„Liliom, egy csirkefogó élete és halála. (...) A célom az volt, hogy egy pesti kültelki históriát vigyek a színpadra olyan primitíven, olyan naivul, ahogy az ilyen meséket öreg asszonyok a külső Józsefvárosban mesélni szokták. Ami szimbolisztikus alak, túlvilági személy itt előfordul, a mögé nem akartam több jelentőséget rejteni, mint amennyit egy szegény csibész ad neki, mikor gondol rá. Ezért rendőrfogalmazó a Liliomban a mennyei bíró, ezért nem támasztják föl a meghalt hintáslegényt angyalok, hanem az isten detektívjei, ezért nem törődtem azzal, álomjáték, mesejáték, tündérjáték-e ez a kis darab, ezért hagytam meg abban a faragatlanságában és egyszerű folyamatosságában, ami a naiv mesét jellemzi, ahol bizony nem okolják meg nagy gonddal azt, hogy miért kezd el egyszerre csak beszélni a halott. Most már lehet vitatkozni azon, hogy szabad-e a színpadon az írónak primitívnek lennie? A festőknek megvan ez a joguk, a könyvbe író íróknak szintén. De szabad-e, lehet-e a színpadon a szerzőnek naivnak, gyermeknek, hiszékenynek, álmélkodónak lennie? Szabad-e azt kívánnia a közönségtől, hogy ne tegyen föl ilyen kérdéseket: Álmodja ezt a mesét valaki? (...)” Molnár Ferenc, Pesti Napló 1909-12-07 / 289. szám. VALAMINT ORVOSOK, RENDŐRÖK, ANGYALOK KÉPÉBEN: Baranyi Emma e.h.,, Juhász Bence e.h.,, Kerek Dávid e.h., Gellért Dorottya e.h., Liber Ágoston e.h., Nemes Tibor e.h., Szász Gabriella e.h.
Lajos és Jolán beleunt házasságuk kényelmes kiszámíthatóságába, mindketten új ingerekre, izgalomra vágynak. Meg is kapják, bár olyan formában, amire egyikük sem készült fel.Az életük felbolydul, mikor otthonukba érkezik egy halom bűvészkellék, amit Merlin, a kanadai rokon küld előre Budapestre.A bűvész azonban sehol. Jön helyette betörő, elhagyott és aktuális szerető, eltitkolt gyermek.A bűvészkellékek pedig lassan átveszik a hatalmat a házban.
Hédi, Abigél és Bori barátnők. Évtizedekkel ezelőtt évfolyamtársak voltak az egyetemen, azóta sok minden történt velük, de barátságuk töretlen. Havonta könyvklubot tartanak, most éppen a Bovaryné a téma. A regényhez való viszonyukat erősen befolyásolja aktuális élethelyzetük: Hédi egy csúnya válás után próbálja összeszedni magát, Abigél képtelen az elköteleződésre, Bori házassága viszont tökéletes. Legalábbis annak tűnik, amíg fel nem bukkan Andris, a volt csoporttárs, és felkavarja az állóvizet. Régi sérelmek, elszalasztott lehetőségek, félreértések, vágyak és indulatok kavarognak. Közben eltűnik egy kulcs, születik egy gyerek, kiszakad egy vallomás. Mihez kell nagyobb bátorság? Nemet vagy igent mondani a szerelemre? Szórakoztató és érzelmes történet, avagy ötven után is van élet.
