Ezen az estén a Dumaszínház tehetséggondozói és a közönség azokat a feltörekvő humoristákat hallgatják meg, akik azért versengenek majd, hogy bekerülhessenek a meghívásos Fiatal Félőrültek Szupergálára! Fellépőnek a fellepo@dumaszinhaz.hu címen jelentkezhetnek - várunk minden magát megmérettetni vágyó Félőrültet és a közönséget, akik részesei lehetnek a humortörténeti pillanatnak! Műsorvezető:Litkai Gergely
Drámai költemény. Kokó Dél-Amerikából származik. Ott teszik hajóra, hogy bejárhassa a világot, de már az Azori-szigeteknél bajba kerül, váratlanul a tengerbe vetik, majd egy jólelkű halász kimenti, és segít, hogy végre eljuthasson Európába. Egy kisebb kanyar után valahogy elvergődik Budapestre, ahol barátságot köt egy sikeres sorozatszínésszel, majd innen átvándorol „kincses” Erdélybe, ahol egy fiatal baráti társaság kedvence lesz, hogy végül a Kárpátok rengeteg erdeiben örökre nyoma vesszen… Koreográfus: SIR THEOFILTER Zene: Dzsúdló "Felhívjuk kedves nézőink figyelmét, hogy előadásunkban erős kifejezéseket és hanghatásokat alkalmazunk! Stroboszkóp használata miatt az előadás megtekintését terhes anyáknak, epilepsziásoknak, valamint pacemakerrel rendelkezőknek nem javasoljuk."
Mindenkiben vannak kétségek, félelmek. Vajon miket cipelhetünk magunkkal, amiket nem hogy le kéne raknunk, fel sem kellett volna vennünk , vajon minden para, para? A Bermuda háromszög tényleg létezik? Na, erre pont nem, de a többire talán tudom a választ.
#félrehangoltvideoklip #leszedáltmusical #enerválttánc A #kaméleon projekt a Willany Leó kollektíva folyamatos megújulásra való törekvésének egyik materializálása: egy-egy meghívott, külsős alkotó bevonásával igyekeznek magukat újradefiniálni és lehetőséget adni arra, hogy az improvizáció és a kortárstánc végtelennek tűnő fogalmához újabb gondolatokat adhassanak, ezzel is gyarapítva a hazai kortárs kánont. A vendégkoreográfusokkal létrejövő kutatások, bár a közös munka bemutatóval végződik, folyamatuk legalább annyira hangsúlyos és fontos: a jelenleg 23 fiatal táncművészből és több mint 30 zenészből álló kollektíva tagjai folyamatosan változó, cserélődő kisebb csoportokban tanulhatnak egymástól. A közös kutatásban társadalmi és viselkedési szabályokra is reflektálnak a művészek: a cél, hogy egy dinamikusan változó váz alapján töltsék meg különböző improvizációs technikák segítségével az előadást. Azért, hogy az alkotófolyamatok valóban ezekért az értékekért tudjanak harcba szállni, a kollektíva olyan művészeket hív meg, akik eddigi munkásságuk során hasonló értékek mentén dolgoztak, mint a Willany Leó. A #kaméleon sorozat 4. évadának meghívott alkotója, koreográfusa Vavra Júlia. A kutatásból létrejövő előadás bemutatójára a Willany Leó 15 fesztivál keretein belül kerül sor, a Trafó Kortárs Művészetek Házával koprodukcióban. Vavra Júlia Budapesten élő, szabadúszó kortárstáncos, performer és koreográfus. Tanulmányait a Budapest Kortárstánc Főiskolán (2010-2015) és a School for New Dance Development nevű amszterdami egyetemen (2017-2021, mint koreográfus) végezte. Jelenleg előadóként és koreográfusként is tevékenykedik, itthoni és külföldi produkciókban. Eddigi munkáiban fontos szerepet játszott a mozgás hangulatteremtő ereje és a közönség és performer közötti dinamikákra fektetett extra figyelem. Humorral és kínos szituációk megnyerő erejével próbál reflektálni az előadói szituációk izgalmára és ki nem mondott etikettjeire. Előző projektjében (Artists Like Me) különös figyelmet fordított a szabadúszó, független művészlét küzdelmeire, problematikáira és kontradikcióira. Általában azt keresi, hogy az őt érintő kimondatlan, tabu témákat, hogyan lehet performatív szituációkkal és szimbolikus képekkel manifesztálni. Különböző