Életrajzi stand up est. Az Egy életem sorozatban híres művészek mesélnek az életükről, a számukra meghatározó pillanatokról és történetekről a Momkult színpadán. A forgatókönyvet itt valóban az élet írja. 11 évesen ötezer néző előtt énekelte a Nyomorultakat Szegeden. 14 évesen már popsztár volt, akit egy ország imádott. 18 évesen pedig már feleség és anya. Kicsit korán kezdett mindent. 35 éve énekel és játszik a színpadon. Legtöbbször a „szép lány” szerepét osztották rá, pedig a lelke mélyén mindig is Fiona szeretett volna lenni a Shrekből.Három házasság, három gyerek, rengeteg felemelő és megrázó magánéleti élmény. Sok kibeszélésre váró történet. Van miről mesélni: kevés emberről írtak többet a magyar bulvársajtóban, mint róla és még kevesebbről írtak annyi hazugságot, mint róla. Szinetár Dóra ezen az estén kiáll a nézők elé és elmeséli az életét. Nem úgy, ahogy mások megírták, hanem úgy, ahogy ő élte meg. Mint lány, mint nő, mint feleség és mint színésznő.Sikereket és kudarcokat, örömöket és traumákat. Egyszerre nézi kívülről és belülről az életét. Visszatekintve olykor a haját tépi, milyen helyzetekbe sodródott akarva vagy akaratlanul – de a legtöbbször inkább nevet magán. Nevet azon a sok hülyeségen, amiket csinált vagy amik megtörténtek vele. A nevetés pedig a legjobb terápia – nézőnek és főszereplőnek egyaránt. „Izgatottan várom, hogy a nézők szeretnének-e igazán megismerni és megtudni, mi van a látszólag jól ismert történeteim mögött. Engem már annyian elemeztek az elmúlt négy évtizedben, hogy elegem lett: most én fogom elemezni saját magam. Aztán meglátjuk mire jutok. ” – mondta Szinetár Dóra, aki „legkedvesebb projektként” hivatkozik a róla szóló estre. Látvány, VJ: Katona KatiFény: Farkas Gábor
A színpadon egy profi színész és egy profi imprós. Nincs szöveg, nincs próba. Csak kockázat ésbizalom. Molnár Levente merész impróelőadása ismert színészekkel. Vendége ezúttal: Simon KornélÁllítólag a színészek legnagyobb rémálma, hogy a színpadon állva elfelejtik a szövegüket. De mi vanakkor, ha eleve nem is kapnak szöveget? Se karaktert? Se semmilyen fogódzót? Mi történik, ha adottegy színész és egy imprós, és két széken kívül semmilyen kellékük nincs?Molnár Levente egy merész kísérletben próbálja ki, hogy milyen, amikor két ember csak egymásraszámíthat. Nem tudják, mit tesznek 5 perc múlva. De még 5 tizedmásodpercük sincs rá felkészülni,mert a színházi és az imprós világ élesben feszül egymásnak és olvad össze egy hosszúformátumúimpróban.Itt nem a sztori a lényeg. Az a fontos, hogy a két ember hogy viszonyul egymáshoz, hogyan segíti-támogatja-emeli-tartja a másikat. Ez az előadás egy találkozás két ember, két műfaj, két világ között.Végtelen a szabadság, ezáltal végtelen a kockázat és a bizalom.
A Trafó Kortárs Művészetek Háza (Budapest), a MASZK Egyesület (Szeged), a Füge Produkció előadása. “A szegedi Könyvtárban találtam egy régi, megbarnult kartonlapot. Ez állt rajta: Dr. Lőw Immanuel prémsapkái, molymentesen becsomagolva. Hálás köszönettel küldöm vissza Szegedre. A maga szerető és tisztelő Jászaija. Nocsak, egy kis fehér folt a magyar színháztörténetben! Rejtély, hogyan került a nemzet nagyasszonya, Jászai Mari fejére a világhírű szegedi tudós főrabbi prémsapkája. Nyomozni kezdtem, és korabeli újságcikkek, illetve a fantáziám segítségével rekonstruáltam a teljes történetet.” Kárpáti Péter 2023-ban jelent meg Kárpáti Péter életmű-kötete Térkép a túlvilágról címmel, benne válogatott színdarabjaival és új regényével. A regény egyik drámai fejezetéből született darab nemcsak Jászai Mari életének eddig ismeretlen, titokzatos epizódját bontja ki, hanem mélyen személyes vallomás.
