A szerző színészként és rendezőként is jegyzi a darabot. A Játékszín színpadáról is ismert sztárok közreműködése mellett színházunkban még új művészek is debütálnak az előadásban. A mai magyar szórakoztató színpadi művek palettáján garantáltan új színfolt lesz majd ez a komédia. A Legénybúcsú helyszíne egy szálloda, ahova két jóbarát érkezik, egyikük azonban alaposan megkeveri a szálakat...
Darwin azonos című művéből kiindulva egy olyan formai kísérletre vállalkozunk, mely ötvözni próbálja a tudományos ismeretterjesztést a költészettel.
Sean O’Casey egyfelvonásosa helyett írta: Horváth János AntalLuca és Peti fiatal házaspár, akik az első gyermeküket várják: bármelyik pillanatban. Lucateljes gőzzel készül az új életre, de Peti még két világ között ragadt: az elköteleződés ijesztő, denem elköteleződni még jobban. Az egyik kiszámítható, unalmas életet hoz magával, ahol estekilenckor már mindenki pizsamában van. A másik ugyan szabadságot jelenthet, de a felszíneskalandok hajszolása közben igazi társ nélkül maradhat az ember. Luca már nem vár továbbPetire, hogy összerakja a babaágyat, a saját kezébe veszi a dolgokat, miközben Peti a legjobbbarátjával, Móriccal próbál megoldást találni a dilemmájára, aki nem biztos, hogy a legjobbtanácsadó. Mindeközben kölcsönösen meglátják a másik életében azt, ami az övékből hiányzik.A kezdet/vége egyfelvonásos összművészeti vígjáték felismerhető, hétköznapi helyzetekenkeresztül játékosan, őszintén és érzékenyen beszél a felelősségvállalásról, és a döntésről, amitelőbb-utóbb mindenkinek meg kell hoznia. Ez a cirkuszi elemekkel tarkított előadásmegmutatja, mennyi szerepet kell betölteni egy modern párkapcsolatban és milyen nehézmegtalálni az egyensúlyt. Szó szerint.A szövegkönyvet Sean O’Casey A kezdet vége című egyfelvonásosa után/nyomán/helyett írta arendező, Horváth János Antal. A főszerepeket Molnár Áron, Mohai Tamás és Sztarenki Dórajátsszák. Az előadás létrehozásában a Cirque du Soleil-ből ismert magyar artista Frányó Viktorés a Magyarországon dolgozó finn koreográfus Jenna Jalonen is részt vesz, valamint élőzenévelkíséri az előadást Wagner-Puskás Péter, zeneszerző, így egy igazi összművészeti, mindenelemében szórakoztató élményt kapnak a nézők a 2024 Valentin-napján tartott bemutatón és aztkövetően. Artista konzulens: Frányó Viktor Másodasszisztens: Tóth Gréta
Molnár Ferenc egyik leghíresebb, de biztosan legsikeresebb darabja érkezik ősszel a Centrál Színház nagyszínpadára Puskás Tamás rendezésében, a Játék a kastélyban Alföldi Róbert, László Zsolt, Balla Eszter, Puskás Samu és Schmied Zoltán főszereplésével. Mit tehet egy színműíró, ha fiatal zeneszerző barátjával együtt in flagranti kapja annak menyasszonyát? A bizonyossal kell szembeszállnia, a fikcióhoz kell alakítania a valóságot. Komoly kihívás ez Turai úrnak, a híres drámaírónak is, aki bravúros megoldással és sziporkázó humorral menti meg a fiatalok jegyességét. ANNIE Én beveszem az egész veronált, ami nálam van.TURAI Az kevés.ANNIE Tíz gramm veronál? TURAI Nem a veronál kevés. Az ön halála kevés a megoldáshoz „Molnár Ferenc színházi pályája csúcsán, 48 évesen, már világhírű szerzőként írta ezt a darabot, mely vallomás a színház hatalmáról. Banálisnak tűnhet ez az édes játék, azonban túlzás nélkül állítom, hogy a darab finoman csiszolt gyémánt. Arról mesél, hogy a színház ugyan nem tudja megváltoztatni az életünket de képes elhitetni velünk egy szebb valóságot." (Puskás Tamás) Zene: Budapest Bár
Egy lakásfelújítás – mint tudjuk – maga a rémálom. A nem várt bonyodalmak, véget nem érő huzavonák sora idegőrlő, és gyakran semmi nem úgy alakul, ahogy az ember reméli. A lakásfelújítás mindig áldozatokkal jár – még akkor is, amikor úgy tűnik, hogy már tényleg napokon belül elkészülnek a mesteremberek, és a középkorú házaspár végre boldogan élhet álmai otthonában. De váratlanul titokzatos dolgok történnek: építőanyagok, falak, lépcsők tűnnek el, és ez még csak a kezdet…A népszerű skandináv drámaíró, a dán Line Knutzon egyszerre végtelenül szórakoztató és rettenetes helyzetekkel teli darabja az utóbbi évek egyik legizgalmasabb kortárs vígjátéka.