médiumok és formanyelvek(videó, hang, karakter építés, szöveg, mozgás, fény, kellékek, jelmezek..) kombinálásával és egymásra ható játékával olyan tereket próbál teremteni, ahol a fikció és valóság határmezsgyéje arra sarkallja a közönséget, hogy megkérdőjelezze: mi az előadás része és mi nem? A meglepetés, a kiszámíthatatlanság, az aktualitás és a környezetre való akut reakció fontos az előadói és alkotói tevékenységeiben. A térrel specifikusan dolgozik: a színpad, a nézőtér és a színházi tér perifériái egyaránt porondként szolgálnak. Sose lehet tudni, hogy a performerek hol bukkannak fel. Táncművészek:Bagyinszki BánkBartók EszterBundschuh VeraEngelmann AndrásLaza TímeaOberfrank RékaPataki Noémi KataTemesvári ZsófiaThury ZitaVáth Máté Fény: Rovó VirágProdukciós vezető: Pallag Sára Koreográfus, alkotó: Vavra Júlia Művészeti vezető: Grecsó ZoltánA Willany Leó munkatársai: Oberfrank Réka és Szilágyi-Pallag Emese
Gengszterpop. A jól ismert történet az Orfeum különleges terében egészen szokatlan és humoros köntöst kap. Az új magyar jukebox-musicalben a legnagyobb magyar előadók slágerei csendülnek fel, ugyanakkor a számok pikáns és robbanékony elegyet alkotnak az őket körülvevő véres történet nem mindig komolyan vehető figuráival. Adhat-e felmentést egy elemi erejű szerelem a legőrültebb tettekre? Ne pszichologizáljunk! Rugaszkodjunk el a valóságtól! Ezt teszi a két főhős is, Bonnie és Clyde. A darabban elhangzó dalok:Kiss Gábor – Szabó Ági: OLYAN, MINT TEPély Barna – Romhányi Áron – Szabó Ági: GYÉMÁNT ÉJSZAKÁKRakonczai Viktor – Szabó Ági: MINDHALÁLIG MELLETTEMRakonczai Viktor – Rácz Gergő – Szabó Ági: TÖRJ KI A CSENDBŐLNagy Tibor – Szabó Ági: SORSKERÉKSzűcs Norbert – Szabó Ági: IGAZ, AMI IGAZJózsa Alex – Szabó Ági: TÉPD SZÉT!Kiss Gábor – Szabó Ági: FUTOK A SZÍVEM UTÁNPély Barna – Romhányi Áron: BONI ÉS KLÁJDRakonczai Viktor – Szabó Ági: MOTEL
#félrehangoltvideoklip #leszedáltmusical #enerválttánc A “ripples in silence,The misty waltz” egyszerű koreográfiák, struktúráltan improvizatív mozgások és poetikus képek sorozata. Formanyelvét tekintve az inspiráció középpontjában egy torzult videoklip esztétikája áll. A térben a kódolható “show elemek” enerváltan tűnnek fel, ezzel delíriumos és álomittas hangulatot teremtve. Az ok-okozati összefüggések megszűnnek és a narratíva asszociatív módon alakul. A kitettség, teatralitás, szórakoztatni vágyás és az introverált, befelé irányuló, fókuszált folyamatok ütköznek. A mainstream és az absztrakt elemek furcsán nyugtalanító kombinálásával találkozhatunk. A #kaméleon projekt a Willany Leó kollektíva folyamatos megújulásra való törekvésének egyik materializálása: egy-egy meghívott, külsős alkotó bevonásával igyekeznek magukat újradefiniálni és lehetőséget adni arra, hogy az improvizáció és a kortárstánc végtelennek tűnő fogalmához újabb gondolatokat adhassanak, ezzel is gyarapítva a hazai kortárs kánont. A vendégkoreográfusokkal létrejövő kutatások, bár a közös munka bemutatóval végződik, folyamatuk legalább annyira hangsúlyos és fontos: a jelenleg 23 fiatal táncművészből és több mint 30 zenészből álló kollektíva tagjai folyamatosan változó, cserélődő kisebb csoportokban tanulhatnak egymástól. A közös kutatásban társadalmi és viselkedési szabályokra is reflektálnak a művészek: a cél, hogy egy dinamikusan változó váz alapján töltsék meg különböző improvizációs technikák segítségével az előadást. Azért, hogy az alkotófolyamatok valóban ezekért az értékekért tudjanak harcba szállni, a kollektíva olyan művészeket hív meg, akik eddigi munkásságuk során hasonló értékek mentén dolgoztak, mint a Willany Leó. A #kaméleon sorozat 4. évadának meghívott alkotója, koreográfusa Vavra Júlia. A kutatásból