A MIRROR című produkció az együttes elmúlt évtizedének összefoglaló előadása. A tíz év emblematikus momentumaira visszatekintő produkció válogatott szemelvényeket mutat be az együttes eddigi munkáiból két újdonsággal is kiegészülve. A társulat munkásságát a műfajok, stílusok és irányzatok sokszínűsége jellemzi, előadásai között nincsen két egyforma; ami közös bennük az a dinamikus, letisztult mozgásnyelv, az energikus, precíz formavilág, valamint az aktuális művészi és társadalmi témákra való érzékeny reflektálás.A progresszív kortárs táncelőadások mellett az akrobatikus, újcirkuszi és néptánc elemeket ötvöző produkciók és multidiszciplináris, nagy volumenű élőzenés táncszínházi projektek is színesítik a társulat palettáját. Az elmúlt években Duda Éva saját koreográfiái mellett a társulat számára hazai és külföldi vendégalkotók is készítettek munkákat, tovább szélesítve az egyedülálló repertoárt. A MIRROR című előadás tükrözve a társulat különleges világát, az elmúlt, gazdag évek összegzéseként korábbi produkciókból szemezget, amelyben kiemelt helyet kap egy új, rövid koreográfia Duda Évától, valamint Maciej Kuźmiński, lengyel vendégkoreográfus társulatnak készített új kreációja is. Vendég koreográfusok: Gregor Lustek, Rosana Hribar, Maciej Kuzminski
Marék Veronika népszerű mesesorozata nyomán készült Boribon nyaral című zenés bábelőadást Mórocz Adrienn, a Thália Színház társulatának tagja játssza, meséjét a jól ismert Boribon-dalokkal tarkítja. Az előadás a nagy sikerű Boribon utazik, Boribon és a hét lufi, Boribon, a bajnok, Boribon kirándul és a Boribon pancsol című, a Pagony Kiadó gondozásában megjelent kötetek nyomán készült, amelyben Boribon és Annipanni néhány napos tóparti nyaralásra készül. Egy akkora tóhoz, ami majdnem olyan nagy, mint a tenger! Boribon azonnal pancsolni szeretne, csakhogy nyaralni menni nem ennyire egyszerű. Hogy miért nem az? Milyen kalandok közepette jutnak el a történet főszereplői – Boribon és Annapanni – a várva várt pancsolásig? Út közben milyen kalandokba keverednek a többi szeretett karakter, Süni, Nyuszi és Béka társaságában? Kiderül az előadásból!
Az ókor egyik legnagyobb hőse, Thészeusz, tizenhat évesen elindul Athénba, hogy megismerje édesapját, a királyt. Útja során hírhedt rablókkal, marcona tolvajokkal, alvilági állatokkal küzd meg.
Három új Grimm-mese – Hamupipőke, Babszem Jankó, Brémai muzsikusok – feldolgozása használati tárgyakkal.
A Malackák élete ilyen: játék, móka, kacagás! Ebbe senki nem szól bele! ...vagy mégis? Bizony-bizony, néha megkeseríti életüket a furmányos és ostoba Vicces Farkas. Más sem jár a fejében, csak a malacvacsora! Röfi, Refi és Rufi segítséget kér, méghozzá nem mástól, mint a Nagybölcsességű Vezércsigától! Segít? Nem segít? Nem csak ezen múlik a Malackák élete! Szereplők: Röfi, Rufi, Refi, Vicces Farkas és a Nagybölcsességű Vezércsiga
