ifjú karrieristája hiteles, kitûnõ Balsai Mónika, a parvenü feleség szerepében.
A szimpatikus terroristákért való aggódás lassan fokozódó feszültséget gerjeszt, a végkifejlet az akció értelmetlenségét mutatja meg. Kádas József izzószemû forradalmára és a józanul mérlegelõ Szabó Kimmel Tamás azonban erõs kontúrokkal rajzolt hõsökként maradnak
emlékezetesek. Néhány tünékeny premier plánban Lovas Rozi bizonyítja belsõleg vezérelt
játékkészségét, a korabeli frizura és a könnyû nyári ruhácska még inkább kiemeli az ígéretesen szuggesztív egyéniséget.
Pozitívan történelmi, tanulságosan izgalmas, vitára ingerlõ és végre egy követendõ példa a
TV-film támogatások ösztönzésére. Több alkotást, ezeret! - a mi színészeinkkel, a mi témáinkkal...
9/10
offtopic
tesz-vesz 2014 ápr. 09. - 00:21:40 9/10 Előzmény ics401
ebben igazad van
9/10
tesz-vesz 2014 ápr. 08. - 23:30:17 9/10
nagyon szép volt a szín, mit akarsz ? szomszédok képminõséget?
9/10
tesz-vesz 2014 ápr. 08. - 23:28:54 9/10
a két forradalmár, és a svájci parancsnok alakítása tetszett a legjobban, Kulkával is meg voltam itt elégedve, itt most nem volt modoros.
9/10
tesz-vesz 2014 ápr. 08. - 23:27:20 9/10
nekem tetszett, nem tudtam, hogy 56-os szál lesz benne, kellemes meglepetés, végre egy film, amiért kapunk is valamit, nemcsak a szemétért költünk milliárdokat, igaz a többi magyar film 99%-ban így is szemét, úgyhogy még sok a
tennivaló, elvtársak.

nagyon jók benne a színészek, sehol egy pindroch csaba, szabó gyõzõ, ónodi eszter, fenyõ iván, csányi sándor, kolovratnik? nofene :) máris minõségibb a színészi játék, ha ezek nem játszanak benne.

sokkal jobb, mint a gyerekes Vizsga. szép munka!
9/10
brrrobi 2014 ápr. 03. - 15:38:50 9/10
Nagyon tetszett ez a film. Jo alakitasok, jo tortenet. Nekem csak Szabo Kimmel alakitasa nem jott be. O valahogy nem volt hiteles (nekem). Neha olyan baratok koztos, felolvasos volt. Amugy Kulka megint nagyszeru volt.
7/10
M.Zs.F 2014 márc. 29. - 01:42:40 7/10
Én azért szeretnék hinni abban hogy mi magyarok is képesek vagyunk jó filmet csinálni és ez a film megerõsített a hitemben, úgy mint anno a Kaméleon is. Jó volt ez, Kulka nagy színész, vitte a filmet. Nem ismertem a sztorit....

10/7
Összes hozzászólás