Színház

Borisz Godunov

opera, 2 felvonás, 165 perc, 2024., 16 éves kortól

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

Opera négy felvonásban, prológussal, orosz nyelven, magyar, angol és orosz felirattal.

Az OPERA 2023/24-es Szláv szezonjának egyik legemblematikusabb előadása Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij Borisz Godunovja. Az orosz operairodalom műremeke, amely Alekszandr Puskin azonos című drámája nyomán keletkezett, több mint húsz év után kerül újra az Operaház színpadára, mégpedig az utóbbi évek törekvésének és hagyományának fényében ez is az ősváltozatban. Vagyis nem a sokak által ismert és leggyakrabban játszott Rimszkij-Korszakov-féle átiratban és hangszerelésben, hanem a magában sokkal nagyobb feszültséget hordozó, sűrített cselekményű, eredeti Muszorgszkij-változatban. Így a darab középpontjában még hangsúlyosabban a szereplők lelki állapota áll: Muszorgszkij árnyalt zenei jellemrajzzal festi meg figuráit. Almási-Tóth András művészeti igazgató rendezésében és felfogásában keveredik a történelmi idő a mával, a romantikus-történelmi műből egy mai pszichothriller bomlik ki a horror elemeivel, amelyben egyszerre több idősíkban futnak az események.

Alekszandr Puskin azonos című drámája nyomán a szövegkönyvet írta: Mogyeszt Muszorgszkij

Videótervező: Czeglédi Zsombor
Magyar nyelvű feliratok: Avar Katalin

Zenei asszisztensek: Doman Katalin, Katona Anikó, Szennai Kálmán, Zsíros Levente
A Gyermekkar vezetője: Hajzer Nikolett

Varlaam: Aleksei Kulagin

A(z) Magyar Állami Operaház előadása

Bemutató időpontja:

2024. április 27., Magyar Állami Operaház

Stáblista:

Szereplők

Borisz Godunov
Kszenyija dajkája
Vaszilij Ivanovics Sujszkij herceg
Andrej Scselkalov / Egy bojár
Grigorij Otrepjev / ál-Dmitrij / Bolond
Kocsmárosné
Poroszló

Hozzászólások