Ezúttal a sok kötetet számláló Lengemesék sorozatból az egyik legérdekesebbet állítottuk színpadra, mely cselekvő szereplővé teszi fiatal közönségünket. Ők szövik majd ugyanis a mese fonalát. A nagy sikerrel bemutatott Rumini című előadásunk után ezúttal is Berg Judit egyik ikonikussá vált kalandregénye elevenedik meg, hogy izgalmas utazásra hívja a gyerekeket. Ezúttal a sok kötetet számláló Lengemesék sorozatból az egyik legérdekesebbet állítottuk színpadra, mely cselekvő szereplővé teszi fiatal közönségünket. Ők szövik majd ugyanis a mese fonalát. A Nádtengeri rejtélyekben Vilkó és Táltos a békaderbire készülődnek, mely az egyik legizgalmasabb esemény Lengevárban. A vidám felkészülésnek Rana Gedeon, a pökhendi békafiú vet véget, aki gaztetteivel rendszeresen megzavarja a városka nyugalmát. A Locsogó-tó partján azonban Gedeonnál sokkal veszélyesebb ellenség leselkedik. Vajon sikerül főhősünknek megmentenie a Nádtenger lakóit a fenyegető veszedelemtől, vagy ő maga is csapdába esik? Gyere, és döntsd el te milyen utat járjon be Vilkó, legyél részese a kalandoknak! Koreográfia: Fodor Zoltán és az Inversedance Társulat táncművészeiVideo: Dinea LászlóZene: Gergely Atilla, montázsTechnikai munkatárs: Petróczi AttilaElőadják az Inversedance Társulat táncművészei és meghívott vendégei
Danny és Helen ünnepi vacsorára készülődnek, amikor belép Helen öccse, Liam, csurom véresen. Dennis Kelly kamaradrámája egy lebilincselő krimi történetén keresztül mesél az előítéletekről, a gyűlöletkeltésről, a társadalmi rétegek szétszakadásáról, a társadalomban pattanásig feszülő félelemről és bizonytalanságról, vagyis arról, ami a legjobban meghatározza a mindennapjainkat. Szereplőinknek nem biztos, hogy van feloldás, de a nézőknek még lehet.
"Négykézláb tapicskolsz a szarban. Egy senki vagy. Egész életedben azt vártad, hogy egyszer majd minden jobbra fordul, de nem. Eszel, alszol, baszol, ennyi az életed. És ezt már kurvára unod. Bármit megtennél, csak ki tudj szállni belőle. A gyerekeid miatt. Önmagad miatt. És most lehetőséged van tiszta lappal indulni. A férjed nélkül, aki csak púp a hátadon. Költözz el. Bérelj egy lakást valami szép helyen. Kezdd újra. Tudom, hogy ezt akarod." Két iskolai barátnő húsz év után újra találkozik. Nem is alakulhatott volna különbözőbben az életük, mégis van, amiben hasonlítanak egymásra, ami összeköti őket. Az egyik nem igazán akar semmit a másiktól, a másik nagyon is akar valamit. A férjéről van szó, akiről gyanítja, hogy megcsalja. A segítségnyújtásból bosszúhadjárat lesz, az negédes small talkból kegyetlen pszichothriller. Létezik egy bizonyos darázsfajta, ami csípésével olyan erős idegmérget juttat áldozata szervezetébe, hogy az percekre lebénul. Még egy ember is. Állítólag ez a csípés okozza az egyik legnagyobb és legelviselhetetlenebb fizikai fájdalmat. Fiatalkori traumák is lehetnek ennyire fájdalmasak? Mi mindenre vagyunk képesek, hogy szabaduljunk tőlük? A Delta Produkció előadása. Az előadás a Centrál Színházban látható.
