Paul Gallico világsikerű regényének (Jennie, te drága) zenés színpadi feldolgozása a távoli Londonba kalauzolja el nézőit: "alulnézetből" ismerhetjük meg a várost, egy macskalány és egy macskává lett kisfiú szemével.
Egy mindennapos bunyóhoz ketten kellenek, elkövető és áldozat, ezek ketten pedig leginkább egy cella mélyén ismerhetik ki egymást, hála a rendőrség szolgálatkész közreműködésének.
1348-ban, egy világjárvány idején tíz fiatal vidékre menekül a pestis elől. Bezárkóznak, várnak, és történeteket mesélnek, hogy elüssék az időt. Ez Boccaccio Dekameronjának alaphelyzete. 2023-ban egy világjárvány idején, egy háború és egy válság árnyékában mindannyian ismerjük ezt az állapotot... Tíz kortárs magyar író (Fábián Péter, Gimesi Dóra, Háy János, Jászberényi Sándor, O. Horváth Sári, Parti Nagy Lajos, Székely Csaba, Szikszai Rémusz, Tasnádi István, Závada Péter) tíz története elevenedik meg a Budapest Bábszínház Nagyszínpadán. Szórakoztató és megrendítő, elborzasztó és gyönyörködtető történetek, amelyek talán lenyomatot adhatnak majd a korról, amelyben születtek. Történetek, amelyeket érdemes továbbmesélni. Ha lesz még kinek.
Bánya-trilógiával híressé vált erdélyi drámaíró, Székely Csaba legújabb színdarabját a tízparancsolat ihlette, amelyet a Radnóti Színházban láthat először a közönség. A 10 tíz magányos ember történetét meséli el úgy, hogy – akárcsak egy bűnügyi sorozatban –, fokozatosan bomlanak ki egymáshoz fűződő viszonyaik, lassan tárulnak fel egymás sorsát keresztező életútjaik. Mind a tízen megszegnek egy bibliai parancsolatot, elkövetnek valamilyen bűnt. De vajon mindenki bűnös, aki bűnt követ el? Székely Csabát sokan a „magyar Martin McDonaghként” emlegetik, és ebben a művében sem hazudtolja meg önmagát: a súlyos kérdéseket a rá jellemző fekete humorral ragadja meg, tragikus és groteszk helyzeteket vonultatva fel. Székely Csaba drámaíróként először 2011-ben, a POSZT Nyílt Fórum programjában tűnt fel, ahol Bányavirág című színdarabjáért a Színházi Dramaturgok Céhe neki ítélte oda a Vilmos-díjat. Pályája azóta töretlenül ível felfelé. Darabjait számos magyar színház bemutatta, ő pedig háromszor nyerte el a Színikritikusok díját a legjobb új magyar drámáért. „Kíváncsi voltam, hogyan állunk ma a keresztény erkölcsi törvényekkel, főleg, amikor kénytelenek vagyunk megszegni őket. Ezért olyan élethelyzeteket, sorsokat igyekeztem bemutatni, ahol az emberek, akár önhibájukon kívül, vagy mert választás elé kerülnek, megszegik valamelyik parancsolatot. A néző pedig eldöntheti, hogy ez bűn-e, elítélendő-e.”Székely Csaba „A próbafolyamatot úgy képzelem el, hogy a színészekkel elmerülünk ebben a témában, kifaggatjuk egymást, személyessé tesszük egymás számára a darabot. Ezt az önmagunkban való elmélyülést meg kell tennünk. Én magamnak is tartozom ezzel, hiszen csak akkor válik majd a néző számára is személyessé az előadás, ha magunk is levetkőzünk. Ha válaszolunk arra, hogy meg tudok-e felelni legalább egy parancsolatnak. Vagy háromnak. Megvizsgáltam, nem állok valami jól. Sem én, sem mi.”Sebestyén Aba
