Jégre tették a Next Top Model Hungary versenyzőit

Ketten ki is estek, és sírva mentek haza.

A Next Top Model Hungary legutóbbi adásában minden korábbinál extrémebb környezetben kellett a versenyzőknek bizonyítaniuk. Catwalkingoltak már úszó platformokon, fotózták őket meztelenül, és saját családjuk előtt kellett dominaszerkóban vonulniuk, most pedig azt kellett bizonyítaniuk, hogy szó szerint megélnek a jég hátán is.

A még versenyben lévő lányokat kiutaztatták Ausztriába, ahol 3000 méteres magasságban, mínusz 10 fokban, hóesésben kellett pózolniuk fürdőruhában és kabátban, a catwalk helyszíne pedig egy befagyott tó jege volt. Az extrém körülmények rendesen meg is izzasztották a lányokat, Hawa például egy klasszikus „Bambi a jégen”-produkciót mutatott be. A zsűri verdiktje szerint „gyötrődés volt nézni”, ahogy Hawa küzdött a jégen magassarkúban, de a jó fotóval „mentette a totyogást.” A többiek is megkapták a fejmosást, mondván

határozott járást vártunk tőletek, ehelyett tekeregtetek.”

Az értékeléseknél aztán kiderült, hogy az aznapi nyertes, Czibolya Niki, az első kieső pedig Baranyi Panna lett.

Nagyon csalódott vagyok, szerettem volna még bizonyítani. De úgy érzem, sok színemet mutattam meg, és amatőrként is megálltam a helyem, és a profik mellett végigvittem ezt az egészet” 

– mondta Panka az elköszönésnél, akit azért aligha lephetett meg, hogy rá esett a választás, a zsűri ugyanis most is kritizálta a catwalkját. Panna korábban lehetőséget kapott rá, hogy elmenjen a külön catwalk-tréningre, de elbliccelte.

A másik kieső Moritz Anastasia lett, a 18 éves lány sírva búcsúzott a zsűritől.

Nagyon sok dolgot éltem itt át annak ellenére, hogy folyamatosan a komfortzónán kívül voltunk. Sok jó barátság is kialakult.”

Ezzel  Csordás Cintia megmenekült a kieséstől, aki amúgy azért változtatott a pózán fotózás közben, mert kihallgatta a zsűrit, akik túl „fiúsnak” nevezték. Az értékelésnél derült ki, hogy félrehallotta, mert semmi ilyesmi nem hangzott el. Akadt igazi valóságshow-ba illő féltékenységi dráma is a műsorban, kiderült ugyanis, hogy Hawa rossz néven vette, hogy Cinti megdicsérte a barátját. Az ügy az értékelésnél is terítékre került, és a zsűri kérésére Cinti elismerte, hogy megjegyezte, „milyen helyes Hawa párja”, és hogy „majdnem megkívántam”, de szerinte ez csak vicc volt.

Hawa ezt egyáltalán nem tartotta viccesnek, és kijelentette, hogy:

Én a barátomra ugrok, nem szeretem az ilyeneket… érzékeny pont ő nekem.”

Via: Blikk / Bors / TV2 Play