Roman Polanski hasonló című filmjéből készítette nagy sikerű színpadi rendezését, melyet nemzetközi alkotógárdával állított színre a PS Produkció. Eddig több millió nézőt vonzott szerte a világon a kultikussá vált vámpírparódia. Budapesten, túl a 200. előadáson, tovább folytatódik a különleges, fanyar humorú, látványos, szórakoztató, varázslatos musical sikertörténete.A cselekmény a 19. század végén játszódik a vadregényes, havas Erdélyben. Abronsius professzor a rettenthetetlen vámpírvadász fiatal asszisztensével, Alfréddal követi a vámpírok nyomát. Megérkeznek Chagal fogadójába, ahol mindenütt füzérekben lógnak a vámpírriasztó fokhagymák. A falu lakói közül senki sem ismeri el, hogy a közeli kastélyban vámpírok élnek, bár az ellenszer, a fokhagyma iránti vonzalmuk már a megszállottság határát súrolja. A romantikus és érzelmes Alfréd szerelmes lesz a fogadós lányába, aki hasonló érzéseket táplál iránta. A lány ártatlanul igéző énekére megjelenik a vámpírgróf Krolock és meghívja Sarah-t a közeli kastélyában tartandó bálba. Sarah-ban vágyakozás ébred a gróf és a vámpírok halhatatlan világa iránt. Ez az olthatatlan vonzalom még sok izgalmas bonyodalmat okoz, melyet a vámpírok különös világában csetlő-botló vámpírvadászok humoros kalandjai fűszereznek. Vokál- és táncbetétek hangszerelője: Michael Reed, Steve Margoshes. Zenei vezető: Bernd Steixner. Közreműködik a PS Produkció zenekara. Dance captain: Lopusny Anna Piros csizmák: Horváth Zita, Zsitva Réka, Zsíros Gábor, Rákász Dániel, Babácsi BenjaminFekete vámpír: Túri Lajos Péter, Zsíros Gábor, Kovács PéterFehér vámpír: Baranya Dávid Ensemble: Dance Captain: Lopusny Anna - Ajtai Beáta, Horváth Mónika, Sinkó Réka, Pethő Dorka, Pető Zsófia, Károlyi Krisztián, Jenei Gábor, Braga Nikita, Baksa András, Zsitva Réka, Nagy Sarolta, Eőry Mónika, Szabó Anikó, Tiborcz Fanni, Szabados Tímea, Vincze Kitti, Zsíros Gábor, Túri Lajos Péter, Baranya Dávid, Kovács Péter, Köpösdi Ádám
(FULLY COMMITTED)Virtuóz komédia egy színészre. Sam Peliczowski munkanélküli színész Manhattan legfelkapottabb éttermében intézi a telefonos foglalásokat. A vonal másik végén a legkülönfélébb emberek vetnek be mindent, csak hogy asztalt kapjanak. Ki hízelgéssel, ki fenyegetőzéssel, ki hisztit kivágva, ki magabiztosan. Sam sohasem veszti el türelmét, pedig neki sem könnyű, hisz minden álma, hogy végre övé legyen a nagy szerep és magányosan élő apjával is többet lehessen… A humorban bővelkedő vígjátékunk különlegessége, hogy Nagy Sándor közel negyven karaktert kelt életre. A "FULLY COMMITTED" világpremierje az Adirondack Theatre Festival keretében történt a New York állambeli Lake George-ban (USA), Martha Banta művészeti igazgató és David Turner produkciós igazgató irányítása alatt. A "FULLY COMMITTED" New York-i premierje 1999. szeptemberében volt a Vineyard Theatre-ben, New York City-ben. Az Off-Broadway produkció létrehozói David Stone, Adam Pascal, Jesse L. Martin és Susan Quint Gallin. A szerző megjegyzése: a FULLY COMMITTED kitalált történet. Minden hasonlóság bármely élő vagy nem élő személlyel csupán a véletlen műve. Bár néhány szereplő ismert emberek nevét viseli, a színdarabbéli ábrázolásuk teljesen kitalált. Ötlet: Becky Mode & Mark Setlock
Az Anconai szerelmesek kacagtatóan fordulatos, kedvesen pikáns, szellemes, zenés összekacsintás a hetvenes évek olasz slágereivel. Szerelem, slágerek, tánc, gegek, csipetnyi erotika, poénok, kacagás, happy end. Helyszín: egy dél-olasz városka Ancona terecskéje, a 70-es években. Szereplők: Don Tomao, lányát egyedül nevelő, korosodó amoroso; könnyűvérű szobalánya; szomszédja a magányos panziósnő; a pocsék kávét felszolgáló kávéház tulajdonos; az álruhába bújt római lány; a szerelmét reménytelenül kereső egyetemista fiú; az idevetődő hátrányos helyzetű utcazenész és egy tűzről pattant magyar lány. Az Anconai szerelmesek kacagtatóan fordulatos, kedvesen pikáns, szellemes, zenés összekacsintás a hetvenes évek olasz slágereivel. Szerelem, slágerek, tánc, gegek, csipetnyi erotika, poénok, kacagás, happy end.
