Tényleg anyu hasából pottyantam a világra? Ismerős kérdés a gyerekek részéről, akikben már nagyon korán kíváncsiság ébred saját születésükkel vagy kistestvérük világra jövetelével kapcsolatban. Nemrég jelent meg a Kolibri Kiadó gondozásában a Pocakmese című kötet, amely a mese misztikumának segítségével ad választ a gyerekeknek arra, mi történik anyu pocakjában. A szerzővel, Szabó Attilával beszélgettünk.
[img id=432892 instance=1 align=left img]Mesélj magadról, honnan jöttél, honnan jött a mesekönyv ötlete?
Én egy iszkázi srác vagyok, és egyetemista koromban kerültem kapcsolatba az irodalommal a színházon keresztül. Alapvetően színházi emberként, dramaturgként, rendezőként dolgozom.
Négy évvel ezelőtt kezdtem el gyerekszínházi előadásokat készíteni, és mivel a színházi szövegek a levegőben puffannak egyet, léteznek, aztán megszűnnek, innen jött az ötlet, hogy jó lenne átnyergelni arra a területre, amikor van egy objektum, egy tárgy, egy sokáig megmaradó érzés egy anyaggal, azaz egy könyv.
Gondolkozni kezdtem, hogy mik azok a színházi szövegeim, amelyekből lehetne írni egy könyvet.
Végül azért döntöttem a Pocakmese mellett, mert egyrészt nagy szerelem volt és még nem került színpadra, másrészt mert olyan témát találtam meg benne, amiről azt hiszem, keveset beszélünk, kevés könyv jelent meg róla, viszont a gyerekeknek nagyon fontos.
Nekem is van két, 6 és fél éves gyerekem és 2 éve amikor ez az ötlet megszületett, ők sokat kérdeztek arról, milyen is volt az élet, azelőtt, hogy megszülettünk. Azért is ajánlottam a saját gyerekeimnek a könyvet, mert ez nagyrészt az ö történetük.
Az, hogy mi ennek a biológiája, egy gyerek számára nemcsak nem érthető, nem is fontos. A misztikuma sokkal fontosabb, hogy volt valami anya pocakjában, és hogyan kerültek oda bele, hogyan jöttek onnan ki, hogyan töltötték el azt a rém hosszú időt. Hiszen látják más pocakos anyukákon, hogy elég sok idő, amit ott egy gyerek eltölt. Így indult a dolog, elkezdtem ennek a mitológiáját keresni, hogy vajon mit gondol egy nagyóvodás, kisiskolás gyerek, milyen lehet a pocakban az élet.
[img id=432894 instance=1 align=left img]Milyen volt az eredeti színházi darab?
Ott egy közvetlen kapcsolat volt a gyerek és anyuka között, párbeszéd, dialógus, ahol az anyuka a kinti világot fogalmazta meg. A várakozás szépségéről, csodájáról, kínjáról és félelmeiről beszélt nagyon lírai módon, nagyon sok énekkel, miközben volt egy rossz kisfiú, aki hasonlóan gondolkodik, megvolt már a macija is, mint játszótárs. Hiszen tudjuk, hogy egyedül nagyon nehéz, fontos, hogy legyen egy társ.
A háziúrnak nevezett mackónak a könyvben is nagy szerep jut, ő tanítja a megszületésre, hiszen ez a könyv nemcsak a megszületésről szól, hanem a feladat elvégzéséről, itt a feladat éppen a megszületés. Remélhetőleg nem túlzott didakszissal azt próbálja a gyerekeknek elmondani, mit kell ahhoz tenni, hogy egy feladatot végrehajtsunk.
Milyen életkorú gyerekeket találhat meg a könyv?
Nehéz megmondani, van akinek korábban, van akinek később ajánlott. Ez egy komolyabb, összetettebb történet, valószínű, hogy az 5 év feletti korosztály az, akiket érdekelni fog, de biztos, hogy létezik olyan gyerek, főleg, ha kistestvér születik a családban, akivel már bele lehet lapozgatni, lehet neki mesélni belőle. Hiszen ez egy képeskönyv, formailag azért is döntöttünk így, hogy azok is olvashassák, akik még csak ízlelgetik a témát. Emellett a pocakos anyukáknak ez legalább olyan fontos, vagy akár a gyerekszülés után, mert szerintem meséket nemcsak gyerekeknek kell olvasniuk.