Jó, ha van egy medvéd, az legalább megvéd. Jeges macik és barna macik kalandjai sok-sok verssel, mondókával kicsiknek és még kisebbeknek. Az előadás időtartama: 20 perc + 20 perc közös játék a résztvevőkkel.
Georg és Doris kényelemben, biztonságban és szeretetben felnevelte gyerekeit. Most, hogy ők elmentek egyetemre, hirtelen kiürült a ház, új életet lehetne kezdeni. Georg ezt egy másik, fiatal nővel képzeli el, Doris viszont kétségbeesetten ragaszkodik a dolgok rendbetételéhez, a terápiához. Kitör a harc, melynek szórakoztatóan emberi fordulataiba újabb és újabb szereplők kapcsolódnak be, és sohasem lehet tudni, honnan hallatszik majd a következő robbanás. A nagy sikerű német filmvígjáték frissen mutatkozott be színpadon, és humorát immár a magyar közönség is élvezheti. Színpadra alkalmazta: Marcus Maria Grube
A Radnóti Színházban tíz évig sikerrel játszott A kripli szerzőjének, Martin McDonagh-nak Olivier-díjas színdarabja egy meg nem nevezett rendőrállamban játszódik. Katuriant, az írót többszörös gyerekgyilkosság vádjával hallgatja ki Tupolski és Ariel.
Egy kockázatos bankrablás, és egy kockázatos rendőri akció. Egy gengszter, aki fiaként szereti a beépített rendőrt, és egy gengszterfőnök, aki elnyomja a fiát.
Ismert hazai alkotó-, és előadóművészek összefogásában, kisebbségi és többségi társadalom tagjainak együttműködésével született meg az első gypsy musical, a Somnakaj, melyet a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében mutattak be 2014 áprilisban a Művészetek Palotájában. A produkció 2015-ben 10 állomásos országos turnéra indult, hogy megmutassa; a közös munka, és együttgondolkodás révén hogyan épül „híd” a nemzetiségek és a többségi társadalom tagjai között. Az előadás koncert és színház, tánc és irodalom, tradicionális képzőművészet, hagyományőrzés valamint modern kifejezési formák találkozása. A Somnakaj igazi cross over. Valóságos örömzene. A produkció életre hívásának legfőbb célja a roma kultúra bemutatása volt, mint a nemzeti és az európai kultúra része, illetve olyan magas művészi színvonalú kulturális élmény biztosítása, mely alkalmas lehet a diszkrimináció terén történő szemléletváltás beindítására a társadalomban. Ezzel egy időben elkészült a darab koncertverziója is, amely az előadás csökkentett létszámú, de ugyanolyan zenei élményt biztosító változata. Az előadást és a koncertet is, a romákra jellemző sokszínűség és kirobbanó érzelmi gazdagság jellemzi. A különböző kulturális közegekből, színterekről érkező alkotók, előadók jól tükrözik a roma kultúra sokszínűségét. A darab sorra veszi azokat az érintkezési pontokat, ahol a kulturális befogadás társadalmi attitűdje gazdag kölcsönhatásokat eredményez. A fellépők itthon és világszerte elismert énekesek, zenészek. Közös vonásuk, hogy fáradhatatlanul keresik a zenei fúzió lehetőségét és a zenei hagyományokat a kortárs művészet szerves részeként értelmezik. A megszólaló dallamok számos zenei műfajt érintenek, széles panorámát mutatva a cigány folklórtól egészen a közelmúlt zenei hatásait is integráló átdolgozásokig, stílusbeli újításokig. Első helyen kell említeni a cigány folklórból merítő népdalokat, de megjelenik az úgynevezett “kávéházi”, avagy városi cigányzene is modern feldolgozásban. Egy roma lány, Somnakaj meséli el családja és saját történetét. Sorsának állomásai elevenednek meg, reális képet festve a cigányságról. A lány, családja ellenkezése ellenére elindul szerencsét próbálni a fővárosba. Példát mutat arra, hogy a hovatartozás vállalása mellett is megvalósítható a tanulás általi kitörés. A darab az identitás