Nem tetszett. Hosszú, unalmas, életszerűtlen. Igaz, ezt a fajta zenét sosem szerettem, és ha a főhős valóban olyan ember volt, ahogy itt ábrázolták, akkor őt sem. Nálam ez suttyóság....És hogy mindenhova visz egy gitárt magával, röhej.....

Számos szempontból nagyon jó a film, de közben az hogy 1963-ról hirtelen 1965-re ugrik kimaradnak egy csomó legfontosabb esemény, ami sok mindent követhetetlenné tehet azoknak, akik nincsenek felkészülve Dylanből.

Még az olyan kis halak is, mint én eljutottak a tánczenétől az undergroundig, a ponyvától a versig. A korszakos zsenik hogyne változnának. Dylan sohase volt a szívem csücske, mint ahogy Baez se, mert a folkzene nem az én világom. Ez a film viszont közelebb hozta Dylant és a zenéjét.

Nem találtam meg a fókuszt a filmben... Pontosan miről is szólt? Semmit nem tudtam meg Dylanről, ami fontos lett volna.

Értem én, de bűn az, hogy EN ilyenhez adta a nevét. Biztos, ha zenés filmet keresnék, ezt meg se látnám. Lassú, és szinte nyomasztó, pedig biztosan többet jelentett az ember KETTŐ/TÍZ

Meglepődtem, hogy ilyen kevés hozzászólás van. Én személy szerint nagyon vártam ezt a filmet, már első nap megnéztem az Etele plázában, arra gyúrva, hogy biztosan elmegyek majd újrázni. Ez azonban végül nem történt meg, mert kicsit rossz szájízzel távoztam, igazából azt éreztem, Dylan-rajongóként nem feltétlenül nekem szólt. Furcsán hangzik, aláírom, de ha már itt vagyok, elmagyarázom, hátha érdekel valakit.

Sokat számít, ki milyen háttérrel ül be erre a filmre. Én személy szerint imádom Bob Dylant, beleástam már magam az életébe párszor, no meg ott van róla két fantasztikus doku, a Don't Look Back, és a Scorsese által rendezett No Direction Home, melyek hatalmas élményt nyújtanak. (Különösen az előbbi, ami '67-ben készült, és a dokumentumfilm műfajára óriási hatással volt.) Láttam az I'm Not There-t is, ami megpróbált valamiféle biopic-ot szolgáltatni Dylan-ről, de szerintem elég hatásvadász, minden kreativitása ellenére sem tudtam szeretni. Mivel az elég elrugaszkodott volt, talán nem csoda, hogy készült végül egy könnyedebb biopic is, ez lenne ez az alkotás, ami lehozza a földre Dylant, nem annyira az őt körüllengő misztériumra koncentrál, mint magára az emberre. Ez jó ötlet amúgy, de az egész inkább egy Chalamet-fesztiválnak tűnik, aki fantasztikusan imitálja Dylant kívülről, azonban számomra vajmi keveset ad vissza a személyiségéből. Chalamet a kúlságra koncentrál, és persze a seggfejségre, de ha valódi felvételeket nézünk Dylanről, közel sem volt az a szándékosan polgárpukkasztó, megbotránkoztató valaki, akinek beállítják. Nehéz eset volt, de őszinte, sokszor esetlen és ellentmondásos, és csak a színpadon volt kúl, egyébként sokan jellegtelennek tartották. Nagy kedvencem Joan Baez idézete róla: "I never thought anything so powerful could come out of that little toad." Chalamet ezzel szemben végigpózolja a filmet, ő a rendbontó Dylan, aki senkire sincs tekintettel, önző és ellenállhatatlan. Csak épp Dylan viselkedése sohasem pózerkedés volt, hanem az ő mélyről jövő igazsága. Nem a lázadás miatt lázadt, hanem azért, mert hű akart maradni önmagához.

Dylan rengetegszer elmondta, hogy neki a művészete volt a legfontosabb, illetve imádott különböző karakterek bőrébe bújni, ez vitte a folkzene felé is (fellépésein egyszer sámánhoz hasonlították, ahogy előadásmódjában szinte átlényegült valaki mássá). A legnagyobb félelme az volt, hogy beskatulyázzák, ezért mindig követte az ösztöneit, és folyamatosan próbált megújulni. Ezért váltott át elektromos gitárra, és ezért sem ment neki az elköteleződés, bár a házassággal azért megpróbálkozott. Az I'm Not There film ilyen szempontból sokkal jobban közelítette meg, mert az identitáskerülésére koncentrált, ami a művészete lényege volt akkor is, és most is az, nem pedig egy póz, amit felvett, ahogy Chalamet ezt bemutatja. Dylan a művészet lényegét a folyamatos jelenlétben látja, egyfajta áramlat viszi magával újabb és újabb szintekre, soha nem akarta behatárolni saját magát. Mindenféle címkétől irtózott, díjakat is elutasított, nem akart a polgárjogi mozgalmakban sem résztvenni, hiába használták fel a zenéjét. A folkzenész címet zsigerből elutasította. Ahogy az I'm Not There utal rá, nem akart ott lenni sehol, mert az röghöz kötötte volna, és ő áramlani akart.

Ez a film szerintem főképp azoknak fog tetszeni, akik keveset tudnak Dylanről, vagy szimplán a dalokat szeretnék élvezni, és nem akarnak mélyebben elmerülni a munkásságában. A Joan Baezzel való kapcsolata is nagyon leegyszerűsödött a filmben, de talán a rendező nem is akart több mélységet belevinni. Mindenesetre én azt éreztem, ez a film főleg a Z-generációnak készült, akik imádják Chalamet-t és nem igazán tudják, ki volt az a Bob Dylan. Nekik szól minden tekintetben, és őket talán ki is elégíti.

Chalamet mindenesetre odatette magát rendesen, de személyében Cate Blanchett sokkal jobban hozza Dylant az I'm Not There-ben. Aki még nagyon jó a filmben, az Boyd Holbrook Johnny Cash-ként. Ez egy könnyed mozi, ami megmarad a felszínen minden szempontból, de egyszer azért jó kikapcsolódás.

Brutál jó film, már ha valaki tudja ki az a Bob Dylan.

Hát, nem túl érdekfeszítő film. Szerintem nem annyira érdekes ez a sztori, hogy filmre kívánkozott volna. Képtelen vagyok végig nézni. Egyszerűen nem köt le.