Kortárstánc mozgásanyag megosztás. Mi a tánc? Miért van értelme a mozgásanyag megmutatásának?A Dance Shop eseményen meghívott táncosok mutatják meg és próbálják ki legfrissebb alkotási, kutatási munkájuk témáit, mozgásanyagait (az ötlet és a végtermék között élő, valamely koncepció alapján készült mozgásokat), ezúttal közönség előtt. A programban pályakezdők és tapasztalt alkotók is helyet kapnak. Négy rövidebb (15 perces) és egy hosszabb (30 perces) mozgásanyag bemutató lesz látható. A mutatások alatt lehet iszogatni, eszegetni, beszélgetni, testérzetekre figyelni, nagyon vagy körülbelül megfigyelni, elmélkedni, véleményt nyilvánítani és eltitkolni.A program könnyed ,,tánc mellett levést” és táncról elmélkedést kínál, kényelmes kávéházi környezetben, kötetlen beszélgetéssel, célzott, de szabadon lepattintható kérdésekkel. A közönség reflektálást segítő játékokkal kapcsolódhat a látottakkal.Az est házigazdái Alja Branc és Szász Zsófi. Mindketten a Budapest Kortárstánc Főiskolán végeztek. Alja Branc első darabjában, a Don’t Do, Try! előadásban két másik táncos mellett Szász Zsófi is alkotótársként működött közre. Innen kettejük szakmai összhangja. A Dance Shop kettejük közös víziója: keresik a tánc, mint önálló nyelv előadáskényszertől mentes terét. Az eseményre készülve azon gondolkodnak, hogyan lehet megszólítani a közönséget. Hogy inspirálhatják a tánc megvitatását úgy, hogy az inspirálatlanság is teljesértékű visszajelzés lehessen.A házigazdák már nagyon izgatottak és alig várják, hogy találkozzanak veletek!
Walters Lili és Dékány Barnabás kísérleti színházi performansz előadása. Mi történik akkor, amikor látszólag nem történik semmi? Milyen titkokat fedezhetünk fel egy-egy rejtett gesztusban, amelyek sokszor elvesznek a hétköznapi események ismétlődése közepette? Hogy ezt megfigyelhessük egy se veled se nélküled típusú párkapcsolatban élő nőre közelítünk rá. Egy mindenki számára ismerős, személyes térbe nyerünk betekintést: otthonunk legkisebb keresztmetszetére, egy ágyra látunk rá. Lehet benne enni, inni, dolgozni, betegnek lenni, pihenni, elbújni, szeretni, meghalni. Ahogyan egy közönséges hangya is elkezd érdekessé válni, ha elég hosszú ideig vizsgáljuk, úgy egy ember eseménytelen és unalmas pillanatai mögül is kibontakozhat egy történet. Ebben a kísérletben, a nézői figyelmet és az emberi testbeszédet a középpontba állítva, egy közös belassulásra és önmagunkban való elmerülésre hívjuk a nézőket, ahol a hagyományos színházi kereteket elhagyva keressük kapcsolódásaink és magányunk mibenlétét.
Adrien Lepage kicsit más, mint a többiek. Bukdácsol az iskolában, nemigen barátkozik, ám egy nap rátalál élete értelmére, a dobolásra. Eleinte jobb híján anyja mosóporos dobozain üti a ritmust. Kisvártatva viszont a szülei motivációs jelleggel megígérik, hogy vesznek neki egy dobszerkót, ha megerőlteti magát. Adrienből egy szempillantás alatt osztályelső és házitündér válik.
A vendégek: befutott, sármos, negyvenes férfiak. A házigazda: Lady Rosemary, akibe egyetemistaként reménytelenül szerelmesek voltak. De feltámad a remény most, a legszebb férfikorban. Húsz éve várt egyéjszakás kaland az oxfordi kollégisták találkozóján. Hét férfi és egy nő – mindenki egyért, egy mindenki ellen. Este és reggel, összezárva, együtt. A könnyekig mulatságos bohózattá gyorsuló előadás szereplői számára ritka, örök emlék marad. Mint a régi időkből azok… amiket jobb volna elfelejteni. A darab a Thália Színházban látható először Magyarországon.