Federico Fellini Oscar-díjas 8 és ½ című remekműve a filmtörténet első rendezői önvallomása, egy zseniális és újító alkotás, ami nagy hatást gyakorolt más művészekre is. Ahogy az lenni szokott, idővel a zenés színpadokra is eljutott a mű, az 1980-as évek elején Mario Fratti feldolgozásában, Arthur Kopit librettójával és Maury Yeston zenéjével és szövegével készült el a Nine című musical. A darabot elkészülte után fél évig kisebb vidéki színpadokon játszották, míg végül 1982. május 9-én megérkezett a New York-i Broadway-re, ahol óriási sikert aratott nemcsak a nézők, hanem a kritikusok körében is: a Nine-t 12 Tony-díjjal jutalmazták, többek között a legjobb musicalnek, a legjobb eredeti zenének és szövegkönyvnek, valamint a legjobb jelmeztervezésnek járó elismeréseket is besöpörte. Az előadást az évek során 729-szer tűzték műsorra itt, mindeközben pedig elindult nemzetközi hódító útjára: színpadra állították szerte az Egyesült Államokban, majd Dél-Amerikában, Londonban és Európa több országában is. A musical zenéje sokféle műfajból merít, igazán színes, magával ragadó hangzásvilágot teremtve, több igazi sláger is felcsendül a darabban.
Gyermekelőadás óvodásoknak és kisiskolásoknak. A Magyar Nemzeti Balett évek óta igyekszik a balettnövendékek számára is külön repertoárt kialakítani. Így a korábbról már ismert KisHattyúk tava, illetve KisCsipke analógiájára az új évadban a KisKalóz című előadással adnak lehetőséget a balettet tanuló kicsiknek, hogy igazi, persze rövidített formájú előadásban vegyenek részt. Mivel a produkcióban fiatal, de már végzett táncosok is fellépnek, a gyerekeknek komoly lehetősége nyílik belekóstolni és belelátni az igazi színház, balettművészet világába, ráadásul úgy, hogy kortársaik nézik őket. Ez az előadás főleg a fiú szereplőknek kedvez, amivel nem titkolt célja az OPERA művészeti vezetőségének, hogy számukra is kedvet csináljon a balettművészethez. Az emblematikus részeket tartalmazó matiné után adott a lehetőség: az érdeklődők az évad végén megtekinthetik az eredeti, „nagy” A kalózt is, amely a maga teljességében tartalmazza a kalandokkal teli, izgalmas történetet, szerelemmel, árulással, életveszélyes hajótöréssel, végül megmeneküléssel. Közreműködnek: a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei, a Magyar Nemzeti Balett táncművészei. A Magyar Nemzeti Balettintézet növendékeit betanította: Gyarmati Zsófia, Kőszegi Katalin, Pavlova Tamara, Yakushkina NataliiaA balettmesterek asszisztense: Szekeres AdriennVetítési anyag: Berkes Bálint
Fedezzétek fel a Duna budai oldalán fekvő épületegyüttest, amely a világ egyik legveszélyeztetettebb műemléke volt egykor, de ma már újra pezsgő kulturális szórakozóhely, különleges Neoreneszánsz kertjével Budapest ékköve. Zs. Vincze Zsuzsa és Zsuráfszky Zoltán első közös mesedarabja nem csupán forradalmasította a gyermekeknek szóló néptáncelőadásokat, hanem a szó minden értelmében magyarosított egy világszerte ismert Grimm mesét. A Csipkerózsika című előadás minden tánca, dala, felidézett mondása, szokástörténete vagy akár ráolvasása az autentikus magyar népi kultúrát dicséri, a végeredmény pedig egy - a televízió vibrálásához szokott - gyermekeket is lebilincselő, ám felnőtteket éppúgy szórakoztató, kihagyhatatlan előadás. Előadja: Magyar Nemzeti Táncegyüttes és Zenekara A forgatókönyvet írta és az eredeti népi szövegeket válogatta Zs. Vincze Zsuzsa
