John Wick: 4. felvonás

John Wick: Chapter 4
16 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai krimi, akcióthriller, 169 perc, 2023

Értékelés:

97 szavazatból
Szerinted?
A negyedik felvonásban John Wick eddigi legveszedelmesebb ellenfeleivel száll szembe. Az érte járó vérdíj csak nőttön nő, miközben az alvilág leghatalmasabb figuráit kutatja New Yorktól Párizsig, Oszakától Berlinig.
Bemutató dátuma: 2023. március 23. Forgalmazó: Fórum Hungary

Stáblista

Hozzászólások

Szerinted?
9/10
King Diamond máj. 02. 01:28:45 9/10
SPOILER IS LEHET BENNE!!!
Nem is értem/tudom, hogy miért vártam eddig a negyedik rész megnézésével, mikor már szinkronosan is elérhető jó ideje. Gyakorlatilag az összes része tetszett és ahogy megnéztem az értékeléseimet, egyre jobban, ahogy haladunk előre. Most is ugyanúgy tettem, mint korábban - felelevenítettem a harmadik részt ennek a megnézése előtt és továbbra is tartom, hogy számomra az tetszett az addigi részekből a legjobban. A negyedik rész hossza meglepett, de egy pillanatig sem tudnám azt mondani, hogy untatott volna vagy unatkoztam volna rajta - imádtam ennek is szinte minden percét. Ahogy a Port kritikája is írja, egy majdnem három órás akcióorgiát kapunk olyan szinten brutális, látványos koreográfiákkal, verekedésekkel, lövöldözésekkel, mint azt már korábban is megszokhattuk. Én egy John Wick-filmtől pontosan ezt várom, amit ez a rész is ad - és nem érdekel, hogy ilyen vagy ilyesmi volt az előző három rész is, ha közben jól szórakozom. A felülnézetes lövöldözés a háztömbben lenyűgöző volt, ahogy megcsinálták, mint ahogy ezt a lépcsős, a berlini játéktermes, vagy éppen a filmvégi párbajról is el lehet mondani.
A színészek továbbra is bitang jók, Keanu Reeves-nek még hogy nem áll jól ez a szerep...mintha csak rá írták/szabták volna. Ian McShane és Laurence Fishburne ismét brillírozik, Charont sajnos ki kellett írni a sztoriból Lance Reddick sajnálatos halála miatt; Bill Skarsgard is teljesen jó a márki szerepében, Donnie Yen és Hiroyuki Sanada pedig ugyancsak tökéletes alakításokat és legfőképpen harcokat mutatnak be. Itt most a Felső Körtől egy Előhírnököt kapunk, akit Clancy Brown nagyon jól alakít, de nekem jobban bejött a harmadik részből az Ítélethozó hölgy karaktere - őt, valamint Halle Berry karakterét hiányoltam ebből a részből.
A jó zenék most is remekül támogatták az akciókat, a helyszínek sokat dobtak a filmen és a már jól megszokott magyar szinkron is tetszett.
A vége érdekes, nem feltétlen erre számítottam - igaz, nem is nagyon olvastam semmit a szériával kapcsolatban. Most látom, hogy jön majd egy spinoff film, a Balerina, amit ezek után moziban kell(ene) majd megnézni; viszont kíváncsian várom, hogy lesz-e további folytatása a John Wicknek (főleg a stáblista végi jelenetet is figyelembe véve), mert ezt is-azt is olvastam erről. Meglátjuk.
9/10
8/10
Ildikó Nóra ápr. 26. 18:49:58 8/10
Keanu R. (még mindig nagyon jól áll neki ez a szerep is) miatt néztem meg, túl hosszú volt (2 óra 40 perc), a filmzene, akciójelenetek tetszettek.
8/10
xSTx febr. 18. 22:27:43 8/10
Saját véleményem, hogy nagyon jó és látványos film volt, tele izgalommal, csak kicsit már hiányolom Johnból azt a haragot, ami az első két filmben megvolt.
Na most a többi emberhez itt: az egy dolog, ha valaki alacsony pontszámmal értékeli a filmet/filmeket, nincs ezzel gond, legyen önálló véleményezés, de ezek az indokok, amiket a legtöbben írnak...
Ha meghalljátok John Wick nevét, akkor milyen filmre számítatok? Nem, a John Wick franchise sosem a történetre tette a teljes hangsúlyt, hanem a látványra, mind a helyszínekben, mind a fegyveres és pusztakezes küzdelmekben, a professzionálisan felépített koreográfiákban, és ezeknek újfent eleget tett ez a film is, ha nem felülmúlta néhol. És igen, John Wick egy ilyen "irreális" karakter, mert ez egy film fikcióval (wow). Nem minden filmben kell túl sok értelmet keresni. Ha azt szeretnéd, akkor valószínűleg ez a filmsorozat nem neked való.
9/10
SUDO 2024 szept. 28. - 20:27:40 9/10
Nekem szórakoztató film. Kimaxolták a karaktert.
1/10
Kodaxin 2024 szept. 09. - 12:47:54 1/10
Mátrix 5: Neo Wick

