Megérett a meggy

A szemlén láthattuk először, nem mindig értettük, de sok helyütt nagyokat csodálkoztunk rajta. Ide is, oda is. Pater Sparrow külhoni anyagból teremti meg a magyar nemzeti science-fictiont, bár nem ez volt a terve.

Mint borjú az új kapura
A rendező kacifántos álneve mára félig-meddig értelmét vesztette, mert alig van, aki ne tudná, Verebes István fiát, Verebes Zoltánt takarja. Márpedig egy akár csak közepesen egészséges (vagy közepesen beteg, nézőpont kérdése) társadalomban az ilyen ficsúrokat utálni illik, mert hát nyilván apu benyomta ide is, oda is, pfuj. Mi tagadás, az ember ilyenkor tényleg reflexből csap oda, böföghetnénk, hogy lám, erre megy el a pénz, és másfél mondat után lenne ebből olyan politikai kiáltvány, hogy az MMK-székház fala adná a másikat. Ahhoz ráadásul még a filmet sem kell látni.
Na most ehhez képest, az a szomorú/vidám helyzet, hogy ha nem is Verebes Istvánnak kéne felvennie ezek után a Stephan Sparrow nevet, de a gyerek egy atyai hátba-veregetésnél bizony többet érdemel. Szokás mondani, hogy a film rendkívül szélsőséges reakciókat vált ki, ez most is ül, a pláne benne az, hogy akár egyazon véleményformáló is képes hol egekig magasztalni a filmet, hol értetlenül bámulni a vászonra. Az 1 képes kihozni az emberből az állatot - és egyébként a film is valahol erről szól.

Kockázatok és mellékhatások
A Stanislaw Lemtől kölcsönvett anyag egy könyv felett köröz komótosan, a címe: 1. Papírra nyomott mátrix-ábrákat rejt az ijesztően szikár fedlap, mely számsorok depresszívebb állapotokat tárnak fel, mint teszem azt, a Dosztojevszkij-összes. Az 1 nagyjából mindenről akar szólni, és ezt szó szerint tessék érteni. Márpedig a mindenség igazoltan leírhatatlan egyetlen regény keretein belül (ki van próbálva), legfeljebb, ha egy nap elmesélésére lehet halvány esélyünk, lásd Ulysses. És aki ezen a "leírhatatlan mindenség" címkével ellátott ponton egy újabb otromba kultúrblöfftől tart, joggal teszi, hiába, a rossz beidegződések; ám Pater Sparrow vitathatatlan érdeme, hogy ügyesen vezet végig a káoszon - még ha átlépve a kijárat küszöbét nem is tör ránk a felszabadulás érzése. Hogyan is törhetne, amikor megtudjuk: egyetlen perc alatt, amíg mi eszünk, szexelünk, nagyokat nevetünk (filmet forgatunk/nézünk/kritizálunk) a világ kevésbé szerencsésebb tájain emberi lények (én, te ő?) milliói pusztulnak el, nagy részük iszonyú kínok közepette. Igaz, más milliók meg épp elélveznek, ha ez felhozható ellenpontnak. Persze nem most tudtuk ezt meg, nem az 1 című könyvből; tudtuk, de talán nem éreztük át, s jól tettük, ez a legemberibb önvédelmi mechanizmusunk. Mert amint megkíséreljük átérezni azt, amit pedig nem kéne, közel kerülünk az elmebajhoz. Kockázatok és mellékhatások tekintetében stb. Ezzel egyébként Sparrow a művészfilmnek csúfolt kategória leginkább kikezdhető vonásait is felveti (akaratlan?), tudniillik hogy értem én, hogy a világ szar, de muszáj az arcomra kenni?

A jövő elkezdődött
Még egyszer azonban: az 1-et illetően nem hitelesek az ilyen számonkérések, hiszen a film még akkor is lebilincselő bír maradni, ha a szegény Sinkó László szájába adott Hamvas-idézetek és kínai szerencsesüti-adomák ezt kellően megnehezítik. Az időnként feltűnő Cure-osra meszelt ikerlányok meg kifejezetten viccesek. (Tudom, nem ez volt a cél.) A színészek közül egyébként - természetesen - Mucsi Zoltán játékára fogunk elsősorban emlékezni, kivált mert a film egy szomorú pontjáig ő az egyetlen, aki emberül beszél és viselkedik a félbolonddá uniformizált droidsereg között. Sparrow egy beszélgetésben elmondta, szerette volna végre kiszakítani egyik kedvencét a Kapa-Pepe skatulyából, pedig nincs igaza, láttuk őt az Egy bolond százat csinálban, az is milyen jó volt. Ugyanitt azt is mesélte, dehogy akart ő sci-fit forgatni, de most már meg mindenki annak nevezi az 1-et, mit lehet tenni. Ami teljesen érthetően a Szemlén látványtervezői (Lányi Fruzsina, Pater Sparrow, Varga Judit), operatőri (Tóth Widamon Máté) és a vágóknak járó Arany Olló-díjat (Kiss Wanda) kapott a produceri (Csáky Attila) elismerés mellett. Mert a film egésze nehezen befogadható (pff, most akkora közhelyet tettem le, mint hogy "percenként több millióan halnak meg"? de ha egyszer igaz), értelmezni is csak nagy erőfeszítések árán lehet, ugyanakkor érdemeit bizony tessék kitenni az ablakba, mert megérdemli. Főleg, mert a következő évek magyar filmesei számára kábé ez volna az egyik járható út, ha mi, a monitor innenső felén még sok a tartalom és a forma szimbiózisára utaló közhelyet akarunk puffogtatni.

Kinek ajánljuk?
- Sci-fi rajongóknak.
- Erős idegzetűeknek.
- Szabadidejükben is filozofálgatóknak.

Kinek nem?
- Depressziósoknak.
- Két lábban a földön-filmek kedvelőinek.
- Magyarfilm-szkeptikusoknak.


8/10