Semennyire. De akkor miért hívják így, ha ebben a műfajban egyszerűen alig van olyan elem, ami kicsit is hiteles lenne? Most igazságot teszünk, hála a Geordie Shore-nak és a feltámasztott Édes Életnek.
A korábbi magyar reality-termést nézve bőven van miből szemezgetnünk, hisz remek példáink vannak valóságshow műsorokra. Ott van A tégla, A bázis, a Bár, a Big Brother, a Való Világ, az Éden Hotel, az Aranypart, A rettegés foka, a Survivor - A sziget és még sorolhatnánk. Hozzá van már szokva a szemünk és az agyunk, hogy valóságosnak higgyük azokat a történeteket, amiket ezek a műsorok kreálnak. Ez a baj, hogy sokan nem látják át a reality műsorok mögött lévő komoly szerkesztési folyamatot. Gondoljunk csak bele, hogy mennyire unalmas lenne egy 9-tól 5-ig tartó irodai munkás életét bemutató doku-reality. Kicsit sem lenne olyan, mint az Office. Ezért kell belenyúlni, feladatokat adni, párokba rendezni a szereplőket, levelet, videóüzenetet beküldeni, hogy legyen valami izgalom, valami őszinte érzelmet kiváltó reakció.
Az Édes Élet pláne egy masszív koholmány, ami leginkább a Győzike Show-hoz hasonlítható scripted reality. (Persze a Gáspár családnak is megvan az elődje: The Osbournes, MTV.) A képlet egyszerű: vegyünk pár híres embert és mutassuk meg, hogy milyenek is a való életben. Nem kell különösebben extrém dolgot csinálniuk, de azért ne a Postán álljanak sorba napestig. Vagy lehet ilyen is, de akkor ellenpontozni kell, mondjuk azzal, hogy Pirner Alma szülését szinte egy az egyben megmutatják, amikor Alekosz pont nem kergeti Évát egy szál fecske alsóban, hogy rávesse magát azzal az érdi, adonisz testével.
Vannak dolgok, amiket meg lehet mutatni és vannak, amiket nem. Például nem látjuk, ahogy Berki Krisztián üzletel. Pedig a NAV biztos nagyon érdekelt ebben az ügyben. Aztán az emberi méltóságot is figyelembe kell venni, hisz a túl kínos felvételek sem tesznek jót a műsornak, na meg a szereplőnek sem. Valójában nehéz a valóságot tévére vinni.
Még szerencse, hogy van Geordie Shore, ami már a 11. évadánál tart. Angliában törtetlen népszerűségnek örvend a newcastle-i fiatalok féktelen arconpörgéséről szóló trashreality. Ami a Kazinczy utcában megy, az egy laza teadélután ahhoz képest, amit ők művelnek. Szemérmetlenek és egyszerűek, de mint az atom. Nem gondolkodnak, ha kell kitépik egymás póthaját és ájulásig vodkáznak. Igen, azért ők is kapnak feladatot, napközben el kell menniük barnítóval lefújni valakit, este meg valami buliba kell invitálni a fiatalokat, de egyik sem egy gyártósor melletti munka, azt azért lássuk be. Este pedig mehet a bulika, ahol adják magukat a konfliktusok. Itt minden belefér. Ha a lányok hánynak a kamerás felveszi, aztán majd kiblőrözik a rókákat. Ha bunyó van, a kamerás ott van. Ha lányok leszbiznek, akkor minden nyelvcsapás szuperközelit kap.
Ez a reality. Ez a valóság. De lehet, hogy a magyar nézők ehhez még túl prűdek.
