Roland Emmerich és Dean Devlin már 1994-ben is egy trilógiában akarták elmesélni az űregyiptomiakkal való nagy találkozást, de az MGM stúdió másképp gondolta.
Roland Emmerich A függetlenség napja után most a másik nagy '90-es évekbeli sci-fi blockbusterét, az 1994-es, eredeti Csillagkaput is átmentené a XXI. századba: Dean Devlinnel producerrel megcsinálná azt a Csillagkapu-trilógiát, amit eredetileg is szerettek volna leforgatni, csak sosem kaptak rá lehetőséget - írja a Variety.
A nagy múltú szórakoztatóipari szaklapnak a Csillagkapu írója, Dean Devlin nyilatkozott: "Akkoriban, amikor a Csillagkapu készült, a nagy stúdiók úgy gondolták, hogy a sci-fi egy halott műfaj. Roland Emmerich és én viszont nagyon szerettük a sci-fit." Aztán persze amikor a film közel 200 millió dolláros bevételt hozott össze 1994-ben, az MGM stúdió Emmerich és Devlin nélkül készítették el a többszáz részes tévésorozatot. Ezt Devlinék úgy élték meg, mintha a gyereküket vették volna el tőlük a gyámügyisek, ráadásul úgy, hogy ők végig mintaszülők voltak.
Az MGM stúdió igazgatója, Jonathan Glickman szerencsére egy ideje már hajlik arra, hogy a Warnerrel közösen felélesszék a Csillagkapu franchise-t egy reboot formájában. Az igazgató szerint ehhez senki más nem érthet jobban, csak az eredeti alkotópáros, Emmerich és Devlin. A nehézség ebben az, hogy ma már a nagy stúdiók vezetői nem úgy gondolkoznak, mint a '90-es években, hogy egy sikerfilmhez utólag másokkal hozzákalapáltatnak az eredetihez pár jobb vagy rosszabb folytatást, hanem eleve egy kidolgozott filmes univerzummal kell előállnia a rendezőknek, íróknak és producereknek, máskülönben nem is kapnak pénzt a forgatásra.
A mézkirály
Az oklahomai vidék mélyén él Amziah King (Matthew McConaughey), egy karizmatikus és rendkívül tehetséges zenész, aki egy különcökből álló bluegrass zenekar tagja, miközben a környék... Időpontok
Csaló csajok Párizsban
Fanny le van égve, gyereket vár és mindent megtesz azért, hogy lakáshoz jusson. Végül potom pénzért sikerül szereznie egy álomszép párizsi lakást egy idős hölggyel kötött... Időpontok
Terminátor 2. - Az ítélet napja
1997. augusztus 29-én kitört a harmadik világháború. Ennek a háborúnak 3 milliárd áldozata volt. A megmaradt emberiségnek hamarosan újabb iszonyattal kell szembenézzen: a gépek elleni... Időpontok
Torrente 6 - Az elnöki ügy
Egy szatirikus vígjáték, amely a spanyol társadalmi és politikai sztereotípiákat vicceli, valós események paródiáival és a politikai szféra különleges vendégszerepléseivel. Időpontok
Tériszony
Két barátnő új magasságok meghódítására készül Thaiföldön, ahol a kiszámíthatatlan terep, a környezetnek való magas fokú kiszolgáltatottság és a biztonságot nyújtó menedékek... Időpontok
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!