létrejövő előadás bemutatójára a Willany Leó 15 fesztivál keretein belül került sor, a Trafó Kortárs Művészetek Házával koprodukcióban. Vavra Júlia Budapesten élő, szabadúszó kortárstáncos, performer és koreográfus. Tanulmányait a Budapest Kortárstánc Főiskolán (2010-2015) és a School for New Dance Development nevű amszterdami egyetemen (2017-2021, mint koreográfus) végezte. Jelenleg előadóként és koreográfusként is tevékenykedik, itthoni és külföldi produkciókban. Eddigi munkáiban fontos szerepet játszott a mozgás hangulatteremtő ereje és a közönség és performer közötti dinamikákra fektetett extra figyelem. Humorral és kínos szituációk megnyerő erejével próbál reflektálni az előadói szituációk izgalmára és ki nem mondott etikettjeire. Előző projektjében (Artists Like Me) különös figyelmet fordított a szabadúszó, független művészlét küzdelmeire, problematikáira és kontradikcióira. Általában azt keresi, hogy az őt érintő kimondatlan, tabu témákat, hogyan lehet performatív szituációkkal és szimbolikus képekkel manifesztálni. Különböző médiumok és formanyelvek(videó, hang, karakter építés, szöveg, mozgás, fény, kellékek, jelmezek..) kombinálásával és egymásra ható játékával olyan tereket próbál teremteni, ahol a fikció és valóság határmezsgyéje arra sarkallja a közönséget, hogy megkérdőjelezze: mi az előadás része és mi nem? A meglepetés, a kiszámíthatatlanság, az aktualitás és a környezetre való akut reakció fontos az előadói és alkotói tevékenységeiben. A térrel specifikusan dolgozik: a színpad, a nézőtér és a színházi tér perifériái egyaránt porondként szolgálnak. Sose lehet tudni, hogy a performerek hol bukkannak fel. Táncművészek: Bagyinszki Bánk, Bartók Eszter, Bundschuh Vera, Engelmann András, Laza Tímea, Oberfrank Réka, Pataki Noémi Kata, Temesvári Zsófia, Thury Zita, Váth Máté Zenei közreműködő: Molnár András Fény: Rovó VirágProdukciós vezető: Pallag Sára Koreográfus, alkotó: Vavra Júlia Művészeti vezető: Grecsó ZoltánA Willany Leó munkatársai: Oberfrank Réka és Szilágyi-Pallag Emese
A téli tücsök valamikor nyári tücsök volt. De most tél van, hull a hó. És érzi jól, hogy a nyár messze van, de olyan messze, hogy már alig tud visszaemlékezni rá. Így kezdődik a meseregény, melyben a tücsök a szigeten töltött szép nyár emlékeit idézi fel. A zsályaszagú hátizsák zsebében került be a szobába, itt tölti nagy unalomban a telet. Kiugrik a hátizsák zsebéből, felszökken az írógép billentyűire, és le-leüt egy-egy betűt. Valamennyi leütött betű egy-egy szép nyári emléket idéz fel, a szigeten hagyott barátaira emlékezteti és már nem szomorkodik, vidáman telnek a napok. A finoman érzelmes, szép mese arról szól, hogy hogyan lehet a szomorúságot örömmé változtatni.
Képzeljünk el egy pontot! Kicsi ez a pont vagy nagy? Egyik sem? Képzeljünk el egy pontosan pont méretű pontot! Ő lesz a főszereplőnk. Ez a Pont mozgásba lendül. Mozgásából újabb pontok, vonalak, háromszögek, négyszögek, egyszóval újabb formák jelennek meg a térben. A Pont kapcsolatba kerül velük. Barátságosak ezek a találkozások vagy félelmetesek? És legfőképpen: hová vezetnek? Újabb formák megszületéséhez, avagy éppen ellenkezőleg, vissza a kezdetekhez? Lehet-e egy pont a Pont, mi történik vele kettő, három, sok más forma között? A Ponttól pontig. című kísérleti bábelőadás a pont és a különböző térdimenziók, az „egy” és a „több”, az egyén és a sokaság kapcsolódási formáit tárja fel az animáció, a megelevenítés alapvető elemeitől a másikkal való kapcsolaton át a világban való létezés sokrétűségéig. A nézők előtt egy fejlődési folyamat elevenedik meg, amit a pont keletkezése, majd transzformációja határoz meg, miközben a geometrikus tér újraértelmezésével egy alternatív világ jön létre.
