Persze, ha majd piros hó esik! – vágjuk rá gyakran, ha valami olyasmiről kérdezik véleményünk, amiben nagyon nem hiszünk. A Jackpot című norvég krimikomédia szereplői például abban nem hisznek, hogy sorsuk valaha jobbra fordulhat. A végén aztán már azon sem csodálkoznak, ha piros színű karácsonyfát látnak, ami legalább olyan furcsaság, mint a piros hó.
Jo
Jo Nesbø a kortárs skandináv irodalom, ezen belül pedig a norvég krimi vitathatatlan sztárja és nem akármilyen fazon. Afféle mai, modern "reneszánsz ember", ha korunkat bármilyen szempont szerint reneszánsznak lehetne nevezni. Maradjunk tehát annyiban, hogy sokszínű tehetség. Eredetileg profi focistának készül, a norvég Molde csapatában játszik és a Tottenham Hotspur csapatába vágyik, amihez még esélye is van, hiszen tehetséges a srác. Azonban a térdszalag, minden labdajátékos rettegett mumusa, ezúttal is idejekorán mondja fel a szolgálatot, így az álom ezúttal sem válhat valósággá. Gyenge tanuló, de aki profi sportolónak készül, annak sosincs elég ideje a tanulásra. Nesbø így hivatásos katonának áll, ám valahol a sarkkörön túl töltött három év szolgálat szabadidejében megtanul mindent, amire 19 éves koráig nem volt ideje. Néhány év múlva közgazdász diplomát szerez, közben ezer dolgot művel. Egyszer taxisofőr és rockzenész, szinte mindig sziklamászó, néha újságíró és tőzsdebróker, de igazán egy dolog érdekli már gyerekkora óta, természetesen a focin kívül: imád történeteket kitalálni. Később aztán leírni is, ennek köszönhető jelenlegi, fentebb említett státusza. Detektívtörténetei afféle neo-noirok, fő alakja Harry Hole, a faragatlan, részeges nyomozó, aki rendszerint igen véres, hullákban és durva, rossz életű figurákban bővelkedő történeteket old meg állandó másnapos szájszaggal és borostásan. Nesbø történeteit mindig jellemzi valami fanyar, bizarr, sőt morbid humor, valamint egyfajta igen erős társadalomkritikus szemlélet. A Jackpot című film egy olyan történetéből készült, melynek éppen nem Harry Hole a főszereplője, a többi attribútum azonban stimmel.
[img id=425700 instance=1 align=left img]Vérfürdő a karácsonyfagyárban
Harry Hole ezúttal Solør (Henrik Mestad), a norvég rendőrség excentrikus nyomozója, kígyóbőr zakóban és tarajos sülre hajazó hajzattal. Fura figura ő is, akiben mintha Stefan és Harry egyesült volna egy bizarr pillanatra. Kimért, mint Derrick felügyelő és spontán, mint Klein nyomozó. Egyszerre. Sajnos, azonban nem ő a sztori főalakja, ő csak fut a dolgok után, melyek egy határ menti szociális kisüzemben történnek, ahol kizárólag hajdani elítéltek dolgoznak Oscar (Kyrre Hellum) vezetésével: műanyag háztartási hulladékból egy bonyolult eljárás során műanyag karácsonyfákat gyártanak. Egy nap, történetesen karácsony előestéjén Oscar egy totószelvényt visz beváltani, amin három munkása fogadja meg a tutit. Oscar azonban hallgat megérzésre (amit a csinos kasszírnő piszkál fel) és megváltoztatja az egyik tippet. A sors kegyetlen, hiszen éppen így nyerik meg a címbeli, 1.7 millió norvég koronát érő jackpotot, ami nem várt események láncolatát indítja el, melynek végén az egész norvég-svéd határszakasz vérben úszik, beleértve a karácsonyfaüzemet is, mint tetthelyet is.
Vérfürdő, mint nyerő tipp
Egészen biztosan nem a Jackpot Nesbø legjobb története, de valahogyan mégis illeszkedik a legmodernebb trendekbe – nyilván erre érzett rá Magnus Martens rendező is. Manapság (2012 október vége) vért akar látni a nép. Amerikában rekordokat döntöget egy öldöklésben, vérben és szétloccsanó agyvelőkben tobzódó zombi-sorozat, de hatalmas rajongótábora van Dexternek, a tömeggyilkosnak is; az Oscar-szivacs Coen-testvérek sem mennek a szomszédba egy kis vérben tapicskolásért, Tarantinóról, Rodriguezről és a mögöttük rétegződő gore-színtér jobb-rosszabb alkotásairól most nem is szólva. A vérfürdő azonban nem a maga vérrögvalójában, hanem erős idézőjelek között, humoros, olykor abszurd, máskor bizarr történetbe ágyazva jelenik meg, annak mintegy "fűszereként". A Jackpot környezete nem táplálja a kő(olaj)gazdag Norvégiáról alkotott sztereotípiáinkat sem. Norvégia "valagában" járunk, sittes arcok, lepukkant faházak között, itt érezni Nesbø valódi világát is. A cselekmény azonban ezen kívül nem hoz semmi extrát: pl. Guy Ritchie-től is jól ismert piti arcok váratlanul nagy lóvét nyernek, ami természetesen elveszi az eszüket. De Nesbø és Martens ezt a semmi sztorit viccesen komótos északi tempóban vezeti elő, ami az ismert szituációkat (mexikói stand-off, stb.) abszurd baletté varázsolja. Minden poénra van idő, minden poén szinte percekig visszhangzik, aztán elhal. A Jackpot olyan, mintha annak idején egy Derrick-epizódot Quentin Tarantino rendezett volna… Vicces utalások Coenék Fargojára, a közepes, ám hazai Hideg préda című filmekre. Végül is szórakoztató film, ha nem alszunk el közben. Erre ugyanis megvan az esély, ha a téli hidegből esünk be a fűtött moziterembe.
Kinek ajánljuk?
- A norvég (illetve északi) horror kedvelőinek.
- Jo Nesbø rajongóinak.
- Akik bírják a vért.
Kinek nem?
- Gondolatébresztő "vitairatra" vágyóknak.
- Gyenge idegzetűeknek, gyenge gyomrúaknak.
- Akik valami igazán eredeti filmélményre vágynának.
6/10
