Süveges Gergő, a közmédia műsorvezetője nem csupán műsort vezet és gyermeket nevel, de apai hivatását meg is osztja nézőivel. Az Apaszem című új kötete, illetve a Prima Primissima jelölés kapcsán a családról és a munkáról beszélgettünk vele.
[img id=403631 instance=1 align=left img]Prima Primissima díjra jelölték idén. Számított rá?
Azt hittem, hanyatt esem, amikor felhívtak és megkérdezték, vállalom-e a jelölést. Amely jelölés már önmagában is díj, hiszen a három Prima között lehetek. Még mindig ott tartok, hogy ocsúdnom kell. Miközben sokan mondják, hogy szavaztak rám, én még azt sem hittem el teljesen, hogy ez velem történik.
Négy év telt el az Apa-kép-írás óta, mi változott azóta az életében, a családban és a munkában?
Minden – és semmi. Minden, mert közben átalakult a munkahelyem, a közmédia egységessé vált, változott a beosztásom, változott a műsorszerkezet, amelyben dolgozom. És semmi: a munkán kívüli világ ugyanazt a harmóniát és örömöt jelenti, mint négy évvel ezelőtt. Még 2008-ban megszületett Andris fiunk. Mi pedig Margittal, a feleségemmel, és persze a többiekkel – Borkával, Marcival, Annamarival – azóta is éljük a nagycsaládosok „mindig minden változik és soha semmi nem változik” életét. Jó élet.
Hogyan élte meg az elmúlt éveket a televíziózásban és szakmailag?
Sok izgalmas változást láttam közvetlen közelről és kicsit távolabbról. Örülök annak, hogy ma háromlaki életet élhetek. Az m1-en fogyasztóvédelmi magazinban dolgozom (MM– Megoldások Magazinja), a Duna tévében politikai háttérműsorokat (Közbeszéd, Heti Hírmondó) vezetek, a Kossuth Rádióban pedig a Szombat délelőtt című műsorban emberi történeteket mondunk el a hallgatóknak.
Az Apaszem című kötet ismét a családról, a gyerekekről szól, de ha meg kellene fogalmaznia, mi a kötet vezérfonala?
Talán az: ha a családos hivatást választottad, akkor légy férj és légy apa. Légy jelen a feleséged és a gyermekeid életében, vállald azt a felelősséget, amelyet a döntéseddel magadra vettél. És talán az is: humorral, nézőpontváltással még a legreménytelenebb helyzet sem olyan tragikus.
[img id=403629 instance=1 align=left img]Egy igazi apa hangsúlyosan jelen van a család életében, akár már a gyermekei születésénél, akár később, a gyermeknevelésben és a háztartásban. Ön is ezt az irányvonalat képviseli és erősíti. Mennyiben jellemző ez napjaink apaképére, apáira és mi kellene ahhoz, hogy egyre több ilyen apa legyen?
Nem vagyok szociológus, de még csak életmód-tanácsadó sem. Tehát csak arról tudok beszélni, amit mi a családunkban megélünk, megtapasztalunk, kiküzdünk, tisztázunk, megerősítünk, megvalósítunk. Számomra fontos, hogy jelen legyek a család életében, hogy ismerjenek a gyerekeim, hogy én is ismerjem őket és kövessem a mindennapjaikat. Fontos, hogy sokat találkozzunk és beszélgessünk egymással. Mindent megteszek, hogy legyen egymásra időnk. Egyébként a baráti körünkben nagyon sok hasonlóan gondolkodó apát ismerek.
Mostanában divatos dolog családról, gyerekekről szóló könyveket kiadni, az Ön írásainak mégis sokkal természetesebb a hangvétele, mint sok más hasonló kötetnek. Hogyan éri el ezt a természetes, minden allűrt nélkülöző, modorosságoktól mentes beszédmódot a szövegeiben?
Ajjaj, a szembedicséréshez nem vagyok hozzászokva. Azt hiszem, nagyjából hasonlóan gondolkodom és beszélek, mint ahogyan írok. De a mélységeket majd a kritikusok felfedik…
Egy apát és családját, különösen, ha keresztény értékrend szerint élnek, nap mint nap érnek a külvilágból származó lélekpróbáló nehézségek és élmények. Meg lehet-e védeni a személyes szféránkat és családunkat attól a sokféle, gyakran ártalmas ingertől, negatív hatástól, amely napról napra árad ránk a világból?
Természetes igényünk, hogy védelmezzük a gyermekeinket. Pedig ha jobban meggondoljuk, nem lehet és talán nem is kell mindentől megvédenünk őket. Ha minden betegségtől megvédenénk a gyermekeket, sosem fejlődne ki az immunrendszerük. Ha minden külső hatástól óvjuk őket, sosem fognak tudni jó válaszokat adni a saját életük kérdéseire.
Sokkal fontosabb, hogy képessé tegyük őket arra, hogy felelős, tudatos, átgondolt döntéseket tudjanak hozni – mindig a saját életkoruknak és élethelyzetüknek megfelelően.
Szempontokat, gondolkodásmódot, mérlegeléstechnikát, párbeszédkészséget, empátiát tudunk kínálni nekik. Mindezt rengeteg együtt töltött idővel, sok őszinte beszélgetéssel, nagy türelemmel, a saját esendőségünk és olykori tanácstalanságunk megmutatásával, a dilemmáink megosztásával, az ő véleményük kíváncsi meghallgatásával, az életük, a gondjaik, a kétségeik komolyan vételével.
Mert csak akkor fognak megnyílni és csak akkor lesznek befogadóak, ha azt érzik: számunkra is nagyon fontos, ami őket foglalkoztatja.
[img id=403946 instance=1 align=left img]Az elmúlt négy év a válságról (is) szólt, amely rengeteg család életét megkeserítette. Hogyan lehet túlélni a nehézségeket, mit tanácsol a családoknak?
Mindig öröm megtapasztalni az összefogás erejét. Ahogyan kiterjedt házas közösségünk családjai képesek segítséget kérni és elfogadni egymástól, az olykor megrendítő, máskor lelkesítő, de mindenképpen jövőbe mutató.
Sikerült-e megőriznie derűs optimizmusát az elmúlt években, és tud-e továbbra is missziót teljesíteni, akár a munkáján keresztül is?
Szerető feleségem, nagyszerű gyermekeim vannak. Van fedél a fejünk fölött, van mit ennünk és van mibe öltöznünk. Ez éppen elég ahhoz, hogy derűlátó legyek. A kiegyensúlyozottság valószínűleg a munkámon is átsugárzik.
Mik a további tervei, számíthatunk-e még újabb gyermekre és könyvre?
Meglátjuk. Ahogyan az Apa-kép-írás megjelenésekor nem sejtettem, hogy a következő négy évben összeállítok egy interjúkötetet Pál apostolról, fejezetet írok a Bátor Könyvhöz, és egy vadonatúj gyerekes könyv, az Apaszem is elkészül, most sem tudom, mi fog történni a következő négy évben. Terveim persze vannak; időben szólok, amikor valósággá válnak.
