Angyalbőrben

Bakancslistához adom
Privates on Parade
angol vígjáték, 108 perc, 1982

Értékelés:

2 szavazatból
Szerinted?

Steven Flowers közlegény, a brit hadsereg egyik olyan speciális részlegéhez vonul be, amelyiknek az a feladata, hogy szórakoztassa a harcoló egységeket. Steven azonban különleges megbízást kap, hiszen a titkosszolgálattól érkezik: utána kell járnia annak, hova tűnhetnek el Szingapúrban a brit hadsereg fegyverei. A zöldfülű újonc lassan megismerkedik társaival: Charles-szal, Kevinnel, Eric-kel, Dennis-szel, a szépséges Sylvia Morgannel és Lennel, aki nem tudja magát túltenni azon a sokkon, hogy a hűvös Izlandról egyik percről a másikra Szingapúrba rendelték. Az egység bogaras vezetője, Giles Flack őrnagy, akinek jelszava: isten, birodalom, haza. A csoport látszólagos egysége mögött azonban ott húzódik az ellen- és rokonszenvek furcsa hálója. Steven, miközben eredeti feladatát is végre próbálja hajtani és a gyanúsítottakat kutatja, bekapcsolódik az egység úgynevezett szórakoztató tevékenységébe és Sylviával is igencsak bizalmas viszonyba kerül. Steven már az első éjszaka után a házasságot tervezgeti, miközben a lány nem vallja be neki, hogy már terhes egy másik férfitől. A magánéleti bonyodalmakat egy váratlan gerillatámadás csak még jobban összekuszálja...

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?