Janik László, eredetileg bábjátéknak íródott mesejátéka emberjátékká transzponálódik színészeink és a színpadra felözönlő, virágot, állatot, sárkányt és napocskát megszemélyesítő gyerekek által.
Egy különösen szép darab a gyászról. Egy lányról, akit az iskolában kicsit furcsának tartanak, és egy fiúról, akinek meghalt az ikertestvére. Egy darab a halálról, de leginkább mégis az életről. Arról, amit elveszítettünk, és arról, amire rátalálhatunk. Legfőképpen pedig a temetőből a valódi életbe vezető kiútról, amelynek során még az is kiderül, vajon esznek-e a halottak epertortát…
A 14 esztendős Hanna és barátai az internetgeneráció tagjai, a 21. század gyermekei. Amikor osztályfőnökükkel múzeumlátogatáson vesznek részt, az unatkozó Hanna felfigyel Kempelen Farkas sakkautomatájára és játszani kezd vele. Miután mattot ad a gépnek, váratlanul a múltban találja magát, 1791-ben, Bécsben, Kempelen Farkas műhelyében. A múlt s a jövő találkozása azonban cseppet sem veszélytelen…
Locspocs története 30 évvel ezelőtt indult a Kolibri Színházban és azóta is műsoron vannak a folytatásai. A 30 éves jubileum igazi meglepetése lesz, hogy a közkedvelt mesehős, aki korábban úszni tanult és megtalálta elveszett szüleit, a mostani zenés előadásban szerelmes lesz egy sárkánylányba, ésházasodni készül. Csakhogy egyikük szülei sem örülnek a házassági tervnek. Vajon sikerül-e boldognak lenniük? Az óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló zenés játékot Kozák Katalin fordításának felhasználásával Horváth Péter írta színpadra, dalszövegei régi szerzőtársa, Novák János fülbemászó muzsikájával szólalnak meg.
Mefisztóland fővárosának ünnepelt színházában vagyunk, ahonnan – nagyon úgy fest – mennie kell az eddigi igazgatónak. Az Elnök és az Aorta, telibeszarva a Nyolcak tanácsát, új igazgatót akar a társulat élére. Legyen a színjátszás végre egészséges és derűs, ne szolgálja a nemzetközi jakobinus erők luciferi esztétikáját. Mert a kritikai gondolkodás bűn Mefisztólandban. Önök, kedves nézők, végignézhetik, hogy ebben az ördögi helyzetben mit tesz a társulat: ki milyen és mekkora alkut köt, hogy mentse a bőrét. Az emberek Mefisztólandban is emberek, hiába jár közöttük sántítva maga Mefisztó. Lesz, aki lázad, lesz, aki boldogan adja magát oda a Sötétségnek, és lesz, aki észre sem veszi, hogy már elveszett a lelke. 2015/16-ban a berlini Maxim Gorki Theater felkérésére írtuk ezt a darabo. Szeretem úgy látni, mint egy bizarr atlaszt, csodakamrát, szörnygyűjteményt: alaposan feltérképeztük, milyen szintjei és mélységei vannak a megalkuvásnak, milyen változatos formákat öltve tud meghajolni az emberi gerinc. Az Európa-szerte növekvő populizmus és nacionalizmus hatását szerettük volna megvizsgálni a művészetben. Klaus Mann Mefisztójának elemeiből kiindulva egy sötét és szabadszájú komédiát írtunk, amelyben egy – épp a Mefisztót próbáló – társulat tagjainak keserves megpróbáltatásait követjük végig. Akiknek nem sok esélyt adunk sajnos, mert egy ponton maga az Ördög fog megjelenni. A mostani szövegváltozat kifejezetten a Katona József Színház számára készül, új történetszálakkal és karakterekkel alakítjuk a társulat színészeire
„Mi, emberek, csak egyféleképpen tudunk szenvedni és örülni, akár az élet elején, akár a végén tartunk” – írja Örkény István a Macskajáték című tragikomédiája elé. Ha előveszünk egy fiatalkori fényképünket, úgy tűnik az életünk egy önfeledt pillanatban megragadható és bár múlnak az évek, szenvedélyeik és szenvedéseink ugyanolyan elevenen élnek bennünk, mint hajdanán. Örkény így folytatja: „E groteszk történet főhőse özvegy Orbán Béláné, s a darab valójában az ő véget nem érő vitája, szájaskodó, alakoskodó, még a hazugságtól sem visszariadó pörlekedése mindenkivel, aki körülveszi: a lányával, a szomszédnőjével, Paulával s legfőképpen az ő München közelében élő nénjével, Gizával. Körömszakadtáig harcol, hogy zűrzavaros, értelmetlen és reménytelen szerelmét ráerőszakolja a világra. Megvan benne minden, amire az ember képes: egy piaci kofa nagyszájúsága és egy görög tragika fensége. Mit is tehetne mást? Orbánné a természet törvényei ellen harcol, mert semmibe veszi az öregséget, és hadat üzen a