Mi a teendő abban az esetben, ha az ember a szülőszoba ajtajában döbben rá arra, hogy nemcsak a gyerekekkel nem tud bánni, a nőkkel sem? Miért a mi hibánk, ha Ők rosszat álmodnak? Miért baj, ha őszintén válaszolunk arra kérdésre, hogy fogytam-e? Érdemes-e, a friss jogosítvánnyal vezető feleségünknek tanácsokat osztogatni a forgalomban? Eljön-e az a pillanat egy nő életében, amikor azt mondja: Köszönöm, van elég cipőm, nem kell több. Illetve, hogy mindezek ellenére, miért dobban meg mégis a szívünk, ha belép a szobába?Nos, ezekre a kérdésekre nem tud választ adni az előadás. Viszont számos hasonló kérdést vet fel az együttélés nehézségeiről, szépségeiről, öröméről. (Magunk között szólva: inkább nehézségeiről.)Egyszemélyes vígjáték, nyolc különböző karakter, hetven percben. Csányi Sándor előadásában.
Az irodalomtörténet a magyar népies irodalom egyik legjelentősebb alkotásaként tartja számon a János vitézt, de műfaját illetően a mai napig megoszlanak a vélemények arról, hogy ezt az elbeszélő költeményt minek tekintsük; egy népmesei motívumokból építkező "műmesének" vagy egy naiv hőséneknek.
Történetünk kezdete egyszerű, egyszerű, ahogy a fiatal Krabat múltja is az volt. Az volt, amíg álmában meg nem jelent előtte egy Fekete Malom, benne fekete varjakkal, és a feketemágia félszemű Mesterével. Krabat követi álmait, beáll a malomba, kezet fog a Mesterrel, de ez az egyszerű kézfogás megpecsételi sorsát, a Fekete Malmot nem hagyhatja el többé. Az egyszerűséget kiszorítják a titokzatos, megmagyarázhatatlan történések. Lassan világossá válik, hogy a Malomban Feketeiskola működik, és a tanítványok a munkájukért cserébe különleges képességeket kapnak. Krabat és barátai, a tanítványok megtapasztalják képességeik határait és az árat, amivel fizetniük kell érte. Krabat lázadni, harcolni kezd a szabadságért, de Mesterével szemben tehetetlen. Tehetetlen, hacsak az a titokzatos, tiszta lelkű kántorlány nem segít, akinek a nevét soha sem szabad kiejteni - nehogy a Mester tudomást szerezzen róla - akinek az utolsó próbához be kell mennie a Fekete Malomba, hogy Krabat kijuthasson. Bejutni egyszerű, de kilépni vagy egyikük sem, vagy csak együtt tudnak. A német ifjúsági irodalom egyik legnépszerűbb műve, Otfried Preuβler Krabat című regénye lebilincselően izgalmas történet barátságról, közösségről, varázslatról és felnőtté válásról. A filmen és színpadon is többször feldolgozott, klasszikus történet vadonatúj bábszínházi adaptációját Kali Ágnes és Hegymegi Máté írja. Dramaturg konzultáns: Gimesi Dóra Mozgóképtervező: Varga Vince
Tér 12 Kulturális Egyesület előadása. Mi is ez? Ez egy olyan színházi előadás, ahol a néző döntései alakítják a történetet. A történetet, aminek a középpontjában a döntések állnak. A döntések és a színház. No meg persze, az örök kérdés: mi hogyan állunk egymáshoz... A K(i)útkeresőkben igyekszünk a színház világát ötvözni a technikáéval és a videojátékok világával. Egy applikáción keresztül irányíthatod az előadást, amit nézel. Egy jóféle bolyongásra invitálunk egy független színházi társulat próbájára.Kérdés, hogy egyben tudjátok-e tartani a próbafolyamatot. Kérdés, hogy kitaláltok-e a hétköznapok labirintusából. Kérdés, hogy mennyi kérdést találtok! Az app-ot írta: Benkó Barnabás