Gary úgy érzi, mindent megad a családjának. Értük dolgozik állandóan, ügyfeleivel is ezért jár el golfozni, meccsekre. Maggie magányosnak és elveszettnek érzi magát a házasságukban. Nem tudja, mit akar, csak azt, hogy képtelen így folytatni. Két középkorú ember. Egykor elkötelezték magukat egymásnak, a hétköznapok sűrűjében azonban egyszer csak elsodródtak egymástól. Mások már a vágyaik, mások a céljaik. Hajnali 4 óra, egyikük sem bír aludni. Eljött az ideje egy őszinte beszélgetésnek. A konyhában, miközben a gyerek az emeleten alszik, mérlegre kerül a házasságuk. Vallomások, vádak, önvádak. Másfél óra alatt többet tudnak meg egymásról, mint az elmúlt másfél évtizedben. De mennyi őszinteséget bír el egy házasság? Hogyan tovább? Visszatalálhatnak még egymáshoz? David Eldridge, a kortárs angol drámairodalom egyik elismert szerzője, szellemesen, hitelesen és megindítóan ábrázolja ezt a sokaknak ismerős élethelyzetet. A Rózsavölgyi Szalon tűzte műsorára korábban a párkapcsolati stációkat bemutató trilógiájának első részét, a Kezdetet is. A Bármit mondhatsz lehetne a folytatás is. De a két mű elkülönül, nem szerep- és történetfolytatásokról van szó. A szerző a díjnyertes drámatrilógiája kapcsán a The Guardiannek nyilatkozta: „Reméltem, ha különböző párok történetét mesélem el a színpadon, azzal talán többet tudok elmondani arról, mit jelent valakivel együtt lenni, mit jelent magányosnak lenni, s hogy valóban lehetséges-e fejlődés egy párkapcsolatban. John Osborne író azt mondta, szeretne leckéket adni az érzésekből. Ez a mondata mindig foglalkoztatott…”
Te tudtad, hogy valaki megette az ovit? És, hogy ez a valaki egy óriás volt? Azt hallottad, mi történt ezután? Hogy mit csináltak az óvónénik? Meg a Böske dadus? Na és a gyerekek!? És azt tudod, hogyan lett azután egy másik ovi? Egy miféle ovi?! És mit szólt ehhez a a pfolgármester? Meg alispáng? És a fűzoltó pőfarancsnok? Meg a többi felnőtt?! És hogy mi lett aztán az óriással? Tényleg nem hallottad? Fúha, akkor nagyon gyorsan nézd meg ezt az előadást!
Tibi, a juhász csuda dolgokon gondolkodik, miközben az állatok nyárvogását, nyerítését, cserregését, vonítását hallgatja: "ezek egymással beszélnek tán, vagy mi van?!" Jó is volna megtudni! Egy napon érdekes eset történik vele, egy kiskígyóval és annak az anyjával! Lesz is belőle nagy gondja, galibája a juhásznak! Még az élete is veszélybe kerül! Asszon'káját úgy szereti, az életét is oda adná neki! De az is szereti ám az urát, így juhászunk tán megmenekülhet... persze, csak ha segítenek a gyerekek is. Szereplők: juhász, az asszonykája, és az állatok
Kemény János: Víziboszorkány című regényének színpadi adaptációja. A monodráma a XIX–XX. század fordulóján, a monarchia tündöklésének és lassú hanyatlásának idején játszódik, amikor Erdély még idillikus havasi környezetébe megállíthatatlanul utat tör magának a nemzetközi kapitalizmus. Ezekben a sok kihívást jelentő, változó időkben nő fel, érik asszonnyá és tevékenykedik késő öregkoráig a dráma főszereplője. Egy erős, okos asszony sok kihívással, romantikus szerelemmel, váratlan tragédiával és bámulatos üzleti sikerekkel tűzdelt életpályája bontakozik ki a cselekmény során. Az előadás címszerepét Meister Éva színművésznő jeleníti meg, szépen kirajzolva a Víziboszorkányként elhíresült asszony karakterét, a jellem alakulásának ívét a változó idő és az egyéni történések hatására. Érzékelteti a körülötte kibontakozó világot, az erdélyi havasok csodálatos környezetét, az alföldi kikötő nyüzsgő életét, a soknemzetiségű, történelmi Magyarország népeinek, jellegzetes figuráinak egymásrautaltságát, sorsát és jellemét. Író: Kemény JánosAdaptáció: Medgyessy Éva
Minden magyar Magdája, az írónő, a nő, a feleség, a szerelmes asszony; aki rajongó boldogsággal élte életét férje, a szintén író Szobotka Tibor oldalán. Az előadás a két író művein túli életét mutatja be, olyan kérdésekben nyúlt választ, amiket bárki feltehetne a legendás házaspár kapcsán:De ki is volt ez a hányattatott sorsú férj, akihez annak halála után is leveleket, naplókat írt? Kik voltak ők, az író házaspár, akiknek az írás volt az életük, de a hírnév csak egyiküket „üldözte”? Ki volt e furcsa Rómeó és Júlia, akik feltételek nélküli szerelmük ellenére gyermektelenül élték le életüket? Lehetett-e teljes az életük, vagy épp így lett teljes, „csak” együtt, mindörökké? Az előadásban feltárul két regényes életút, egy nagy találkozás, és új ismerőssé válik Szabó Magda, az ember.