halálnak.” A Macskajáték először regényként jelent meg 1965-ben és nagy sikert aratott. Egy rendező, a fiatal Székely Gábor kérésére és inspirációja alapján írta meg Örkény István a levélregény színpadi változatát 1969-ben. Abban az időben a monológokból épített dramaturgiai forma úttörően modern volt, napjainkra már bevett gyakorlat, „posztmodern” forma. Az ősbemutatóra 1971 januárjában Szolnokon került sor és pár hónap múlva Székely Gábor a Vígszínház kérésére a Pesti Színházban is megrendezte Sulyok Mária és Bulla Elma főszereplésével. A Pesti Színházban több mint egy évtizedig műsoron volt. „Orbánné mindannyiunkat túlél” – nyilatkozta Sulyok Mária. És így is lett. Még az ősbemutató évében még két magyarországi bemutató mellett Helsinkiben is színre került. Azóta a Macskajátéknak jóval több mint 100 bemutatója volt a világ számos országában. A századik bemutatón 1986-ban már kortárs klasszikusként tűzte műsorra a Játékszín újabb parádés szereposztásban: Psota Irénnel és Tolnay Klárival valamint az Egérke szerepében remekelő Törőcsik Marival. 1974-ben mutatták be a Macskajátékból készült játékfilmet, melyet Makk Károly rendezett. A Macskajáték a Nemzeti Színházban újra kiváló művészek jutalomjátékára teremt alkalmat és reméljük igaza lesz ezúttal is Sulyok Mária jövendölésének: „a Macskajáték talán mást jelent majd, megváltozhat a darab hangvétele, üzenete is, de a siker nem pártol el tőle.” Szász János rendező csak ennyit árult el a saját koncepciójáról: „Ez az előadás a színészeké. Nekem annyi a dolgom, hogy bátorságot, hitet küldjek nekik ehhez a gyönyörű és velőtrázóan kemény utazáshoz.”
Zero Point Theatre, Athén, Görögország előadása, görög nyelven magyar és angol felirattal. A Sirály talányos, nyitott szerkezetű mű. Az alkotóknak le kell ereszkedniük az anyag legsötétebb bugyraiba, hogy rácsodálkozzanak Csehov művének gazdagságára, sokrétűségére. Úgy kell „olvasni“ a művet, hogy a szöveg magvából kiindulva fel lehessen tárni annak minden belső összefüggését. Csehov a Sirállyal erre a közös útra hívja az alkotókat, hogy a szövegben kalandozva felszínre hozzák a benne rejlő nemesfémeket. Mi mást tehetnénk tehát, mint hogy igent mondunk, és elfogadjuk a meghívást. Csehov művei az átmenetről szólnak. Olyan időkben íródtak, amikor a világ épp összeomlóban volt, és már látszottak az új világ születésének jelei. A megváltás azonban ezúttal is elmarad, az emberi lét bonyolult kérdései továbbra is megválaszolatlanok. Csehovnál a lét és a történelem küzdelmének lehetünk tanúi. Ebben a konfliktusban szabadulnak el az indulatok, torzulnak el a vágyak, siklanak ki az emberi érzelmek, gondolatok. Trepljov saját magának suttogva feltett kérdése, a „Ki vagyok? Mi vagyok én?” fülsiketítően visszhangzik, mindannyiunkhoz szól. Kicsoda az ember átmenet idején, amikor semmi sem mehet tovább a régi kerékvágásban, nem is stagnálhat, amikor már csak az utópikus távlat felé ugrás vihet előre, csak ezáltal menthető meg az emberben rejlő „emberi”? Az előadást a 2022/2023-as évadban a legjobb alakítás díjával és a legjobb fiatal színésznőnek járó díjjal jutalmazta a Görög Színi- és Előadóművészeti Kritikusok Szövetsége. Rendező: Szavvasz Sztrumposz Szereplők: Pierrot: Anna Marka - BoniselTrepljov: Jannisz SzanidaszNyina: Elpiniki MarapidiArkagyina: Rosy MonakiTrigorin: Szavvasz Sztrumposz További alkotók:Rendezés - adaptáció: Szavvasz SztrumposzFordító: David MaltezeDíszlet- és jelmeztervező: Katerina PapajorguFényterv: Kosztasz BethaniszHangterv: Leonidasz MaridakiszDramaturg: Maria SzikitanoJelmez: Eleni HaszjotiDíszlet: Aposztolosz ZerdevaszSminkes: Virginia CikhlakiSajtós: Marianna Papaki, Nondasz Duzinasz
Egy este a Mindenhatóval. Isten eljön hozzánk, mert nagyon sok mondanivalója van az Univerzum-projektről, megosztja gondolatait az elmúlt néhány tízezer év történéseiről és tapasztalatairól, válaszol az időközben felmerült kérdésekre és bemutatja a projekt fejlesztésének további lépcsőit. David Javerbaum tizenháromszoros Emmy-díjas szövegíró, producer, a Daily Show, az Agymenők, a Kominsky-módszer és a Disjointed sorozatok forgatókönyv-írójának darabja a Broadwayn Jim Parsons főszereplésével aratott nagy sikert.
