A pitbull erős felépítésű kutya…. Végtagjai izmosak, erőteljes csontozatúak… Hihetetlenül bátor és elszánt. … Bár sokak szerint agresszív, kevés foglalkozással kiküszöbölhetők a kellemetlen viselkedészavarok. … hűséges és odaadó, feltéve, ha jól bánnak vele. Tanulékony, figyelmes, szófogadó és mindent megtesz a gazdájáért. /Wikipédia/
Mindent. A belga Jean-Pierre Dardenne és Luc Dardenne rendező páros Srác a biciklivel című alkotása erről a mindenről szól lényegre törő egyszerűségében is torokszorító mélységekkel.
Egy kisfiú apa/szülőkereső kálváriája az idei Cannes-i nagydíjas mű. Egy kiskamaszé, akinek az anyjáról nincs információnk, a fiút nevelő nagymama nemrégen halt meg, és az apja nem tudja /nem meri, vagy nem akarja a fiát felnevelni. Előbbi tények külön-külön is súlyos traumának számítanak egy tizenéves gyerek életében, de így együtt a biztos elkallódásra kárhoztatnak egy fejlődő jellemet. Mit tehet egy gyerek, akinek az apja – igaz nem kis vívódás után, de - gyereke szemébe mondja: "nem kellesz, nem tudok veled mit kezdeni". Erre az egyetlen lehetséges reakció a fizikai és lelki önmarcangolás.
A Dardenne testvérek korábbi filmjeikhez (A gyermek; A fiú) hasonlóan most is súlyos megmérettetés és kihívás elé állítják hősüket. Iránytű és igazodási pont nélkül egy kiszolgáltatott és kisemmizett gyerek vajon mire juthat a felnőttek uralta és irányította világban? Félreértés ne essék, a film készítői nem állítják szembe a felnőtt és gyerek világot, nem élnek ezzel a közhelyszerű képlettel. Inkább a helyzetekre adott különböző válaszok és eszközök megválasztása kerül a történet előterébe. A sorsok minél árnyaltabb bemutatására törekszik, még ha csak nagy vonalakban is villannak fel az egyes életek.
A felnőttek igyekeznek a maguk lehetőségein belül mindent megtenni a kisfiúért. Az intézeti nevelők az állandóan elszökdöső fiú nyomában vannak. Az apa egy sodródó figura, aki nem akarja fiát bevonni az önmaga számára is kiszámíthatatlan jelenébe. Vagy ott van a kisráccal összehaverkodó galeri főnök, aki a Pitbull becenevet ragasztja a fiúra, mert nem kerüli el az ő figyelmét sem annak harciassága. Nos, ő, "sajátos" segítőszándéka ellenére is, minden bizonnyal éveinek egy jó részét börtönben tölti majd, de mindennapjaiba bepillantva – idős nagyszüleit támogatja, ha éppen nem rabol - az életet látjuk a maga összetettségében, sorsokat a maguk bonyolultságában. A film anyaga tömör, komor tömb, de mégis átjárja a szabadság érzése, a még minden lehet felszabadító érzete. Az elbeszélés dramaturgiája következetes, a film stílusára a dokumentarista puritánság jellemző, de szinte beleszédülünk az érzelmek sodró lendületébe, amelyet a történet, vagyis a srác diktál sokszor biciklijén száguldva.
A fiú konokul szegezi akaratát az őt körülvevő világnak. Szívósan halad célja felé, mert tudja, mindaz jár neki, ami az övé. Egy bicikli éppen úgy, mit egy másik emberhez való kötődés megkérdőjelezhetetlen joga. "A" kerékpár ezért is léphet elő a vágy csöppet sem titokzatos tárgyából fontos dramaturgiai elemmé, és tölthet be főszerepet a fiú alakjával együtt. Jelenléte illetve hiánya a történet legfontosabb nyomvonalát vájja ki. A fiú sorsát alakító erőkhöz, emberekhez viszi el, mondhatnánk, öntudatlanul. Viszont a véletlenszerűen bekövetkező pillanatokról kiderül, hogy azokat is az emberi akarat exponálja. Itt a fátum és szabad akarat egymás megfelelőivé válnak.
Több irodalmi és filmes mű ábrázolásában az emberek között kommunikációs örvény alakult ki, amelyben a szavak jelentését elszippantják a sérelmek, az előítéletek. A belga film a verbális kommunikációt meghagyja a fontosabb tények szikár közlésére, az érzelmekről viszont mélyen hallgatnak. A történet a szeretetről, a ragaszkodásról a feltétel nélküli elfogadásról szól anélkül, hogy akár egyszer is elhangozna a szeretet szó. Az érzések erős áramlásának "csak" képi megjelenítésére hagyatkozik, mintegy hangsúlyozva, a szavak elfedik azt, ami csak a "szívnek látható". Példaértékű ebből a szempontból a kisfiú és az őt be- és elfogadó nő kettőse. Komoly, drámai konfliktusok ellenére is képesek felismerni a másik ember cselekedeteit mozgató belső erőket. A felismerés bizalmat szül, ami már híd a két ember között.
A fiút megformáló Thomas Doret alakítása zseniális, a legkiemelkedőbbek közé tartozik. Vörös hajú, apró szemű, cingár, de inas, inkább alacsony srác, akinek az alakja az in medias res kezdésben eléggé zavarba ejtő, mert agresszívnek tűnő viselkedése nem tesz túl kedvező benyomást. De a történet során figurája kinyílik, és természetes, szuggesztív játékával élővé varázsolja a kisfiút, akinek az intelligenciája, életereje tiszteletre méltó és őszinte vágyakozása a teljességre katartikus hatású. Felnőtt társát megformáló Cécile De France sallangoktól mentes játékából pedig végig sugárzik az oltalmazó erő.
Elgondolkodtató, megrázó alkotás a Srác a biciklivel.
10/10 pont