vállalásának, az egyén saját útjára való rátalálás és követés kérdéseit járja körbe, miközben általános emberi kérdéseket feszeget, egyéni sorsokon próbál rámutatni a személyes felelősségre, sorsunk irányíthatóságát tekintve. Megkérdőjeleződnek az általánosításokban megmutatkozó előítéletek, sztereotípiák. Gyerekek: Lakatos Gusztáv, Makula Rajmund, Makula Zoltán Kórus /falu népe: Dobi Matild, Tintér Gabriella, Balogh József, Farkas István, Szilvási István Zenekar: Babindák István (szaxofon), Berdisz Tamás (dob), Bordás Péter (basszusgitár), Horváth Pákó (perka, kanna), Kovács Antal (gitár, ének), Kovács Ferenc (trombita), Kovács Máté (perka, kanna), Lisztes Jenő (cimbalom), Makula Zsolt Oláh Dezső (klarinét), Veér Berci (hegedű) Vidák Róbert (gitár), Tánckar: Bíró Márton, Koller Nikolett, Lénárt Ádám, Magyar Lili, Mangi Kornélia, Móga Bence, Nádasdy-Biczó Panka, Rimár Izabella, Száraz Dávid, Újszászi András, Újszászi- Molnár Dina, Veres Tamás Producer: Stromajer Andrea, Barbalics Péter
Zenés játék Presser Gábor könyve alapján A Menni kéne ( Egyedül nem megy ) egy szórakoztató , elgondolkodtató szcenírozott koncert-előadás. Hogy az meg mi és mi kell hozzá?Kell egy nagyformátumú művész, jelen esetben zenész és zeneszerző, aki vette a bátorságot, hogy a múlt évszázad közepe felé, Magyarországon szülessen meg.Kell az ő eseménydús élete és egyedülálló munkássága.Kell egy író, aki a könyvéből darabot ír.Kell hét baromi jól éneklő és játszó színész.Kell egy elképesztően profi zenekar.Kell zene. Jó zene. Nagyon jó zene!Kell huszonegy dal.Kell millió nagy és apró szórakoztató ötlet, játékban, zenében, táncban.Kell látvány, ami egyszerű, mégis ötletes és magával ragadó.És végül kell ön, hogy eljöjjön, megnézze, lassan elengedje magát, dúdoljon, énekeljen, emlékezzen, merengjen, megdöbbenjen, és nevessen vagy sírjon. A színpadi művet Presser Gábor "Presser könyve" című könyve egyes részleteinek felhasználásával írta Vajda Katalin. Zenekar: Hoffmann György, Dobos László, Hajba Imre, Almann Gergő
Az előadáson adásfelvétel készül! A felvételen szervizstop lesz, az étteremben rendelni 19 óráig tudnak csak. Ezután sajnos nem vehetnek fel kollégáink új rendeléseket, ezt kérjük, az érkezési időnél vegyék figyelembe! Kapunyitás: 18:15 Ez egy titkos és kísérleti tévéfelvétel KAP utánozhatatlan humorával, standuppal és beszélgetésekkel. Nem tisztán standup, de mindenképpen szórakoztató, sok nevetéssel. Ha eljössz, olyan élményben lesz részed, ami igazi ritkaság, és jelen lehetsz egy vadonatúj tévéműsor születésénél. Vendégek: Sváby András, Hajós András és Ónodi Eszter
május.mostakkor. S01E09. hamarosan... “A mostakkor. igazából egy sorozat, de úgy egy sorozat, hogy azért tulajdonképpen ez az egész egy egyéves előadás, amibe bele lehet nézni minden hónapban. Egy részt is meg lehet nézni, és akkor kiderül valami arról, hogy éppen akkor mi érdekel minket, vagy, hogy mit akarunk csinálni. Amikor a hónap letelik, az előadás elmúlik. Tehát minden résznek van egy témája, és akkor ezek előadások.Ha meg valaki az egész évadot végig nézi, akkor megtudhatja, hogy mi lesz, vagy, hogy milyen az, ha túl komolyan vesszük magunkat, és véletlenül megcsinálunk mindent, amit szeretnénk, és hogy vajon ettől olyan leszünk-e, amilyenek lenni szeretnénk, úgy, hogy még nem tudjuk, hogy milyenek szeretnénk lenni. Szóval mi elég különlegesek vagyunk amúgy, de szerencsére csak annyira, hogy valószínűleg azért annyira nem. Úgyhogy amikor úgy tűnik, hogy magunkkal foglalkozunk, akkor azért valószínűleg ki fog derülni, hogy igazából ugyanazzal foglalkozunk, mint mindenki más is, csak nem mindenki akar előadásokat csinálni. Igazából mi is főként dolgokat akarunk csinálni meg előadásokat, és aztán valahogy ezekből a dolgokból lesznek előadások és az előadásokból dolgok. Mármint hogy a valóságunkból lesz előadás és az előadásból lesz a valóságunk.”(Juhász Maja & Kovács Luca) Koncepció, előadó: Juhász Maja, Kovács Luca
Az eutanázia kérdése az ókor óta foglalkoztatja a közvéleményt. Szókratész, Platón és Seneca is támogatta, de az orvostudomány megalapítója, Hippokratész például ellenezte. A kérdés, van-e joga az embernek beavatkozni saját halálának folyamatába, ma is sok helyen heves vitákat vált ki. Magyarországon jog szerint az aktív eutanázia minden formája tiltott és büntetendő: orvos nem segédkezhet tevőlegesen, aktív módon abban, hogy egy beteg véget vessen az életének. Az etikai kérdés ugyanakkor nyitva áll: segíthet-e egy orvos valakinek abban, hogy méltósággal fejezze be az életet? Ferdinand von Schirach darabjában egy hetvennyolc éves, negyvenkét év házasság után a feleségét elvesztő, de fizikailag és szellemileg tökéletesen ép férfi kér segítséget a háziorvosától ahhoz, hogy rendezett módon, legálisan fejezhesse be az életét. Az orvos vonakodik. A kérdésben nyilvános vitára ül össze az etikai tanács, hogy orvosszakértők, jogászok, és az egyház képviselőinek véleménye mentén döntsenek arról, teljesítheti-e, teljesítenie kell-e háziorvosának a férfi utolsó kívánságát. Az előadásban a nézők véleménye is teret kap. A Terror szerzőjének új darabja, az Isten a magyar jogrendre alkalmazva, és az elmúlás mindenkit érintő problémakörének hazai gyakorlatát is érintve a nagy sikerű németországi bemutatók után itthon az Örkényben látható először, folytatva színházunkban az aktuális közösségi, társadalmi kérdések színpadi megvitatását.
A mosoly országa Lehár Ferenc pályafutásának egyik legmeghatározóbb darabja, életműve összefoglalója, amit ő maga legjobb alkotásának tartott. Az operai igényességgel megkomponált, háromfelvonásos operettet 1929-ben mutatták be. Zenei jellegét és történetét az akkor divatos keleti motívumok inspirálták: a bécsi tábornok arisztokrata lánya, Liza, és a kínai trónörökös, Szu Csong herceg szerelmét meséli el. Bár a műfajtól megszokott módon nincs híján humornak, játékosságnak, A mosoly országa a kibékíthetetlen világnézeti ellentétek, kulturális és társadalmi különbségek komoly kérdéseit járja körül, és ez a világ első operettje, mely nem vidám végkifejlettel zárul. A nemzetközi tematikához illően egy világhírű brit művész vállalkozott a mű megrendezésére: Stephen Medcalf olvasatában lesz látható újra A mosoly országa Budapesten.
A Momentán Társulat 2024. szeptember óta működő improvizációs színházi alkotóműhelye, a Momentán Műhely bemutatja REFLEX című előadását. A Momentán Műhely tagjai amellett, hogy a Momentán Társulat vezetésével képzik magukat, néhány hónapja minden szombaton együtt játszanak, kísérleteznek, hogy megtalálják saját hangjukat és formájukat a Momentán színpadán. A Reflex előadáson belevetik magukat az ismeretlenbe, és megmutatják, hol tartanak most. Lendület, energia, reflex! Te ott leszel?
MŰSORVEZETŐ: HORVÁTH GÁBOR FELLÉPŐK: GAJDOS ZOLTÁN, LORÁN BARNABÁS, PÁCZ VIKI, TAKÁCS BÁLINT A pesti BulGardenben a legfrissebb poénokkal várnak a Showder Klubból jól ismert humoristák, akik bemutatnak néhány figyelemre méltó újoncot is. Igazi klub környezet, ahol a nézők és a stand up komikusok együtt, testközelben élik át a legújabb anyagok születését. Az élményt egy vacsorával is megspékeljük, ha akarod. Te döntesz!
