Miért olyan eszelős a Hardcore Henry?

Az oroszok időről időre szeretik meglepni a világot, vagy egy háború kirobbantásával Ukrajnában vagy egy rendhagyó és meglepő filmmel, mint annak idején az Éjszakai őrség vagy most egy adrenalinlöketet.

Emlékszik még valaki a The Prodigy zseniális klipjére a Smack My Bitch Up című számukhoz, ahol mindent a főszereplő nézőpontjából láttunk? Nos, Ilya Naishuller is pont ilyen videóklipeket készített saját, Biting Elbows nevű zenekar számára, aztán nyilván rájött, hogy ezekből az ütős kis sztorikból valami többet is ki lehetne hozni, és így született Hardcore Henry, az év egyik nagy meglepetésfilmje. A szinte kizárólag GoPro Hero 3 kamerával forgatott film alig 10 millió dollárból készült, aminek egy része ún. közösségi támogatással jött össze, a producerei között pedig ott találjuk azt a Timur Bekmambetovot, akit egy hasonlóan újszerű és sikeres orosz film, az Éjszakai őrség rendezőjeként is ismerhetünk, és nem véletlenül említjük azt a filmet. És nem véletlen a párhuzam a két film között: az Éjszakai őrség hibátlanul hozott fillérekből egy tökéletes, nemzetközi színvonalú fantasy-t, de tett hozzá egy adag fanyar kelet-európai ízt és humort is, és a Henry pedig ugyanezt teszi akciófilm műfajában. 

Adott egy pasas, aki emlékek nélkül ébred a műtőasztalon és egy gyönyörű orvosnő közli vele, hogy ő a felesége, majd kisebb javításokat végez rajta – például új kezet szerel fel rá – majd megjelennek a rosszarcúak, viszik az asszonyt, és megkezdődik a 90 perces színtiszta akció Moszkva utcáin, és mindent hősünk szemén keresztül látunk, mint egy videójátékban. A legtöbb hollywoodi akciófilmben 3-4 nagy akciójelenet van, többre nem lenne pénz vagy fantázia, itt non-stop az üldözés, harc és minden, ami a műfajba belefér. Ezt hallva vakarja is az ember a fejét: nem lesz ez 10 perc után dögunalmas? Nem lesz, egyrészt azért, mert olyan akciókat látunk, amik bámely nagy produkcióban megállnák a helyüket vagy még jobbak is – és mivel korhatáros a film, a rendezőnek nem kellett visszafognia magát -, másrészt van egy meghökkentő és csavaros sztori is, legalábbis a műfajhoz mérten csavaros. Rendre felbukkan például egy Jimmy nevű muki, a főgonosznak pedig szuperképességei vannak, a feleség pedig csodaszép, és az egésznek jellegzetes sötét humora van. 
Persze a rendező biztosra ment, és bár Tim Roth neve a stáblistán egyfajta blöff – ő csak pár másodpercig szerepel -, de az említett Jimmy-t például az a nagyszerű Sharlto Copley alakítja, aki egy másik elsőfilmes, alacsony költségvetésű csoda, a District 9 révén vált világsztárrá, a nejet pedig a gyönyörű Haley Bennett játssza. Vagyis nem egy szerethető és okos amatőrfilmről beszélünk, hanem egy kőkemény, pörgős, okos és vicces filmről, ami nem esik a hollywoodi klisék csapdájába, hanem ügyesen fel- és kihasználja azokat, mindenből tréfát űzve.