Mikael Marcimainnak hála, soha többé nem tudunk úgy '70-es évekbeli skandináv szexkomédiát nézni, hogy ne legyen közben bűntudatunk.
Az elnök emberei
A történelemkönyvek az 1976-os svédországi parlamenti választások margóján jegyeznek egy szexbotrányt, amely szerint igen magas beosztású kormánytisztviselők is érintettek voltak egy prosti-hálózatban, minimum kuncsaftokként. A politikus is ember, de ez azért mégsem járja, főleg, hogy kiskorúak is szerepelnek a lebuktatott lányok között. Marcimain első nagyjátékfilmje nem a tényfeltárás szándékával készült, s így többen talán joggal kérik rajta számon, hogy most vagy vádolj meg valakit, fiam, vagy maradj inkább csöndben, mert ez az „én csak fikciós filmet készítettem” duma kicsit takarózásnak hat. De tény, hogy a történet főszereplői „akár létezhettek is volna” típusú intézetis tinilányok, akik egyszer csak a legkiterjedtebb és legprofibban működtetett svéd prostihálózat kellős közepén találják magukat. Őket követjük igen közelről, látjuk, ahogy éjjelente kiszöknek a lányneveldéből, ahogy cigit lejmolnak és cserébe akár el is mennek akárkivel. Utálják ugyan azt az életet, amit kiosztottak számukra, de azért elvannak mint a befőtt. A csóróság mégis egészen könnyen vezeti őket egy alkalmi topless házimunka után a konkrét prostitúcióig. A kuncsaftok gazdag, befolyásos emberek, többnyire amúgy normálisak is, de a 14-15 éves lányok egy idő után mégiscsak rájönnek, talán túl messzire mentek.
Hol volt, hol nem volt
Bár utólag a legjobb összeesküvés-elméletes, watergate-es, politikai krimik jutnak eszembe a filmről, valójában erre a szálra csak körülbelül a játékidő kétharmadánál tevődik át a hangsúly. Egészen addig a lányokat és a madame-ot figyeljük igen szuggesztív hatású, drámai, de nem mesterkélt szituációkon át. Majd az addig csak fel-felbukkanó nyomozók és politikusok kerülnek előtérbe. Addig egy nem elviselhetetlenül nyomasztó, de azért megdöbbentő helyzet tárult elénk elcseszett gyereksorsokkal, aminek ekkor úgy sejtjük, mindenképp valami tragédia, mondjuk öngyilkosság lesz a vége. Ezután viszont elkezdünk reménykedni, hogy mi kis nyomozó(párosu)nk talán eljut a nagy leleplezéshez. A történelmet azonban nem írhatják át, mi pedig csak hüledezünk, hogy a fejlett európai országok szekrényei miféle csontvázakat rejtenek. És tényleg jó volna, ha valamilyen módon a film tisztába tenné a '70-es évek skandináv politikai élet történéseit nem feltétlen betéve ismerő néző számára, most akkor mi is történt és mi nem Stockholmban harminchat-hét évvel ezelőtt, mert így beérjük annyival, hogy kaptunk egy kiváló politikai thrillert.
Darth Vader anyja kiskorú prostikat futtat
[img id=523906 instance=1 align=left img]Marcimain matt, sárga képei, a szereplők idióta hajviselete és a hetvenes évek Svédországát megidéző díszletek és jelmezek együttes hatása tökéletes időutazást nyújt a nézőnek. Ahogy egy külföldi kritika megjegyezte, mintha csak tényleg '76-ban készült volna a film. Ez persze – ideillő színezés ide vagy oda – annyiban semmiképp nem igaz, hogy Marcimain nagyon is a mában él, cseppet sem old school, amit tesz, a Call Girl pedig friss és az idei mezőnyben is igen-igen erős anyag. Ez a kiváló rendezés és a miliőteremtés mellett leginkább a főszereplőnő, Sofia Karemyr érdeme, aki hiba nélkül hozza a kezdetben lázadó tini, majd alig egy év múlva már megtépázott drogos prosti Iris szerepét. Mellbevágó a kontraszt közte és kolléganői között: a mellékesként politikusokkal szexelő családanyák kihallgatásukon szinte egyként veszik védelmükbe a letartóztatott Dagmart, a madamme-ot, mondván, ha ő nincs, akkor ők most az utcán strichelnének. Dagmart egyébként Pernille August alakítja, ő volt a kis Anakin Skywalker anyukája a Star Wars: 1. részben. Bár ez csak annyiban érdekes adat, hogy ki tudtam hozni belőle egy bulváros alcímet.
Kinek ajánljuk?
- Akiknek a héten sem a romantikus komédia, sem a karácsonyra hangoló Disney-rajzfilm nem kenyerük.
- Akik kedvelik a skandináv krimiket.
- Akik élnek-halnak a politikusok sunyiságait leleplező sztorikért.
Kinek nem?
- Akik tisztességes szexkomédiát remélnek.
- Akiknek épp elég nyomasztóak a magyar mindennapok.
- Akik utálják az ABBA-t.
9/10