Péterfy-Novák Éva majd minden orvostól azt a diagnózist kapta, hogy kislánya a születés során vált súlyosan mentálisan sérültté. A kislány hét évvel élte túl a diagnózist, édesanyja pedig harminc évvel a történtek után döntött úgy, hogy blogbejegyzésekben megírja együtt töltött éveiket.
Gangaray Dance Company előadása. "Az ember mindíg is felfelé tekintett az éjszakai égboltra és álmodozott. Mára el is értük ezt a magasságot: egyértelműen meg van írva számunkra a csillagokban, hogy mind magasabbra törjük. Ha együtt vállalkozunk erre hamarabb oda is juthatunk. A határ ugyanis ma már a csillagos égnél is messzebb van." Tim Marshall Hámor József egyedi mozgásnyelvezete magas szintű tánctechnikai képzettséget, dinamizmust, precizitást, szuggesztív előadásmódot, kiemelkedő zeneiséget és ritmusérzéket követel. A Gangaray előadásai konkrét történetmesélés nélkül, a testben rejlő végtelen lehetőségekre, a zene és tér kapcsolatára fókuszálnak, így a mozdulat elsöprő kifejezőereje képes új világokba repíteni a nézőt. A társulat küldetése, hogy előadásaival világszínvonalon képviselje a tiszta tánc értékét és hangsúlyozza annak létjogosultságát a kortárs táncművészetben. Táncművészek: Baumgartner Krisztina, Bujdosó Anna Kaiser Fruzsina, Kovács Enikő, Mészáros Fanni Kivitelezés: Bali Boglárka, Henez Mariann Vizuál: Szilágyi BenjáminProdukciós asszisztens: Bali Boglárka, Ivanov GáborSocial marketing: Ivanov Gábor
A szakítás soha nem kellemes, ebből csinál diszkrét üzletet a Válásguru ügynökség alapítója, aki a szépen jövedelmező szakítócégből nagyot szakít. Ügyfelei megbízásából vállalja, hogy helyettük mondja ki a végső szót és hagyja el azok párját. Válást közvetít. Virágot visz az elhagyott nőknek, hagyja, hogy sírjanak a vállán, a kirúgott férfiakkal pedig közösen szidja a szerelmet. Eric, a ’Válásguru’ épp új ügyfele, Quentin nevében készül az újabb nagy szakításra. Megérkezik a nőhöz a szokásos csokorral, és amikor az ajtó kinyílik, Eric akkor szembesül azzal, hogy régi szerelméhez, Chloéhoz rendelték ki, aki évekkel ezelőtt magyarázat nélkül távozott az életéből. Hirtelen minden összezavarodik. Elindul egy nagy társasjáték, s közben egyre érzelmesebbé és szórakoztatóbbá válik a szakítópróba. Szerző: Tristan Petitgirard
Dajkamesék? Szubverzív utópiák? A kollektív tudattalan utolsó őrzői? A patriarchátus élőhalottjai? A tündérmesék ma megosztóbbak, mint valaha. De velünk élnek – úgyhogy ideje kezdenünk velük valamit. Kiderül a titok – ezt jelenti a híres tündérmese (ami az erdő mélyén történik, nem fogod elhinni)! Saját élettörténeteinkkel dolgozva járatlan útra lépünk, ahol a beavató színház a meseterápiával és a lecture performance műfajával ötvöződik. Hagyjuk magunkat elveszni a meseértelmezések erdejében. Talán találkozunk. Varsányi Péter szabadúszó színházrendező 2017-ben végzett az SzFE-n. Jelenleg a FreeSzFE és a Salzburgi Mozarteum PhD hallgatója. Ezt az előadást a doktori kutatása keretén belül hozza létre alkotótársaival, Juhász Gabriellával, Kovács Domokossal, Sipos Györggyel és Farkas Verával. Meseterapeuta: Farkas Vera
A Hangjegy Színház előadása. Egyetlen apró nyelvbotlás tönkreteheti még a lehető legaprólékosabban megtervezett hétvégét is. A szép tervek kártyavárként omlanak össze, hogy végül félreértések és szörnyű bonyodalmak lavinájává változzanak. Jóból is megárt a sok, és ha mindenki egyszerre kapná meg, amire vágyik, senki se lenne igazán boldog. Jobb ha még azelőtt belátjuk, mielőtt a korsó elindul a kútra: nem érdemes járt utat járatlanért.