10 szerep, amiben imádtuk Józsa Imre szinkronhangját

Minden tévénéző ismerte és szerette a 62 évesen elhunyt színészt: ő volt C-3PO, Austin Powers, Dr. Genya, Zsákfos, Nicolas Cage és a Vészhelyzet Green dokijának magyar hangja. A Szomszédokban pedig még énekelt és táncolt is!

Hosszú, súlyos betegség után október 30-án vasárnap elhunyt Józsa Imre színművész. A hírt először a 24.hu írta meg, de hétfő reggelre a József Attila Színház is megerősítette az MTI-nek.

Józsa Imre 1954. március 18-án született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1978-ban kapott diplomát. Ezután a József Attila Színházhoz szerződött. 1988-ban Jászai Mari-díjjal, 1997-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki. Változatos színházi szerepekkel teli pályáján  játszott többek között Szigligeti Ede Liliomfiában, Bereményi Géza Halmijában, Bródy Sándor A tanítónőjében, a Chicagóban, Hasek Svejkjében, továbbá Brecht Koldusoperájában, A kis hercegben, Shakespeare-darabokban és Moliere Úrhatnám polgárjában is. Filmes és tévéfilmes munkái: Petőfi, Ezerkettedik éjszaka, Naftalin, Liszt Ferenc, Magyar vándor, Tibor vagyok, de hódítani akarok, Gondolj rám.

A Szomszédok című tévésorozatban Józsa Imre alakította Almáék presszójában az egyik ügyefogyott pincért, Kázmért 1998-99 között. A 299. részben még énekelt és táncolt is!

 

A színpadi és filmes sikerek mellett Józsa Imrét leginkább sokat foglalkoztatott szinkronszínészként ismerhették a mozirajongók és  tévénézők, hiszen ő volt többek között Nicolas Cage és Chevy Chase magyar hangja, de olyan kultikus figurák is örökre összenőttek vele, mint C-3PO, Austin Powers, Dr. Genya, Zsákfos, a bolondos vagy a Vészhelyzet Green dokija. Ezekből a szinkronszerepekből szedtük most össze a tíz legjobbat.

C-3PO

Bár a régi trilógiában még Maros Gábor volt C-3PO szinkronhangja, az előzményfilmekben és a 7. részben viszont már Józsa Imre hangján kiáltott fel kedvenc aranyszínű protokolldroidunk, hogy „Jajj, tervezőm!”.

Wicket, az ewok

A hazai Star Wars-rajongók egyik fele szentségtörésnek tartja, hogy valaha is elkészülhetett George Lucas forgatókönyve alapján az 1985-ös Harc az Endor bolygón című sci-fi mese. A fanok másik fele viszont kifejezetten szereti, mivel a '80-as évek végén Magyarországon a mozik is bemutatták. A Jedi visszatérből megismert kannibál plüssmaci a szinkronos változatban Józsa Imre hangján szólalt meg.

Zsákfos, a bolondos

A Jöttünk, láttunk, visszamennénk-filmek valószínűleg sosem lettek volna ennyire emlékezetesek, ha nem Józsa Imre hangján szólal meg Zsákfos, a bolondos. Illetve a figura XX. századi leszármazottjai, akiket mind Christian Clavier alakított fergetegesen.

Austin Powers

Bár Mike Myers eszelősen jól parodizálta az Austin Powers-filmekben a 60-as évek James Bond-filmjeit, a figura eredeti hangja közel sem olyan vicces, mint a magyar változatban Józsa Imre szinkronja.

Dr. Genya

Talán még Austin Powersnél is viccesebb karakter lett a '60-as évek világuralomra törő, kopasz, macskasimogató Bond-gonoszait parodizáló, raccsoló Dr. Genya.

Green doktor

Amikor a magyar szinkron világszínvonalát emlegeti valaki, akkor leginkább azok a példák jutnak az ember eszébe, mint amilyen a Green dokié: jó ötlet volt Anthony Edwards eléggé színtelen fahangját Józsa Imre barátságos orgánumára cserélni a Vészhelyzetben.

Michael Mancini

Green doki mellett a hazai tévésorozat-történelem másik emlékezetes orvosának, a Melrose Place bajkeverő Michael Mancinijének is Józsa Imre volt a jellegzetes magyar hangja, amikor itthon az HBO és az RTL is levetítette a '90-es évek jellegzetes sikersorozatát.

Mr. Garrison

Józsa Imre saját bevallása szerint elég nehéz feladatként élte meg a South Park Mr. Garrisonjának (és Kalap urának) a leszinkronizálását, de szerencsére itt is maradandót alkotott.

Chevy Chase

Valószínűleg a '80-as és a '90-es évek legendás nagy nevettetőjén, Chevy Chase-en sem röhögtünk volna annyit, ha nem Józsa Imre szinkronizálta volna őt szinte az összes filmjében a Családi/Európai/Karácsonyi vakációtól kezdve a Kémek, mint min át a Hóból is megárt a sokig.

Nicolas Cage

A híres megélhetési szinész egyik állandó szinkronhangja Józsa Imre volt, aki többek között A sziklával és a Con Airrel is bebizonyította, hogy nemcsak a nyámnyila bájgúnároknak és csetlő-botló balfékeknek tökéletes magyar hang, de a tökös akcióhősöknek is. Íme egy emlékezetes részlet a Fegyencjáratból: