Testes sikerek

S ha már a díjak: Lee Daniels drámája, a Precious diadalútját – még Push elnevezéssel, merthogy a film alapjául szolgáló regény, az afroamerikai írónő, Sapphire műve ezt a címet viseli – a tavalyi Sundance-fesztiválon kezdte, a zsűri- és közönségdíj elnyerésével. Folytatta az Independent Spirit Awardson, később a BAFTA- és a Golden Globe-átadón, majd az Oscar-gálán. Mind-ahányszor legjobb női mellékszereplőként Mo'Nique-ot díjazták (illetve az Oscaron Geoffrey Fletcher is bearanyozódott a legjobb adaptált forgatókönyvével). A film összesen több mint hetven elismerést söpört be.

Szívügy

Mit tud ez a film, hogy annyi ember tekintette-tekinti szívügyének? Mert Daniels filmjéhez lelkesen csatlakozott producerként a tengerentúli beszélgető-show–királynő, Oprah Winfrey. Örömmel vállalt szerepet benne Mariah Carey és Lenny Kravitz stb. Leginkább azt tudja, hogy a harlemi – meghatározóan színes-bőrűek elszenvedte – mocskos nyomort és reménytelenséget úgy képes bemutatni, hogy a nézőnek nem kerekedik (rossz) kedve egy megkoreografált csukafej-ugrásra valamelyik közeli hídon, hanem az élet igenlése hatja át, miszerint még a leglehetetlenebb körülmények között is mutatkozik perspektívája a boldogságnak.

Nem egy perspektivikus egzisztencia

[img id=251508 instance=1 align=left img]Pedig hát a (regény és a film) főhősnője, Precious (Gabourey Sidibe) minden, csak nem perspektivikus egzisztencia. Iszonyúan kövér (láthatóan túl van a másfél mérőmázsán), tizenhat éves, enyhén retardált, olvasni is alig tud, ráadásul második gyermekével várandós... Borzasztó lelkületű anyja (Mo'Nique – akit ezért az alakításáért halmozott el minden filmes grémium) üti-vágja, csak a szociális segélyért "tartja" a lányát. Egyébként meg passzívan közreműködött Precious három éves kora óta tartó megerőszakolásában – hagyta –, amit történetesen a saját apja követett el, s aminek két eredménye Precious két kicsinye, a Little Mongónak becézett Down-kóros kislány és az épp megszületésre váró kisfiú.

A kövér és buta lányt kicsapják az iskolából, egyetlen lehetősége, hogy elkerülje azt a poklot, amiben az anyja él, ha beiratkozik egy alternatív iskolába. Itt az értő tanárnő (Paula Patton) és a diáktársak szeretete révén megízleli, hogy milyen az, ha nem fölösleges létezőnek, emberi korcsnak tekintik. Milyen az, ha tartozik valakikhez, nem csak úgy lökdösik-rugdossák az utcán (vagy a lakásban).

Egy filmes, ha küldetéstudatos

A zeneiparból (Prince-albumok produceri munkái után) a filmvilágba átnyergelő Daniels hamar világossá tette, hogy elsősorban – mondjuk így – az afroamerikai vonatkozású témák érdeklik. Így bábáskodott saját cégével, a Lee Daniels Entertainmenttel 2001-ben a Szörnyek keringője megszületése felett – Marc Forster rendezésében Heath Ledger emlékezetes (ám rövid) alakítása mellett a rasszista börtönőrt játszó Billy Bob Thornton és a (túlsúlyos és szellemileg gyönge) fiát elveszítő asszonyt (Oscart érően) megformáló Halle Berry bonyolódik románcba –, négy év múlva rendezett is (Árnyékboksz). Annak ellenére, hogy rendezői bemutatkozása nem mondható átütő erejűnek, sikeresen összekaparta a Precious – A boldogság ára tízmillió dolláros költségvetését (ami, valljuk be, Amerikában alacsonynak számít), nem utolsó sorban a fentebb már említett "nagyneveknek" köszönhetően.

Ha már a "nagynevek"

Gabourey Sidibe formálja meg a főhősnőt, de neki elég a jelenléte, ahhoz nem szükséges sokat hozzátennie. Eleinte csak a szánalom kiváltására alkalmas, idővel nemesedik mindez együttérzéssé. Megrázó színészi teljesítményt Mo'Nique nyújt a folyton a televízió előtt tespedő, bagózó, zabáló, káromkodva kiabáló és tányérokkal dobálózó "ördögi" anya bőrében. Precious és anyja kapcsolatát mi sem jellemzi jobban, hogy amikor zsíroscsülök-evésre kényszeríti kövér lányát, a tévében éppen Vittorio de Sica 1961-es Alberto Moravia-adaptációja, az Egy asszony meg a lánya képei peregnek, Precious kettejüket vizionálja Sophia Loren (Cesira) és Eleonora Brown (Rosetta) helyére, a klasszikus környezetben anyja szájából azonban továbbra is csak a szitokszavak szállnak, igaz, negédesen. Mariah Carey és Lenny Kravitz felbukkanása a szociális gondozó és a kórházi ápoló szerepében meglepő, a néző eleinte – vagy egészen a stáblistáig – nem is tudatosítja magában a sminktelen (zenei) sztárok szereplését. Ez a hiperrealista szemléletmód az egész filmet jellemzi – és hitelesíti.

A boldogságvágy egyetemes

[img id=251515 instance=1 align=left img]Bár Daniels tagadhatatlanul egyfajta küldetéstudattal rendelkezik, a Precious mégsem a fekete öntudat modernizált sorsfilmje, afféle Bíborszín 2.0. Ugyan a főhősnője színes bőrű és a környezete hasonlóképpen zömében az – hát milyen más is legyen, ha egyszer Harlem fekete-negyedében járunk –, de nem a bőrszín a domináns. Az olyan vesztesei az életnek, mint Precious, a világon mindenütt megtalálhatóak. Fontos, hogy a lány eleve taszító megjelenéssel bír, a kamera perverz élvezettel időzik a zsírtól és a butaságtól érzéktelenre dagadt arcán, a film végére mégis kiváltja együttérzésünket. Megértjük, hogy a háj páncél, biztos védekezés a sorscsapások ellen – ellenkező előjellel, mint a magyar Taxidermiában –, megértjük sorsát és tetteit, és szeretnénk, hogy esélye legyen a boldogságra.

Precious, aki titokban Tom Cruise-típusú lovagokról ábrándozik, drámai pillanataiban (az apai agresszió alatt, utcai inzultálásakor stb.) egy másik világba lendül – valahogy úgy, ahogy Björk tette Lars von Trier 2000-es musical-drámájában, a Táncos a sötétben című filmben –, ahol ő az ünnepelt-körülrajongott dizőz, vagy hát minden olyan normális és szeretetteljes. Ezek a színesen vakító képek szabdalják a borongósan-vészjóslóan barnás és hideg kékes harlemi külsőket és belsőket. A precízen ábrázolt miliő realista, brutális és felkavaró, ebbe a közegbe nem kívánkozik senki. Éppen ezért örülünk annak, hogy a Paula Pattonnal megjelenített iskolai vonal nem teljesedett be egy újabb Good Will Huntingként (pláne, hogy Patton túl szép, hogy igaz legyen, filmbeli leszbikussága hivatott éteriségét földivé tenni), miszerint az elveszett, megnyomorított és megalázott kallódó diák tulajdonképpen egy zseni, aki csak arra vár, hogy egy értő mentor a napfényre csiszolja.

Precious olyan, amilyen – nem túl okos és kórosan túlsúlyos –, ezen változtatni nem lehet, de azt el lehet érni, hogy ne tekintse magát teljesen hasztalan humanoid szemétnek. Ugyan az angol "precious" kecsest és finnyást is jelent, de leginkább azt, hogy értékes. Engedjék meg neki, hogy élje a nevét.

Kinek ajánljuk?
- Húsvér emberek realisztikus történeteit kedvelőknek.
- Aki szerint az amerikai film nem egyenlő Hollywooddal.
- Aki mindig az elesettek pártjára áll.

Kinek nem?
- Aki nem szeret komolyan elgondolkozni és érezni egy filmen.
- A sablonos mozik kedvelőinek.
- Fogyókúrázóknak.

8/10