Örkény István fordítását felhasználva a vígszínházi változatot készítette Kovács Krisztina és Valló Péter. Mary Chase groteszk vígjátékának címszereplője egy több mint két méter magas, nagy fehér nyúl, akit Harveynak hívnak. Ez a Harvey, Elwood bácsi legjobb barátja, egyesek szerint nem is létezik, csak az ő fejében, de a valóságban mégis sok galibát és félreértést okoz. Néha nekünk is milyen jól jönne egy olyan igazi barát, mint Harvey, aki feloldja a magányt, segít elviselni a csalódásokat és a többi embert, vagyis összességében az életet. Mert Harvey udvarias, kedves, megértő, nagyon vicces és szórakoztató… Közreműködnek: Lengyel Andrea/Termes Rita (zongora), Bartek Zsolt/Horn András (klarinét), Hotzi Mátyás/Sturcz András (cselló)
„Liliom, egy csirkefogó élete és halála. (...) A célom az volt, hogy egy pesti kültelki históriát vigyek a színpadra olyan primitíven, olyan naivul, ahogy az ilyen meséket öreg asszonyok a külső Józsefvárosban mesélni szokták. Ami szimbolisztikus alak, túlvilági személy itt előfordul, a mögé nem akartam több jelentőséget rejteni, mint amennyit egy szegény csibész ad neki, mikor gondol rá. Ezért rendőrfogalmazó a Liliomban a mennyei bíró, ezért nem támasztják föl a meghalt hintáslegényt angyalok, hanem az isten detektívjei, ezért nem törődtem azzal, álomjáték, mesejáték, tündérjáték-e ez a kis darab, ezért hagytam meg abban a faragatlanságában és egyszerű folyamatosságában, ami a naiv mesét jellemzi, ahol bizony nem okolják meg nagy gonddal azt, hogy miért kezd el egyszerre csak beszélni a halott. Most már lehet vitatkozni azon, hogy szabad-e a színpadon az írónak primitívnek lennie? A festőknek megvan ez a joguk, a könyvbe író íróknak szintén. De szabad-e, lehet-e a színpadon a szerzőnek naivnak, gyermeknek, hiszékenynek, álmélkodónak lennie? Szabad-e azt kívánnia a közönségtől, hogy ne tegyen föl ilyen kérdéseket: Álmodja ezt a mesét valaki? (...)” Molnár Ferenc, Pesti Napló 1909-12-07 / 289. szám. VALAMINT ORVOSOK, RENDŐRÖK, ANGYALOK KÉPÉBEN: Baranyi Emma e.h.,, Juhász Bence e.h.,, Kerek Dávid e.h., Gellért Dorottya e.h., Liber Ágoston e.h., Nemes Tibor e.h., Szász Gabriella e.h.
Lajos és Jolán beleunt házasságuk kényelmes kiszámíthatóságába, mindketten új ingerekre, izgalomra vágynak. Meg is kapják, bár olyan formában, amire egyikük sem készült fel.Az életük felbolydul, mikor otthonukba érkezik egy halom bűvészkellék, amit Merlin, a kanadai rokon küld előre Budapestre.A bűvész azonban sehol. Jön helyette betörő, elhagyott és aktuális szerető, eltitkolt gyermek.A bűvészkellékek pedig lassan átveszik a hatalmat a házban.
Hédi, Abigél és Bori barátnők. Évtizedekkel ezelőtt évfolyamtársak voltak az egyetemen, azóta sok minden történt velük, de barátságuk töretlen. Havonta könyvklubot tartanak, most éppen a Bovaryné a téma. A regényhez való viszonyukat erősen befolyásolja aktuális élethelyzetük: Hédi egy csúnya válás után próbálja összeszedni magát, Abigél képtelen az elköteleződésre, Bori házassága viszont tökéletes. Legalábbis annak tűnik, amíg fel nem bukkan Andris, a volt csoporttárs, és felkavarja az állóvizet. Régi sérelmek, elszalasztott lehetőségek, félreértések, vágyak és indulatok kavarognak. Közben eltűnik egy kulcs, születik egy gyerek, kiszakad egy vallomás. Mihez kell nagyobb bátorság? Nemet vagy igent mondani a szerelemre? Szórakoztató és érzelmes történet, avagy ötven után is van élet.
