Három kívánság

korhatárra való tekintet nélkül megtekinthető magyar szórakoztató műsor, 56 perc, 1984

Értékelés:

14 szavazatból
Szerinted?

Értékelés:

14 szavazatból
Szerinted?
Három kívánság! Dévényi Tibor gyerekeknek szóló műsora másfél évtizedig levelek százezreit fogadta és valósította meg a benne foglalt kívánságokat, legyen az egy zeneszám, vagy éppen egy találkozás avagy különleges kérés egy hazai vagy nemzetközi sztártól, zenésztől, színésztől. Az M3 műsorán most felelevenítjük ezeket az éveket és kívánságokat.
A mai adásban közel negyvenes kívánságlistából választhattak a gyerekek kedvenc filmbejátszásokat, zeneszámokat, amelyek előadóival – a Dolly Roll-al, Katona Klárival vagy a Neoton Famíliával – nemegyszer személyesen is találkozhattak, együtt énekelhettek. A mindig népszerű sportos kívánságokban sem volt hiány, hiszen olimpiai bajnok úszóinkkal és válogatott labdarúgóinkkal sportolhattak együtt a lelkes gyerekek. A zene is teret nyert, egy trombitálni tanuló kisfiú Geiger György trombitaművésszel játszott együtt, egy zeneszerzőnek készülő másik srác pedig abban a megtiszteltetésben részesült, hogy Szokolay Sándor zeneszerzőtől kap tanácsokat, aki a fiú saját szerzeményét zenekarra is hangszereli. Baranyi Ferenc költő egy kislány első költői próbálkozásához ad tanácsot, egy leendő balerina Keveházi Gábor balettművésszel táncol, az egész stúdió együtt sikít Lindával, azaz Görbe Nórával, a nagyszerű Rodolfo közösen bűvészkedik a lelkes gyerekekkel, két kislány találkozhat és "űrtornázhat" az űrhajós Farkas Bertalannak és híres diszkótáncosok is bemutatkoznak. Megható pillanata az adásnak, amikor ugyan kamerán kívül, de teljesül két kislány vágya és találkozhatnak csecsemőkoruk óta nem látott édesapjukkal, valamint az is, amikor egy ismét járni tudó mozgássérült kislány az adásban mond köszönetet gyógyulásáért az őt segítő orvosoknak és szakembereknek.
Szereplők: Baranyi Ferenc, Dolly Roll, Farkas Bertalan, Rodolfo, Geiger György, Görbe Nóra, Eszményi Viktória, Heilig Gábor, Katona Klári, Keveházi Gábor, Neoton Família, Alphaville, Duran Duran, Paul McCartney és Michael Jackson, Sütő Enikő, Szokolay Sándor, Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Kamarazenekara, Hargitay András, Verrasztó Zoltán, Vermes Albán és Darnyi Tamás úszók, Bakó Géza, Szabó Kati és Farkas Kati diszkótáncosok

Egyéb epizódok:

Stáblista

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
HARCOS TIBI 2019 jan. 19. - 13:45:49
"A műsor ezúttal a Kazincbarcikai Jégpályáról jelentkezik és teljesíti, ezúttal a vidéki gyerekek kívánságait is. " Jön az első gyerek. Honnan érkeztél? -Budapestről...
HARCOS TIBI 2019 jan. 13. - 22:55:47
Én is írtam Tibi bácsinak valamikor 88-89 tájékán, de le se sz.rtak. Mercedes W124 lett volna, de csak vezetni akartam, mondjuk a Hungaroringen egy párt kört (a családi Skodával ugyanis már egész jól ment földúton). Az egyik osztálytársamnak (Igornak hívják) válaszoltak több éves késéssel, de addigra már nem igazán érdekelte a dolog. Valami kínai nagykövettel vagy kivel találkozott, de nem is teljesen az történt, amit szeretett volna.
csontmaci 2019 jan. 12. - 13:25:08
Ez előbb volt scripted reality, mint hogy azt kitalálták volna. 30 éve nem láttam ezt a műsort, és főleg úgy, hogy most egy még rendszerváltás előtti részt láttam, nagyon ciki a köztévé akkori vezetésére nézve. Sőt, vérciki az egész, ahogy van, egy két vicces pillanatot leszámítva, mint pl. amikor Janicsák István Angus Young ugrálást tett a honkytonk ugribugriba. Nehezen tudom megérteni a nevesebb művészek motivációit, hogy ezekbe a dolgokba belementek.
Gáb88 2019 jan. 05. - 13:43:29
hát Ritter Emlőke elmehetne mostanság egy +18-as karikás műsorba is :o
Gáb88 2019 jan. 05. - 13:40:02
ÁB casco Koncz Zsuzsával. :) És utána 1 ÁB baby sabrinával :) Na menjél anyádba dévényi!
Gáb88 2019 jan. 05. - 13:22:35
Atlasz biztosító = állami biztosító :)
Gáb88 2019 jan. 05. - 13:21:33
Gratulálunk katarinawitt. STASI ügynök volt. Na, jó nem tolom túl. Akkor nyilván ezt még senki nem tudhatta...... :o
Gáb88 2019 jan. 05. - 13:13:24
2019 01. 05. adás
KIKI "megjavította" Vince Lilla diesel audiját. Dévényi: -Mi volt a hiba? KIKI: -Egy gyújtás kábel nem érintkezett. Egy DÍZELNÉL gyújtás kábel? NINCS!!!!! Te ökör barom állat :( Előtte meg ráadásul direkt megkérdezte, hogy van-e benzin a kocsiban? Erre Lilla direkt megjegyezte, hogy gázolaj kell bele. Ezután megállapodtak abban, hogy dízel motor van benne. Idióta barmok.

A kisgyerek a tűzoltóknál. Apja TŰZOLTÓ!
Akkor mi a jó édes anyádért nem őt kéred meg, hogy mutassa meg a tűzoltóság életét???? :o

Hú de ERŐSEN alig észrevehetőn "alig volt promotálva" az ÁllamiBiztosító. Dévényinek tövig benne volt a nyelve a biztosító seggében. Rettenetes, hogy ehhez még kiskorúakat is felhasználtak. :(
judyka21 2019 jan. 05. - 13:04:13
Nalunk en akartam menni es nem a szuleim loktek oda. Raadasul semmit nem.kaptunk csak a szokasos elletmanyt szendvics udito es kaphattunk autogrammot attol aki adott. Pl Szikora Robi.
Gáb88 2019 jan. 05. - 13:03:06
::
Összes hozzászólás