Izrael kontra nők

Társadalmi tradíció kontra modern életforma. Közösség kontra egyéni akarat. Vallás kontra jog. Védelem kontra hatalom. Szerelem kontra gyűlölet. Megbocsátás kontra harag. Apró kézzel sokat markol és sokat fog a GETT – Válólevél.

Megosztó külpolitikája és ellentmondásos belpolitikája is szerepet játszik abban, hogy úgy gondoljam, az emberiség állatorvosi lova a mai Izrael. Erős túlzással a bolygó közepén létezik egy állam, amely képes a napokban leomlásának 25. évfordulóját ünneplő berlini társánál kétszer magasabb falat emelni és ezzel családokat szétválasztani, miközben működő demokráciával kormányozza önmagát. Megfér itt egymás mellett a homoszexualitás korlátlan elfogadása (akár a hadseregben is – lásd: Yossi és Jagger), és a nők teljes kiszolgáltatottsága.

Az utóbbiról szól a GETT – Válólevél. Izraelben ugyanis a házasságot nem a polgári jog, hanem a kanonizált jog szabályozza a mai napig (noha 2010-ben megteremtették a lehetőséget az előbbire is – részletesebben lásd itt). A válás azonban a Tórák szabályai szerint válólevélhez kötődik, amelyet a férfi ad át a feleségének, vagyis az ara nem válhat szabaddá a férj beleegyezése nélkül. Ez történik Viviane-nel is (Ronit Elkabetz), aki a rabbikból álló bíró testület előtt öt éven keresztül küzd válásáért.

Az egymondatos történet első pillantásra rendkívül egyszerű, az Ansalem házaspár esete azonban meglehetősen különleges. A férj, Elisha (Simon Abkarian) ugyanis nem veri feleségét, nem csalja, Viviane se lépett félre. Akkor miért akar a nő válást? A kérdésfelvetés az európai, de különösen az angolszász országokban önmagában furcsa, hiszen megkérdőjelezi az egyéni önrendelkezést. Individualista társadalmunkban a válóperek témája nem a házasság megromlásának története, hanem a vagyontárgyak feletti tulajdonjog.

A bírói testület azonban tudni akarja az okot, a film pedig kiváló dramaturgiával építi azt fel. Mint egy nyomozás során, úgy rakja össze a néző azokat a borzasztó eseményeket, amelyek révén Viviane meghozza döntését. A GETT – Válólevél minden perce ugyanabban a szűk bírósági teremben játszódik, az összesen öt évet kitevő időbeli ugrások mindössze egy felirat formájában villanak fel, a hétköznapi együttélés kegyetlensége és megrázó drámája végig láthatatlan marad. A készítők rendkívüli teljesítménye, hogy a szűk tér ellenére nem válik színházi kamaradarabbá a film, sőt frappáns párhuzam alakul ki a bezártság és a feleség kiszolgáltatott helyzete között. A lezárás végére ez a két jelenség rendkívül szorongatóvá és fojtogatóvá válik, amire úgy játszik rá a film, hogy a játékidő vége felé a főhős kipillant az ablakon egy játszótérre. Bármikor visszagondolok a filmre, érzem a súlyt a mellkasomon, a kitörés iránti vágyat ebből a helyzetből vagy teremből.

Mellékszereplői segítségével humort is csempésznek a történetbe, és általuk a GETT – Válólevél összességében átfogó társadalmi tablót vázol fel a mai Izraelről. Bemutatja, hogy a válás folyamatában szerepet vállaló személyek  a bírótól a tanúkig  hogyan viszonyulnak magához a jelenséghez, vagyis közvetve megismerjük a világnézetüket. A GETT – Válólevél közvetlen filmművészeti előzménye egyértelműen a Nader és Simin – Egy elválás története, amely merész objektivitással egy mindennaposnál minimálisan összetettebb esemény kibontakoztatásán keresztül rajzolta fel napjaink Iránjának ellentmondásait. Képes-e ekkora teljesítményre a GETT? Majdnem. Egy dolog hiányzik belőle pusztán: a pártatlanság. Ugyanis a készítők egyértelműen Viviane oldalán állnak, az egyik rendező konkrétan a váló feleséget alakító színésznő.

A hímsovinizmus bélyegének elkerülése ellen gyorsan ki kell emelnem, a probléma nem abból fakad, hogy az alkotók szerették volna felhívni a világ figyelmét az izraeli jogrendszer ellentmondásaira. Valamelyest azonban demagóg a film. Nem érzékelteti megfelelően, hogy a férj jellemhibája milyen mértékben felelős a rendszerhibáért. Hiányoznak továbbá a józan gondolkodású személyek. Miért nincs senki, aki hinne a nőnek? Hol a normális gondolkodás és az abból fakadó felháborodó felkiáltás? Izrael állam minden hibája ellenére nem gondolom, hogy a GETT-ben bemutatott mértékig dogmatikus lenne a társadalom – de ez már legyen inkább a filmet követő vita egyik hozzászólása.