Hogyan varázsoljuk el a félelmeinket, és hogyan kerüljünk közelebb egymáshoz? Hogyan alakíthatjuk át a testünket képpé, tánccá és tájjá?Az Encantado csendből, színekből és formákból alkotja meg a folyton változó szabadság karneválját; és az emberekét… emberekét, akik elvarázsolódnak a végtelen táncban és kijózanodnak. Az Encantado a Rio de Janeiróban élő koreográfus, aktivista és tanár Lia Rodrigues koreográfiája, aki 40 éves pályafutása során fáradhatatlanul dolgozott a művészet, az aktivizmus és a társadalmi folyamatok közötti szinergiák kiépítésén és akit a Brazíliában tapasztalt nagyon is valós környezeti és spirituális küzdelmek inspirálnak. Lia Rodrigues neve mára fogalommá nőtte ki magát a kortárstánc kedvelők és a szakma körében: a párizsi őszi fesztivál a jubiláló (30 éves) társulat valamint Rodriguez munkásságának tiszteletére 2021-ben felkérte portréja bemutatására: így rengeteg korábbi darabjának bemutatása mellett az Encantado premierjére is itt került sor. Az előadás akár egy (ön)gyógyító rituálé: Rodrigues és társulata a gyógyulás szellemeit - az encantadosokat - idézik meg. A címválasztás oka sokrétű: a munkafolyamat a covid-19 okozta egészségügyi válsággal összefüggésben indult és abból a vágyból született, hogy az encantadosok erői által varázsolják el a világot, és állítsák helyre annak törvényes rendjét. 11 táncos 140 színes takarót hív segítségül állandó alakváltáshoz. Az "encantado" szó a latin incantatus szóból származik, és olyan dologra utal, amely varázslat tárgya vagy bűbáj hatása alatt áll. Az "encantado" a csoda, a káprázat vagy a lenyűgözés szinonimája is. Ám Brazíliában az "encantado" szónak más jelentése is van. A kifejezés olyan entitásokra utal, amelyek az afroamerikai világfelfogáshoz tartoznak. Az "encantados" ismeretlen erők által mozgatva létezik ég és a föld között, a dzsungelekben, a sziklákon, az édes és sós vízben, a dűnékben, a növényekben, szent helyekké varázsolva ezeket. Olyan lény, aki átlépi az időt, nem ismeri a halál fogalmát, és mágikus védelmi és gyógyító erőre tett szert. A földi életet fenyegető ragadozó tevékenységek, az erdők, a folyók és a tengerek szisztematikus pusztítása az "encantados" létezésére is hatással van. Koreográfus: Lia RodriguesTáncolják és résztvettek a létrehozás folyamatában: Leonardo Nunes, Valentina Fittipaldi, Andrey da Silva, Larissa Lima, David Abreu, Raquel AlexandreTáncosok: Alice Alves, Daline Ribeiro, Sanguessuga, Cayo Almeida, Vitor de AbreuAz alkotói csapat további tagjai: Carolina Repetto, Joana Castro, Matheus Macena, Ricardo Xavier, Tiago Oliveira. Koreográfiai asszisztens : Amalia LimaDramaturg: Silvia SoterMűvészeti és vizuális közreműködő: Sammi LandweerFénytervező: Nicolas BoudierSzínpadmester: Magali Foubert és Baptistine Méral Zene: (a GUARANI MBYA PEOPLE / Kalipety do T.I. őslakos terület / Tenondé Porã falu dalainak részleteiből, amelyeket a 2021 augusztusában Brazíliában a veszélyeztetett ősi földjeik elismeréséért tartott őslakos tüntetésen énekeltek és játszottak).Hang: Alexandre SeabraNemzetközi terjesztés: Colette de TurvilleProdukciós koordinátor : Astrid Toledo
Federico Fellini Oscar-díjas 8 és ½ című remekműve a filmtörténet első rendezői önvallomása, egy zseniális és újító alkotás, ami nagy hatást gyakorolt más művészekre is. Ahogy az lenni szokott, idővel a zenés színpadokra is eljutott a mű, az 1980-as évek elején Mario Fratti feldolgozásában, Arthur Kopit librettójával és Maury Yeston zenéjével és szövegével készült el a Nine című musical. A darabot elkészülte után fél évig kisebb vidéki színpadokon játszották, míg végül 1982. május 9-én megérkezett a New York-i Broadway-re, ahol óriási sikert aratott nemcsak a nézők, hanem a kritikusok körében is: a Nine-t 12 Tony-díjjal jutalmazták, többek között a legjobb musicalnek, a legjobb eredeti zenének és szövegkönyvnek, valamint a legjobb jelmeztervezésnek járó elismeréseket is besöpörte. Az előadást az évek során 729-szer tűzték műsorra itt, mindeközben pedig elindult nemzetközi hódító útjára: színpadra állították szerte az Egyesült Államokban, majd Dél-Amerikában, Londonban és Európa több országában is. A musical zenéje sokféle műfajból merít, igazán színes, magával ragadó hangzásvilágot teremtve, több igazi sláger is felcsendül a darabban.
Gyermekelőadás óvodásoknak és kisiskolásoknak. A Magyar Nemzeti Balett évek óta igyekszik a balettnövendékek számára is külön repertoárt kialakítani. Így a korábbról már ismert KisHattyúk tava, illetve KisCsipke analógiájára az új évadban a KisKalóz című előadással adnak lehetőséget a balettet tanuló kicsiknek, hogy igazi, persze rövidített formájú előadásban vegyenek részt. Mivel a produkcióban fiatal, de már végzett táncosok is fellépnek, a gyerekeknek komoly lehetősége nyílik belekóstolni és belelátni az igazi színház, balettművészet világába, ráadásul úgy, hogy kortársaik nézik őket. Ez az előadás főleg a fiú szereplőknek kedvez, amivel nem titkolt célja az OPERA művészeti vezetőségének, hogy számukra is kedvet csináljon a balettművészethez. Az emblematikus részeket tartalmazó matiné után adott a lehetőség: az érdeklődők az évad végén megtekinthetik az eredeti, „nagy” A kalózt is, amely a maga teljességében tartalmazza a kalandokkal teli, izgalmas történetet, szerelemmel, árulással, életveszélyes hajótöréssel, végül megmeneküléssel. Közreműködnek: a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei, a Magyar Nemzeti Balett táncművészei. A Magyar Nemzeti Balettintézet növendékeit betanította: Gyarmati Zsófia, Kőszegi Katalin, Pavlova Tamara, Yakushkina NataliiaA balettmesterek asszisztense: Szekeres AdriennVetítési anyag: Berkes Bálint
Pénelopeia Homérosz Odüsszeia című eposzának, a trójai háborúnak, valamint Ithaka királynéjának, Pénelopénak, az asszonyi hűség megtestesítőjének Margaret Atwood általi sajátos mítoszadaptációja: Pénelopé történetének modernkori visszhangja és tükröződése, drámai szerkezetbe átültetve. A 2005-ben írt nagysikerű regény (fordító: Géher István) sok szálon futó színpadi feldolgozása a Hádész fogságában őrlődő Pénelopé tragikus sorsának meghosszabbítása, a Szolgálólányok életét követelő kegyetlen gyilkosság miatt érzett fájdalom és bűntudat kivetülése. Balázs Zoltán rendezése Odüsszeusz sokat tapasztalt, bátor és találékony feleségének személyes szemszögéből meséli újra az ismert ókori történetet, felerősítve a mítosz női aspektusait. A rendezői koncepció érzékenyen integrálja az előadás sokrétű szövetébe az Odüsszeusz és a fia, Télemakhosz által felakasztatott tizenkét szolgálólány titkokkal teli történetét és megöletésük erkölcsi vetületeit. A Magyarországon először színpadra álmodott történet főszereplője: Szilágyi Enikő. Unokanővérét, Helenét Orbán Nelli Szolgálólányait Bajkó Edina kelti életre. A Maladype Színház magyar-makedón-lengyel koprodukcióban készülő legújabb bemutatója egy olyan változatos színházi műfajokban kiteljesedő összművészeti produkciót ígér, amely a közönség számára a személyes és a közös felismerésekben is átélhető