Bobby Farrelly

rendező, forgatókönyvíró, producer
Született: 1958. június 17. (66 éves) (Amerikai Egyesült Államok, Cumberland, Rhode Island)
Film: 17 db
Cikkek: 11 db


A két testvér egy év különbséggel született Cumberlandben, Rhode Islanden. Bobby mint hokijátékos kapott egyetemi ösztöndíjat és geológiát tanult, ezt követően pedig saját találmányát, a világ első kerek strandtörülközőjét próbálta meg "Sunspot" márkanéven bevezetni a piacra, nem sok sikerrel. Ezalatt bátyja, Peter hasznosabban töltötte az idejét, kreatív írást tanult a Columbia Universityn. Először az NBC "Seinfeld" című sorozatának írtak epizódokat, majd filmforgatókönyveket alkottak nem kis számban, ezek közül féltucatnyiból film is készült, közöttük volt az a kettő is, amelyet Peter regényeiből ("The Comedy Writer", "Outside Providence") közösen adaptáltak. Mindig közösen dolgoznak. 1994-ben robbantak be első filmjükkel, a Dumb és Dumber - Dilibogyók több mint 340 millió dolláros bevételt hozott. Ezt követte a Tökös tekés (Kingpin), két olyan főszereplővel, mint Woody Harrelson és Randy Quaid, majd 1998-ban a Keresd a nőt! (There's Something About Mary), amely a negyedik legnagyobb bevételt hozó film volt abban az évben. A Keresd a nőt! díjak egész sorát gyűjtötte be: a New York Film Critics Association díja, két Golden Globe-jelölés, négy MTV Movie Award, a National Association of Theater Owners díja.

Film (17)

  • 2024
    Dear Santa 8.5 rendező rendező, producer (amerikai vígjáték, 107 perc, 2024)
  • 2024
    Dear Santa 8.5 producer (amerikai vígjáték, 107 perc, 2024)
  • 2023
    Champions 7.6 rendező rendező (amerikai vígjáték, filmdráma, 2023)
  • 2021
    The Now rendező rendező (amerikai vígjátéksorozat, 10 perc, 2021)
  • 2014
    Dumb és Dumber kettyó 6.3 rendező rendező, producer, forgatókönyvíró (amerikai vígjáték, 110 perc, 2014)
  • 2014
    Dumb és Dumber kettyó 6.3 producer (amerikai vígjáték, 110 perc, 2014)
  • 2014
    Dumb és Dumber kettyó 6.3 forgatókönyvíró (amerikai vígjáték, 110 perc, 2014)
  • 2012
    A dilis trió 3.9 rendező rendező, forgatókönyvíró, producer (amerikai vígjáték, 92 perc, 2012)
  • 2012
    A dilis trió 3.9 forgatókönyvíró (amerikai vígjáték, 92 perc, 2012)
  • 2012
    A dilis trió 3.9 producer (amerikai vígjáték, 92 perc, 2012)
  • 2011
    Elhajlási engedély 7.4 rendező rendező, producer (amerikai vígjáték, 105 perc, 2011)
  • 2011
    Elhajlási engedély 7.4 producer (amerikai vígjáték, 105 perc, 2011)
  • 2007
    Agyő, nagy Ő! 7.4 rendező rendező, forgatókönyvíró (amerikai vígjáték, 120 perc, 2007)
  • 2007
    Agyő, nagy Ő! 7.4 forgatókönyvíró (amerikai vígjáték, 120 perc, 2007)
  • 2005
    Szívem csücskei 6.5 rendező rendező (amerikai vígjáték, 103 perc, 2005)
  • 2003
    Túl közeli rokon 6.8 rendező rendező, forgatókönyvíró, író, producer (amerikai vígjáték, 118 perc, 2003)
  • 2003
    Túl közeli rokon 6.8 forgatókönyvíró (amerikai vígjáték, 118 perc, 2003)
  • 2003
    Túl közeli rokon 6.8 író (amerikai vígjáték, 118 perc, 2003)
  • 2003
    Túl közeli rokon 6.8 producer (amerikai vígjáték, 118 perc, 2003)
  • 2001
    Ozmózis Jones - A belügyi nyomozó 8.8 rendező rendező, producer (amerikai animációs film, 95 perc, 2001)
  • 2001
    Ozmózis Jones - A belügyi nyomozó 8.8 producer (amerikai animációs film, 95 perc, 2001)
  • 2001
    Húgom, nem húgom 5.7 producer producer (amerikai romantikus vígjáték , 96 perc, 2001)

Hozzászólások