Emberek milliói rajonganak egy olyan sportért, amelyben egy téglalap alakú zöld területen kétszer tizenegy játékos kergetőzik egymással, hogy egy fekete-fehér bőrgolyót az ellenfél kapujába tuszkoljon.
[img id=431611 instance=1 align=left img]Ezzel szemben a többség megbotránkozik azon, ha valaki életveszélyes kuloárokon (hófolyosó), meredek sziklákon menetel hosszú órákon keresztül, majd visszaereszkedik a hegy alacsonyabb pontjára, hogy később elölről kezdje az egészet.
A focihoz mindenki ért, még az is, aki sosem ért labdához. A hegyeket azonban csak az tudja nagy biztonsággal megmászni, aki megbízik a fizikumában, a saját képességeiben, a társaiban, a technikai eszközeiben is.
Hogy a hasonlatnál maradjunk, Magyarországon a labdarúgás annak ellenére is a legnépszerűbb sportág, hogy az élmezőnyt évtizedek óta csak távcsővel láthatjuk, a hegymászás viszont még úgy is csak a különcök hóbortjának tűnik, hogy hazánk képviselői szép sikereket értek el az utóbbi évtizedekben.
Erőss Zsolt sosem kereste a népszerűséget, csak tette a dolgát, újabb és újabb csúcsokat hódított meg. Teljesítményeivel azonban elnyerte mások elismerését, így nagy szerepe lett abban, hogy hazánkban a szélesebb közönség számára is érdekessé vált a hegymászás.
2012-ben újságíró barátjával, Földes Andrással – aki húsz éve maga is aktívan űzi a sportot – közösen úgy döntöttek, befejezik a pályájáról szóló munkát, amelyet kilenc évvel korábban egyszer már lezártak. A Mount Everest megmászása óta megtörtént kalandokat is könyvvé rendezték, az utolsó fejezetet pedig a legújabb expedíció helyszínén, a 8091 méteres Annapurnán írták meg.
A most megjelent kötetből rengeteg életrajzi részletet megtudhatunk Erőss Zsoltról. Földes András az első fagyás élményével indít, amelyet a csíkszeredai születésű Zsolt négyévesen, mínusz harminc fokban szenvedett el egy erdélyi falu meredek domboldalán. Az első negatív tapasztalat azonban nem riasztotta el a hegyek világától.
A Gyilkos-tónál töltött gyerekkora legmeghatározóbb élménye volt, amikor tizenhárom évesen az egyik ott nyaraló orvos elvitte sziklát mászni, az ezt követő néhány évben mindent megmászott Békáson. Két évvel Magyarországra települése után, 1990-ben első expedícióján feljutott az Elbrusz 5642 méteres csúcsára. Később teljesítette az egykori szovjet területeken lévő öt hétezrest, ezzel elnyerte a Hópárduc címet.
Nemzetközi szinten ismertté a Pakisztán és Kasmír határán fekvő Nanga Parbatra (8125 m) vezető szólója tette. 2003-ban pedig első magyarként – bár oxigénpalackot is használva – meghódította a világ legmagasabb csúcsát is, de a Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű expedíciós társulás tagjaként napjainkig bezárólag a nyolcezer méter feletti tizennégy csúcsból kilencet teljesített már.
Földes beszámol arról, hogyan ismerkedett meg Zsolt a feleségével, olvasunk a gyermekei születéséről. Részleteket tudunk meg a 2010-es baleset körülményeiről, amelynek következményeként Zsolt elveszítette a jobb lábát. És megérthetjük, miért nem zaklatta fel az amputálás, miért épült fel olyan hamar a súlyos sérülésből. Minden egyes történetből azonban ugyanaz a sziklakemény akarat mutatkozik meg: nincs más célja, csak a világ legmagasabb csúcsai.
