Szőke András két kezével meggyűri arcát, éberre dörzsöli véreres-fáradt szemeit, és belevág, amúgy nagyképű, "tévés" módra: - Ez kérem egy vicces dokumentumfilm, egy áldokumentumfilm, semmit se vegyenek komolyan, Karcsikám, a kamerád olyan lírai, megható képeket mutasson, ez kell a nézőnek, ebbe' van a pénz, na, csapjunk bele...
Egy hajléktalanszállón vagyunk, ahol a rendező (Szőke András) és stábja igazi, emberi történetekre vadászik. Röpke keresgélés után megtalálják az igazgatónőt, aki - természetesen szigorúan tudományos szándékkal - , megemlíti nekik Balázs, a cigányfiú történetét. Balázs Taliándörögdön élt a (múlt)század harmincas éveiben. Egyszer a kis faluban nagy feltűnést keltve, leszállt egy repülőgép. Mindenki körbejárja a sohasem látott csodamasinát, Balázs ekkor dönti el magában, ő márpedig mindenképpen repülni fog. Pár hónappal később egy pajtában emlékezetből összetákol egy repülőalkalmatosságot. A babonás cigányok azonban félelemmel szemlélik Balázs tevékenykedését, hívják is a vajdát, aki megrója a fiút és kioktatja, a cigányok csak a lelkükben szárnyalnak, ők így szabadok, és egyébként is, ki látott már cigányt repülni? - Egy módon mégis repülhetsz, te Balázs,- mondja a vajda - akkor, ha engem is magaddal viszel! És Balázs meg a vajda, a cigányok legnagyobb elképedésére, elrepülnek, messze, fel a felhők fölé, messze, a mindig csak áhított szabadságba. Eközben a rendező és az igazgatónő között is kezd kialakulni valami.
Szőke András megdörzsöli szemeit, mint aki túl sokáig aludt, vagy éppen túl sokat dolgozott, de kész az új munkára. Éber. Figyel. Néz, és érez, felveszi a telefont, mivel a Tilosban műsort vezet, meg filmet is rendez tulajdonképpen. Zenél is, kecsua-klippben. A Himalája és az Andok között félúton a völgy, a menedék-Bakony. Nála a világ másképpen látszódik, mint ahogyan látnánk mi mindannyian. Az Oscar díj csillogó, talmi világa egy egészen más dimenzió. Oly közel jár hozzá, mint amilyen távol van tőle. Tudja, érti és érzi, hogy repülni kell, és repülni egyet jelent a korlátlan, független szabad élettel, föntről minden jónak és szépnek tűnik, lentről csak a száraz, kietlen és sivár sivatag, éltető nedű a Szőke-kocsmában kapható, ott, Taliándörögdön, egy nagyfröccs jelenti az oázist most, itten és ottan.
Lett egy film, barátságból és barátságról, szerelemből és szerelemről, szabadon a szabadságról, meg sok-sok segítségből, amely hitet mutat nekünk. Őszinte, amolyan igazi, szőkés gyermekesen felnőttes hitet a játékos és szabadon szárnyaló fantáziában, gurítsunk golyót a bábukra, építsünk várat levegőből, ne féljünk magunkban rejtőző, földhöz ragadtan mindent széttúró ártánytól, röfögő, nyáladzó hímkantól. A szívünket és lelkünket átnyársaló rideg-hideg bemerevedéstől.
Élmény látni és hallani(!) a showderbe épp elsüllyedő brilliáns szövegláda, az egyébként kitűnő író-dramaturg Fábry vajda-alakítását, a legjobb havert, Badár pónipásztort, Galkót meg a többieket, bájos lánykákat, fel- és elszabadult baromkodást, jut nekünk punci(fütyi) is, igazi barkácsmozi mindenestűl, mindenkinek, aki másra kíváncsi.
Macska-jaj a Művészetek Völgyében, annak, aki már járt ott, és annak főleg, aki még nem.