Ultimate God, Unlimited Ammo mode ON

Story==0.0

Kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill

Megjelenik egy metroszexuális Dooku gróf

Kiderül, hogy lehet vérbajozni
Később az is, hogy bár mindenki ismeri a szabályokat, de meglepetésre kiderül, hogy a párbaj szabályai szerint nem is annak kell párbajoznia, akit kihívnak.

Kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill

Neo leckét vesz Wicktől, különösen az "elsőre mindenki leesik" témában, amikor is csak Neo nem hal meg, de mindenki más igen.
A cigány oroszok visszaveszik a gyilkost, mert gyilkol

Kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill

Végig kergetik az üres városon, ahol csak akkor van élet, amikor meg akarják ölni. Persze, mindenkit megöl.

Kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill-kill

A párbaj során kiderül, hogy agyon lehet lőni az irritáló s*ggfejet, ha kellően s*ggfej és két dörrenésig nem tud elszámolni.

Hosszú ömlengés

Jonh Wick sírjának a bemutatása arra az esetre, ha elkaszáják a szériát, mert akkor megdöglend. Ha nem kaszálják el a szériát, akkor persze kamu sír.

Aki ennél többet vár, az ne nézze meg ezt a förmedvényt.
Jwilli 2024 aug. 30. - 12:22:45
IMDB 7.7 itt meg...
Tekintsünk el a történettől. Ay akció jelenetek megkomponálása és kivitelezését kell értékelni. Rengeteg kaszkadőr sérült volna ha nem alkalmazzák a CGI- t, amit alig lehet kiszurni...ez nagy Meló lehetett...néha percekig nincs vágás az akciójelenetekben, ez ( ismétlem) nagyon nagy munkát követel meg a készitöktől. Igényes ez a része. Valószínű ez is volt az egyetlen céljuk.
1/10
andiey69 2024 aug. 15. - 17:05:59 1/10
Vannak filmek, aminek jó a folytatása. Na, ez nem tartozik közéjük.
2/10
davidosz 2024 júl. 23. - 00:50:59 2/10
Fájdalmasan rossz és hosszú. Golyóálló öltöny, gumicsintok, rendőrmentes világ. Komolynak röhejes, viccnek rossz. Egyszerüen gagyi
7/10
nzogbia 2024 júl. 21. - 21:43:00 7/10
Túlgonolni felesleges és tényleg indokolatlanul hosszú, de sztem egyszer nézhető, a műfajban oké. A berlini klubos jelenet azzal a zenével és a felülről mutatott lövöldözés kifejezetten tetszett.
bontottcsirke 2024 júl. 20. - 20:03:02
Bud Spencer - szintű verekedések,de annak sokkal unalmasabb - nulla.pont
Összes hozzászólás