[img id=443932 instance=1 align=left img]A Párban szép az első könyved. Mit kell tudni rólad és a kötet keletkezéséről?

Igen, ez az első könyvem, bár korábban fordítottam már, egy Bonóval, a U2 énekesével készült riportsorozatot. Nagyjából tíz éve írás közeli területen dolgozom, sajtóreferens voltam hét évig egy lemezkiadónál, utána egy kereskedelmi tévénél tevékenykedtem, mint írói koordinátor. 

A váltás ott kezdődött, hogy munka mellett elvégeztem a pszichológia szakot. Már tanulmányaim során is a párválasztás és az evolúciós pszichológia érdekelt, laikusként is imádtam megfigyelni az embereket.

A pszichológiának és az írásközeliségnek az összefonódásából született a könyv. Hollywoodi filmekbe illő, álomszerű történet volt. Idén tavasszal a saját szórakoztatásomra elkezdtem írogatni, feltettem két cikket az internetre, és a második után megkeresett a Jaffa Kiadó. Annyira tetszett nekik, hogy felvetették, mi lenne, ha ebből könyvet írnék. 

Nagy bizalmat kaptam tőlük, hiszen úgy szerződtem le a kiadóhoz, hogy még nem létezett könyv és vállaltam, hogy a nyár végéig megírom.

Miért érdekel téged a párkapcsolat ennyire?

Nem tudom megmondani pontosan, miért. Mindig is szerettem magamat és a környezetemet tanulmányozni ebből a nézőpontból. A barátaim, kollégáim, pszichológusi pályafutásom előtt is gyakran fordultak hozzám párkapcsolati ügyekben, és egy idő után úgy gondoltam, ha ők bizalmat szavaznak, akkor talán érdemes magam képezni ebben az irányban.

Bár a párválasztás népszerű téma, a női magazinoktól kezdve szinte mindenütt foglalkoznak vele, és nap mint nap használjuk az internetes párkeresőket is, mégis nehezen találunk társat magunknak. Szerinted miért?

A könyvemben 66 írás szerepel, mindegyik szöveg alapja egy kutatás, egy felismerés, de nem száraz tankönyv. A felhasznált anyag és a cikkek alapján úgy gondolom, a legfőbb probléma az önismeret hiánya. Ha tudom magamról, hogy ki vagyok és mit szeretnék, akkor azokat az embereket fogom észrevenni, akik hozzám illenek. 

Amikor nőket kértem arra, hogy fogalmazzák meg pontosan, milyen férfit képzelnek el maguknak, akkor nagyon sokan azt mondták, hogy nem tudják, fogalmuk sincsen. Nagyon meglep, ha valaki ennyire nincsen tisztában a vágyaival, és ez nyilván abból fakad, hogy magát sem ismeri.

Nagyon sok nő az online ismerkedés során egyetlen napon akár 3-4 férfival is találkozott, és amikor megkérdeztem, mi alapján esett ezekre a férfiakra a választása, kiderült, hogy semmiféle szűrőt nem használt. Ez döbbenetes tapasztalat, és így lehet rosszul választani, amikor nem is én választok, hanem hagyom, hogy valaki kihalásszon a tömegből.

Rengeteg elhúzódó, rossz kapcsolat létezik, ahol már az első héten borítékolható a kudarc, mégis belemennek az emberek. Általában már az elején láthatók a kedvezőtlen jelek, de aki sokáig él egyedül és kezdi feladni a reményt, annak sajnos csökken az önbecsülése, kisebbek lesznek az igényei, és beletörődik abba, hogy jobb úgysem akad. Amikor pedig majd újra önmagára talál, már nem elégszik meg a párjával. 

Szerintem megéri tükörbe nézni és magunkkal tisztában lenni, elgondolkodni, hogy ki a megfelelő partner, hiszen szalad az idő. A sok kudarc szerintem tehát az önismeret hiányából fakad. Persze nem baj, ha néha megráncigál minket az élet, hiszen sokat lehet belőle tanulni. De nagyon fontos, hogy mennyi időt töltünk el egy rossz kapcsolatban. Mindenki hibázhat, de ha egy kapcsolat véget ér, akkor fontos leszűrni, hogy mi volt benne a jó és a rossz, levonni a tanulságokat és ennek fényében, átgondoltan belemenni a következő viszonyba, hogy ne kövessem el ugyanazokat a hibákat.

[img id=443933 instance=1 align=left img]Jól hangzik ez a tudatos párválasztás, de közben ott a szerelem, amely viszont sokszor irreális. Létezik szerelem egyáltalán vagy csak kitaláltuk magunknak?

Biztosan létezik, persze. Először a fizikai vonzalomnak, a kémiának kell működni, de tenni is kell a szerelemért. A fizikai vonzalmat egymás megismerése követi, a kötődés kialakulása.

Fontos és szép a romantikus szerelem, amit meg is kell őrizni, de tudni kell, hogy az őrült lángolás idővel alábbhagy és átfordul élettársi szerelembe, ahol sokkal fontosabb az elköteleződés, a szeretet. Pontosan ezért nem szoktuk feltétlenül elhagyni a párunkat mondjuk két év után, ha már nem remeg a gyomrunk a közellétében. A kezdeti szerelem sokkal mélyebb élménnyé, összetartozássá válik.

Tudom, hogyan, milyen módon működnek az emberi viszonyok odakint, nem elefántcsonttoronyból írtam a könyvet, de optimista vagyok ebben a tekintetben és a könyv is az. 