kaleidoszkóp-szerű játékélmény lehetőségét adja. A rendhagyó dramaturgiára épülő rendezői elképzelés a sajátos tartalmi-formai egységek, valamint a kivételes kombinációban megfogalmazódó verbális, akusztikus és vizuális ingerek által teremti meg a színésznők virtuóz jelenlétére épülő előadás egyedi rendszerét. Az összművészeti alkotás zenéjét Kovács Adrián zeneszerző jegyzi, akinek nevéhez olyan emblematikus előadások kapcsolódnak, mint a Liliomfi, Kinek az ég alatt már senkije sincsen, A diktátor, A Pendragon-legenda, A nagy Gatsby, a Veszedelmes viszonyok vagy a Szerelmek városa. Fordította: Géher István
Fedezzétek fel a Duna budai oldalán fekvő épületegyüttest, amely a világ egyik legveszélyeztetettebb műemléke volt egykor, de ma már újra pezsgő kulturális szórakozóhely, különleges Neoreneszánsz kertjével Budapest ékköve. Zs. Vincze Zsuzsa és Zsuráfszky Zoltán első közös mesedarabja nem csupán forradalmasította a gyermekeknek szóló néptáncelőadásokat, hanem a szó minden értelmében magyarosított egy világszerte ismert Grimm mesét. A Csipkerózsika című előadás minden tánca, dala, felidézett mondása, szokástörténete vagy akár ráolvasása az autentikus magyar népi kultúrát dicséri, a végeredmény pedig egy - a televízió vibrálásához szokott - gyermekeket is lebilincselő, ám felnőtteket éppúgy szórakoztató, kihagyhatatlan előadás. Előadja: Magyar Nemzeti Táncegyüttes és Zenekara A forgatókönyvet írta és az eredeti népi szövegeket válogatta Zs. Vincze Zsuzsa
Alan Turing, avagy egy zseni rejtett élete. Eredeti cím: La Machine Turing A híres angol matematikust, zsenit, csodabogarat, Alan Turingot, szinte mindenki ismeri. Turing törte fel az addig megfejthetetlennek tűnő náci rejtjelező gép, az Enigma kódját. Turing és csapatának munkája a Bletchley Parkban kétségtelenül több millió életet mentett meg, mivel a kód feltörésével a szövetségesek megértették a legféltettebb háborús üzeneteket is. Egyes szakértők úgy vélik, hogy a háború kettő-négy évvel tovább is eltarthatott volna, ha a kódot nem sikerült feltörni. A közvélemény erős nyomására 2009. szeptember 11-én a miniszterelnök, Gordon Brown bocsánatot kért a mindenkori brit kormányok nevében, amiért Turinggal embertelenül és méltatlanul elbántak. Tíz év múlva pedig, 2019-ben a brit polgárok megszavazták, hogy az ő képe kerüljön az új ötvenfontos bankjegyre. Ki is volt ez a titokzatos zseni? Mitől félt? Mit remélt? Miért volt kénytelen magánéletét a legszigorúbban védeni egészen addig, míg úgy döntött, hogy nem rejtőzködik tovább? A Turing, avagy egy rejtett zseni élete című előadás arra tesz kísérletet, hogy más szemszögből, közel hozva Turing alakját a nézőhöz, betekintést enged abba a világba, amibe sokáig csak maga Turing léphetett be.