Improvizációs színházi előadásuk olyan emberi kapcsolatokról és helyzetekről szól, amikben a döntéshozás központi szerepet játszik.Egy este, két színész, három történet. "Most, mikor ugyanúgy, mint mindig,legfőbb ideje, hogy."(Tandori Dezső: A damaszkuszi út) Ébren töltött időnkben folyamatosan döntéseket hozunk. Döntünk arról, mivel indítjuk a napunkat, hogyan táplálkozunk, miként viszonyulunk a munkánkhoz, kiket engedünk közel magunkhoz és milyen tevékenységekkel töltjük az időnket. Persze nem minden döntésünk tudatos. Előfordul, hogy bevésődött minták, képzelt elvárások alapján, vagy kényszerítő körülmények hatására cselekszünk. Vagy hogy csak úgy sodródunk - lesz, ami lesz. Halogatjuk a döntést, vagy nem döntünk. Bár... a nem döntés is döntés.Mi kell ahhoz, hogy a megszokottból kilépjünk? Hogy máshogy cselekedjünk?Improvizációs színházi előadásunk olyan emberi kapcsolatokról és helyzetekről szól, amikben a döntéshozás központi szerepet játszik.Egy este, két színész, három történet. A Tandem esteken a duó lényege a két fél közti összhang, a kémia, az a bizonyos szikra, amitől a végeredmény felejthetetlenné válik. A színészi páros ezúttal improvizált élőzenével kiegészülve trióként lép színpadra. Figyelem: a jeleneteket nagyban befolyásolja a közönség, az aznapi időjárás, és az est hangulata. Ami a színpadon történik, az ott is marad! Ha nem jártál még improvizációs előadáson:- Igen, ez valóban egy olyan előadás, aminek se a műfaja, se a karakterei nincsenek előre meghatározva.- Tényleg nincs szövegkönyv.- Nem próbáltunk be előre jeleneteket, viszont sokat tréningezünk, hogy bátran mondjunk igent az ismeretlenre.- A színpad a színészeké és közreműködőké – nézői széked biztonságából figyelheted, mi történik. Zene: Szöllősi DánielFénytechnika: Bernát Tímea Színészek: Bán-Horváth Veronika és Gergus László
A 18-19. századi Lear király-előadásokban Learhez egyértelműen a tragikum és a fenségesség kapcsolódott. A kor hagyománya Lear szenvedéstörténete kapcsán szinte krisztusi magasságokba emelte őt; bizonyos rendezők egy az egyben a „szenvedés és megváltás” kontextusába helyezték, a hagyományos „magasztos és fenséges” tragikum- és szenvedésregiszter mellett. Volt olyan rendező, aki – ennek megfelelően – a humort és a groteszk vonalat is kihúzta a szövegből. A Bolond például csak 1838-ban tért vissza az előadásokba, és még Kozincev 1960-as évekbeli híres Lear-filmjéből is hiányzik Gloster jelenete a doveri sziklánál. (Kozincev egyébként a kortárs szovjet valóság parabolájaként értelmezte át a történetet, allúziói a sztálini személyi kultusztól a hatalmi manipuláción át a politikai száműzöttekig és kivégzettekig terjedtek.) De már az 1930-as években ellene ment a Lear tragikumát kiemelő tendenciának G. Wilson Knight, aki a darab groteszk mozzanatait elemezte, és azt írta, hogy Lear „titáni ereje” „kisgyermeki intelligenciával” párosul, a ’70-es évek végén pedig már egyenes „komédiai alapstruktúráról” beszél Susan Snyder. A színházban mégis sokáig a „fenséges és tragikus” maradt a vezérszólam, Peter Brook híres Learjében is tragikus karakter a Paul Scofield által alakított Lear, bár Brook Lear-je jelentősen eltér a korábbi Lear-előadásoktól: kétségtelenül hatott rá Jan Kott tanulmánya, amely a Lear királyt Shakespeare Végjátékának állítja be, a létezést pedig brutális, értelmetlen tréfának. Lear a társadalom peremére sodródott; kis pont a hatalmas, üres, szinte becketti színpadon. A színházi előadások között Brooké az első, amely szakít a „Lear, mint szegény, öreg, ősz hajú aggastyán”-értelmezéssel. Később aztán más rendezők is szívesen osztották fiatalabb színészre Lear szerepét: egy, még ereje teljében levő ember megtébolyodása, amikor kicsúszik alóla az élet, tragikusabb, mint annak az esetében, aki korban amúgy is az élete vége felé közeledik. Giorgio Strehler szerint „Learnek semmiképpen sem szabad vén zsarnoknak látszania. De mégis lennie kell benne valami zsarnoki nyűgösségnek, mondhatnám, gyermetegségnek.” Laurence Olivier a ’80-as években ismét a „fenséges és tragikus” értelmezés szerint játszotta Leart, pedig pont a ’80-as években erősödött fel az Angliában az a tendencia, hogy alá kell ásni ezt a megkérdőjelezhetetlen piedesztált; Deborah Warner rendezése 1991-ben a londoni Nemzeti Színházban Brian Cox főszereplésével például sokkal inkább a nihil-töredékesség felé ment el. A ’90-es évektől a szabadabb Lear-értelmezések között megjelentek a női Lear-ek is, legutóbb – egy 2016-os londoni előadásban – a nyolcvanéves Glenda Jackson játszotta. Meghökkentő Richard Eyre 2018-as filmváltozata (Lear szerepében Anthony Hopkinsszal és Goneril szerepében Emma Thomsonnal), amelyben a rendező a 21. századi Nagy-Britannia kortárs miliőjéhez igazította a látványt. A 20. század híres Shakespeare-kutatója, R. A. Foakes szerint „a Lear királyt egy ideig még Shakespeare legnagyobb művének fogják tartani, mert egyik tragédiájában sem lehet olyan részletesen hallani a modern világ aggodalmairól és problémáiról, mint ebben.”
Avagy a Kőszobor lakomája. Don Juan csaknem négy évszázada, 1630-ban lépett először színre. Tirso de Molina spanyol drámaíró két jól ismert, hazájában legendaként terjedő elbeszélést forrasztott össze: a gátlástalan csábító hódításainak szüzséjét és a sírjából kőszoborként visszatérő, ártatlanul lemészárolt hős bosszújának a történetét. E drámai alapanyag Mozart 1787-ben bemutatott Don Giovannijában nyerte el végső formáját, mint az „érzéki zsenialitás” diadala. Molière drámája, a Don Juan vagy a kőszobor lakomája (1665) műfaját tekintve komédia. Azoknak a 20. századi átiratoknak – Max Frisch, Bernard Shaw, Henry de Montherlant színpadi műveinek – az előképe, melyekben a csábító képtelen szerelembe esni. Mint mások boldogságának szemlélője, már csak árnyéka egykori önmagának, hisz csábításaival sorra kudarcot vall. Záró nagymonológja ugyanakkor – amelyben a képmutatás „mesterségéről” értekezik – annak a bizonyítéka, hogy csak egy hajszál választja el őt Molière-től, a korának „erényszámba menő bűneit” kipellengérező szerzőtől. „A képmutatás divatos bűn, és mint minden divatos bűn, erénynek számít” – fogalmaz Alekszandar Popovszki, aki A Mester és Margarita rendezése után tér vissza a Nemzetibe. – Don Juan utolsó monológjának alapgondolata ez, mely tükrözi Molière képmutatásra vonatkozó, lesújtó véleményét. Érdekes, hogy más tulajdonságok is, amiket az író drámáiban megvet vagy dicsér, valami íratlan szabály szerint, az ő értékrendjének ellentétévé válnak. Talán