’Műértő fényűzés - a nagyharsányi római villa apszismozaikja’

Június 26-án a Múzeumok Éjszakáján debütál a ’Műértő fényűzés. A nagyharsányi római villa apszismozaikja’ című interaktív padlóvetítés a Magyar Nemzeti Múzeumban. A Seuso kutatási program keretében feltárt mozaikpadló digitális rekonstrukciója a Magyar Nemzeti Múzeum és a 4iG Nyrt. stratégiai együttműködésének köszönhetően valósult meg. Az interaktív bemutató megvalósítását az informatikai vállalat mintegy 8,5 millió forint értékű technikai eszközzel és program fejlesztéssel támogatta.

A Baranya megyei Nagyharsány mellett, a Szársomlyó-hegy lábánál, csodás természeti környezetben a római császárkori elit egyik befolyásos, szenátori rangú családja vidéki luxusrezidenciát építtetett magának. A Seuso kutatási program keretében a Magyar Nemzeti Múzeum 2016 óta végzi a villa – Fülep Ferenc, a múzeum egykori főigazgatója által megkezdett – feltárását. Az ásatások során előkerült az épület fényűző lakomaterme, amelyet pompás, de azóta jelentős részben elpusztult mozaikpadló díszített.

Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum


A Magyar Nemzeti Múzeum restaurátorai által kiemelt és restaurált mozaiktöredékeket és korabeli analógiákat felhasználva Mráv Zsolt régész készítette el a lakomatermet lezáró apszis mozaikjának rekonstrukcióját. Az apszis közepére egy nyolcszög alakú emblémát szerkesztettek, amelyet trapéz és négyzet alakú mezők fogtak körbe. Minden mezőbe egy-egy vázából előburjánzó növényt komponáltak. Az indákkal befutott felületek egyértelműen Dionüszoszra utaltak, és bár a mozaik középső része teljesen elpusztult, minden valószínűség szerint azon Dionüszosz alakja állt. A dionüszoszi témák megjelenítése a késő császárkorban a lakoma, a baráti együttlét valamint az evilági lét boldogságára, örömeire utaltak.

„A figurális mozaik képi programja, művészi minősége és a környezetéből előkerült további luxusleletek egyértelművé teszik, hogy a késő római kori Pannoniában is jelen volt az a művelt és gazdag birodalmi elit, amely olyan műalkotások igényes megrendelője volt, mint a Seuso-kincs ezüstedényei.” - hangsúlyozta Mráv Zsolt régész.

A mozaik feltárásának és restaurálásának történetéről, illetve jelentőségéről a látogatók a vetítés mellett elhelyezett érintőképernyők segítségével szerezhetnek további információkat.
A Magyar Nemzeti Múzeum munkatársai, a 4iG Nyrt. Mensor 3D üzletág szakembereit segítségül hívva, eredeti méretben digitálisan is rekonstruálták a villa apszisának mozaikpadlóját. A Seuso-kincs – Pannonia fénye kiállítás előtt, egy interaktív padló vetítés segítségével a látogatók most maguk teremthetik újjá a késő római mozaikművészetnek ezt az eddig földben rejtőző, ismeretlen műalkotását. A különleges vizuális élményt nyújtó technológiának ez az egyik első alkalmazása hazai múzeumban, a bemutató tehát a 21. századi digitális technológia múzeumi alkalmazásának új lehetőségeire és távlataira is fényt vet.

Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum


Az 50 m2 területű vetítéshez használt rendszer infravörös kamerákból, négy darab lézerprojektorból, valamint az integrációt és a program futtatását vezérlő számítógépből áll. Az interaktivitást a függőlegesen lefelé irányított kamerák teszik lehetővé, amelyek a látogatók mozgását folyamatosan követve biztosítják a vetített kép váltakozását, illetve azt, hogy a látványt a látogató maga befolyásolja.
„A bemutató területen folyamatosan váltakozik a vizuális tartalom, így a vendégek dinamikus környezetben fedezhetik fel a római kori villa feltárt mozaiktöredékeit, valamint a teljes rekonstrukciót.” – mondta Fehér András, a 4iG Mensor 3D üzletág üzletfejlesztési igazgatója.

A Magyar Nemzeti Múzeum és a 4iG Nyrt. többéves együttműködésüket új alapokra helyezve 2021-ben kötött stratégiai megállapodást múzeumi, illetve örökségvédelmi digitalizációs projektek megvalósítása érdekében. Ennek keretében közösen keresik a digitális technológiai múzeumi felhasználásának új útjait és a digitális tudásközvetítésben rejlő lehetőségeket. A Műértő fényűzés projekt a stratégiai együttműködés első eredménye. A kiállítás megvalósítását az informatikai vállalat mintegy 8,5 millió forint értékű technikai eszközzel és program fejlesztéssel támogatta.