Komolyan gondolom, hogy mindenki megtalálhatja a párját, ha a megfelelő embert választja. Fontosak a közös célok is. Csak egy klasszikus példa: ha egy-két év múlva felmerül, hogy a nő gyereket akar, a férfi pedig nem, akkor sajnos csikoroghatnak a kerekek.

Közös cél felé kell tehát haladnunk, és optimálisan szerintem látszik már az első hónapokban, hogy melyikünk mit szeretne. De beszélnünk is kell a kapcsolatunkról egymással, mert sajnos hajlamosak vagyunk homokba dugni a fejünket. Vállalnunk kell, akár a kapcsolat végének a kockázatát is, annak érdekében, hogy ne raboljuk egymás idejét és olyasvalakit választhassunk, akit igazán akarunk. Hiszen felelős vagyok magamért és az életemért.

Tényleg használható a kötet párkapcsolati kisokosként?

Azért definiáltuk kisokosként, mert könnyed a téma, olvasmányos, szórakoztató, és tudományos is. Ez több, mint egy női magazin, hiszen pszichológus vagyok és magammal szemben is elvárás, hogy hiteles információkat közöljek. Mindegyik írás alapja egy elismert könyvben vagy folyóiratban megjelent kutatás, ezeket a felismeréseket vettem alapul, ültettem át őket szórakoztató, közérthető formába. Úgy gondolom, ha megfogadjuk a tanácsokat, akkor sikeresebben találhatunk társat, és a problémákat is hatékonyabban tudjuk megoldani.

Kiknek ajánlod a könyvet?

Huszon- és harmincéveseknek ajánlom elsősorban, bár ez sem mérvadó, hiszen akadnak olyanok, akik ötven éves korukban maradnak hirtelen egyedül és keresnek társat maguknak, és akkor tanulják meg, milyen párt szeretnének igazán. Talán mindenki számára aktuális, szórakoztató és hasznos információkat tartalmaz, még akkor is lehet izgalmas téma vagy akár derültség forrása, ha már megtaláltuk a párunkat.

Párban szép a könyv címe, de a mai világban túlságosan nagy teret kap a karrier és az egyéni boldogulás. Megéri a sok hercehurcát egy kapcsolat?

Igen, én magam abban hiszek, hogy párban szép és erre biztatnék mindenkit. Nagyon sok olyan tényező létezik, amiért érdemes párkapcsolatban élni. Például a szellemi összhang. A világról alkotott gondolataimat, a világképemet, a hitemet, megerősíti egy párkapcsolat. Ha ezt megkapom a páromtól, ez nagyon erős érzés. Azt is kimutatták, hogy aki párkapcsolatban él, ritkábban betegszik meg, hosszabb az életkora. A magány, az egyedüllét megbetegít. Ezenkívül nagyszerű érzés a másikról gondoskodni, jó érzés visszacsatolást kapni, megosztani valakivel a gondjainkat, valakivel együtt létrehozni valamit.

[img id=443943 instance=1 align=left img]Nem látod úgy, hogy ez a mai világ mégsem ezt az értékrendet sugározza, és a magány, a szingliség menőnek számít?

Ez sajnos így van. Feje tetejére állt a világ. Sokszor arra néznek az emberek fura szemmel, aki a hagyományos párkapcsolat mellett foglal állást. Nem divat a házasság sem. Pedig ha nem számít a papír, miért nem írjuk alá? 

Ez elköteleződési probléma, holott csak egyetlen apró mozdulat, amely azt jelzi, teljes lényemmel kitartok a párom mellett, míg az együttélésből könnyebben ki lehet farolni.

Én a klasszikus kapcsolatokban hiszek, de nyilván egyre nehezebb olyanoknak, aki így gondolkodnak, hiszen egyre többen idegenkednek a teljes elköteleződéstől. Sokan csak jól szeretnék magukat érezni, maximum az együttélésig akarnak eljutni. 

De talán még nem halt ki minden ember, aki hosszú távon gondolkodik. Nehéz kérdés ez, és találkozunk már-már szemrehányó pillantásokkal, amiért így gondolkodunk, arra bátorítanak, vegyük lazán a dolgokat, de én a magam részéről nem tudom lazán venni, akkor erőszakolnám meg magam, ha egy éjszakás kalandokba bonyolódnék, mert alkatilag képtelen vagyok rá. 

Milyen a kötet visszhangja és mit tervezel a későbbiekben?

Jók a visszajelzések, sokan írnak ismeretlenül, optimistának tartják a könyvet és ez azt jelzi számomra, hogy mégis léteznek még olyan emberek, akik hisznek a kapcsolatokban, talán valóban nem halt ki ez az embertípus. Jó hír, hogy van igény erre a szemléletre.

Lehet, hogy később férfi szemszögből fogok írni ilyen írásokat, mivel a Párban szép kissé nőközpontú könyv lett. És bár azt hittem, főleg nők forgatják majd, sok-sok visszajelzést kaptam férfiaktól, akik azt javasolták, próbáljak meg férfi nézőpontból is írni a kapcsolatokról. 

Örömteli és ritka, hogy egy férfi ismeretlenül is kifejezi a véleményét, mert inkább a nők olvasnak hasonló könyveket, a férfiak elmennek sörözni, ha valamilyen lelki problémájuk támad. De úgy látszik, mégis van remény, hiszen bár egyre több nő lett férfias az utóbbi időben, szerencsére egyre több férfi válik fogékonyabbá ezekre a kérdésekre.