Személy

Kevin Kline

színész
Született: 1947. október 24. (76 éves) (Amerikai Egyesült Államok, St. Louise, Missouri)

St. Louisban Missouri államban született 1947-ben. Először zongoristának tanult az Indianai Egyetem zenei tagozatán, majd a Juliard Színakadémia növendéke, és John Houseman The Acting Companyjának egyik alapító tagja volt. A társulattal négy éven át turnézott az Egyesült Államokban, és számos Csehov-, Shakespeare-, Gorkij- és Moliére-darabban alakított főszerepet. 1974-ben debütált a Broadway-n, szintén a társulattal, Csehov Három nővérében.


Színpadi munkásságáért számtalan díjat és elismerést kapott: első Hamletjéért Obie Awardot, második Hamlet-előadásáért, melynek főszereplője és egyben rendezője is volt, Shakespeare Award for Classical Theatre-t és öt Drama Desk-nevezést. Ismertebb filmjei: Sophie választása, Chaplin, Dave, Francia csók, Fészkes fenevadak, Jégvihar, Wild Wild West - Vadiúj vadnyugat, Az élet háza, Narancsvidék, A rózsaszín párduc, Csak szexre kellesz, Last Vegas. Az 1988-as A hal neve: Wandáért Oscar-díjat kapott legjobb férfi mellékszereplő kategóriában.

