Gondozói nevelik a Debreceni Állatkert legkisebb zászlósfarkú kolobuszát

Április elején újabb egészséges utóddal gyarapodott az intézmény zászlósfarkú kolobuszainak csapata.

A 170 napos vemhességet követően világra jött kis nőstény érkezésével járó öröm azonban szomorúsággal vegyes, mivel

édesanyja az ellés utáni napokban elpusztult.

Tapasztalt gondozóinak viszont szerencsére sikerült átvenniük a szülők szerepét, így jelenleg ők nevelik a Teodózia névre keresztelt apróságot, akit (hasonlóan egy csecsemőhöz) 2,5–3 óránként tejpótló tápszerrel etetnek, majd büfiztetnek, és rendszeresen tisztába is tesznek.

Forrás: Nagyerdei Kultúrpark Nonprofit Kft.


A faj utódai 4–6 hetes korukban kóstolják meg először a szilárd táplálékot, így ő is a napokban ismerkedik a lombbal és zöldségfélékkel. A kicsi a kezdetektől fogva szépen gyarapodik, jelenleg fél kilogramm körüli születési súlya másfélszeresét nyomja. Fontos azonban, hogy

Teodóziát szeretnék minél hamarabb visszaszoktatni a kolobuszcsapatba, így a fajtársakkal való szocializáció érdekében csak a minimálisan szükséges emberi érintkezéssel nevelik,

és vizuális kontaktus biztosításával már most igyekeznek fokozatosan megismertetni társaival, köztük apjával és testvéreivel.

Forrás: Nagyerdei Kultúrpark Nonprofit Kft.


A csapat reakciói egyelőre biztatóak, különösen mivel

a találkozáskor már a fajra jellemző, felismerést jelző hangot is hallatják.

Az egyelőre a kulisszák mögött nevelkedő Teodóziával a remények szerint tehát hamarosan a kolobuszcsapat körében találkozhat a nagyközönség. Addig is – noha remek pótszülői kezekben van – az apróság várja az önzetlen állatkerti nevelőszülők jelentkezését, akik jelképes örökbefogadással támogatnák jólétét.

Forrás: Nagyerdei Kultúrpark Nonprofit Kft.


Az intézmény ezenkívül évek óta rész vesz a Jane Goodall Intézet Passzold vissza, tesó! elnevezésű használtmobiltelefon-gyűjtő kezdeményezésében, amelynek célja, hogy a feleslegessé vált eszközökből kinyert anyagok újrahasznosításával védje a bányászattól a számos fenyegetett főemlősnek, többek között a zászlósfarkú kolobuszoknak is otthont adó Kongó-medencét. Így Teodózia vadon élő rokonain is segíthetünk, ha leadjuk már nem használt készülékünket az intézmény bejáratánál kihelyezett gyűjtőponton.


(via Nagyerdei Kultúrpark Nonprofit Kft.)