A 18-19. századi Lear király-előadásokban Learhez egyértelműen a tragikum és a fenségesség kapcsolódott. A kor hagyománya Lear szenvedéstörténete kapcsán szinte krisztusi magasságokba emelte őt; bizonyos rendezők egy az egyben a „szenvedés és megváltás” kontextusába helyezték, a hagyományos „magasztos és fenséges” tragikum- és szenvedésregiszter mellett. Volt olyan rendező, aki – ennek megfelelően – a humort és a groteszk vonalat is kihúzta a szövegből. A Bolond például csak 1838-ban tért vissza az előadásokba, és még Kozincev 1960-as évekbeli híres Lear-filmjéből is hiányzik Gloster jelenete a doveri sziklánál. (Kozincev egyébként a kortárs szovjet valóság parabolájaként értelmezte át a történetet, allúziói a sztálini személyi kultusztól a hatalmi manipuláción át a politikai száműzöttekig és kivégzettekig terjedtek.) De már az 1930-as években ellene ment a Lear tragikumát kiemelő tendenciának G. Wilson Knight, aki a darab groteszk mozzanatait elemezte, és azt írta, hogy Lear „titáni ereje” „kisgyermeki intelligenciával” párosul, a ’70-es évek végén pedig már egyenes „komédiai alapstruktúráról” beszél Susan Snyder. A színházban mégis sokáig a „fenséges és tragikus” maradt a vezérszólam, Peter Brook híres Learjében is tragikus karakter a Paul Scofield által alakított Lear, bár Brook Lear-je jelentősen eltér a korábbi Lear-előadásoktól: kétségtelenül hatott rá Jan Kott tanulmánya, amely a Lear királyt Shakespeare Végjátékának állítja be, a létezést pedig brutális, értelmetlen tréfának. Lear a társadalom peremére sodródott; kis pont a hatalmas, üres, szinte becketti színpadon. A színházi előadások között Brooké az első, amely szakít a „Lear, mint szegény, öreg, ősz hajú aggastyán”-értelmezéssel. Később aztán más rendezők is szívesen osztották fiatalabb színészre Lear szerepét: egy, még ereje teljében levő ember megtébolyodása, amikor kicsúszik alóla az élet, tragikusabb, mint annak az esetében, aki korban amúgy is az élete vége felé közeledik. Giorgio Strehler szerint „Learnek semmiképpen sem szabad vén zsarnoknak látszania. De mégis lennie kell benne valami zsarnoki nyűgösségnek, mondhatnám, gyermetegségnek.” Laurence Olivier a ’80-as években ismét a „fenséges és tragikus” értelmezés szerint játszotta Leart, pedig pont a ’80-as években erősödött fel az Angliában az a tendencia, hogy alá kell ásni ezt a megkérdőjelezhetetlen piedesztált; Deborah Warner rendezése 1991-ben a londoni Nemzeti Színházban Brian Cox főszereplésével például sokkal inkább a nihil-töredékesség felé ment el. A ’90-es évektől a szabadabb Lear-értelmezések között megjelentek a női Lear-ek is, legutóbb – egy 2016-os londoni előadásban – a nyolcvanéves Glenda Jackson játszotta. Meghökkentő Richard Eyre 2018-as filmváltozata (Lear szerepében Anthony Hopkinsszal és Goneril szerepében Emma Thomsonnal), amelyben a rendező a 21. századi Nagy-Britannia kortárs miliőjéhez igazította a látványt. A 20. század híres Shakespeare-kutatója, R. A. Foakes szerint „a Lear királyt egy ideig még Shakespeare legnagyobb művének fogják tartani, mert egyik tragédiájában sem lehet olyan részletesen hallani a modern világ aggodalmairól és problémáiról, mint ebben.”
Társasjáték a végzetről. 90 perc. Ennyi idő kell ahhoz, hogy kiforduljon sarkaiból a világ. Vagy ahhoz, hogy a helyére kerüljön egy kidöccent fogaskerék. Nézőpont kérdése. És ahhoz is, hogy hősünk, a férfi elérje az úticélját. Autóval.És közben telefonáljon.. A feleségével, akit megcsalt. A gyerekével, aki hazavárja, mert kezdődik a meccs. A főnökével, aki éppen most rúgta ki. A beosztottjával, aki e pillanatban veszi át a helyét. És a nővel, aki épp gyereket szül neki. És ő csak megy megállíthatatlanul a végzete felé. Miért? Hiszen visszafordulhatna, még visszacsinálhatna mindent és akkor talán nem lenne semmi baj…De meg lehet-e állni? 90 perc. Ennyi a játék ideje. És ebben van az a fél óra is, amelyben ön, kedves néző elmondhatja, eljátszhatja a véleményét erről a sorsfordító helyzetről. Gestalt terapeuta: Andráska Zsófia Kreatív producer: Koltai Róbert