  • 2022
    The Diary színész színész (kínai filmdráma, 2022)
  • 2021
    A seregély 7.1 színész színész (amerikai filmdráma, 102 perc, 2021)
  • 2021
    The Good House 8.0 színész színész (amerikai vígjáték, filmdráma, 2021)
  • 2017
    A szépség és a szörnyeteg 7.5 színész színész (amerikai musical, 129 perc, 2017)
  • 2017
    Present Laughter színész színész (amerikai vígjáték, 135 perc, 2017)
  • 2016
    Dean színész színész (amerikai vígjáték, 87 perc, 2016)
  • 2015
    Dübörög a szív 6.4 színész színész (amerikai filmdráma, 101 perc, 2015)
  • 2014
    Haszonélvezők 6.8 színész színész (amerikai-francia vígjáték, 107 perc, 2014)
  • 2013
    Robin Hood Végnapjai 4.5 színész színész (amerikai erotikus dráma , 94 perc, 2013)
  • 2013
    Last Vegas 7.6 színész színész (amerikai vígjáték, 105 perc, 2013)
  • 2012
    Egy drága társ 6.4 színész színész (amerikai filmdráma, 103 perc, 2012)
  • 2011
    Csak szexre kellesz 6.7 színész színész (amerikai romantikus vígjáték , 108 perc, 2011)
  • 2010
    Pót pasi 5.2 színész színész (amerikai-francia vígjáték, 108 perc, 2010)
  • 2010
    A cinkos 8.0 színész színész (amerikai történelmi dráma, 117 perc, 2010)
  • 2009
    Játszó nő 7.9 színész színész (francia-német filmdráma, 97 perc, 2009)
  • 2008
    Mindenképpen talán 7.9 színész színész (amerikai-német-francia-angol romantikus vígjáték , 112 perc, 2008)
  • 2008
    Cincin lovag 6.3 színész színész (angol-amerikai animációs film, 87 perc, 2008)
  • 2007
    Az ártatlanság ára 8.7 színész színész (amerikai-német krimi, 115 perc, 2007)
  • 2006
    Az utolsó adás 7.8 színész színész (amerikai vígjáték, 105 perc, 2006)
  • 2006
    Ahogy tetszik 7.2 színész színész (amerikai-angol romantikus dráma, 122 perc, 2006)
  • 2006
    A rózsaszín párduc 8.0 színész színész (amerikai vígjáték, 89 perc, 2006)
  • 2004
    De-Lovely - Ragyogó évek 7.3 színész színész (amerikai-angol filmdráma, 125 perc, 2004)
  • 2002
    Jóban-rosszban 5.7 színész színész (amerikai filmdráma, 115 perc, 2002)
  • 2002
    A császárok klubja 8.8 színész színész (amerikai filmdráma, 108 perc, 2002)
  • 2001
    Az élet háza 9.3 színész színész (amerikai filmdráma, 125 perc, 2001)
  • 2001
    A Notre Dame-i toronyőr 2. - A harang rejtélye 6.5 színész színész (amerikai animációs film, 63 perc, 2001)
  • 2000
    Irány Eldorádó 8.9 színész színész (amerikai rajzfilm, 89 perc, 2000)
  • 1999
    Wild Wild West – Vadiúj Vadnyugat 7.1 színész színész (amerikai akció-vígjáték, 107 perc, 1999)
    • Film+:
      • szombat (ápr. 6.) 16:30,
      • vasárnap (ápr. 7.) 15:10
  • 1999
    Szentivánéji álom 8.7 színész színész (amerikai-olasz-angol romantikus film, 116 perc, 1999)
  • 1997
    Jégvihar 7.4 színész színész (amerikai filmdráma, 113 perc, 1997)
  • 1997
    Fészkes fenevadak 8.8 színész színész (angol-amerikai vígjáték, 89 perc, 1997)
  • 1997
    A boldogító nem 7.3 színész színész (amerikai vígjáték, 87 perc, 1997)
  • 1996
    A Notre Dame-i toronyőr 8.7 színész színész (amerikai rajzfilm, 90 perc, 1996)
  • 1995
    Francia csók 8.6 színész színész (amerikai romantikus vígjáték , 107 perc, 1995)
  • 1994
    Az elveszett hercegnő 7.0 színész színész (amerikai filmdráma, 93 perc, 1994)
  • 1993
    Dave 8.3 színész színész (amerikai romantikus vígjáték , 110 perc, 1993)
  • 1992
    Felelősségük teljes tudatában 7.6 színész színész (amerikai thriller, 95 perc, 1992)
  • 1992
    Chaplin 9.1 színész színész (amerikai-angol filmdráma, 145 perc, 1992)
  • 1991
    Grand Canyon 8.2 színész színész (amerikai filmdráma, 134 perc, 1991)
  • 1991
    Folytatásos forgatás 5.6 színész színész (amerikai vígjáték, 97 perc, 1991)
  • 1990
    Szeretlek holtodiglan 6.8 színész színész (amerikai vígjáték, 97 perc, 1990)
  • 1989
    Szorul a hurok 6.8 színész színész (amerikai thriller, 97 perc, 1989)
  • 1988
    A hal neve: Wanda 8.3 színész színész (amerikai-angol vígjáték, 108 perc, 1988)
  • 1987
    Kiálts szabadságot! 8.4 színész színész (angol filmdráma, 151 perc, 1987)
  • 1986
    Újra nyilnak a violák 5.7 színész színész (amerikai romantikus film, 88 perc, 1986)
  • 1985
    Silverado 8.7 színész színész (amerikai western, 127 perc, 1985)
  • 1983
    Penzance kalózai 8.9 színész színész (angol-amerikai zenés vígjáték, 107 perc, 1983)
  • 1983
    A nagy borzongás 6.8 színész színész (amerikai filmdráma, 105 perc, 1983)
  • 1982
    Sophie választása 8.3 színész színész (angol-amerikai filmdráma, 150 perc, 1982)
  • Disclaimer színész színész (amerikai thrillersorozat)
  • Oscar-díj (1989) - Legjobb férfi mellékszereplő: A hal neve: Wanda
  • Golden Globe-díj (2005) - Legjobb színész - zenés film és vígjáték kategória jelölés: De-Lovely - Ragyogó évek
  • Golden Globe-díj (1998) - Legjobb színész - zenés film és vígjáték kategória jelölés: A boldogító nem
  • Golden Globe-díj (1994) - Legjobb színész - zenés film és vígjáték kategória jelölés: Dave
  • Golden Globe-díj (1992) - Legjobb színész - zenés film és vígjáték kategória jelölés: Folytatásos forgatás