ebből következik, hogy amennyire Moliére szerette volna „befeketíteni” Don Juan alakját, az annál több együttérzést és rokonszenvet váltott ki a közönségből, majd végül hős lett belőle. Olyan hős, aki az élet nem megszokott szabályai szerint működik, és amely „szabályok”, őt végül a pokol tüzébe taszítják. Donna Elvira elrablása a kolostorból, vagy Donna Anna elcsábítása férje síremlékénél, Molière Istenhez és egyházhoz való személyes viszonyát idézi. Don Juan drámája tehát esetünkben is mint az emberi és az ember feletti szellemvilág kapcsolódásának lélektani elemzése kerül színre. Díszlettervező: Numen/For Use + Ivana Jonke Jelmeztervező_: Mia Popovska Díszlettervező asszisztens: Riederauer Dóra Zeneszerző: Marjan Nekjak
(DISPARIȚII vagy Dispariții) bármelyik ok, grafikus dönti el, melyiket használja<román-szász drámaírónő színműve> Egy idő után mindenki megszokja, hogy az emberek eltűnnek mellőle. Emma nyolcéves. Az iskolában, ahol tanul, egyre több az üres padsor. A nagybátyja, Rainer, bekeni magát vazelinnel, becsomagolja magát fóliába és átússza a Dunát. Kathit a szerelme, Max, hozzáadja egy másik férfihez. Másnap Maxot elviszik munkatáborba. És a külföldre menekülő, elhurcolt rokonokra már csak tárgyak emlékeztetnek, egy Nivea krém a csomagban, vagy egy levél. Csak a holtak maradnak, ők az ablakban állnak és mesélnek. Itt maradtak, mert van, aki még emlékszik rájuk. Kik döntöttek jól? Akik elmentek, vagy akik otthon maradtak? Van-e jelentősége, hogy emlékezünk a családtörténeteinkre? Vagy megvárjuk míg szép lassan eltakarja őket a felejtés, ahogy a fehér hó temeti be a romániai tájat.Elise Wilk, román-szász írónő Európa szerte játszott Eltűntek című drámája egy erdélyi szász család három generációjának története kivándorlásról, az egyéni sorsokat keresztbetörő történelemről, egy eltűnt németajkú közösségről, ami már csak egy maroknyi öregember és néhány emigráns emlékeiben létezik. De a holtak emlékeznek és mesélnek nekünk, élőknek, itt maradottaknak, legyőzve a felejtést.
A Hattyúk tavát, a sokak által ismert klasszikus balett verziójához képest másként, más megvilágításban kívántam újrafogalmazni. Az én olvasatomban Siegfried egy meghasadt tudatú fiatalember, akit gyermekkori, édesanyjával való viszonyából eredő traumái fogva tartanak. A darab minden egyes karaktere és történése, tulajdonképpen Siegfried víziói, belső világának kivetülése. Ő maga mindvégig egy szobában ül, miközben önmaga jó és rossz énjét vetíti ki Odette és Rothbart figurájára. A táncszínházi produkció egyfajta pszicho drámának is tekinthető, ha úgy tetszik pszichoanalízis. Mindemellett, fontos volt számomra Csajkovszkij erőteljes és briliáns zenei világát képpé formálni, a tánc nyelvén keresztül láthatóvá varázsolni a zenét. (Egerházi Attila) Felvételről közreműködik: Mariinszkij Színház zenekara Vezényel: Valerij GergijevSzínpadkép koncepció: Egerházi Attila Koreográfus asszisztensek és próbavezető balettmesterek: Shirley Esseboom, Cristina Porres Mormeneo
