Ez a valaha volt legjobb magyar tehetségkutató, amiről nem is sejtetted, hogy egyáltalán létezik

Ritkán találkozik az ember ilyen jól kitalált, igényes, valóban tehetségeket kutató műsorral.

Mindez nem valamelyik kereskedelmi tévének, de nem is a közszolgálati csatornának köszönhető. Igen, ez egy YouTube-os műsor, de az igényességre, a koncepcióra, a zsűrire és a versenyzőkre így sem lehet semmilyen panasz. SŐT! Az, hogy ez az egész az interneten létezik, még jobb is. Hogy miről van szó? A Kráss Kontent által készített Sávlekötő Campről.

A Sávlekötő egy dalokat sávonként szétcincáló műsor, aminek az arca Lil Frakk. A műsorban a fiatal közönség számára menő, népszerű zenészek szerepelnek. Például a Carson Coma. A dalok megfejtése közben, hogy ne csak nettó szakmázás legyen az egész, beszélgetnek, sztorizgatnak, de úgy összességében jól érzik magukat a meghívott vendégek, és ez elég is egy őszinte, élvezhető műsorhoz. 

Ez nőtte ki magát annyira, hogy most már egy konkrét tehetségkutató is.

Nem nagyon lett feltalálva a spanyolviasz. (Az megtörtént már a 16. században.) A kiválogatott tehetségek bekerülnek egy táborba, ahol alkotniuk kell, a végén pedig egy formáció megnyeri a fődíjat. Tehát van egy beválogató szakasz. Direkt nem mondanám selejtezőnek, mert az adásba került demo hanganyagok egyike sem volt selejt. Ide 400 jelentkező érkezett, és ebből a 400-ból nagyjából 40-nek halhattuk a produkcióját. Tehát nincsenek bohócok, nincs freak show, nincsenek szereplésmániás, zenélni nem tudó őrültek, csak igazi, fiatal, tehetséges zenészek.

 

Vakon, az előadók ismerete nélkül kell meghallgatnia a zsűrinek aka. táborvezetőknek - Lábas Viki (Margaret Island), Szendrői Csabi (Elefánt), AKC Misi és a BSW - a demókból 1-1 percet. Ezt hármas etapokban teszik. A 3-ból 2 lesz, annak a 2-nek meghallgatják a második demóját, majd a kettő közül kiválasztják azt az egyet, aki továbbjut. Egyik zsűritag sem akarja túlharsogni a másikat, de vannak ízlésből adódó nézeteltérések. Komolyan is van véve, de kellő pillanatokban pedig laza is tud lenni a műsor, elvégre mit is látunk, hogy a műsorvezetővel együtt hat ember ül egy szobában, és egyperces dalrészleteket hallgatnak.

A Show (must go on) meg csak most kezdődik el, mivel a táborról még nem is volt szó. És ugyan az X-faktorban is megy a táboroztatás, itt tényleg kis faházakba költöznek be a versenyzők, ahol majd a kitalált feladatokat teljesíteniük kell. Van ebben ilyen 90-es évek gyerektáborait idéző feeling, ha úgy tetszik, akkor vájb, amitől tök bájos ez az egész.

Forrás: YouTube / Sávlekötő

 

De amitől tényleg hiánypótló és tényleg A LEGJOBB tehetségkutató a Sávlekötő Camp, hogy itt nem pusztán jó hangú énekeseket láthatunk, akik mondjuk jól elő tudnak adni már létező előadóktól valamit, hanem itt saját zenéket írni és előadni képes fiatal srácok és lányok vannak.

Röviden: végre nem az a kunszt, hogy valaki le tudja koppintani hangban és megjelenésben a Lady Gagát vagy a George Michaelt, hanem képes a nulláról megalkotni valamit, ami még ráadásul élvezhető is.