Ildikó kiváló szakpolitikus, aki komoly karrier előtt áll, amennyiben le tudja küzdeni egy apró hibáját: nem tud hazudni. Főnökei egy fiatal, ambiciózus kommunikációs szakembert küldenek el hozzá, hogy közösen dolgozzanak ezen a problémán. A tréning azonban különös fordulatot vesz, a valóság körvonalai fokozatosan elmosódnak és végképp összekeveredik az igazság a hazugsággal.
„Mozartért érdemes volt az evolúciónak megtörténnie.” - Peter Shaffer Antonio Salieri II. József császár udvarának ünnepelt komponistája, kiváló muzsikus, aki megszállottan hisz abban, hogy ő Isten kegyeltje, fenséges dallamaiból a Teremtő hangja szól... Egészen addig, míg meg nem jelenik Bécsben Wolfgang Amadeus Mozart, egy pimasz, szabadszájú, öntelt, fiatal zseni, aki mellett ő csak ügyes mesterembernek érezheti magát, ráadásul Isten még azzal is bünteti, hogy a városban ő az egyetlen, aki ezt a páratlan tehetséget igazán értékelni tudja. És Salieri bosszút esküszik. A középszerűség szívóssága igyekszik legyűrni a gyanútlan, nagyvonalú és törékeny zsenialitást.
Egy vidéki kulturális intézményben leváltják az igazgatót: épp a régi igazgató búcsúztatása és az új igazgató beiktatása zajlik. Itt van a minisztérium képviselője, a helyi önkormányzat kulturális felelőse, a régi igazgató és kirúgástól rettegő munkatársai, és itt van az új, fiatal igazgató is, egy baráttal, kinek szerepe még homályos. Az igazgatótanács tehetetlenül követi az eseményeket, jóváhagyásukat senki sem kéri. Furcsa módon szinte mindenkit elkísér a házastársa is a ceremóniára, és lassan rájövünk, hogy ez a közpénzből működő intézmény valójában egy családi vállalkozás, aminek felkavart állóvizét magánéleti viharok is fodrozzák. Jean-Luc Lagarce vígjátéka kórusmű tizenhét hangra. A tizenhét színész majdnem folyamatosan jelen van a színpadon, és ahogy Csehovnál, itt is a látszólag eseménytelen felszín alatt zajlanak az igazi konfliktusok. Egy elszólás, egy elharapott félmondat, néhány közhely vagy cinikus megjegyzés okozza a kirobbanó válságot, melynek banalitása nevetséges és sírnivaló. Jean-Luc Lagarce (1957-1995) francia drámaíró és rendező, a Théâtre de la Roulotte alapítója. Mintegy 25 színdarabot írt, melyeket életében főként saját maga állított színpadra. Ma már ő az egyik legtöbbet játszott kortárs szerző Franciaországban. A várományos magyarországi ősbemutató, a darab fordítása az Örkény Színház számára készült. Írta: Jean-Luc Lagarce
Hogyan lehetséges az, hogy születésünk pillanatában még egy kapukódot sem adnak a kezünkbe? És tudja valaki, hogy folyamatosan vagy csak egyszer kell megnyomni az a rohadt kapucsengőt? Stefanovics Angéla földi kalandjai és dimenziók közti barangolásai az élet panel rengetegében.