Hozzászólások

gladiolus 2012 nov. 03. - 17:34:57
Egyszer régen láttam a Hal neve Wandában, jópofi volt, de akkor nem fogott meg, mert nem szeretem a mókusfarok nagyságú bajuszt. Aztán láttam az Élet házában, akkor már valami megmozdult bennem, aztán jött a fészkes fenevadak, amin halálra röhögtem magam, és aztán elkezdtem megnézni az összes filmjét, ami elérhetõ volt. És összeállt egy nagyszerû színész és egy csodálatos ember.
Legfõbb erõsségei a humoros szerepek, de láttam több drámában is, ezek közül a kedvencem a császárok klubja. Ha valaki kiváncsi egy értékes és tehetséges életmûre, akkor ne hagyja ki, hogy megismerje õt.
cometzjeah 2012 júl. 06. - 15:59:52
Tehetséges az biztos!
offtopic
kõmacska 2012 ápr. 24. - 00:35:14
Sajnos csak pár filmben láttam. A kedvencem ezek közül a Jégvihar.
10/10
HáziSárki 2012 ápr. 23. - 09:54:13 10/10 Előzmény Ford Mustang
Megnéztem. Igazad volt. Köszi, hogy rábeszéltél. :)))
10/10
Ford Mustang 2011 nov. 24. - 12:40:11 10/10
Helyes döntés. :))
10/10
HáziSárki 2011 nov. 24. - 08:59:18 10/10 Előzmény Ford Mustang
Már meg is fogadtam, hogy következõ adandó alkalommal megnézem - méghozzá nyitottabb elmével és humorérzékkel, mint legutóbb. :))
10/10
Ford Mustang 2011 nov. 23. - 19:57:08 10/10
Rosszul tetted. :)) Akkor most ajánlom figyelmedbe. :)
10/10
HáziSárki 2011 nov. 23. - 10:04:40 10/10 Előzmény Ford Mustang
Ezt a filmet egyszer kezdtem el nézni - épp a remek szereplõk miatt -, de gyorsan feladtam. Számomra túl nagy blõdség volt. :)) Azóta még egyszer sem éreztem késztetést, hogy tegyek egy újabb kísérletet. :)
10/10
Ford Mustang 2011 nov. 22. - 17:00:49 10/10
A Vadiúj Vadnyugatban is nagyon jó Will Smith mellett. :)
10/10
Gabriella54 2011 nov. 22. - 16:08:16 10/10
Egyszerûen mindenben szuper, öröm nézni a játékát!
10/10
HáziSárki 2011 nov. 22. - 15:21:33 10/10 Előzmény Gabriella54
Egyetértek. Zseniális! És a Francia csókban még szexi is tudott lenni. :))
Személy szerint A boldogító nem a kedvenc filmem tõle (bár nehéz a választás a remekek közül). :))
10/10
Ford Mustang 2011 jan. 01. - 17:21:26 10/10 Előzmény susan88
Szerintem is, nagyon sok remek filmben játszott, most megy a V3-on a Francia csók, késõbb szintén a V3-on lesz a Dave, szóval nincs hiány mostanában a filmjeibõl:)
susan88 2011 jan. 01. - 12:30:00 Előzmény wrossi
szerintem is fantasztikus, csodálatos film Az élet háza, remekül alakított benne, mint mindig, és a történet is magával ragadó, és remek színészek játszanak benne. A ház pedig nagyon jó lett benne:)
wrossi 2010 szept. 06. - 00:02:52 Előzmény mushi
Az élet háza messze a legjobb filmje,minden évben megnézem és utána napokig a hatása alatt vagyok.Egy férfi története,aki tévedésekkel teli élete finisében mindent megkap amire vágyott,de aztán rögtön le is kell mondania róla.Aki még nem látta,sürgõsen pótolja be ezt a mulasztást,mert utána jobban értékeli az ember az élet apró örömeit.
10/10
mushi 2009 jún. 01. - 13:41:05 10/10
Ezekben a napokban tisztára elkényeztetnek minket.. :) Elõször A császárok klubja, aztán a Fészkes fenevadak. :) Mindkettõ nagyon jó film, és Kevin is nagyon jól játssza a szerepeit.
10/10
Gabriella54 2009 jan. 24. - 22:01:50 10/10
Annyira természetesnek tûnt, hogy van topicja! De jó, hogy nyitottál neki, köszi szépen!
Csak jót tudok róla írni!
Nagyon tetszett a Boldogító nem-ben, a Dave-ben, de mindenben, amiben csak láttam!
És persze Shakespeare-színésznek is kiváló!!!
10/10
mushi 2009 jan. 24. - 21:08:35 10/10
Csodálom hogy elsõ vagyok ennek a fantasztikus férfiúnak a témájában.. =) Szuper tehetséges színész, a Francia csókban pl nagyon jó szerepet kapott. A hal neve Wanda pedig.. hát azt a filmet meg kell nézni. :) De a nagy borzongás is elég jó tõle, hogy csak pár címet említsek.
Na és a tehetségén kívül meg nagyon is vonzó hapsi. Még így 60 egynéhány évesen is.. :)