Személy

Csáth Géza

író, zene, szereplő
Született: 1887. február 13. (Osztrák-Magyar Monarchia, Szabadka)
Meghalt: 1919. szeptember 11. (Magyarország, Szabadka)

Brenner József néven született 1887-ben, unokatestvére Kosztolányi Dezső volt. Édesanyját hamar elvesztette, gyerekkorában képzőművészi pályára készült. A Budapesti Orvosi Egyetem hallgatója volt, az 1900-as években már rendszeresen jelentek meg írásai. Ismertebb munkái: A varázsló kertje, Egy elmebeteg nő naplója. Később morfinista lett, függősége egyre jobban elhatalmasodott rajta, végül 1919 szeptemberében, mindössze 32 évesen hunyt el.

Hozzászólások

user11 2013 jan. 02. - 22:28:52
Megrázó sorsú szerzõ, aki megrázó, felkavaró írásokat hagyott maga után. Tömören: Kosztolányi unokatesója, fiatalon sikeres már, ír, fest, zongorázik, majd orvosnak tanul, a Nyugat munkatársa lesz, zenekritikákat ír, Bartók és Kodály egyik elsõ méltatója. Lélektannal foglalkozik, és kiadja novellásköteteit. Majd rászokik a morfiumra, egyre inkább lecsúszik, majd lelövi feleségét és öngyilkos lesz. 32 évesen. Egyéves ekkor a kislányuk.
Legismertebb novellái ( A vörös Eszti, Anyagyilkosság, A kis Emma)az emberi lélek mélyére, a sötét oldalra visz minket. A gyermeki lélek is kiismerhetetlen, fenyegetõ , nincs idill, feloldás. Döbbenetes erejû írás a naplója (Napló címmel), melyben pontosan vezeti morfiumadagjait, azok hatását, küzdelmét a szerrel, nõügyeit részletezi arcpirító részletességgel, beszámol egészségi állapotáról, stb. Nem olvastam nyiltabb és õszintébb önéletrajzot(oké, naplót) ennél, talán csak Kassáké közelíti meg.
Sok írását megfilmesítették, nem véletlenül, de egyik sem közönségbarát.
Az egyik kedvencem, de félve gondolok rá.