[img id=433124 instance=1 align=left img]Mit tapasztalsz, az anyukákat, a szülőket érdekli ez a téma, vagy észrevehető még egyfajta tartózkodás, félelem vele kapcsolatban?
Én az utóbbit gondolom. Sok szempontból, hogy egy kicsit kényes téma, nehéz róla beszélni, mert mi felnőttek bután összekapcsoljuk a szexussal, holott a gyereknek, amíg nincs erről fogalma, semmi problémája sincs sem azzal, hogy a gólya hozta, sem azzal, hogy megpróbálunk egy új mitológiát kitalálni neki.
Én lényegében a lélekvándorlás mitológiájával kezdem. Nincs ez így konkrétan kimondva, nincsen ennek a tana leírva, de a filozófiája igen: ahogyan az ember belekerül egy testbe, ahogy választunk magunknak egy életformát. A könyv főhőse gyereknek, embernek akar megszületni. Ez a filozófia segít azon túllendülnünk, hogy tudjunk más formában beszélni a gyerekeknek a születésről.
Amikor írtad, előtted volt valamilyen módon a klasszikus könyv, a Sehány éves kislány?
Igen, mivel ez az előképünk. Ami egy nagyon erősen és biológiai szempontból megfogalmazott, a gyerekek számára inkább félelmetes, mint érthető könyv. Az a fajta izgalmas félelem, amit a "Sehány éves kislány" képvisel, piszok fontos annak a gyereknek, aki már valamit sejt, ráadásul esztétikailag nagyon korrekt módon megoldva, nagyon szép képekkel. De az inkább egy felnőttes kíváncsiságot elégít ki, ez a könyv pedig egy mítoszt rajzol fel, annak a mítoszát, hogy az élet körkörös, és minden dolog folyamatosan valamiből valamivé válik.
Hiszel is a lélekvándorlásban?
Íróként feltétlenül, de talán magánemberként is. Igen, hiszek abban, hogy egy életnek a cselekedetei következményekkel járnak, és hiszek abban, hogy nem egy végpont felé tart a világ, hanem ciklikus szerkezetű.
A gyermekeiddel kipróbáltad a könyvet?
Igen és nagyon jól működött, nagyon szerették és erős nosztalgia ébredt bennük. Ezt több helyről is hallottam, hogy a kötet kivált egyfajta összebújást, egyfajta „újra vissza szeretnék menni anya pocakjába” életérzést, ami az egyik legjobb dolog, amit egy könyv el tud érni.
[img id=432903 instance=1 align=left img]Milyen visszhangja van a könyvnek és tervezel-e hasonlót írni?
A visszhangja egyelőre pozitív. Természetesen első körben a családok, barátok, üzletfelek jeleznek vissza, akik mindig jóindulatúak, de én nem ezt a kedveskedő jóindulatot tapasztalom, hanem tényleg azt, hogy őszintén szeretik a könyvet.
A szűkebb család körében nagyon szerették, de ugyanezt tudom elmesélni a kötet illusztrátoráról, ahol szintén ikrek vannak a családban, hasonló korú gyerekekkel. Össze is eresztettük a négy gyereket és lapozgatták a könyvet, miközben egymásnak mesélték, hogy „a mi anyukánk rajzolta és a te apukád írta”.
Jelent meg már kritika is pozitív visszhanggal, de még az elején vagyunk annak, hogy ezt igazán lehessen látni. Én mindenesetre egy ízléses, finom könyvnek érzem, külalakra is, nagyon szerettem Maros Krisztina munkáját, akivel nagyszerű volt együtt dolgozni. Bízom benne, hogy jó falat lesz előételnek, főfogásnak is a családi asztalon.
A jövőről pedig annyit, hogy tervezek több mesét is. Most a bőség zavarától szenvedek, rengeteg ötletem van, amelyek megírásra kényszerítenek vagy sarkallnak. Akad 2-3 kötetnyi vers, illetve egy családlogisztikai témán gondolkodom, ami napjainkban nagyon aktuális. De foglalkoztat a Pocakmese folytatása is, hiszen ez egy macsó történet, egy fiúról szól, de nagyon izgat az a kislány is, aki megszülethet, adnunk kell neki esélyt az életre. Hiszen egy kislány másképp viselkedik a pocakban, nem az apaképet kutatja, hanem a százezer plüss között keresi a helyét.
Sőt kibeszélhet a pocakból a megszületett testvérnek, talán ami igazán izgat ebben a történetben, az a már meglévő tesó és a pocakban lévő gyerek kapcsolata, vagyis a születés közös kalandja.
