Így vagy tökéletes

16 éven aluliak számára nem ajánlott magyar romantikus film, 105 perc, 2021

Értékelés:

119 szavazatból
Szerinted?
Az írók nem mind elviselhetetlenek, de András (Fekete Ernő) kétségtelenül az. Egy sikeres reklámügynökség kiégett kreatívigazgatójaként még azután is komoly író szeretne lenni, hogy az első regénye csúnyán megbukott. Lenéz mindent, ami nem szépirodalom, így mélyen megveti az új spirituális bestsellert, az Így vagy tökéletest és annak népszerű szerzőjét, Katát (Béres Márta).
Aztán egy közös fotójuk felpörög a közösségi médiában, elterjed róluk, hogy járnak, és Andrásnak – kis segítséggel – támad egy nagy ötlete: ez a kapcsolat esetleg sikerre segítheti az új művét.
Kár, hogy az életben semmi sem megy olyan egyszerűen, mint a regényekben. Főleg, ha pár megbízhatatlan pasi (Lengyel Tamás, Thuróczy Szabolcs), nagyszájú kolléga (Dér Zsolt), életunt műkritikus (Hegedűs D. Géza) meg egy dögös reklámszépség (Trokán Nóra) is belekeveredik az ügybe.
Bemutató dátuma: 2021. augusztus 19. Forgalmazó: InterCom

Stáblista

Szereplők

Tordai Kata
Somos András
Somos Dóri
Veres Szabolcs
ügyeletes orvos
Dr. Forgács
drogos lány
nő a könyvesboltban
fiatal lány a kórházban

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
2/10
Roni72 szept. 22. 11:42:47 2/10
Lehet, túl öreg vagyok már (50+), de számomra folyamatos küzdelem a kognitív disszonanciával minden ilyen "modern" romantikus magyar játékfilm nézése. Czakó Gábor definíciója szerint a giccs az, ami nincs: és az ilyen jeleneteket ez a film is ontja magából. Valódi lélek és valódi élet hiányában, kilométer magasból szemlélve a világot, a magyar film úgy tűnik megmarad a "prolitáp" gyártásnak és egy szűk kör zsíros bizniszének.
Mirjam61 febr. 29. 22:16:31
Kínszenvedéssel néztem végig, ha már elkezdtem, hogy mi lesz ebből. Semmi. Ebbe kár volt pénzt, időt, energiát tenni. Minusz 10 pont.
3/10
Samu-Nagy Emese 2023 ápr. 28. - 18:59:46 3/10 Előzmény Ahoj poplacsek
A technikai dolgokhoz nem értek (világosítás, vágás stb), a kábszeres betétek bénasága nyilván indokolt, mégis azt érzem, hogy jobban érvényesült volna a cikiségük ha amúgy jobb lett voln a többi jelenet körülöttük. A humor nagyon egyedi dolog, nekem más a humoros, mondjuk a Fleabag pl, de most hirtelen magyar filmet nem tudok mondani. Tordai Katának jó lett volna Mentes Júlia. Annyira jó lenne, ha a magyar forgatókönyvírók kevésbé akarnának szájbarágósan írni. Ezt állandó problémának látom. Valahogy ritkán sikerül a művészkedős homály és a didaktikus történetmesélés közötti arany középút. A Larry vagy a Kilakoltatás nekem ezért is tetszettek. Azok nagyon jól sikerült könyvek, szerintem legalábbis.
8/10
Eperszem 2023 ápr. 27. - 17:06:04 8/10
Béres Márta játéka borzalmas... óriási tévedés az a nő erre a szerepre. Többiek jók. Főleg Thuróczy Szabolcs és Fekete Ernő, akit a Lora óta kedvelek.
10/10
Tothant 2023 ápr. 27. - 14:25:45 10/10
Nekem tetszett... nagyon. A sok erőltetett és viccesnek szánt, de inkább kínosra sikerült magyar film után, ez egy igazán kellemes és kikapcsolódásra tökéletes darab. Szerintem erősen ajánlott megnézésre Mindenkinek, aki a szórakozásom kívül, szeretne akár egy kicsit el is gondolkodni, a főszereplő Béres Márta pedig telitalálat erre a szerepre. Jó lenne többet látni Tőle. Kompenzálásul, a sok érthetetlen lepontozás miatt adok elsősorban 10-es osztályzatot. Tudom, hogy tényleg nem tökéletes mű, de én lennék a legboldogabb, ha a jelenben ettől csak jobb magyar filmek születnének, mert ez sajnos most nagyon nincs így.
8/10
Ahoj poplacsek 2023 ápr. 26. - 22:14:39 8/10 Előzmény Samu-Nagy Emese
Sok megfigyeléseddel egyet tudok érteni (néhánnyal nem, de például a zene, különösen a lankadt bőnyál záró szám, na meg a fos regényrészek - dehát azoknak a regényrészeknek nyilván fosoknak kellett lenniük, hiszen igazoltan szar író volt a főszereplő), de számos erénye is volt a filmnek, ami ezeket sikeresen ellensúlyozza. Például vicces poénok voltak a filmben, nem pedig üvegtigrises miniszterfélrelépes hahotamagazinos szekunder szégyenérzetet keltő rettenetek. És a felolvasó jellegű színjátszás is kevésbé volt jellemző, mint a magyar filmekben általában. A vágás ritmusában, világosításban stb is sikerült jobbat kihozni a hazai megszokott szintnél, satöbbi. Úgyhogy ezt én fejlődésnek könyvelem el. Ja, ha már a színészi teljesítményekről beszélünk, Hegedűs D szerintem oltári nagyot ment a maga bő egyperces szerepében, ne feledkezzünk el róla.
3/10
Samu-Nagy Emese 2023 ápr. 26. - 15:35:21 3/10
A közepesnél kicsit rosszabb film. Az én ízllsem szerint. Felszínes forgatókönyv és érzelmileg indokolatlan színjátszás. Közben rengeteg közhely. Engem nagyon idegesített Béres Márta, végig. Nem rossz színésznő, de egysíkúan, egy bárgyú mosolygással leönte játszotta végig a szerepét. Attól higy valaki pozitív gondolkodású, még nem kell ilyen bárgyúnak lenni. Fekete Ernő jó volt. Dér Zsolt is. És Trokán Nóra is. Nagyjából miattuk néztem végig. A Somos féle regénybetétek rém cikik voltak, megfejelve egy másfél és egy 16 évvel korábbi flashback-kel. Iszonyú zagyvaság volt néhol. Alapvetően az egész felszínes és néhol gejlül hatásvadász. A zenék egyáltalán nem illettek hozzá, határozott stílusa nincs a filmnek.
Sajnos megint nem tudtunk jó magyar romkomot csinálni.
7/10
Lolamacko 2023 ápr. 23. - 10:00:02 7/10
A zenék nagyon tetszettek, tovább hallgattam volna. A film, nézhető. Úgy éreztem, mintha Somos András írta volna.
7/10
Laci1-67 2023 jan. 18. - 21:57:31 7/10
Egész jó kis film!
10/10
atinak 2022 okt. 14. - 08:39:28 10/10
Nekem kifejezetten tetszett! Egy valami nem, de ehhez már a magyar filmekben hozzászokott az ember: a főszereplő színésznőt én végig úgy láttam mint a színésznőt aki előadja a szerepét. Ezt egyébként nem értem a magyar színészeknél, hogy filmvásznon miért olyan mesterkéltek. De ettől függetlenül élvezetes volt a film.
Összes hozzászólás