Aki már 13 évesen Steven Spielbergtől kapott főszerepet, az valószínűleg nem szeppen meg se Mózes szerepétől, sem Sir Ridley Scott rendezőtől.
Érdemes jó rendezőkkel beszélgetni. Ridley Scott és Christian Bale hat évvel ezelőtt, egy filmfesztiválon találkozott. Akkor Bale azt mondta: szeretne egyszer az angol mesterrel dolgozni. És amit kért, valóra vált. Csak ki kellett várnia. „Amikor Ridley felajánlotta nekem az Exodus – Istenek és királyok (Exodus: Gods and Kings, hazai bemutató: december 11.) főszerepét, azt hittem, félreértés történt” – ismerte be a brit színész. – „Úgy gondoltam, én egészen más vagyok… nem mintha sokat tudtam volna Mózesről. Így aztán, először alaposan fel akartam belőle készülni. Rengeteget olvastam róla tudományos művektől kezdve, regényeken át a Koránig.” A már gyerekszínészként feltűnt, de elsősorban drámai szerepeiről ismert színész, aki a The Fighter - A harcosért Oscar-díjat kapott, és akit az A sötét lovag világhírűvé tett, azért megérezte, hogy a túl nagy komolyság is árthat. Ezért a felkészülést a Monty Python Brian élete című örökérvényű őrültségével kezdte. Abban a filmben minden benne van, ami egy prófétával megtörténhet, és még énekelnek is közben. És hogy miért így állt neki Bale? Arra is tudott válaszolni: „Charlton Hestonnál úgysem lehet Charlton Hestonabbnak lenni” – vélekedett az év egyik leglátványosabb filmjének főszereplője.
Forrás: IC Press