Bödőcs Tibor a következőket mondta legújabb stand up estjéről: "Barbárglamour című, új estemben a gyermekkori élményeimről készült vázafestményektől a hazafias és bordalokig sok minden felbukkanhat. Várhatóan a világ eseményeit is érintem majd, meg sok mindent, amiket nem tudok nem érinteni. Forr az anyag, cikáznak a motívumok. Jöjjenek, ha van kedvük!" "Előzenekar": Hajdú Balázs
A Lemons Lemons Lemons Lemons Lemons jóval több, mint egyszerű romantikus komédia. Nagy sikerrel játszák Londonban ezt a színészi jutalomjátékot, ami a Karinthy Színházban is bemutatásra kerül 2024. februárjában. Sam Steiner igazi érzelmi hullámvasútra ülteti a nézőt színdarabjában. A két szereplő love storyjának darabkái alaposan össze vannak keverve az időben, ami a hagyományos történetmesélést egy sokkal izgalmasabb dimenzióba helyezi át. Vajon hogyan segít az igaz szerelem legyőzni azt a nehézséget, ha az ember száját naponta mindössze 140 szó hagyhatja el? Fénytervező: Pusztai Béla
Részvételi film és közösségi színházi előadás. Milyen szerepet játszik az életünkben az alkohol? A 1,5 ezrelék különleges alkotófolyamatból születik, a valóságból építkezik a közösségi színház és a részvételi film kutatómódszereivel. Miért iszunk? Mikor iszunk? Mit fed el, és mit hoz a felszínre az alkohol? Miként tabusítjuk ezt a témát a magyar társadalomban? Professzionális színészek helyett hétköznapi emberek állnak a színpadon, a személyes történeteiket osztják meg. Így vizsgáljuk velük közösen az alkoholfogyasztás különböző aspektusait és dilemmáit, nyomába eredünk azoknak a hiányoknak, melyek mögötte húzódnak. Az alkotófolyamat vezetői: Haragonics Sára, Kabdebon Dominik, Kovács Adél, Milovits Hanna Részvételi film - Facilitátor: Haragonics Sára Színházpedagógus: Milovits Hanna Pszichológus, szakmai konzulens: Kovács Adél Szereplők: Baka Rebeka, Gajdácsi Marcell, Horváth Judit, Jakabos Orsolya, Majsai Réka, Nagy Lily, Nuszer Mirjam, Sikfői Dávid, Somfalvy Gergő.
A Zsámbéki Nyári Színház és az ALLE Management közös produkciója. Fiam, mi volt az iskolában? Apa számonkér.De fordul-e majd a kocka? Mikor olvas be a fiú az apának? Hol válnak el az útjaik?Muszáj-e a fiúnak az apa útját követni? Muszáj-e az apának a fiút irányítani?Ki a hűséges és ki a hűtlen? És melyik családhoz? A közöshöz? A sajátjához?Két kertész, két különböző karakter, két nemzedék.Egymást erősítik vagy egymással harcolva keresik önmagukat?Esetleg mindkettő?Mindezt nehéz medvelesen megbeszélni. Ott csak suttogni lehet.Nehogy elriasszák az állatot. Amely az erdőben lakik? Amely bennük lakik? Amely rájuk les?
Milyen az élet négy nővel mozaikcsaládban?Miért volt felszabadító megtudni, hogy figyelemzavarom van?Milyen az ideális apucitest?Hogyan éltem túl a gyermekkorom?Kockáztassuk a házasságot egy konyhabútor cseréért?Szülési szabadság férfiaknak?Miért frusztrálják egymást a nők?Hogyan (ne) beszélgessünk játszótéren?Elolvasni is jó érzés, tudom, hát még ott milyen felemelő, szórakoztató, vicces, elgondolkodtató, katartikus élmény lesz!
Grecsó Zoltán és Simkó Beatrix duója Orfeusz és Eurüdiké mítoszát a mai viszonyok közé helyezi, egészen sajátosan értelmezve át az oly sokszor feldolgozott szerelmi történetet.
Dacára annak, hogy ez a komédia a magyar rokokóban született, iskoladrámaként látott napvilágot, a darab annyira modern, hogy egészen közelállónak érezzük magunkhoz, mert tele van emberi drámával és szerethető karakterekkel. A történet kíméletlen szatírával mutat be általános emberi tulajdonságokat, létező konfliktushelyzeteket, a groteszk, sőt az abszurd eszközeivel, miközben frissen és őszintén mesél, felhőtlenül szórakoztat.Karnyóné özvegyként éli napjait, két éve nincs hír kereskedő férjéről. Kezéért, és persze vagyonáért, két kérő is verseng, a két szeleburdi: Tipptopp és Lipitlotty. Hogy miként járnak pórul az udvarlók, hogyan esik szerelembe és csapódik be Karnyóné, és mire ér haza e felfordulásban Mantuából az addig fogságban rostokolt férj, mitől tündéri ez a mű, mind megtudható az előadásból.
