Nézd meg a Budapesti Állatkert óriásvidra-kölykeit!

A két apróság még október 7-én született, de az intézmény csak a napokban tette közzé róluk az első videót, a közelgő karácsonyi ünnepek alkalmából.

A kétperces videóban a kölykök mellett természetesen a gondos szülők is láthatók. Az óriásvidráknál a vemhesség bő két hónapig, 65–72 napig tart, a kicsik szeme pedig csak egy hónapos korukban nyílik ki, így az első néhány hétben ki sem mozdulnak a fészekből, kotorékból. A kölykök 3–4 hónapos korukig vesznek magukhoz anyatejet, de közben fokozatosan szoknak át a szilárd táplálékra. Mivel az első hetekben a fiataloknak, illetve a szülőpárnak is a legteljesebb nyugalomra van szüksége, jelenleg az állatkerti munkatársak közül is csak ismerős gondozóik közelíthetik meg az óriásvidrákat, és ők is csak a legszükségesebb feladatok elvégzése miatt.


A Dél-Amerikában őshonos óriásvidra (Pteronura brasiliensis) az egyik legnagyobb termetű vidrafaj: a kifejlett állatok akár 30 kilogrammosra is megnőhetnek, vagyis jóval nagyobbak a Magyarországon is honos eurázsiai vidráknál, amelyek súlya 3 és 15 kilogramm között mozog. A lassú folyású, gyenge sodrású folyamokat, illetve a mocsaras, lápos területek nyílt vízfelületeit kedvelő órásvidrákat prémjük miatt korábban széles körben vadászták.

Ma már természetvédelmi oltalom alatt állnak, de a korábbi vadászat miatt lecsökkent az állományuk, és a természetes élőhelyek zsugorodása következtében is veszélyeztetettnek számítanak.

Igen ritkának mondhatók az állatkertekben is: a hazai állatkertek közül egyedül a budapestiben foglalkoznak velük.

Forrás: YouTube / Budapesti Állatkert

 

A Fővárosi Állat- és Növénykertben 2014 óta tartanak óriásvidrákat. A mostani kölykök anyja, a nyolcéves Cumana is akkor érkezett Budapestre a Lipcsei Állatkertből. Madidi, az apaállat két évvel idősebb, de ő csak tavaly ősszel lett a városligeti intézmény lakója. Első utódaik idén tavasszal születtek meg, de azok a kölykök sajnos néhány héten belül mind elpusztultak. Ez az óriásvidrák esetében a vadonban is és az állatkertekben is igen gyakori, amit jól mutat az a tény is, hogy az elmúlt húsz évben a világ állatkertjeiben született óriásvidráknak csak az egyharmada érte meg az egy hónapos kort.

Forrás: YouTube / Budapesti Állatkert

 

Mivel az óriásvidrák veszélyeztetett fajnak számítanak, állatkerti tartásuknak és szaporításuknak természetvédelmi jelentősége is van. Így minden újabb óriásvidrakölyök megszületése egy-egy újabb lépés a faj megmentése érdekében folytatott természetvédelmi munkában. Ráadásul a tavalyi évben Argentínában

elindult egy olyan visszatelepítési program is,

amelynek célja, hogy az óriásvidrák egykori élőhelyeire, ahonnan már korábban kipusztultak, állatkerti születésű egyedeket telepítsenek vissza. A visszatelepítési program helyszíne a Corrientes tartományban lévő Iberá vidéke. A program első állata pedig épp az Alondra nevű, korábban Budapesten élt nőstény lett, aki 2019 tavaszán utazott a magyar főváros állatkertjéből Iberába, ahol egyből el is kezdődött visszaszoktatása a vadonbeli körülményekhez.


(via Fővárosi Állat- és Növénykert Marketing és Kommunikációs Osztálya)