,,Az előadás az életközepi válság (midlife crises) problémáit vizsgálja női szemszögből nézve. A színdarab körbejárja az ilyenkor felmerülő kérdéseket: mit ér a nő, ha elmúlt 40? Mit ér a nő, ha már nem fiatal? Ha már nem olyan vonzó? El tudja-e fogadni önmagát a változásban, szembe tud-e nézni saját félelmeivel, vágyaival? Az előadás formailag a varieté műfaját idézi meg, amelyben egymáshoz kapcsolódnak etűdök és zenés, táncos dalbetétek egyaránt. Az előadásban szereplő öt különböző női karakter életútja keresztezi egymást különféle helyzetekben. A darab hangvétele intim és személyes, és noha az öregedés és az elmúlás nem könnyed témák, az előadás mégis vagy talán épp ezért sok humorral átitatott." Láthatáron Csoport A színészek improvizációja alapján írta: Romankovics Edit es Zsigo Anna
Mefisztóland fővárosának ünnepelt színházában vagyunk, ahonnan – nagyon úgy fest – mennie kell az eddigi igazgatónak. Az Elnök és az Aorta, telibeszarva a Nyolcak tanácsát, új igazgatót akar a társulat élére. Legyen a színjátszás végre egészséges és derűs, ne szolgálja a nemzetközi jakobinus erők luciferi esztétikáját. Mert a kritikai gondolkodás bűn Mefisztólandban. Önök, kedves nézők, végignézhetik, hogy ebben az ördögi helyzetben mit tesz a társulat: ki milyen és mekkora alkut köt, hogy mentse a bőrét. Az emberek Mefisztólandban is emberek, hiába jár közöttük sántítva maga Mefisztó. Lesz, aki lázad, lesz, aki boldogan adja magát oda a Sötétségnek, és lesz, aki észre sem veszi, hogy már elveszett a lelke. 2015/16-ban a berlini Maxim Gorki Theater felkérésére írtuk ezt a darabo. Szeretem úgy látni, mint egy bizarr atlaszt, csodakamrát, szörnygyűjteményt: alaposan feltérképeztük, milyen szintjei és mélységei vannak a megalkuvásnak, milyen változatos formákat öltve tud meghajolni az emberi gerinc. Az Európa-szerte növekvő populizmus és nacionalizmus hatását szerettük volna megvizsgálni a művészetben. Klaus Mann Mefisztójának elemeiből kiindulva egy sötét és szabadszájú komédiát írtunk, amelyben egy – épp a Mefisztót próbáló – társulat tagjainak keserves megpróbáltatásait követjük végig. Akiknek nem sok esélyt adunk sajnos, mert egy ponton maga az Ördög fog megjelenni. A mostani szövegváltozat kifejezetten a Katona József Színház számára készül, új történetszálakkal és karakterekkel alakítjuk a társulat színészeire
Andrew Lloyd Webber csodálatos műve a Biblia legszebb, drámai fordulatokban leggazdagabb történetén, a József legendán, illetve Thomas Mann tetralógiáján alapul.
Párkapcsolati stand up comedy, intenzív színházi terápia. A provokatív, ironikus, rendkívül népszerű középkori stand up comedy igazi felszabadító effektussal él. Akik már látták, állítják, hogy a két nem közötti megértés és elfogadás útját indítja el. Valami megváltozik előadás után, ha más nem is, a kommunikáció mikéntje bizonyosan. Megnyílik egy olyan érzékelési tartomány, amely addig zárva maradt. A világon egyedülálló Kurtizánképzés – szerelmi okosítás hölgyeknek és érdeklődő uraknak - kultúrtörténeti szakirányú végzettséget ad, Kurtizándiplomát. Az Alaptanterv része az érzékiség kultúrtörténeti feldolgozása, a férfi gondolkodás mibenlétének a vizsgálata és irányai, a jó kurtizán feladatai, megtudhatjuk hány éves a férfi - mindezt egy lenyűgöző személyiség tolmácsolásában. Ágens színházi eszköze a humor és az önreflexió.
Ezen a Padláson "Ég és Föld között" minden megtörténhet, akárcsak a mesékben. Egy fiatal tudós megszállottan dolgozik szuperintelligens számítógépén, és különféle titokzatos számításokat végez, de nyugalmát és munkáját állandóan megzavarják különféle halandó és halhatatlan lények...
Jonathan Larson többszörösen díjazott, csak a Broadway-n több mint 5000 előadást megélt remekműve, élő zenekarral, több mint 20 év után újra Budapesten!A RENT, a rohanó élet musicalje, amelyben felkelünk, dolgozunk, fizetünk, szexelünk, tüntetünk, szeretünk, megbetegszünk, álmodunk, nevetünk, sírunk, remélünk és meghalunk. Az őrült rohanás közben pedig folyamatosan keressük a pillanatot, amiben kicsit igazán élhetünk, és feltétel nélkül boldogok lehetünk. Vajon észrevesszük, ha itt a pillanat?„Nincs másik út. Nincs másik cél. Itt és most kell élj!” A RENT, egy csapat fiatal művész küzdelmes életét követi egy éven keresztül, a 90-es évek New York-jában.Mark és Roger egy elhagyatott gyárépület legfelső emeletén él, a szomszéd házat lebontották, a helyén üresen álló telken csövesek vertek tábort.Mark feltörekvő független filmes, élete fő művét próbálja megalkotni, miközben lakótársa, a korán visszavonult rockzenész, Roger, keresi az elvesztett ihletet a tökéletes dal megírásához. Roger-t azonban nemrég halálos betegséggel diagnosztizálták.De kinek van ideje efféle „lényegtelen” dolgokkal foglalkozni karácsonykor, főleg akkor, amikor volt lakótársuk - időközben jelenlegi főbérlőjük - Benny bejelentkezik a lakbérért? A srácoknak nincs egy vasuk se, de miből is lenne? Az ember vagy életben marad, vagy pénzt keres.A kilátástalan karácsony estén visszatér régi barátjuk, az anarchista filozófiaprofesszor, Tom, aki újdonsült szerelméért, a csupaszív Angel-ért lángol. Angel ugyanattól a végzetes betegségtől haldoklik, mint Roger, őt azonban ez nem akadályozza meg abban, hogy mindig pozitív és szexi legyen.Közben Mark volt barátnője, Marueen tüntetést szervez, a telkeket külső segítséggel felvásárló Benny ellen, aki a srácokkal együtt paterolná ki a környéken meghúzódó hajléktalanokat, hogy beindíthassa vállalkozását. A tüntetés technikai szervezésében Maureen segítséget kér exétől, mert menedzsere - és jelenlegi párja - Joanne, nem ura a helyzetnek.Amíg Mark Maureen-nak segít, Roger békés karácsonyi depressziójába berobban csábító szomszédjuk, a főleg sztripperként dolgozó Mimi, aki “le tudná tenni, ha kéne”. Reményvesztett zenészünk magányos karácsonyestéjét rendesen felpörgeti a látogatás, pedig Mimi eredetileg csak egy szál gyufát szeretett volna kérni… Valamint: FOJTYIK ALEXANDRA, KERESZTESI LÁSZLÓ, DÁNIEL MERCÉDESZ, FÁBIÁN NIKOLETT, PECZ-PÉLY LUCA, BÓNA GÁBOR, FARKAS-CSÁNYI ATTILA, TÓTH ARNOLD
Musicalvígjáték magyar slágerekkel. Musicalvígjáték a félreértésekről és a válságon győzedelmeskedő szerelemről, melynek zenéjét a legnépszerűbb magyar előadók dalaiból válogattuk össze.Nyolc ember mulatságos és megható találkozása az online térben a pandémia idején. Sorsuk megváltozásához elég egy téves hívás, egy lelkisegély-szolgálat felkeresése vagy akár egy ételrendelés. Előadásukkal a művészek, tanárok, az egészségügyben és a vendéglátásban dolgozók előtt szeretnének tisztelegni, akiket a pandémia a legérzékenyebben érintett.
Az életről, a halálról és más démonokról. Ha jobb betegnek lennem, Adj erőt betegnek lennem! Ha jobb felépülnöm, Adj erőt felépülnöm! Ha jobb meghalnom, Adj erőt meghalnom! / Jonge Mingyur Rinpocse / Az ember éli hétköznapi életét, aztán egy átlagos napon minden megváltozik. Egy kis elektromos kisülés az agyban, és az ember ettől a naptól kezdve többé már nem akárki, hanem a beteg. Az élet hirtelen megkérdőjeleződik, a halál félelmetes közelségbe kerül. A beteg pedig beteg életének legnagyobb harcát vívja a betegségével, a világgal, múltjával, jelenével, önmagával. A beteg szerint minden nap tökéletes, amíg az élet örömei vannak túlsúlyban. De amikor eljön a tökéletlen napok korszaka, akkor egyre többet gondol arra, hogy talán egyszer majd jó lenne megnyomni azt a bizonyos piros gombot. Nem biztos, hogy ez lesz a megoldás, de nagyon nem mindegy, hogy… hogy… hogy egyáltalán van-e erre lehetőség. Elvi. Gyakorlati. Lehetőség. Mert mi marad az emberből, amikor már a sza-vak ki-mon-dá-sa is n-e-h-é-z? Amikor már a legapróbb dolgokban is segítséget kell kérni. Amikor a saját testébe való bezártság elvágja az értelmes élet lehetőségétől. Amikor a kiszolgáltatottság ElViSeLhEtEtLeNnÉ válik. Amkr elfgy a lvgő. Amkor meg. Amkor meg. Megszűnik az embri méltós…Akor mr nncs ms csk a … nmgnkb vl bzrtsg… bzzz… rt… sg… .. . Karsai Dániel 47 éves alkotmányjogász. Ügyvédi irodája jogi képviseletet nyújt Strasbourgban, az Alkotmánybíróság előtt, valamint személyiségi jogi és munkajogi perekben. Karsai fekete öves jujitsu-s, kétszer teljesítette az Országos Kéktúrát, járt 5467 méteres magasságban az Annapurnán. 2022. augusztusában diagnosztizálták gyógyíthatatlan ALS betegséggel. Azóta küzd az életvégi döntési jog magyarországi elismeréséért. Betegségét a nyilvánosság előtt viseli, nyíltan kezeli állapota változását, romlását, gondolatait nyilvános Facebook posztokban, a POST MORTEM sorozatban teszi közzé. 2023-ban az RTL nézői, A Magyar Hang és a HVG olvasói is az év emberének választották. “Színdarabot csinálni valahogy régi álmom volt, mert szép, kreatív dolog. De eddig hiányzott a drámám hozzá. Most megvan. Én bányászom a nyersanyagot, de a végső formáját az alkotótársaim fogják megadni, amíg lehet, az én közreműködésemmel. Elfogadom, ha esetleg én már nem látom az előadást. Nagyon szeretném, de ebben a játékban nem a győzelem, a részvétela fontos.” /Karsai Dániel/ Írók – Karsai Dániel, Szenteczki Zita, Bíró Bence
A szerző színészként és rendezőként is jegyzi a darabot. A Játékszín színpadáról is ismert sztárok közreműködése mellett színházunkban még új művészek is debütálnak az előadásban. A mai magyar szórakoztató színpadi művek palettáján garantáltan új színfolt lesz majd ez a komédia. A Legénybúcsú helyszíne egy szálloda, ahova két jóbarát érkezik, egyikük azonban alaposan megkeveri a szálakat...