Élettan egy felvonásban. Margarída asszony: szétszórt, riadt, erőszakos, perverz, akarnok, szeretetre éhes, komplexusokkal teli, szerencsétlen nő. A „biológia” órának a nézők is részesei, hiszen ők a diákok. Kegyetlenül pontos, mégis groteszk a tükör, amiben látnunk kell önmagunkat: Margarídát. A zseniálisan megírt, humorral teli groteszk dráma egy boldogtalan asszony vergődése a minket körülvevő, egyre őrültebb világban. A Karinthy Színház előadásának meghatározója a színésznő, Balázs Andrea.
A Se itt, se ott egy fergeteges vígjáték, melyet Esztergályos Cecília 80. születésnapjára, jutalomjátékul tűz műsorára az Újszínház.
Argentin Tangó Táncszínház - Budai László és vendégei. Színházunk ProgramfüzetEsemények Jegy - és bérletvásárlás KapcsolatTÁNCÉ A SZÓ EN2024-09-13 10:00 Kamaraterem Ringató foglalkozás – Vedd ölbe, ringasd, énekelj!Gáll Viktória Emese 2024-09-13 10:45 Kamaraterem Ringató foglalkozás – Vedd ölbe, ringasd, énekelj!Gáll Viktória Emese 2024-09-13 19:00 Nagyterem Magyar rapszódiaMagyar Állami Népi Együttes - Hagyományok Háza XII. OktoberPest TangoFest ShowXII. OktoberPest TangoFest ShowArgentin Tangó Táncszínház - Budai László és vendégeiJegyvásárlásNagyterem / 2024. október 05. 19:00MűfajnéptáncFelvonások száma1Időtartam65A XI. OktoberPest TangoFest-re meghívott külföldi művészek közreműködésével megismerhetjük a tangó mai arcát, lehetőségeit, kapcsolódásait, stílusait. A dalok lendülete, sokszínűsége segít bemutatni, hogy a tangónak van jövője. Kitár egy kaput, amelyen belépve megtalálhatjuk a tangó lelkét. Igaz is: mi az, hogy tangó? Szerelem? A bemutató talán majd segít megadni a választ. Argentin, Román, Török, és Kubai művészek színesítik a műsort, az Argentin Tangó Táncszínház táncosai és Budai László mellett. Előadás után tánctanítás. Max Van De Voorde & Raluca Aldea /ARG-RO/Sercan Yiğit & Zeynep Aktar /TR/Yailet Suarez /CU/ Házigazdák: Budai László és Hegyi Maya és az Argentin Tangó Táncszínház: Benczúr Máté & Gaál Anna, Martin Havrila & Molnár Zsóka, Gajda Dénes & Kőrösi-Dénes Erna, Koma Richard & Kópházi , Nikolett, Magyar Előd & Nyeső Dóra, Suhajda Zoltán & Ősz Evelin, Katona Nikolett, Kiss Hanna Zenekar: ORQUESTA TÍPICA BUDAPESTKovács Judit - hegedűRadnai Tamás - bandoneonDobszay-Meskó Ilona - zongoraSzőllősi András - nagybőgő