Halálos iramban 7.

Azért szeretjük a meséket, mert olyan világba kalauzolnak el minket, ahol olyasmi is megtörténhet, ami a valóságban soha. A Halálos Iramban filmek ilyen mesék. Abban a világban mindenki szép, jólöltözött és kőkemény. Az autók gyorsak, és törhetetlenek, a jók mindig győznek, és még a csajt is megkapják a végén. Az első rész egy szimpla Holtpont klón volt, ami egészen jól sikerült, majd jöttek sorban a folyatások. Egy tragikus esemény miatt (Paul Walker civil autóbalesetben elhunyt, a forgatás közepén) ennek a résznek külön jelentősége van. Ha készül is folytatás, az már nem ugyanaz a világ lesz.

A múltja elől senki sem menekülhet, tudjuk rég. Dominic Toretto (Vin Diesel) büszke összetartó “családjára”, de kiderül néha az ellenfélnek is lehet bosszúszomjas rokona. Deckard Shaw (Jason Statham) pontosan ilyen, és rossz néven veszi, hogy lekapcsolták szeretett öcsikéjét. Először Han-t kapja el Tokióban, aztán jöhetnek a többiek is sorban. Még Hobbs (Dwayne Johnson) sem tudja útját állni. Összeáll hát újra a csipet csapat: Brian (Paul Walker), Letty (Michelle Rodriguez), Roman (Tyrese Gibson), Tej (Ludacris). Utolsó, végső nagy meló, kőkemény ellenfél, oly sokszor hallottuk már. A film hű önmagához. A történet nem akar minket meglepni, cserébe igen intenzív. Pontosabban úgy robog előre, mint hőseink autói, csak kapkodjuk a fejünket. Jönnek új ellenfelek, új kocsik. Sok csinos lány, szuper verdák, lehetetlen akciójelenetek, kemény egysorosok. Megvan minden, amit a sorozattól joggal várhattunk. Most komolyan a meséket se kritizáljuk, mert a farkas nem is tud beszélni, stb.

A sorozat egy sima beépített zsarus akciónak indult, sok gyors kocsival, ám idővel heist movie lett belőle. Most egy kicsit tisztelegtek a régi időknek, szinte minden fontosabb régebbi karakter kapott egy-egy jelenetet. A sok bunyó és autósüldözés között sok idő jut a lelkizésre is. Nem kell persze ógörög drámákra gondolni, csupán megtudjuk mit éreznek hőseink, amikor éppen nem betonfalon hajtanak át kocsival. Nem kell megijedni, van akciójelet elég, és ha lehet, még keményebbek, hihetetlenebbek, és még nagyobb szabásúak, mint eddig.

Az igazi nehézséget az jelentette, hogy a már leforgatott anyaghoz hol kellett még hozzányúlni, hogy Walker nélkül is kerek egész legyen a film. Végül a testvérei, mint dublőrök és a technológia segítségével oldották meg, hogy még pár jelenet erejéig láthassuk őt a vásznon. Egészen jól sikerült, elsőre ritkán venni észre a cserét, de nem is ez a lényeg. A végeredmény méltó búcsú a sztártól. Az utolsó jelenet az egyik legszebb búcsú egy karaktertől és egy színésztől, amit valaha láttam. Szentimentális, de nagyon őszinte. Nem csak Dom búcsúzik Briantől, hanem Vin is Paultól.

Autó, Vin Diesel, és Jason Statham rajongóknak kötelező, de ezt talán mondanom sem kell. Pörgős látványos akciófilm, ami alatt az agyunk is pihenhet egy kicsit. Mese a bennünk élő tizenévesnek, mert néha ilyen is kell.

Az imdb-n jelenleg 9,0-án áll, kevés szavazattal, az RT indexe 86%.

Szerintem: