Programkereső

Jegyajánló

A Hallgatás Napja 2017

2017. október 21., 19:30
Megismerés, rácsodálkozás, új találkozás és elmélyülés, felfedezések és újrafelfedezések sora: ezt ígéri a közönség és éppúgy az előadók számára a Hallgatás Napja, amelyet 2017-ben immár harmadik alkalommal rendeznek meg.

Szeptember 24., vasárnap

Mozart: Don Giovanni (zenekari koncert)

Müpa - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 19:00
Az operát rengetegen színre vitték már, de Fischer Ivánnak és a Fesztiválzenekarnak 2011-ben sikerült úgy megragadnia a művet, hogy azzal nemcsak a magyar közönséget, de a New York-i Mostly Mozart fesztivál hallgatóságát is pillanatok alatt feltüzelte és elkápráztatta. A Seen and Heard International akkor azt írta: "ez a Don Giovanni lesz ezentúl az etalon". A BFZ zeneigazgatója az évad felütéseként új szereposztásban, a világ egyik legnépszerűbb Don Giovannijával, Christopher Maltmannel a főszerepben rendezi meg ismét Mozart grandiózus operáját, szcenírozott koncert formájában.

Szeptember 25., hétfő

Nemzeti Filharmonikus Zenekar, vez.: Hamar Zsolt, km.: Ránki Dezső (zongora)

Müpa - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 19:30
"A Nemzeti Filharmonikusok évadnyitó, első bérleti hangversenyüket hagyományosan Bartók Béla halálának évfordulójához időzítik. Így volt ez már Ferencsik János és Kobayashi Ken-Ichiro idejében is. E szép tradíciót mi is folytatni szeretnénk, de ebben az esztendőben, rendhagyó módon Bartók művei helyett olyan magyar zeneszerzők műveit választottuk koncertünk programjába, akik akár ihlető forrásként, akár a kortársak inspiráló barátsága által voltak nagy hatással Bartók Béla művészetére. Tesszük mindezt kegyeleti okokból, főhajtásképpen minden idők egyik legnagyobb Bartók-interpretátora, Kocsis Zoltán emléke előtt tisztelegve." - mondja Hamar Zsolt, a Nemzeti Filharmonikusok zeneigazgatója.

Szeptember 26., kedd

Spencer Hill Magic Band

Kobuci Kert, 20:00
Az együttes a megalakulásakor olyan zenei űrbe robbant be, amely az egész világon érintetlen volt, ugyanis addig nem létezett élőben játszó zenekar, amely Bud Spencer és Terence Hill filmjeinek zenéit dolgozta fel és adta elő.

Szeptember 27., szerda

Zeal & Ardor (CH)

A38 Hajó, 20:30
Először lép fel Budapesten a kurrens black metál színtér egyik legnagyobb ígérete, a Zeal & Ardor! Manuel Gagneux negró spirituálékat a stílus klasszikus elemeivel ötvöző világa úgy hangzik, mintha Alan Lomax találkozna Varg Vikernesszel. Beborult kántálások, tremolókaros riffek, blastbeatek és az egészet átható okkult-spirituális hangulat: akárcsak a Batushka, a Zeal & Ardor is a műfaji kereteket szétfeszítő, új utakat kereső projekt.

Szeptember 28., csütörtök

Jótékonysági összefogás Andrisért!

Dürer Kert, 16:00
"Összetartás. Egy szó, amely kifejezi, hogy szükségünk van egymás támogatására, együttműködésére, segítségére. Különösen fontos ez a fogalom egy olyan szűk szubkultúra esetében, mint a hazai underground zenei közösség, amely már több esetben bizonyította, hogy össze tud állni egy-egy karitatív ügyért. Sajnos, most újból szükség van az összetartásra. Az apropó ezúttal Zándoki András, a The Southern Oracle zenekar dobosának daganatos betegsége. A kezdő lépésen túl van, sikeres volt az első műtét, jelenleg kezelések előtt áll."

Szeptember 29., péntek

Szláv kaleidoszkóp - Pannon Filharmonikusok

Müpa - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 19:30
Van-e olyan, hogy szláv lélek? És ha van, megfogható-e a nagy szláv zeneszerzők művein keresztül? Erre keresi a választ a Pannon Filharmonikusok szofisztikáltan összeállított műsora. A kérdést persze - mint mindig - a hallgatónak magának kell megválaszolnia, de ebben szerencsére a kitűnő hegedűművész, Benjamin Schmid és Bogányi Tibor karmester lesz a segítségünkre.

Acid Mothers Temple & The Melting Paraiso U.F.O. (JP)

A38 Hajó, 20:00
Hat év után újra Budapesten a kortárs pszichedelikus noise rock egyik legfontosabb formációja, a Makoto Kawabata vezette Acid Mothers Temple! A még a meglehetősen extravagáns japán art-rock színtéren belül is különlegesnek számító "lélek-kollektíva" lételeme a kísérletezgetés.

Pikáns titkot rejtő ékszerek a 18. századból

Mi lehet izgatóbb egy György-korabeli nemes úr számára, mint egy titkos viszony, főleg ha a nyílt színen hivalkodhatnak vele a lebukás veszélye nélkül? Maga az angol uralkodó hozta divatba a szerelmi zálogoknak ezt a mára szinte elfeledett változatát.

Tudunk önnek újat mondani a Scaláról?

Világhírű zeneszerzők, karmesterek, énekesek és zenészek sora koptatta a Scala színpadát, és nem kevésbé prominens személyek ültek a nézőtéren is. Vajon akad az alábbiak között újdonság az ön számára?

Európai Hidak - Budapesti Fesztiválzenekar Az Európai Hidak programjai közül a BFZ barokk és kortárs estjére 20% kedvezményt adunk! Jegyvásárlás
x