[img id=456799 instance=1 align=left img]A számos életrajzi mozaik ellenére nem pusztán életút Földes András munkája, de még pályarajznak is rendhagyó. A könyv az egyes expedíciók szerint tagolódik fejezetekre. Ázsia, Afrika és Dél-Amerika egzotikus vidékeire kalauzol el, s megismertet a hegymászó életforma alapvető szabályaival. A remek humorral elmesélt történetcsomagot akár kalandregényként is olvashatjuk, annyira sűrű az élményanyaga. Legnagyobb erénye mégis az a bölcsesség, amely Erőss Zsolt tapasztalataiból árad.
Zsolt egész életfelfogása arra világít rá, hogy a sikeres és boldog élethez megfelelő motiváció kell. A hegymászó a nehézségekben látja meg a szépséget. A nem várt körülmények legyőzése hajtja előre. Tisztában van azzal, hogy minden apró sikerért komolyan meg kell dolgoznia, de minden egyes csúcs meghódítása örömmel tölti el. Még akkor is, ha ott fenn, ahonnan nincs feljebb, teljesen elcsigázottan mindez másképpen fest.
Zsolt és hasonló tettekre képes társainak példamutatása mindenki számára fontos üzenet. Már a célok kitűzéséhez is bátorságra van szükségünk, a megvalósításhoz pedig elengedhetetlen a türelem önmagunkkal szemben. Pontosan kell ismernünk, meddig tolhatjuk ki határainkat. Ám a kitartó munka mindig meghozza eredményét. Az elért csúcs éppúgy lehet egy sikeres egyetemei felvételi eredmény, egy súlyos betegség leküzdése, vagy a világ legmagasabb pontjának legyőzése.
A profi expedíciószervező irodák megszaporodásával és az internet térnyerésével az elmúlt negyedszázadban szinte tömegsporttá vált a hegymászás. Ami sosem változik: a szavakkal alig megfogalmazható küzdelem az emberi teljesítőképesség határai ellen. Megtapasztalhatjuk, hogy a sikerek mellett a kudarc is része az ember életének. Sőt, olykor tehetséges sportemberek halála is együtt jár az expedíciózással.
Az életmű szerencsére még nem teljes, hiszen Zsolt él, és újabb kihívásokra vár. A könyv azonban szomorú pillanatban tesz pontot a magyar hegymászók történetben. Éppen az Annapurna expedíció során kerültek felszínre ugyanis a magyar csapatban – és magában az expedíciózásban – évek óta lappangó problémák. A sikertelen csúcskísérletet ráadásul tragédia is beárnyékolta. A helyzet – sajnálatos módon – a nyilvánosság előtt mérgesedett el. Számunkra mindebből csak az lehet a fontos, hogy a hegymászók sem félistenek, hanem esendő emberek. (A többi pedig a bulvármagazinok oldalára való.)
[img id=315487 instance=1 align=left img]Erőss Zsoltra még öt nyolcezres meghódítása vár. Idén tavasszal ezért nekivág a Kancsendzönga csúcsának (8586). Ez a föld harmadik legmagasabb pontja. Magyar sportember nem próbálkozott ezen a hegyen. Sikeres csúcstámadás esetén meglenne Zsolt tizedik nyolcezrese. De úgy érzi, művégtaggal is van benne annyi még, hogy megmássza az Everest nehéz útját, a Hornbein-folyosót, vagy a K2-n a Magic Line-t. De azért ennyire ne rohanjunk előre…
A hegymászó – habár csapatember és bajtársias egymásra utaltságban él – magányosan járja a hegyet. Saját felelősségére és kockázatára mászik mindenki. Aki nem bírja, visszafordul, aki bírja, továbbmegy.
De vajon mi készteti ezeket az embereket arra, hogy az életüket kockára téve, ezer kilométerekre a civilizációtól, embertelen körülmények között is folyamatosan felfelé törjenek? Zsolt válasza egyértelmű: ott fenn minden leegyszerűsödik. A halál olyan közel férkőzik az emberhez, hogy befogadhatóvá válik. Mert csak egyetlen szabály létezik: vagy életben maradsz, vagy meghalsz.
