Üzenet a palackorrúval

A Szabadítsátok ki Willyt!-széria alkalmával találkozott a vásznon legutóbb delfin és gyerek. Most egy megtörtént eseményeken alapuló, igazi, a szó legjobb értelmében vett családi moziban egy amputált uszonyú tengeri emlőst ment meg egy kisfiú, miközben akaratlanul is megtanulják mindketten: mi a fontos az életben.

Most akkor giccs vagy sem?

Nagy bátorságra vallott Charles Martin Smith rendezőtől, hogy a ma oly kurrens animációt mellőzve merészelt egy hagyományos családi filmet forgatni, ami tényleg a kis-unokától a nagypapáig mindenkit képes megérinteni. Hát, ez hülye – jöhet a besavanyodott ítészektől a gyorsverdikt, miszerint Smith a trendi filmes utalásokat, a divatos módon az ironikussággal takarózó hollywoodi sekélyességet mellőzve olyan tartalmakkal hozakodik elő, mint remény, kurázsi, család, és hogy az ember, még ha gyermek is, ha valamire szívéből-lelkéből elszánt, eléri. A Delfines kaland hollywoodi mozi, annak fogásaival, korántsem időszerű, de – vessenek a mókusok elé – időtálló. A főként színészi epizódszerepeiről ismert Smith, amikor töpörödött termetével és jelentéktelen amerikai vidéki átlagarcával elsősorban kisembereket jelenített meg (akik néha felnőttek a feladatukhoz) – American Graffiti 1-2., Csillagember, Aki legyőzte Al Caponét – jó ideje váltott, és a kamera innenső térfelét vette birtokba. Iparos-darabokként meghatározható rendezései – Fifti-fifti, Boris és Natasa, Szájkosaras kosaras, Egy önéletrajz vázlata, Egymásra utalva, Ikon, A polgármester, Hírszerzők – arra feltétlenül alkalmasnak bizonyultak, hogy elsajátítsa a műfaji filmek készítésének a szabályait. Eddigi pályája során igazából a Delfines kaland című munkája tartható klasszikusan családi mozinak. A filmes rutinja teszi, hogy felkészült erre, képes volt úgy összerakni egy ilyen produkciót, hogy működjön, ne süllyedjen el a klisékben, és ami talán a legfontosabb: hogy hasson.

A valóság a vászonra úszik

[img id=313434 instance=1 align=left img]Anno a magyarországi sajtót is bejárta az a hír, aminek nyomán ez a mozi született. A megtörtént eseményt feldolgozó filmben Winter, a borjúkorú delfin egy baleset folytán elveszíti farokuszonyát, ám egy kisfiú, a helyiek, egy csapat lelkes gondozó, egy művégtagokkal foglalkozó katonaorvos és önnön kitartásának köszönhetően a tengeri emlős megtanul együtt élni új protézisével.

Winter (aki saját magát "alakítja" a moziban) néhány évvel ezelőtt valóban végzetesnek tűnő csonkítást szenvedett, ám egy a súlyos sérülésekre specializálódott orvos különleges művégtagot tervezett a delfin számára, aki elsajátította a pótuszony használatát, és így életben maradt, és a mai napig a floridai Clearwater Tengeri Akvárium lakója. A rendkívüli eset nagy visszhangot váltott ki az Amerikai Egyesült Államokban, Wintert médiaszenzációvá avatta, aki sajátos "nemzeti hőssé" avanzsált, segítő példát nyújtva sok fogyatékkal élő embernek: azt bizonyította, van remény.

A film egy különleges barátságra fókuszálva sugallja ezt a tartalmat. Karen Janszen és Noam Dromi forgatókönyve alapján Winter, a delfinborjú belegabalyodik egy mélytengeri csapdába, amit a halászok rákoknak szántak. Az életét egy parton bóklászó tizenegy éves kisfiú, Sawyer (Nathan Gamble) menti meg – de az uszonyán a kiérkező orvosok sem tudnak segíteni: a közeli állatkórház medencéjében amputálni kell a létfontosságú végtagot. Megmentője azonban nem feledkezik meg róla. Kettejük között őszinte kapcsolat alakul ki, és a fiú mindent elkövet, mindenkit mozgósít, hogy valóra válhasson terve: meggyőz egy háborús sérülteket kezelő doktort – dr. McCarthy (Morgan Freeman) –, készítsen műuszonyt a delfinnek, és egyre szaporodó segítőivel együtt visszavezeti Wintert az egészséges életbe.

