Bosnyák tél

  • (efes) / PORT.hu

Ezüst Medvét, a Zsűri Nagydíját, plusz a legjobb férfialakítás díját hozta el idén Berlinből ez a fagyos, jéggé dermedt sáron csúszkáló, a valóság egy arrafelé kevéssé ismert szeletét a maga teljességében megmutató dokumentarista dráma, megérdemelten, hiszen még az általa ábrázolt mély kilátástalanságban is képes valami igazán, mélyen emberit felmutatni.

Tanović

Danis Tanović a bosnyák film világhírű képviselője, akinek nevét a Senki földje című filmmel ismerte meg a közönség. A boszniai háborúban játszódó film egy szerb és egy bosnyák katona történetét meséli el, akik egy szerencsétlen bevetés folytán a két arcvonal között, a senki földjén rekedtek. Szerintem minden idők egyik leghitelesebb, legmegrázóbb háborús drámája ez a film, mely metsző pontossággal, általánosító erővel mutat rá minden háború tökéletesen értelmetlen voltára. Tanović később, ennek a filmnek is köszönhetően, nagy, széleskörű nemzetközi produkciókban kapott lehetőséget, de igazi terepe az általa oly jól, oly mélyen ismert délszláv, közelebbről Bosznia-Hercegovinai vidék, az ottani, kulturális, etnikai és vallási szempontból is igen színes társadalom maradt. Egyik legutóbbi filmjében, a Cirkusz Kolumbiában e témának bővérű, szatirikus élű elemzését mutatta be, ez alkalommal viszont ugyanebben a tárgyban a véres, mocskos és sáros valóság egy igen jellemző szeletét teszi fel a vászonra.

[img id=507223 instance=1 align=left img]Álom, álom

Sok néző irtózik a valósággal való szembesüléstől, mondván, lát ő abból eleget, és egyébként is, miért kell állandóan a szennyest teregetni, mit fognak szólni rólunk a külföldiek. A történelem viharaitól fokozottabban sújtott vidékeken mindig nagy hagyományai van a gondok szőnyeg alá söprésének, a valóság kiszínezésének, a konfliktusok elkenésének, elhallgatásának. Mutassunk inkább egy szép, mosolygós, bár hamis, festett arcot kifelé, akkor nem lesz baj. Merüljünk inkább az álomvilág bódulatába, akkor jobb lesz nekünk. Nos, nem lesz jobb, mert minden álmot ébredés követ - ha csak nem a halál - és akkor már talán késő lesz észbe kapni. A művészet, így a film feladata az igazság kutatása kell, hogy legyen. A festett arc hazugsága tehát eleve kizárt. A befogadót szembesíteni kell a valósággal, sajátos művészi eszközök használatával. Tanovićnál ez az eszköz most a naturalizmus, a dokumentumfilmezés legszemérmetlenebb módja. A néző persze, nem szereti, ha belenyomják az orrát a mocsokba... Pedig szerethetné, pontosan saját, jól felfogott érdekéből.

A küszködés diadala

Gyarmathy Lívia Koportos című dokumentum-drámája jut eszembe erről az Epizód egy vasgyűjtő életéből című bosnyák drámáról. Nazif (Nazif Muijc – ő kapta a legjobb férfialakítás díját) pontosan olyan, szinte abszurd dologgal küzd, mint a Koportosban Rostás (Balogh) Mihály. Ott a Pesten dolgozó szabolcsi cigányember szeretné tisztesen eltemetni feleségét, itt Nazif, a bosnyák cigány szeretné kórházba vinni spontán vetélés miatt életveszélyes állapotba kerülő feleségét. A szabolcsi roma harca csúfondáros véget ér, történetesen saját társadalmi közegének ellenállása miatt, míg Nazif éppen a szomszédok és a rokonok önzetlen, azonnali segítségének köszönhetően képes megmenteni végül feleségének életét. A harc azonban, amit a végkifejletig folytatnak, ugyanaz. Balogh saját környezetével, saját hagyományaival küzd, hogy kiemelkedjen belőle, míg Nazif a külvilág, a bosnyák egészségügy bürokráciáját kényszeríti térdre, éppen saját világa által támogatva. A lényeg a küzdelem. A szegény embernek mindenért fokozott küzdelmet kell vívnia mindennel, a bürokráciával, az áramszolgáltatóval, azzal, hogy egyáltalán hogyan jusson be a városba, egy öl tüzelőért, egy tál ételért, állandóan megalázkodva, állandóan segítségért könyörögve. Balogh ebben a harcban elbukik, Nazif győz, ha csak egy napra is. Sorsuk tökéletesen ugyanaz.

Veled is megtörténhet, hamarabb, mint hinnéd

Tanović nem csinál semmi új trüvájt filmjében, fogja kameráját és leköveti Nazif és családja néhány napját – legalábbis így látszik. Valójában nyilván rengeteget próbáltak, hogy ezek az egyszerű, falusi emberek hitelesen tudják játszani a filmen saját életüket. "Budapesti iskola". A film szereplői teszik a dolgukat, teszik, amire lehetőségük van. Nazif "vasazik", felesége otthon várja, a gyerekeik közben viháncolnak a csipkével letakart tévén futó dél-amerikai sorozat alatt. Becsületes emberek, nem lopnak, nem csalnak (csak egy kicsit, de erre is a rendszer kényszeríti rá őket), dolgoznak, amire lehetőségük van: ilyen élet adatott meg nekik, mint a hozzájuk hasonló sok-sokmillió többinek. Egyik napról a másikra történő életmódjukból fakadóan nincs társadalombiztosításuk, ez a film konfliktusforrása, oda kéne figyelnünk tehát nekünk is jól, mert lassan nekünk sem lesz.

Kinek ajánljuk?
- Azoknak, akik szerencsétlenségükbe "tévedtek már el az egészségügy útvesztőiben".
- Szociális témák iránt fogékony nézőknek.
- Akik érdeklődnek a bosnyák stílusú burek készítése iránt.

Kinek nem?
- A valóságtól való szembesüléstől irtózó nézőknek.
- Azoknak, akik a problémák radikális megoldásait preferálják.
- Egy könnyed estére vágyóknak.

8/10