Édesapja és nagybátyja fiatal koruktól kezdve gitároztak, így Dorina már korán elhatározta, hogy énekesnő lesz, 16 éves korától énektanárhoz járt, jazz órákat vett. A Megasztár első szériájában 2003-ban bekerült a döntőbe, a legjobb tizenkét előadó közé. 2005-ben kiadta első albumát Játékország címmel, melynek első kislemeze, az Instant nő lett. Majd felvételizett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem előadóművészi szakára, ahova felvételt nyert. Az egyetem mellett Numb nevű zenekarával játszik. Élettársa a United együttes frontembere Pély Barna, akivel a Megasztár alatt ismerkedett meg, 2013-ban házasodtak össze. Zenekara a Mrs. Columbo.
Hozzászólások