Ugyan ki tudná összefoglalni, mi mindenről szól a farkasok közt nevelkedett Maugli, az emberek ketrecéből szabadult Bagira, a törvényt bölcsen oktató Balu, a titokzatos Ká, a bosszúra és embervérre szomjas Sír Kán története? Szól a születésről és a halálról, a befogadásról és a kitaszításról, a csapatról és a magányról, a gyerekkor és a kamaszkor varázslatos időszakáról - vagyis mindarról, ami egy "kölyökkel" megeshet, akár farkasok, akár emberek között nevelkedik. Bemutató: 1996. január 28-án a Pesti SzínházbanTovábbi szereplők: Továbbá: Adamovich Ferenc, Aranyi András Csaba, Asztalos Dóra, Bálint Barna, Barna Krisztián, Biczó Anna, Birta Márton, Drahota Albert, Fehér Laura, Furka Ildikó, Gulyás Anna, Hajdu Ádám, Harangozó Boglárka, Hegedűs Dániel, Jónás Roland, Juhász Petra, Koller Nikolett, Kolozsvári Ádám, Magyar Lili, Miskolczi Renátó, Nagy Lili Anna, Nánási Attila, Misik Renáta, Ötvös Bianka, Ötvös Zsolt, Perger Mátyás, Rimár Izabella, Schmidt Eszter, Siklódi Szilvia, Szabó Renáta, Szeifert Máté, Tóth Brigitta, Vitárius Orsolya Kis Maugli: Chater Áron
Megtartható-e a magyarság, a magyar identitás, megőrizhető-e a magyar kultúra Erdély sajátságos történelmi helyzetében? Erre keresik a választ a szereplők: a magyar értékeket őrző múzeum atyja, Harisnyás Márton, a magyar orvos és a Harisnyás család többi, először menekülni akaró, majd mégis maradó tagja, akik egyszer csak egy politikai gyilkosság kellős közepén találják magukat. Sikerül-e ilyen körülmények között megmaradni a ’80-as évek Erdélyében? Sikerült-e ilyen körülmények között megmaradni? – tehetjük fel ma is a kérdést.
Edward Snape és a Fiery Angel Limited engedélye alapján John Buchan és Alfred HitchcockLátványos akcióvígjáték, menekülés szárazon, vízen és levegőben. Hitchcock klasszikusa az ártatlanul üldözött hősről a kémek és titkosügynökök kalandokkal teli világában. Négy színész jutalomjátéka negyven szerepben. Patrick Barlow adaptációjaSimon Corble és NobbyDimon eredeti ötlete alapján
Székely pajzán történetekSzékely mondák és történetek alapján írta: Topolcsányi LauraKoreográfus: Berecz István
Dokumentumjáték. Képzeletbeli dokumentumjáték a Nagymező utcából Stein Pupi eredeti slágereivel. Állítólag minden a testén viselt ékszer valami történetet hordoz – az előadás pedig egy ilyen módon felépülő „életrajzi est”, amiben Madám Bizsu (Molnár Piroska) visszavisz minket az időben, a 20-as, 30-as évek Budapestjére… A Madám Bizsu az Arizona mulató századeleji világába repít minket Molnár Piroska címszereplésével… „Szerelem és árulás volt minden este a fényűző budapesti éjszakában…” Zenés műsor egy romantikus, bűnös korról, amiben újra megelevenedik a száz évvel ezelőtti Nagymező utca… Mintha Budapesten játszódna az Éjfélkor Párizsban című Woody Allen film… Zene: Stein Pupi Zenei vezető és zongorán kísér: Kőhalmy Pál
Mazsola, a gazdájától elkergetett induripinduri malac és a melegszívű Manócska felejthetetlen történetei elevenednek meg a bábszínpadon. Az előadás Bálint Ágnes eredeti meséjéből íródott, s nagy sikerét az emlékezetesen kedves bábfigurák garantálják.
Tóth Krisztina meséi bábszínpadon a KL Színház előadásában.Tartsatok velük és legyetek ti is Malac és Liba barátai! Ismerjétek meg szeleburdi hőseiket, és nevessetek kalandjaikon! Tóth Krisztina gyerekeknek és szüleiknek egyaránt kedves történetei bővelkednek a humorban, melyekkel igazi közös, családi élmény lesz ez az előadás.Kézműves játszóház Malaccal és Libával