Vigyázat, nagyszavak!

A Delfines kaland miközben az egyszerű, nagyobb csavaroktól mentes történetével és a szépen, élénk színekkel fotografált képeivel – Karl Walter Lindenlaub operatőr tapasztalt iparos (Csillagkapu, A függetlenség napja, Az átok, Fekete Könyv, Narnia krónikái – Caspian herceg stb.) – szórakoztatva mesél, fontos élet-alapigazságokat közöl a nézőivel. Amiket persze könnyedén le lehet söpörni, miszerint hollywoodi módon teszi, érzelmektől túlcsordulva. De hát, ugyebár, ez egy hollywoodi film, nem várhatjuk el tőle, hogy eredetieskedő, művészi önmegvalósítással tegye azt, amit tesz. Arra inspirál mindenkit, hogy ugyan az élet mindenki számára ilyen-olyan akadályokkal tarkított, bárki képes leküzdeni azokat. Akár egy gyermek. Vagy egy mozgássérült delfin. Egy rossz szituációból is lehetséges kihozni a legjobbat. (A probléma az, hogy gyakorta nem akad senki, aki ezt megcselekedné.)

Itt egy kiskamasz srác cselekedik a szívére hallgatva, menti és oltalmazza védencét (gyűjtést is szervez neki, ebből telik pótuszonyra). Amikor már mindenki bedobja a törülközőt, jön ez a kisember, és megcsinálja azt, amire sokunk még harmincévesen sem lenne képes. Remél, hisz, kitart, elszán és cselekszik. Ha akarjuk, a fogyatékkal élőknek ad bátorítást. Nyilván az ép embertársaknak is: nincs lehetetlen, csak akarni kell. Mondom, nagy szavak ezek.

A pozitív üzenetű, családbarát családi film arra ösztönöz: soha ne adjuk fel. A majd' kétórás mozi különösen a gyermekeket tudja megcélozni – mialatt a felnőtteket szintén meghatja –, az élet nehézségeit segít megértetni velük, olyan lényeges kérdéseket érintve, mint a közös jótékonyság és a kölcsönös tisztelet, az önértékelés, az elfogadás, a büszkeség, a hit és a remény. A hosszú filmidő dacára a kisebbek figyelme nem lankad (tudom, láttam), a kedves vízi lény és szárazföldi kisbarátja története során nyitottak a mélyebb mondanivalókra is, kár volna elütni azzal a komolyságát, hogy mindez olcsó amerikai giccs, nem, nem az, maga a műfaj ilyen érzelgős, másrészt ez a mód az, amit mindenki megért és befogad. S mindeközben a Delfines kaland szól a család fontosságáról, erejéről és értékéről.

A közönség szereti

A Delfines kalandot Amerikában imádták a nézők – a kritikusok kevésbé –, sokan a legjobb eddigi állatos családi mozinak tartják (pedig például kutyákból nem állnak rosszul: Kutyám, Skip, Benji, Lassie, kicsit nagyobbaknak: Marley meg én stb.) Ennek egyik oka, hogy odaát a film a bátorság, az erő és a bizakodás szimbóluma lett a fogyatékkal élők és az egészségesek számára egyaránt. Bárhogy is, az egész családnak kellemes, látványos (térdimenzióban élvezhető) és tanulságos hétvégi mozizást kínál.

Kinek ajánljuk?
- Akik igénylik a megható és tanulságos állatos filmeket.
- Érzelmeseknek.
- Családoknak.

Kinek nem?
- Akik kizárólag a korhatáros filmekre váltanak jegyet.
- A családi mozikat élből elutasítóknak.
- Rákhalászoknak, bálna- és delfinvadászoknak.

7/10