Csak ember

A sötét lovag – Felemelkedés beteljesíti a várakozásokat. Nagyobb ívű, nyomasztóbb súlyú, és határozottan komorabb dráma. Méltó lezárás, eposzi történet önmagában is, ám kevésbé tökéletes, mint a második rész. (Spoilermentes kritika.)

Tank gurul lassan a havas gothami utcán, sehol egy lélek: kísértetváros. Ez a legszebb kép a vizuálisan megkapó filmben. Jelzi, hova emelkedett a trilógia az utolsó összecsapásig: már társadalmi problémákat szólít meg, és mialatt a tét Gotham egész városa, a játékban immár minden lakos és osztály egyformán érdekelt.

Akire számíthatnak, az pedig esendőbb, mint valaha. Batman már alig-alig szuperhős (vászonideje is jóval kevesebb, mint Bruce Wayne-é), és sose volt nyilvánvalóbb a Batman-kánon központi tétele: ő nem csodalény, csak ember.

Christopher Nolan azt mondta, hogy az első film kulcsszava a félelem, a másodiké a káosz, a harmadiké a kín. Pontos összefoglalás, de kiegészíthető: az első film egy ember félelméről szól, a második sokak káoszáról, a harmadik pedig – Batmané mellett – egy egész társadalom kínjáról. A Felemelkedés nagyobb ívű, nyomasztóbb súlyú, és határozottan komorabb dráma. Távolabb áll a puszta szuperhősiségtől, közelebb áll a világhoz. És érdekes módon eljött a pillanat, amikor a deheroizálás átbillen: a Felemelkedés kevésbé tökéletes, mint A sötét lovag.

Batman abszolút ellensége Joker, nem Bane. Valószínűleg azért, mert Joker a személyes morális dilemmákkal játszik, Bane viszont a személytelen társadalmiakkal, és előbbi közelebb is áll Batman karakteréhez és írni is könnyebb róla. A Felemelkedés így nélkülözi azokat a nagyon éles lélektani motívumokat, melyek A sötét lovagot vezérlik, és nélkülözi a forgatókönyv bátor eleganciáját is.

Félreértés ne essék: nem gyöngébb film. A "gyönge" szónak nincs keresnivalója a trilógiánál. Csak kevésbé tökéletes.

Miért van az, hogy ennyire a forgatókönyv írásszínvonalától függ ez a trilógia? Fantasztikus színészeket (Anne Hathaway!), technikát és látványt láthatunk, és ez mégis kevésbé számít, mint az írás. A válasz egyben megadja a trilógia sikerének kulcsát is.

Ha megpróbáljuk A sötét lovag-trilógia sikerét megérteni, akkor a kiindulópont a Christopher Nolan-jelenség szokatlanul egyetemes megítélése. Mindenki esküszik rá, hogy A sötét lovagok valamelyike jelenti a képregényfilmek csúcsát, az ellenzék elhanyagolható kisebbségben van. Mindenki esküszik az Eredetre. És aki ismeri a rendező korábbi munkáit, jellemzően imádattal beszél róluk. Mi több: jóval a filmek megjelenése előtt is biztosak voltunk a sikerben. Hány szkeptikus cikk született a Felemelkedésről? Nolan példátlan bizalmat élvez a közönség, a kritika és a stúdiók körében is; miért?

Mert Christopher Nolan (és testvére és írótársa, Jonathan) nem csodákat készít, hanem profi filmeket. Fellobbanó remekművek helyett hideg, alapos, mérnökien kidolgozott alkotásokat. Az Eredetnél azt mondtam róla, hogy úgy ír, mint Asimov: logika, állítások és következtetések, ebből épít világot, és még a hibái is hasonlóak (gyöngébb karakterek és kevés, bár olyankor alaposan kimódolt érzelem). Filmjei sikere a tudatosan alkotó embert dicséri, nem a megmagyarázhatatlan géniuszt.

Nem is hiszem, hogy a két Nolan művész lenne (mint ellenpólusuk, a másik nagy Batman-rendező, Tim Burton). Inkább – nem is tudom, mi. Legyen "profi". De akkor olyan profi, aki tudásával és eltökéltségével messze a többiek fölött áll.

És mivel a csodálatos Sötét lovag-filmek diadala az ész, az odafigyelés, a logika, a józanul használt fantázia diadala, és ebben könnyebb hinni, mint a csodában, hát innen származik a bizalom: egy profi mindig az marad.

Ezért szeretem magam is annyira A sötét lovag-trilógiát, és ezt a hatalmas lezárást, a Felemelkedést. Ebben hiszek: a profizmusban. És ezért tartom a második részt tökéletesebbnek, de épp csak hajszálnyival. Érdemes bízni néha a csodában is, persze, de a csoda per definitionem kívül esik azon, amit önszántunkból elérhetünk. És lám, visszaértünk a Batman-kánon középpontjához, a szuperképességek nélküli szuperhőshöz – csak ember, és az emberi képességek allegóriája, olyan, mint a film és a rendezője: nem tökéletes, de jobb mindenki másnál.

Értékelés: 9/10.