A magyar történelem egyik legfontosabb és legismertebb története, a regény és a film után, ezúttal a Margitsziget Nagyszínpadán mutatkozik be! Jókai Mór talán leghíresebb történelmi műve a 19. századba, a szabadságharc idejére röpít minket. A műben a hazaszeretet, a szerelem, a testvéri és szülői önfeláldozás és a becsület mellett az árulás, az erkölcstelenség, a bosszú irányítja az embereket és a történelmet egyaránt. A mű politikai harcok közepette íródott, benne alkotója a függetlenség célkitűzése mellett állt ki. Jókai Mór klasszikus regényét 1965-ben, Várkonyi Zoltán vitte filmre nívós szereplőgárdával, főszerepben olyan remek színészekkel, mint Tordy Géza és Béres Ilona. A Baradlay testvérek lenyűgöző, kalandos és romantikus történetén itthon eddig még sosem látott látványvilág és különlegesen szép dallamok vezetik végig nézőinket. A musicalben Barabás Kiss Zoltán, Berettyán Sándor, Ember Márk, Fehér Tibor, Feke Pál, Gubik Petra, Katona Kinga, Kovács Gyopár, Miklósa Erika, Náray Erika, Polyák Lilla, Serbán Attila, Szerednyey Béla és Veréb Tamás is színpadra lép. A darab szerzői: Szente Vajk (író-rendező), Galambos Attila (társszövegíró) és Juhász Levente (zeneszerző). A koreográfus Túri Lajos Péter, a jelmeztervező Kovács Yvette Alida, a díszlettervező Rákay Tamás. Ensemble és tánckar:Adler Judit, Albert Lilla Réka, Bánki Renáta, Bereczki Anna Karina, Eőry Mónika, Glonczi Marcella, Horváth Renáta, Lámfalusy Zoé Szafira, Misik Renáta, Nagy Lili, Rimár Izabella, Szabados Tímea, Takács Odett, Tokai Rita, Tonhaizer Tünde, Veres Dóra, Vincze Kitti, Bodó Zsombor, Bóna Gábor, Budai Márton, Drahota Albert, Dzsupin Ádám, Hernitz Albert, Horváth Ádám, Illés Zoltán, Katona Imre, Katona Zoltán, Kator Bálint, Kazarján Deniel, Kenyeres Bendegúz, Kovács Richárd, Köpösdi Ádám, Lakatos Zsolt, Mocsár Patrik, Nagy Csaba, Ónódi Tibor, Pál Péter, Pénzes Renátó, Rácz Frank, Solner Dániel, Szabó András, Száraz Dávid, Szénási Roland, Szűcs Csombor, Tóth-Székely Zoltán. Produkciós vezető: Huszár Márta Színpadmester: Rákos MátéMűvészeti titkár: Aradi Regina AnnaProdukciós asszisztensek: Bánki Beatrix, Fodor LiliKreatív tanácsadó: Radnai Péter
Tempefői egy kötet nélküli költő. Miközben ezen próbál változtatni, komoly adósságba veri magát. Befolyásos társaságba kerül, de szerelmén kívül senki nem segít neki. Ők ketten szeretnének elhatárolódni ettől a világtól, de az irodalmi sikernek nagy ára van. Csokonai feat. DRO3*: TEMPEFŐI Az Ódry-s veretésen DJ Benci** mulatós-válogatása kultúrbotrányba torkollik. A magos hangulatot a *** szolgáltatja. A helyszínt a Fegyverneki-ház biztosítja. „Én konkrétan nem értem az egészet!” Harmadéves dramaturg osztály: Bakos Apolka, Orosz-Bogdán Noémi, Pálfi Zsófia, Szalánczi Ágota, Varga-Amár Rudolf Csáki Benedek, negyedéves fizikai színházi rendező
2020. február, Bécs. Az OMV a világ egyik legnagyobb olaj- és gázcége. Ez az ország legtöbb bevételt hozó vállalata, amit részben az adófizetők finanszíroznak. Az OMV profitál a klímaválságból, folyamatosan üzleteket köt orosz oligarchákkal, és a kiskirályként viselkedő vezérigazgató, Rainer Seele évente több, mint hétmillió eurót keres. Viszont ezek ellenére alig jelennek meg kritikus cikkek az OMV-ről. Egy mindössze négy főből álló független oknyomozó újságírói csapat, a DOSSIER nem akarja ezt annyiban hagyni, ezért elkezdenek utánajárni az OMV gyanús ügyeinek.De mi történik, ha egy ilyen kis csapat egy óriással veszi fel a harcot? Miket rejtegethet még egy ekkora vállalat? És meddig képesek elmenni, hogy eltussolják az igazságot és korlátozzák a sajtószabadságot? A darabot az osztrák DOSSIER magazin kutatásai alapján írta: Calle Fuhr
