Weöres Sándor: Valse triste
Hűvös és öreg az este.
Remeg a venyige teste.
Elhull a szüreti ének.
Kuckóba bújnak a vének.
Ködben a templom
dombja,
villog a torony
gombja,
gyors záporok
sötéten
szaladnak át a
réten.
Elhull a nyári
ének,
elbújnak már a vének,
hüvös az árny, az
este,
csörög a cserje
teste.
Az ember szíve kivásik.
Egyik nyár, akár a másik.
Mindegy, hogy rég volt vagy nem-rég.
Lyukas és fagyos az emlék.
A fákon piros láz
van.
Lányok sírnak a
házban.
Hol a szádról a
festék?
kékre csípik az esték.
Mindegy, hogy rég
vagy nem-rég,
nem marad semmi
emlék,
az ember szíve
vásik,
egyik nyár, mint a
másik.
Megcsörren a cserje kontya.
Kolompol az ősz kolompja.
A dér a kökényt megeste.
Hűvös és öreg az este.
