Dirty Dancing - Hogyan lett belőle kultfilm?

  • maze

Micsoda butaság hegesztő táncosnőt nézni, amikor apuka kedvencét is meg lehet tanítani a piszkos táncra? Tinédzserkorunk egyik kedvence, Patrick Swayze és Jennifer Grey romantikus nyári vakációja egy életre nyomott hagyott bennünk, hiába múlt el 30 év a bemutató óta.

Amikor életemben először láttam a Dirty dancing című filmet VHS-en a legjobb barátnőm zsúrján, annyira megbabonázott, hogy utána semmi másra nem vágytam, csak hogy a szüleim amerikai luxustáborba vigyenek, ahol aztán majd magától jön motoron/lovon/táncikálva a nekem szánt Patrick Swayze. Az eredetileg 1965-ben játszódó történet persze mind zeneileg, mind stílusilag megelőzte a korát, de ez nem zavarta az alkotókat, akik boldogan helyezték 1985-ös köntösbe a romantikus táncfilmet. 

A suliban minden Flash dance-es tökhülye volt, elvégre ki a túró akar hegeszteni egy hangárban, amikor lehet orvosszülők gazdag gyereke is egy nyári táborban, habos-babosban? És ezen még az sem segített, hogy akkortájt fogalmunk sem volt róla, hogy  nem is Jennifer Beals táncolta le a parkettről a vizsgabizottságot, hanem egy csomó másik táncos...

No, de visszatérve a Dirty dancingre, pont annyira volt meseszerű, hogy még beleférjen egy átlagos tini fantáziavilágába, ezért imádtuk az összes pillanatát, utána még évekig emelgetett boldog-boldogtalan a Balatonban, hátha egyszer meglesz az a bizonyos jelenet. Leszögezhetjük tehát, hogy az idén 30. születésnapját ünneplő Piszkos tánc kultfilm volt a maga idejében, bár piszkosnak, sőt akár dirty-nek különösebben sosem találtuk. 

A Dirty dancinget meglepő módon az 1987-es Cannes-i Filmfesztiválon mutatták be, mert akkor még előfordulhatott, hogy egy táncos-zenés filmet Cannes-ba vigyenek. Persze a hazai mozikba csak 1989-re érkezett meg, de valahogy kibekkeltük addig. Patrick Swayze-nek ez a film hozta meg a világhírt, de Jennifer Grey is csak saját magát (vagy az ügynökeit) hibáztathatja, amiért igazán komoly karriert a film után sem tudott befutni, pedig a fáma szerint 5 perc alatt bizonyította a castingon, hogy el tudja játszani a nála mellesleg tíz évvel fiatalabb karaktert. 

A legismertebb sztori az volt a filmmel kapcsolatban, hogy a főszereplőknek a vízben emelős jelenetet októberben kellett felvenniük, persze ezt sem az internetről, hanem a külföldről beszerzett Bravo magazinokból tudtuk. Ma már egy kattintás és kiderül, hogy nemcsak, hogy nagyon hideg volt a forgatáson, de még a leveleket is át kellett festeniük zöldre, hogy ne látszódjon, hogy javában ősz van. Szemfülesek kiszúrhatják, ahogy hullanak a levelek a fákról a jelenet közben; volt, amit még a filmes berendezők sem tudtak akkoriban megoldani.

A forgatókönyvírónő, Eleanor Bergstein mellesleg saját gyerekkorából vette a történetet, a liberális zsidó családból származó nőt 22 éves koráig szólították Bébinek, és orvos apjával a hatvanas években gyakran jártak hasonló üdülőhelyekre, lehetett miről álmodozni közben. 

Valójában senki sem tudja, hogy lett a Dirty dancing-ből kultfilm, sokan a zenéjére gyanakodnak,  a legjobb eredeti filmdalért Donald Markowitz, John DeNicola és Franke Previte Oscar-díjat is kapott 1988-ban. A táncokra sem nagyon lehetett panasz, és a rendezőnek, Emile Ardolinónak
nagyon fontos volt, hogy a szereplők valóban képesek legyenek eltáncolni a jeleneteket, amiben a Flash dance táncai körüli botrány is szerepet játszott. 

Ezért aztán Patrick Swayze lett Johnny Castle az aktuális szépfiú, Billy Zane helyett, aki sajnos nem tudott elég jól táncolni. Swayze ellenben nemcsak táncolni, énekelni is tudott, a "She's like a wind" című klasszikust ráadásul ő énekli, sőt részben ő is írta. Az is igaz viszont, hogy Val Kilmer visszadobta a szerepet, talán érezte már Jim Morrison szerepének előszelét, tényleg nem biztos, hogy ő játszhatta volna, ha előtte tinglitanglizik egy Darty dancing-ben. 

Jó tudni, hogy amikor a főszereplők egymás felé kúsznak a balett teremben, az elvileg nem is volt benne a koreográfiában, csak Swayze és Grey próba közben bohóckodtak, a rendező viszont beleszeretett a jelenetbe és megtartotta. Azért jó tudni, mert tiniként egy csomóan segítettünk anyánknak kitakarítani a nappalit, amikor ugyanezt játszottuk... 

A filmnek tehát akkora sikere lett, hogy egy évre rá gyorsan forgattak is belőle egy sorozatot, de erre nyilván nem véletlenül nem emlékszik senki. Idén május 24-én azonban egy vadi új Dirty dancing sorozat indul, de nem ígérjük, hogy nézni fogjuk. Ettől még az új generáció imádhatja majd.