Nem értjük, megfejthetetlen, mit miért tesz, irritál, de a személyiségében mégis van valami, ami megigéz. Mivel varázsol el bennünket, mivel hat ránk ez a folyton tabukat döntögető, elbűvölő és arrogáns szélhámos? Maga a megtestesült ambivalencia: sem angyali, sem démonikus, nem tartozik sem az istenek, sem az állatok közé, mindkettőnél emberszerűbb, de nem is ember, idős férfi és fiatal, erotikus atléta, harsányan vidám és teátrálisan patetikus egyszerre, a vaskos tréfák mellett veszélyes, cinikus és kegyetlen romboló, komikus, de hordozza a hős komolyságát is, aki mindeközben gyerekes mértékben függ saját vágyaitól... Lényünk sötét oldalát igyekszünk elfojtani, ám hatásától nem tudunk szabadulni, ezért inkább a külvilágba vetítjük – ő a trickster archetípusa, mely saját árnyékunkat szólítja meg. Bennünk is megvan, ezért vonz minket annyira. Ő hízeleg, gúnyol, nyargal, szemlélődik, üldöz, menekül, vívódik, győz és veszít, árul és elárul, csábít, elhagy... a TranzDanz új produkciójában. Zene: Kovács Jeromos
Titokzatos, félelmetes élőlény jelenik meg az erdőben... Ő! Maga! Teljes valójában! Kacor király! ...még a nevét is reszketve mondom ki... Valóban király az, aki magát annak mondja? Valóban félni kell tőle, csak azért mert ő úgy gondolja? Az erdei állatok és a gyerekek, talán lerántják a palástot! ...az az a leplet!
Jancsi, Juliska, édesapjuk és mostohájuk nagy szegénységben éltek. Egy napon a mostoha úgy döntött, nem ad többet enni a testvérpárnak: elzavarja őket az erdőbe, éljék ott az életüket, ahogy tudják! Szomorú sors vár Jancsira és Juliskára, de kalandos utuk végén, fondorlatok és a gyerekek segítségével, talán megmenekülhetnek, talán minden jóra fordul egyszer... Szereplők: Jancsi, Juliska, édesapjuk, a mostoha és a boszorkány
"Nekem kiált aholló a sötét földrőle fagyos reggel?"(Shukabo verse, fordította Somogyvári Zsolt) A japán halálversek (辞世, jisei) írói zen-szerzetesek, haiku-költők és szamurájok voltak, akik életük utolsó gondolatait fogalmazták meg búcsúverseikben. Ezek a titokzatos, rövid szövegek inspirálták az előadás alkotóit, akik a mozgás, a tánc és a zene nyelvén keresztül vezetik be nézőiket e gyönyörű költemények világába. Az emberi hangok közé itt a természet hangjai vegyülnek, így megannyi madáré is, amik végső útjukra kísérték el szerzőiket. Innen ered az előadás címe is: TORIDORI, azaz "mindenféle madarak" hangja hóban, erdőben, életben és halálban...
Puskás Ferenc, a világ leghíresebb magyar embere 1945. augusztus 20-án játszott először a magyar labdarúgó válogatottban: a Magyarország-Ausztria mérkőzésen az első válogatottbeli gólját is megszerezte! 1960. május 18-án Puskás négy gólt lőtt a Real Madrid-Eintracht Frankfurt mérkőzésen, a Bajnokcsapatok Európa Kupája (BEK) döntőjében: ennyi gólt azóta sem rúgott senki a BEK/BL döntők történetében! A Puskás, a musical a legismertebb magyar ember - és minden idők egyik legnagyszerűbb futballcsapata, az Aranycsapat - történetét dolgozza fel és állít nekik méltó emléket! A színdarab teljes egészében valós eseményeken nyugszik és hűen mutatja be a kort, amelyben játszódik. A Puskás, a musical szereplői egykor létező emberek, minden, amit a színdarabban tesznek, a valóságban is úgy történt.