Interjú Temesi Ferenc íróval

Az Ünnepi Könyvhétre jelenik meg Temesi Ferenc régóta várt kötete, a Bartók, amely a világhírű magyar komponista és zongoraművész életregénye. A szerzőt kérdeztük a könyv születésének körülményeiről.

[img id=376935 instance=1 align=left img]

Mikor és miért támadt az az ötlete, hogy regényt írjon Bartókról?

- Már körülbelül negyven éve, hogy kijelentettem barátaimnak, hogy Egyszer a Bartók-regényt is meg kell írnia valakinek. Szepesi Attila és más barátaim nem is felejtették el, eme kijelentést. Olyan – akkor még – barátom is akadt, aki szerint ilyen regényt nem is lehet megírni. Kedves ellenségeim hozzátették, hogy ez több, mint istenkísértés, és a bukás elkerülhetetlen. Ezért aztán egyfelől húztam-halasztottam, mert emberileg-íróilag még nem voltam elég fölkészült a munkához, másfelől a kihívás engem mindig nagyobb munkára sarkall. Amelyik könyv nem a lehetetlent kísérti meg, az nem is érdemes a  regény elnevezésre. Mindig jött egy másik regény, míg aztán úgy négy éve szerződést kötöttem rá, mert Száraz Miklós Gyuri barátom szerint, „most már a Bartóknak kell jönnie.” Három halált túl kellett élnem, és meg kellett öregednem ehhez a föladathoz. És akkor elkezdtem.

Miért izgalmas regényhős az Ön számára Bartók Béla?

- Bartóknál izgalmasabb és nehezebb regényhős aligha akad magyar író számára. Az egész világon a szellemi elit minden tagja tud róla, ismeri a zenéjét. Ő a mi belépőnk a világ szellemi életébe, ő a mi lélek-aranytartalékunk, biztos valutánk. Amellett rendkívül nehéz ember, bonyolult, nehezen megközelíthető és még nem nehezebben ábrázolható egyéniség, rengeteg titokkal, ami csak a regényírás közben nyílik meg.

Az olvasók megszokhatták, hogy az Ön könyvei szétfeszítik a hagyományos műfajok kereteit. A legismertebb vonatkozási pont ehhez az állításhoz egyértelműen a Por című szótárregénye. A Bartók formai és tartalmi szempontból hogyan és miben más egy életrajzi regénynél? Mennyire ragaszkodik a regény a hiteles életrajzhoz és mekkora szerepe van benne a fikciónak, vagyis milyen a regényben a fikció és a valóság viszonya? 

- A „Bartók” nem életrajzi regény. Bár ál-tényregény formát is ölt magára. De leginkább életrajzi adatokon alapuló lélekrajznak hívnám. Külső formájában inkább hasonlít filmre, mint prózára. Száztíz szilánk, nem is mindig időrendi sorban, és mégis mind egyfelé mutat. A zenei szerkezete a regénynek nem volt szokatlan számomra, hiszen már a Port is az aranymetszés arányai szerint írtam, azzal a felkiáltással, hogy „Ha jó volt Bartóknak, jó lesz nekem is.” Minden regényem építészeti formája az aranymetszésen nyugszik. Rengeteget szoptam az ujjamból, sok mindent Bartók egyre jobban feltáruló élete árult el. Gyakran megesett, hogy tudtam, ezzel vagy azzal találkozott. És ilyenkor megpróbáltam újjáteremteni a helyzetet. Vagy én találtam ki őket. Nekem az egyik fő feladatom az volt ebben a regényben, hogy főhősömet, Bartókot, aki amúgy szófukar ember volt, szituációkba helyezzem. Mert akkor megszólalt. És számomra is meglepő dolgokat mondott.

Ha külföldön szeretnénk valamilyen kulturális fogódzót adni magyarságunkhoz, általában két nevet említhetünk, az egyik Puskás, a másik Bartók. Jelent-e valamit a nemzeti identitásunk számára Bartók sorsa és művészete, és ha igen, ez milyen módon jelenik meg a regényben? 

- Az aranylábú Puskás öcsinek sokat köszönhetünk. De magasabb szinteken Bartók nemzeti identitásunk fontos része. Ő is győztes volt, még elbukásában is, mint az aranycsapat középcsatára. Ő is idegen pályákon vívta meg a legtöbb csatáját. Mélységesen mélyen ebből a nemzetből sarjadzott, óriási tehetségünk, aki törékeny termetével,  többnyire harmadosztályú vonatokon utazta be a világot, és ontotta a remekműveket. Óriási emberünk Széchenyi. Őróla Kossuth, legnagyobb ellenfele mondta ki, hogy a legnagyobb magyar. Bartókról az egész világ állítja ezt.

Kedvet kaphat-e az olvasó a regény elolvasása után ahhoz, hogy Bartók zenéit meghallgassa, ha eddig még nem tette volna? 

- Én egyszerűsítőnek jöttem, és udvarias író vagyok. A bonyolultat nem bonyolítom, hogy okosnak tűnjek. A regény olyan nyelven íródott, amelyet azok is értenek, akik életükben három percnél hosszabb zenét aligha hallgattak. Ha Életrajzoló (aki afféle mellékfigura ebben a regényben, és kisujjbökésnyire van tőlem) el tudott jutni a beatből Bartókig, akkor bizonyos, hogy másoknak is sikerülhet.