Feketevígjáték és sötét utazás Sigmund Freud tudatalattijában.Freud 1939-ben, élete vége felé Angliában él, halálos betegséggel küzd, és egyetlen vágya, hogy az életművét méltó módon hagyja az utókorra. Egy éjszaka azonban beállít hozzá egy fiatal nő, aki mindent felforgat: rá akarja venni Freudot, hogy vegye kezelésbe, és ezért hajlandó még a ruháitól is megválni. A jóhírét féltő professzor kétségbeesetten próbálja kidobni a nőt, de kiderül, hogy ő bizony sokkal több, mint egy idegesítő megszállott… A titokzatos idegen egy régi páciensről akar beszélni… De vajon milyen hibát vétett a legendás professzor? És mi az ára annak, ha egy pszichiáter téved?Ebben a sötét komédiában a féllábbal a sírban álló Freud tehát egy meztelen nőt rejteget a szekrényében, miközben beállít hozzá az őrült festőzseni, Salvador Dalí, illetve jelen van Freud mélyen vallásos orvosa és bizalmasa, Yahuda… Ahhoz, hogy Freud az élete végén képes legyen elrendezni a jóhírét fenyegető botrányos félreértéseket, nem csak a rejtegetett nőre, de egész életművére is megfelelő magyarázatokat kell találnia…
Két nagyformátumú ember és különleges tudós lenyűgözően izgalmas és szenvedélyes párviadala A Díj, amelyet a világon az elsők között mutat be a Rózsavölgyi Szalon. Otto Hahn német kémikus éppen a Nobel-díj átvételére készül 1946-ban Stockholmban. Pár órával a ceremónia előtt szállodai lakosztályába betoppan Lise Meitner osztrák-svéd fizikus. Nyolc éve nem látták egymást. Akkor menekült a tudós nő zsidó származása miatt Svédországba. Előtte harminc évig a legközelebbi munkatársak és a legbizalmasabb barátok voltak Berlinben. Az atommaghasadás felfedezése fűződik a nevükhöz. Csakhogy a Nobel-díjat ezért az eredményért 1944-ben Hahnnak ítélték oda (a háború miatt két évvel később veheti át), Lise Meitnert meg sem említették. Számos tudós igazságtalannak tartotta ezt, hiszen ő adott magyarázatot a folyamatra és nevezte el „hasadásnak”. A stockholmi szállodában Lise Meitner számvetésre készteti Otto Hahnt. Otto Hahnt az „atombomba atyjaként” is emlegetik. Lise Meitnert pedig az „atombomba anyjaként”. Hahn a háború után a német tudomány újjáépítésén dolgozott. Lise Meitner meggyőződéses pacifistaként – „Semmi közöm a bombához!”, mondta – az atomenergia békés felhasználására törekedett, és kiállt amellett, hogy a nőket a tudományban is egyenlő jogok illetik. Lise Meitner és Otto Hahn nevét közösen is őrzi Berlinben a Hahn-Meitner Intézet.
Prosper Merimée Carmen című remekműve nyomán, néhány gondolat Bizet operájának részletére. A testeken átívelő érzéki tekintetek az öt előadó iróniája és a belső dimenziójuk költői kutatásának váltakozása áll fókuszban. Klasszikus és kortárs fúzió, melynek dallamai egyedi atmoszférába keverednek, ami a főszereplők útját vezeti. A roma íz azt a fékezhetetlen erőt képviseli, amelytől nem tudnak megszabadulni, és amely mindegyikük vágyává válik. Vannak nők, akik sok férfi számára jobb lett volna, ha soha nem találkoznak. S minden férfinak találkoznia kell Carmennel. A darab fő forrása Prosper Mérimée novellája, és ebből adódik a szcenikai cselekmény szükségessége. A regényben a szereplők nem stabilak a csábítás mechanizmusaiba kódolt egyensúlyban, inkább maga az író vizsgálja őket, aki egy régész bőrébe bújva Andalúziában vándorol egy ókori római város maradványait keresve. Az elbeszélő és José, valamint a történelem emberei és Carmen közötti végzetes és már-már varázslatos találkozásai egy emberi történetet vázolnak fel, amelyben két törvény láthatóan állandóan szembekerül egymással, nem találva megnyugtató szintézist: a nők polgári, társadalmi, kulturális szabályai és vad természete, amelynek Carmen kifejező szimbóluma tájképévé válik. A két törvény összeegyeztethetetlen. Minden olyan kísérlet, amely a vad és nomád erő csökkentésére irányul egy domináns és stabil kultúra szabályai között, a legrosszabb kudarcra van ítélve. A nőiség horizontja egyedülálló harmóniává válik, amelynek a test válik tolmácsává, az erő és az életerő magával ragadó lázadásában. A női jelenlét ereje a gondolatban férfi mozgást idéz elő. Carmen ideális a büszkeség, az életerő és az erő képviseletére. Az előadás, ahol a dinamika, a ritmus olyan eszközzé válik, amely tartalmat ad ennek a reflexiónak. Előadók: Jenei Lilla, Liszkai Zsófia, Kaiser Fruzsina, Bakonyi Jusztina, Wéninger Dalma
Philip Glass operája Jean Cocteau története alapján francia nyelven, magyar és angol felirattalSzínpadra alkalmazta: Philip Glass és Susan Marshall Ritka az a mű operaszínpadokon, ahol énekesek és táncosok azonos jelentőséggel vannak színen, a történet az ő közös, kölcsönös kifejezőerejükből bontakozik ki. Ez látható a Veszedelmes Éden című, három zongorával megszólaló táncoperában, melyet az 1937-es, baltimore-i születésű Philip Glass, a világhírű zeneszerző komponált saját Jean Cocteau-trilógiájának utolsó részeként. Paul és Lise történetében a két gyerek a saját képzeletük alkotta világ foglya és áldozata, játékaik során olyan világot hoznak létre, amit már nem tudnak elválasztani a valóságtól. A darab felfogható Cocteau a képzelet és kreativitás transzcendens erejébe vetett hitének, melyben az énekesek és táncosok felváltva mutatják be az eseményeket. Barta Dóra, az előadás rendező-koreográfusa nem először állít színpadra Philip Glass-darabot. Már az Opera 2016-os felkérése, a Megbolydult bolygó is inspiráló volt számára, így vall a mű kapcsán a zeneszerzőről: „Philip Glass zenei világa nagyon jól táncolható, és felszabadítja a rendezőt. Muzsikája asszociációk sorát, és ezért lehetőségek széles tárházát nyitja meg az alkotó számára. Minden zenéje szinte transzcendentális, ami a minimalista táncszínházhoz remek adottság. Ezáltal képekben, érzéki tartalmakban gazdag előadást lehet létrehozni.” Táncművészek: Carulla Leon Jessica, Kekalo Iurii, Rónai András, Bajári Levente, Boros Ildikó, Gyarmati Zsófia, Kerényi Miklós Dávid, Szigeti Gábor, Kohári István, Pesel Anita Tiffany, Sorokina Nadezhda Angol nyelvű feliratok: Arthur Roger Crane A rendező munkatársai: Mányik Albert, Valkai AndreaZenei asszisztensek: Kálvin Balázs, Zsoldos Bálint
Miért nem tanítanak meg minket az iskolában arra, hogy hogyan kell elmosni a tepsit, ami nagyobb, mint a mosogató? Mit tegyünk, ha instagramon azt látjuk, hogy a volt osztálytársaink sikeresebbek, mint mi? A dráguló albérlet árak mellett miből finanszírozzuk avokádó fogyasztásunkat? Hogyan találjuk meg az éttermet a legolcsóbb kiszállítással? Miért mossam külön a színeset a fehértől, hogyha nemsokára úgyis beköszönt a klímakatasztrófa? Honnan kellene tudnom ezekre a kérdésekre a választ? Ki készített fel minket ezekre? Lesz-e kijelentő mondat ebben a leírásban? Kérdések, amikkel a fiataloknak napi szinten szembe kell nézniük. Ács Fruzsina és Szabó Balázs Máté új estjükben most ezekre keresik a választ. Közben pedig megismertetnek minket a milleniálok hétköznapjaival, az útkeresés nehézségeivel és az önállósággal járó szorongással és pánikkal.