"Előadásunk egyik célja, hogy egy nagyrabecsült klasszikus újra-, át-, feldolgozásán keresztül megragadjuk a mai magyar valóság, illetve ezen belül a történet szereplőinek bizarr, sötét, abszurd, undorító, groteszk, zavaros, szánalmas, döbbenetes, riasztó és ellentmondásos oldalait, és mindezt ráadásul lehetőleg amolyan költői realizmus formájában tárjuk a kedves néző elé - bármit is jelentsen ez. S ezért bizony gyakran igen obszcén, vulgáris, nyomdafestéket nem tűrő – de azért persze, mint tudjuk, a mai magyar valóságban igencsak jelenlévő – kifejezésekben bővelkedő jeleneteket készítettünk nagy-nagy szorgalommal és szakértelemmel. Éleslátásunk vitathatatlan. Szándékaink metszően pontosak és mély tartalommal bírnak. Előfordul tehát: hulla, és annak fagyasztása, csontok, hányás, köpés, meztelenség, verekedés, felnőttfilm-részlet, kitört ujjak, kábítószer fogyasztása és terjesztése, méregkeverés, zászlóégetés (ja ez nem), egyszer elhangzik az a szó, hogy 'zsidó', egyszer az, hogy 'cigány'. Lesz füst, stroboszkóp, hangos zene, riasztó hangeffektek, zaj, káosz, kosz és több liter művér.Éppen ezért, a színház vezetésének tanácsára, kvázi indoklásképpen készült eme leírat az úr 2019. évében szeptember egyik derűsebb őszi napján a Jégbüfé teraszán." Bodó Viktor. William Shakespeare Rómeó és Júlia című drámája, Závada Péter átirata és a Társulat improvizációi alapjánA buli jelenet jelmezeinek és maszkjainak tervezésében és elkészítésében a Magyar Képzőművészeti Egyetem látványtervező szakának BA2 osztályos hallgatói vettek részt Nagy Fruzsina irányításával: Csoma Gabriella, Erős Hanna, Juhos-Kiss Csenge, Kerékgyártó Dorottya, Tóth-Király Betti , Mák Petra, Nádházi Eszter Mónika, Ocskó-Kü Kata, Viszolajszky Kíra Alexandra, Velki Eszter, Zatykó Borbála
Én vagyok én, te vagy te. Ki a hülyébb, én vagy te? Gyerekkorunk jókedvű, becsapós kérdésére nehéz volna jókedvűen felelni ma már. Erről is szól a Jóccakát. Boldoggá tesz, hogy a Katonában kerül közönség elé, hajdani főiskolás évfolyamtársam, Ascher Tamás rendezésében.
Anya-lánya történet, utána nézői beszélgetés, a Spirit Alkotóműhely előadása. A Spirit Alkotóműhely négy tagja: Huszár Mónika, Irényi Anett, Salga-Gerencsér Gabriella és Töreky Erzsi 8 jeleneten és intermezzón (a fagyi és a kávé sajátos reklámján) keresztül Anya (26, 30, 36, 44,53,60,73,83 éves) és Lánya (3,7,13,21,30,37,50,60 éves) különböző generációs- és élethelyzetben találkoznak egy fagyira. Az első fagyitól kezdve (amire az Anya első munkanapján és a Lány első ovis napján), a házasságon és váláson keresztül az idős otthonig rendkívüli módon játszanak az Anya és Lánya valamint a sorsukat meghatározó férfiakhoz való viszonyával. Rendező-tanár: Perjés János
A Futótűz egy nyomozás története: Nawal a halála után végrendeletben adja gyermekei tudtára, hogy valahol él az apjuk, és van egy bátyjuk is. Azt a feladatot kapják, hogy találják meg a két elveszett családtagot, és adjanak át nekik egy-egy borítékot.
Sheffield. Két munkanélküli darukezelő csodálatos tervet eszel ki: férfisztriptízzel keresnek pénzt, hogy kisiklott életüket helyrehozzák. Elragadó, megindító történet a bolondos szervezésről, melynek végén összeáll a csapat.